2019. február 23., szombat

Gyorskeresés

A vesztes nem perel, megvalósulhat a 112-es rendszer

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

Közleménye szerint az ország érdekében lépett vissza az Enterprise Group, így nagy valószínűséggel a Huawei rendszerét telepítik majd.

Hirdetés

A cég ma közölte, hogy visszavonják a 112-es segélyhívó rendszerre kiírt tenderben benyújtott jogorvoslati kérelmüket, ugyanis előfordulhat, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság új eljárás lefolytatására kötelezi a kiíró Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséget (KIFÜ), ám ebben az esetben a projekt nem valósítható meg határidőre, így az ország elesne a több mint ötmilliárd forintnyi európai uniós támogatástól.

A tavaly sokadszorra meghirdetett, 800 millió forintos pályázaton végül legolcsóbb ajánlatával (648 millió forint) az M & S győzött, akik Huawei-technológiát ígértek, a második pedig a Siemens-megoldásáért 789 milliót kérő Enterprise Group lett. Ez utóbbi végül úgy döntött, hogy a nyolcmilliós eljárási díjat is vállalja, hogy megtámadhassák a döntést.

„Vannak olyan helyzetek, amikor mi is tehetünk annak érdekében, hogy tudatosítsuk: a társadalmi érdek fontosabb, mint a gazdasági érdek. Ezért döntöttünk a visszalépés mellett, amellyel lehetőséget teremtünk a beruházás európai uniós forrásból történő megvalósítására, egyben példát mutatunk a hazai informatikai piac és a gazdasági élet többi szereplője számára. Gratulálunk a nyertesnek, és bízunk benne, hogy határidőre és megfelelő műszaki színvonalon valósul meg a társadalmi szempontból kiemelt jelentőségű rendszer” – nyilatkozta a döntésről Orbán Előd, az Enterprise Group ügyvezető igazgatója.

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.