A Nokia 2300 főt bocsát el Komáromban

A Nokia ma bejelentette, hogy várhatóan 2300 főt bocsát el komáromi üzemében a gyártási tevékenységet érintő átszervezés részeként. A leépítést a tervek szerint az év végéig fokozatosan hajtják végre.

Hirdetés

Amint a finn telefongyártó közleményéből kiderül: világszerte három gyártóüzemet érint az átalakítás. A komáromi, valamint a mexikói Reynosában és a finnországi Salóban található üzemekből a készülék-összeszerelést költségoptimalizálási céllal Ázsiába helyezik át, ahol a legtöbb alkatrész-beszállító is található. Az érintett három gyárban a jövőben az európai és észak-amerikai piacra szánt okostelefonok testre szabását végzik majd, mely jóval kevesebb alkalmazottat igényel. Ennek következményeként összesen 4000 embert bocsátanak el, a legtöbbet Magyarországon.

„A készülék-összeszerelés Ázsiába helyezésével a célunk, hogy javítsuk a piacra kerülési időnket. Hiszünk abban, hogy ázsiai beszállítóinkkal szorosabban együttműködve képesek leszünk az újításokat gyorsabban bevezetni a piacra, és ezzel végeredményben versenyképesebbé válhatunk” – indokolta a lépést Niklas Savander, a Nokia Markets üzletágának ügyvezető alelnöke. A cég azt közölte, hogy az érintett dolgozóknak támogatási programot fog kínálni, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítségnyújtást ahhoz, hogy helyben újra munkába állhassanak.

A Nokia komáromi üzemében az MTI adatai szerint jelenleg 4400-an dolgoznak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények