Hirdetés

Hackerek segítették a lebukott kábítószercsempészeket

Nagy port vert fel nemrég egy jó ideje zajló nyomozást lezáró akció, melynek keretében a holland és a belga rendőrség egy kiterjedt bűnszervezet tagjait fogta le, és ezzel egy időben két tonna kokaint, egy géppuskát, lőfegyvereket, illetve egy 1,3 millió eurót tartalmazó bőröndöt foglaltak le. Az ügyet az teszi különlegessé, hogy a tolvajok igen modern módszerekkel jutottak a különféle zsákmányokhoz: hackereket béreltek fel, hogy segítsenek megtalálni a csempészárut. A júniusi rajtaütéskor 15 embert vettek őrizetbe, köztük két állítólagos hackert is.

Hirdetés

A rendőrségi beszámoló szerint a szervezet 2011-ben állt össze, amikor kábítószercsempész bandák összefogtak a képzett, ám laza erkölcsű informatikusokkal. Az ötlet alapja az volt, hogy a crackerek hatoljanak be számítógépekre, és tudják meg, hogy a hatalmas antwerpeni kikötőben tárolt konténerekben mi is van, majd a bűnözők a megszerzett információk alapján célzottan mentek megszerezni a konténereket.

A bűnszervezet működésére tavaly figyeltek fel a kikötőben, amikor észrevették, hogy egy elvileg banánt és faárut tartalmazó konténer szőröstül-bőröstül eltűnt. Az ekkor feltámadt gyanút megerősítette, hogy januárban az akkorra már igen merésszé vált banda fegyveresei AK-47-esekkel felszerelkezve a kikötőtől nem messze rajtaütöttek egy kábítószert (is) szállító teherautón.

Az akciók azzal kezdődtek, hogy a felbérelt crackerek a szokásos módon (social engineering, trükkös e-mailek) kártékony kódokat juttattak a szállító cégek számítógépeire – egyikük fel is fedezte a betörést, ám – valószínűleg nem volt jártas a témában – egyszerűen csak annyit tett, hogy ezek után tűzfalat telepített a számítógépére. A sikeres fertőzések után a bűnözők többek között billentyűzetfigyelő programok segítségével minden szükséges információhoz hozzáfértek.

De mégis, hogyan sikerült ezzel a módszerrel illegális szállítmányokhoz jutni? A válasz: a szabványkonténerekben történő szállítás mértéke olyan nagy – évente 420 millió ilyen tárolót mozgatnak egyik helyről a másikra a teherhajók –, hogy szinte képtelenség ellenőrizni a tartalmakat, habár rohamosan fejlődnek az átvilágító rendszerek, a vámosok csak a konténerek nagyjából 2 százalékát képesek közvetlenül megvizsgálni. Épp a lebukás csekély kockázata miatt használják a bűnözők azt a módszert, hogy a legális áruk közé rejtik el az illegális cuccokat, kábítószert, fegyvereket stb. És hogy a nyomozók és vámosok dolgát nehezebbé tegyék, vagyis egyéb úton ne szúrják ki a gyanús szállítmányokat, az eredeti tartalom tulajdonosa, illetve a szállító cég tudta nélkül helyezik el ezeket a konténerekben.

Épp ezért létfontosságú, hogy ismerjék az adott konténer útját és tartózkodási helyét: ezért volt szükségük a számítógépekből megszerzett információkra: megtudták, hogy mikor érkezett meg a csempészárut szállító konténer, és azt hová helyezték el. Ezek után már csak el kellett lopni.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények