Budapesten is volt NSA-lehallgatóközpont?

„Aggasztónak tartjuk azokat az információkat, amelyek a lehallgató-átjátszó állomásokról szólnak, és elvárjuk, hogy az Egyesült Államok, a korábban a nagykövetétől kérteknek megfelelően, mihamarább tisztázza a helyzetet – áll a Külügyminisztérium mai közleményében.

Hirdetés

A minisztérium azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek a Wikileaks által kiszivárogtatott információkra alapoznak: a szóban forgó illusztrációs anyag egy térkép, melyen Budapest is szerepel, mint az NSA és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) elektronikus lehallgatásra szakosodott közös egységének, a Special Collection Service-nek (SCS) egyik lehallgató-átjátszó központja. Az anyagot, amelyet a Cryptome amerikai internetes szakportál is közétett, eredetileg a Der Spiegel új kiadásában is meg akarták jelentetni, végül azonban cenzúrázott változatban jelent meg, abból a városok több mint felét törölték.

nsa

A kitekinto.hu magyarázata szerint a térképen ezen belül is árnyalt szerkezetet rajzoltak fel. Piros színnel jelölik azokat a helyeket, amelyeken „aktív megfigyelés” folyik, három város tartozik ide, közöttük van Belgrád. A zöld színnel jelölt városokban (összesen kettőben) műszaki eszközökkel (helyszínen lévő emberek nélkül) folyik a megfigyelő tevékenység. A szürke szín az „alvó központot” jelöli, ilyenből három van feltüntetve. A fennmaradó hetvennégy városban – így Moszkvában, Párizsban, Berlinben, Rómában, Madridban, Havannában, Brazíliavárosban, Sanghajban, Kuvaitban, Bagdadban, Mexikóvárosban, Tbilisziben, Kijevben, Kínában (ott négy ilyen város is van), Hongkongban és Budapesten „kihelyezett személyzet” (staffed location) működik a bemutatott képanyag szerint. A térképen szereplő felirat szerint a lehallgató-átjátszó központok felsorolása a 2010. augusztus 13-i állapotot tükrözi.

Az említett forrás szerint az SCS személyzete amerikai nagykövetségek és konzulátusok fedésében dolgozik. A CIA és az NSA ügynökei diplomáciai épületek mélyén dolgoznak, így munkájuk zavartalan. A nagykövetségekről történő lehallgatás törvénytelen, az SCS személyzete különleges, a mobiltelefon-hálózatról, a wifiről és a műholdas összeköttetésekről érkező jelek elfogására alkalmas berendezésekkel dolgozik – írta elemzésében az orosz Golosz Rossziji rádió internetes oldala. A prezentációból kiderül, hogy az Einstein-Castanet kódnevű jelelfogó berendezések a nagykövetségek felső emeletén vagy a tetőn helyezkednek el, ahol egyebek között polgári célú antennáknak álcázzák őket. Az SCS rendszer nemcsak a levegőben továbbított adatok elfogására alkalmas, hanem segítségével konkrét embereket is meg lehet figyelni.

A megfigyelés Martonyi János külügyminiszter és Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár holnapi tárgyalásának témái között is szerepel. Az úgynevezett lehallgatási ügy mindemellett túlnőtt a kétoldalú kapcsolatokon, a megoldást európai uniós és más fórumokon is keressük a helyzet orvoslására.

Mindehhez szorosan kapcsolódik, hogy tegnap a megfigyelési ügyben tartott amerikai kongresszusi meghallgatáson Keith Alexander tábornok, a legfontosabb nemzetbiztonsági ügynökség, a National Security Agency (NSA) vezetője kijelentette, hogy az újságírók nem képesek értelmezni a Snowdentől hozzájuk került dokumentumokat, ugyanis azok azt mutatják, hogy a begyűjtött metaadatokat nem az amerikaiak, hanem az európai országok hatóságai és szervezetei szedték össze teljesen legális módon, majd ezeket az információkat a NATO szövetségesi rendszerében együttműködve védelmi célokból adták át az amerikaiaknak: „Ezek nem olyan információk, amelyeket mi gyűjtöttünk az európai polgárokról” – állította a tábornok.

Azóta történt

Előzmények