Törvénytelen a brit megfigyelési törvény a bíróság szerint

A sok vitát kiváltott szabályozást leginkább a terrorfenyegetéstől való félelem miatt sikerült bevezetni.

Hirdetés

Az Egyesült Királyság utolsó előtti jogorvoslati testülete, a Court of Appeal egy polgári peres eljárás zárásaként mai határozatában az Európai Bíróság korábbi állásfoglalására is hivatkozva kimondta, hogy a kormányzat által bevezetett, sok éve kritikák kereszttüzében álló megfigyelési törvény elfogadhatatlan, ugyanis ez, a telefonos és internetes kommunikáció lehallgatását lehetővé tévő szabályozás az elfogadhatónál sokkal tágabb jogköröket biztosít a hatóságoknak.

A törvény kritikusai már rég állítják, hogy a törvény alapján a nemzetbiztonsági szervek és a rendőrség oly mértékben és olyan minőségben folytathatnak tömeges, nem célzott megfigyeléseket, mely sérti a polgárok magánélethez való jogát. A bíróság most kimondta, hogy a szabályozás féloldalas: túlságosan könnyűvé teszi a megfigyelést, a hatóságokat kevéssé vagy egyáltalán nem korlátozzák e tevékenységük során, vagyis hogy igazolják a célhoz kötöttséget, illetve nincsenek elégséges módon felhatalmazva olyan független testületek, melyek jóváhagynák a lehallgatásokat, megfigyeléseket. Így megvan az esélye a korlátlan, korlátozatlan adatgyűjtésnek.

A felperesek között több civil jogvédő szervezet is megtalálható, akik üdvözölték a döntést, és kifejezték reményüket, hogy ez világos üzenet: a politikusok sem állhatnak a törvény fölött.

Azóta történt

Előzmények