Galaxy Tab: most akkor siker vagy bukás?

Samsung Galaxy TabMeglehetősen rossz a sajtója az Egyesült Államokban az Apple iPad ma még egyetlen komoly riválisának tartott Samsung-táblagépnek, a Galaxy Tabnek. Azzal egy időben, hogy egy piackutató az Android operációs rendszerre épülő tabletek jelentős térnyerését mutató statisztikákat közölt, a helyi sajtóban a készülék sikerét kétségbe vonó beszámolók jelentek meg.

A Strategy Analytics adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben a termékkategóriát megteremtő iPad piaci részesedése látványosan csökkent, annak ellenére is, hogy a modellből rekordmennyiséget, 7,33 millió darabot adott el az Apple. Az ok: az androidos modellek megjelenése. A piackutató azt mondja: ezekből ez alatt a három hónap alatt 2,1 millió fogyott – csak a Galaxy Tabból 2 millió –, így e platform piaci részesedése az előző negyedév 2,3 százalékáról 22 százalékra nőtt.

A cég vezetője, Neil Mawston a Bloomberg-nek nyilatkozva rámutatott: az Apple által forgalmazott tabletvolumen változatlanul nőni fog, de a konkurens termékek felbukkanása miatt a piaci részesedésük törvényszerűen csökkenni fog. „Ha két év múlva kérdez majd, az Apple részesedése 50 százalék alatt lesz a globális táblagéppiacon, ez egészen biztos” – magyarázta.

Tetszik érteni?

Csakhogy a számok publikálásával párhuzamosan a Galaxy Tab népszerűségét kétségbe vonó írások is megjelentek. A Wall Street Journal blogrovatában a gazdasági lap egyik újságírója beszámolót közölt a Samsung január 28-án tartott elemzői konferenciájáról, és – mint írta – annak egy méltatlanul kevés visszhangot kapott kijelentésére hívta fel a figyelmet. E szerint a dél-koreai gyártó által megadott negyedéves értékesítési darabszám (2 millió) nem a fogyasztók által világszerte megvásárolt mennyiségre vonatkozik, hanem a forgalmazókhoz, mobilszolgáltatókhoz leszállított gépek számára.

Ezzel ugyan valóban elégedett a Samsung, de – sugallta a cikk – a végfelhasználókhoz került volumennel már egyáltalán nem. A szerző szerint az elemzői konferencián az illetékes üzletágvezető, Lee Young-hee kérdésre válaszolva azt mondta: ez utóbbi mennyiség valójában „meglehetősen kevés”. Az e szegmens iránt érdeklődők számára szenzációszámba menő hír gyorsan bejárta az internetes világsajtót, így már nem sokat számított, hogy az újságíró – miután az olvasók rámutattak a tévedésére – teljesen újraírta a cikket. Kiderült ugyanis, hogy nem a „meglehetősen kevés”, hanem a „meglehetősen gördülékeny” („quite small” helyett „quite smooth”) kifejezés szerepelt a válaszban.

Rossz is?

Később az ugyancsak a Wall Street Journal lapcsaládhoz tartozó All things Digital közölt egy olyan statisztikát, mely szerint az amerikai vásárlók szokatlanul magas arányban viszik vissza az újonnan vásárolt Galaxy Tab készülékeiket az áruházakba. Az ITG Investment Research közel 6000 internetes bolt eladási adatinak elemzése alapján azt találta, hogy decemberben 13, januárban pedig 16 százalék volt a vételárat visszakérő vásárlók aránya e gép esetében, míg az iPad esetében ez a mutató 2 százalék.

A számháborúban egyelőre sem a Strategy Alalytics, sem a Samsung nem szólalt meg. Többen megjegyzik ugyanakkor, hogy a piackutató számai alighanem pontosak, mivel az Apple is a forgalmazóknak leszállított mennyiséget publikálja.

Azóta történt

Előzmények