A jól teljesítő informatikai részlegek titkai

Az Accenture nyilvánosságra hozta legújabb kutatását, amelyből kiderül, hogy a nagyvállalatok jól teljesítő informatikai részlegei nagy lendülettel indultak újra a közelmúlt gazdasági válsága után. A sikeres IT-részlegek minden erejüket arra koncentrálták, hogy minél nagyobb üzleti értéket teremtsenek az informatikából, maguk mögött hagyva kevésbé ügyes ellenfeleiket.

Hirdetés

Az Accenture harmadik „Globálisan jól teljesítő IT” című tanulmánya azt vizsgálja, hogy az informatika hogyan tudja elősegíteni az üzleti teljesítmény magasabb szintjeit. A cég osztályozása alapján azok a vállalatok számítanak jól teljesítőnek, akik kiváló eredményeket érnek el az IT-végrehajtás, az IT-agilitás, valamint az IT-innováció terén, és jól reagálnak a mai, IT-funkciókkal szemben támasztott állandó (és néha ellentétes) igényekre.

Míg számos vállalat stagnálási módba csúszott a válság során és csökkenteni kényszerült költségvetését, addig a jól teljesítő szervezetek az üzlet növekedési motorjának tekintették az IT-t, a gazdasági körülményeket pedig jó lehetőségnek tartották arra, hogy képességeiket továbbfejlesszék. Bacsó Tibor, az Accenture Magyarország ügyvezetője szerint a magyar nagyvállalatok IT-részlegei a következőképp reagáltak a válság hatására:

  • Minden olyan beruházást halasztottak, amelyek nem bírtak alapvető fontossággal
  • Külső partnerek helyett megpróbálták belső erőforrásaikkal megvalósítani a különböző projekteket (annak ellenére, hogy ez a megoldás több időt vett igénybe, és esetenként nem zárult olyan eredményesen, mint ha külső szakértői csapattal működtek volna együtt)
  • Jelentősen fölerősödtek az igények az ún. „staff augmentation” üzletekre, amikor az adott ügyfél egy bizonyos kapacitást vásárol IT-partnerétől, és ő maga menedzseli ezeket az erőforrásokat

Ráadásul, mivel ezek a vállalatok csökkentett módban üzemeltek a válság alatt, a gazdaság beindulása után sem költöttek jelentősen többet, hiszen rájöttek, hogy visszavágott költségekkel is képesek működni. A helyzetet tovább rontotta a tavaly bevezetett különadó, amely adott iparágakat sújtott. Emiatt az IT-részlegek további halasztásokra, visszavágásokra kényszerültek.

A kutatásból az is kiderül, hogy a jól teljesítő IT-szervezeteknél az informatikai vezetők (CIO) meghatározó alakítói az üzleti eredményeknek, miközben teljes mértékben a – jelenlegi és jövőbeni – üzleti igényekre összpontosítanak. Ezek a vezetők sikeresen építik le régebbi rendszereiket, és új technológiákat karolnak fel. Értenek ahhoz, hogy megteremtsék az egyensúlyt a költségek optimalizálása és a költségvetés, a képzettség, valamint az erőforrások meglétének biztosítása között, ami az üzleti növekedés táplálásához szükséges.

Amiben kitűnnek a jól teljesítők:

  • Ügyfélkapcsolataik terén 42 százalékkal többet, beszállítói kapcsolataik terén pedig 93 százalékkal többet alakítottak web-alapúvá
  • 44 százalékkal nagyobb valószínűséggel felismerik, hogy az IT-nek stratégiai szerepe van az ügyfél-elégedettség növelésében
  • Nyolcszor nagyobb a valószínűsége, hogy mérik az IT-kezdeményezésekből eredő hasznot
  • Évente 29 százalékkal költenek többet új alkalmazások fejlesztésére és implementálására, mint a meglévők karbantartására
  • Kétszer olyan valószínű, hogy a munkatársak teljesítményét prioritásként kezelik azáltal, hogy megfelelően kezelik a kihívásokat, pl. a munkatársak öregedését vagy a kollaborálást, valamint fejlesztik a technikai és más képességeket (üzleti tudás, kapcsolatmenedzsment)

A kutatás szerinti 8 trend létezik, melyek újradefiniálják az IT-t

  1. Az adatok szerepe felértékelődik az egyes platformokon
  2. Az üzletiintelligencia-alapú elemzések egyre nagyobb jelentőséget kapnak
  3. A felhőalapú számítási rendszerek még több értéket képviselnek
  4. Az architektúra terén a szerverközpontúság a szolgáltatás-központúság felé fog elmozdulni
  5. Az IT-biztonság rohamos mértékben fejlődik
  6. Az adatvédelem egyre inkább kockázatközpontúvá válik
  7. Az új közösségi platformok az üzleti intelligencia új forrásaivá válnak
  8. Az IT-t egyre jobban a felhasználói tapasztalatok határozzák meg

Azóta történt

  • Ez még nem a Dotkomlufi 2.0

    Vannak az internetes gazdasági válság közeledtére utaló jelek, de a szakblog szerzője szerint ez az időszak nem hasonlítható az ezredfordulón tapasztaltakhoz.