-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
zuzu000
őstag
stream
tossal, cél a csillagos ég. -
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
-
zuzu000
őstag
hát azért ennek a rendezvénynek nem a csak a gaming volt a fő része, sőt. leginkább az anime+manga, meg ilyesmi. ismerkedni.. stb. fényképezkedtem nem egy emberrel
én mind a 2 nap már 8-kor ott voltam, vasárnap azt hiszem 5-kor léptem le. (nem, nem vártam meg a végét az sc2 versenynek )dec 1. playitre megyek, kis szerencsével belöltözve, az, hogy ki leszek, nem mondom el de viszek billentyűt, egeret, mert ott lehetett játszani a 'prokkal' .
[ Szerkesztve ]
-
Ghoosty
őstag
válasz Winner_hun #42884 üzenetére
De, ezért kapok ki mindig TvT-ben.
-
Eyesis
őstag
Gratula BBQ, benned látok amúgy fantáziát, csak még nem tudtad behozni a BW okozta lemaradásod.
Azért elég jól megjósoltam az eredményt Sajnálom, hogy a harmadikat nem írtam meg, pedig Wordixet irtam volna
Mókás, hogy máris megy az op terranozás...Eyesis
-
BeLucZ
addikt
válasz execute93 #42881 üzenetére
félelmetes gyorsulást tapasztalnál, a kepler alapú geforcok istenkirályok a hagyományos grafikai számításokat előtérbe helyező grafikus motorok esetén. mondom full HD ultra-extreme AA-val meg se kottyanna egy 650 Ti boostnak, de a procid egy idő után mindig visszafogná, tehát minimum egy 4-4,5 Ghzen ketyegő 2500K kell hozzá
de ha mondjuk csak a VGa-t terhelő effekteket tolod maxra a procit leveszed(ettől függetlenül is ütős lesz az élmény, ha rámész egérrel kirészletezi hogy melyik részegységet terheli az adott effekt) akkor szintén gyönyörű képet kapsz csak nem lesz annyi csili vili robbanásnál de a mostani beállításodhoz képest igy is jó lesz
Starcraft 2 talán egyik legjobb példa arra, ahol érdemes kegyetlenül húzni a procit nálam az alap 3570K és a 4.8 Ghzes OC beállítás közt lineárisan nőtt a teljesítmény(fps), értsd ahány százalékkal nőtt az órajel, annyival nőtt az avg és min fps is, amúgy a hotsban a legjobban zabáló 4v4 laddermap nálam a celestial bastion, brutálisan eszi a procit fullon
[ Szerkesztve ]
-
BeLucZ
addikt
válasz execute93 #42879 üzenetére
Az igen, amúgy egy 650 Ti boost geforceon már kellően sok fpst kapsz full hd maxon, ettől fölfelé meg már csak az élvezkedés megy, radonból viszont semmi nem elég, nekem a húzott 7970-el volt fele annyi fpsem kb ultrán.
kovsol is említette hogy a lecserélt 7870 után 650 Ti boosttal fullosabb volt az élmény -
execute93
őstag
válasz BeLucZ #42877 üzenetére
Bríccsel egyfolytában ment a taktikákról való beszélgetés, akkor a balanszról stb
Mi imba, mi nem. Ez a mondocon minden évben van, ez volt a 7. Voltak itt cifra hostess lányok, értsd: Faszi, akin van 1 szőke paróka XD A grafikát azért hagytam így, hogy ugyanolyan legyen, mint itthon. Debrecenben, amikor voltam lanon ott: I5-2500 volt GTX 780-al. Azon is elég szépen ment a hots[ Szerkesztve ]
MAGYAR VAGYOK! SZABAD VAGYOK! MAGYAR FÖLDÖN ITTHON VAGYOK
-
BeLucZ
addikt
válasz execute93 #42874 üzenetére
az nem is komoly ha 4960X, 32 GB RAM és GTX Titan lett volna a vas akkor azt mondanám komoly
na jó viccet félretéve elég fullos meg kell mondjam egy rendezvény gépeihez mérten főleg ha azt nézzük, hogy Mo-n vagyunk... ugye hogy más élmény fullon 100 fps fölött játszani ? nem véletlen váltottam én se 670-re, meg azokban a gépekben sem véletlen volt 660as(#42878) execute93: 1x remélem eljutok én is egy ilyen rendezvényre, csak erről még csak nem is hallottam, klassz lenne személyesen is megismerni titeket oxoxxal elképzeltem ahogy vitázunk élőben a starcraft taktikákról amúgy ha másért nem is, a szép és feltűnően okos hostess lányokért megérné benézni
amúgy nem kell viccelődni ultra-extreme azt hadd szóljon AA-val, gyönyörű fullon, főleg a hotsban az új halál animekkel nagyon fullos élmény a mai napig, legszebb rts szerintem
[ Szerkesztve ]
-
oxox
addikt
válasz execute93 #42874 üzenetére
ohhh....hogy csesszetek meg... mar bocsanat, egy sc feliratot nem raktatokki.
ott acsorogtam elotte es morfondiroztam, hogy megkerdezzem a bentieket, hogy merre vagytok, elotte sikerult ket agysebesz lanykat meginformalnom, hogy megis hol vannak meg kiallitasok...kb olyan volt veluk mint Zuzuval beszelgetni. es gondoltam a sajtosok csak tudnak valamit....mikortol votlatok ott?
en 11-tol kb 13-ig (aztan elvesztettem az erdeklodesem). komolyan mondom a wii-zes volt a legjobbKi gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
execute93
őstag
válasz iSonic #42872 üzenetére
Dehogynem, amikor majdnem lelőttem Wordix mothershipét, akkor hallottam az üvöltést elég rendesen
(#42873) oxox Sajtószoba, de ott csak mi voltunk versenyzők. Elég komoly gépek voltak: I7-3770K, 16gb ram, GTX 660. 200 fps-em volt
[ Szerkesztve ]
MAGYAR VAGYOK! SZABAD VAGYOK! MAGYAR FÖLDÖN ITTHON VAGYOK
-
oxox
addikt
válasz zuzu000 #42858 üzenetére
nem keszult el a jelmeze...voltam amugy. Machete poloban voltam, bar gondolom a jelmezesek kozott ez nem tunt fel . Eleg nulla rendezveny volt, meg a play it is kb 2x komolyabb volt, pedig az sem volt nagy eresztes...itt meg volt 3 csarnok megnyitva, egyben moziterem/meg a kockak meseltek, hogy milyen jo is ez a rendezveny, mert a csajok felszedik oket , volt egy ahol volt nehany xbox kirakva, psp, egy ket tablajatekos, meg egy ket klubb (SW, LOTR), a harmadikban (legkisebben) meg csak vasarolni lehetett (vettem egy sonicos polot ...asszony "orult" neki ...idezem: "Ferfias"......" de inkabb ez minthogy megcsalj"
Amugy hol a rakban volt a starcraft? ez a "sajtoszoba" a warhammer festegetok mellett?
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
-
execute93
őstag
Zuzu máskor beszélgethetünk többet, maradj ott a "keménymagban"
MAGYAR VAGYOK! SZABAD VAGYOK! MAGYAR FÖLDÖN ITTHON VAGYOK
-
föccer
nagyúr
válasz zuzu000 #42860 üzenetére
Nagyon helyes
MC mennyire meghízott. Úgy néz ki, mint egy partra vetett bálna.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
-
zuzu000
őstag
oxooooox: nem láttalak ma conon pedig kerestem egy assassinos gyereket.
-
föccer
nagyúr
Valaki TP?
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
válasz Winner_hun #42855 üzenetére
Vissza nem nézném, ez nem annyira szórakoztat, de ha élőben éppen ráérek, akkor be szoktam nyomni, ha másért sem a Petőfiért már megéri.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Winner_hun
titán
Valaki írta pár napja hogy néha visszanézi a stream-elt adásom, de mostanság nincs. Most átnéztem a beállításaim, nem volt semmi mentés, ki volt szedve a pipa hogy ne mentsen még ideiglenesen se. Visszatettem, ha majd lesz adás elvileg egy hétig meg is fog maradni a rendkívül izgalmas játékom
[ Szerkesztve ]
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
Alg
veterán
válasz Tuco Ramirez #42847 üzenetére
4-4 spore? Régen játszottam, de ez rengeteg...
2-2 spore, és queen gyártás, aztán spire helyett hydra(+roach) push, utoljára még én így játszottam ellene.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
netpeti98
addikt
válasz Tuco Ramirez #42852 üzenetére
Senki nem mondta, hogy nem örülök.
Csak kicsit tartottam tőle, hogy túl jó irányba fog mozdulni az MMR.Üdv netpeti98
-
netpeti98
addikt
Mi van ma? Mindenki vagy kifagy, vagy regaquitot nyom vagy öngyilkos technikával kezd, amit nagyon könnyű fogni.
Üdv netpeti98
-
föccer
nagyúr
válasz BeLucZ #42840 üzenetére
Csak biological ellen erős, ezért is lett vége a ZvZ muta háborúnak. A fő problémám az, hogy 2-3 dront be kell áldoni, ami Z-ként mindig fáj.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Tuco Ramirez
őstag
Alapvetően a 2 port banshee-ről beszéltem, ott marad fölös mineral az expeléshez is. Szerencsére ilyet ritkán csinálnak ellenem, inkább a 4-6 hellionos nyitás után jönnek a banshee-k. Az se egyszerű történet, de azért addigra már többnyire kész(ül) a spire is.
WoT ID: Tuco_Ramirez74 SC2 ID: Peter 1714
-
oxox
addikt
válasz Tuco Ramirez #42847 üzenetére
most egy base all in bansheerol beszelunk, vagy ket base tech game-rol, mert utobbinal azert csunya lenne, ha a zergnek nem lenne semmi ami felfele is lo? egy base ellen queen+ spore-al szerintem lehet fogni, lehet keslelteti a masodik expet valamivel, es szaladgalos, de a terran techje innen nem el meg, es expelni a terranak is kell, neked meg mar van egy elo exped. zergkent en a korai helionokat utalom inkabb.
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
Tuco Ramirez
őstag
Nem hagytam ki a számításból a queen-t. Tegyük fel időben deríted a banshee-ket és még van időd 4-4 spore-t lerakni a mainre és a naturalra, és +1-1 queent kezdesz építeni (ez azért már jelentős mineral és dronekiesés). Ott van még 1-1- queen is, de max egy transfusion-ra van energiája vagy még annyira sem, hiszen addig folyamatosan a lárvát köpködted és a tumorokat pakoltad le velük. 4 sporet nem tudsz úgy lerakni, hogy egyszerre legalább kettő lője a banshee-ket és egyben minden lehetséges támadási szögből védjék a hatchet és a drone-okat. Ellövöd a transfuse-t, felhozod a másik queen-t is és így azért már lehet védeni. De expelni már nem tudsz és védekezésbe vagy szorítva amíg a spire el nem készül. Ez már önmagában fél győzelem a terrannak.
WoT ID: Tuco_Ramirez74 SC2 ID: Peter 1714
-
BeLucZ
addikt
válasz Tuco Ramirez #42844 üzenetére
ha okosan van elhelyezve a spore meg finom kis queen támogatással meg lehet úszni, de tény ha meglepetésként jön a banshee roham akkor csúnya vége lehet, theorycraft rulz mi lenne ha
-
oxox
addikt
válasz Tuco Ramirez #42844 üzenetére
osszeogurhatunk, legyen nekem 6spore, neekd 4banshe.....siman fogom, spore veszteseg nelkul
mert egy igen fontos egyseget kihagytal a kepletbol....gyakorlatilag a legfontosabb zerg egyseget. bar az alapfelteves az oracle hasznaltarol szolt, de spore+queen es johetnek a bansheek.winner - jolvan a kivetel erositi a szabalyt....akkor 1spore (es 6 crawler kore)
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
Tuco Ramirez
őstag
Az én tapasztalatom viszont az, hogy 4+ banshee ellen már kevés a spore, még ha 6-8-at is leraksz belőlük. Jó pozicionálással egyesével kifókuszálják őket (2 sortűz/spore). Ha nincs meg időben a spire és a gáz néhány mutára, akkor game over. Anno terran koromban a 2 port banshee build-el a TvZ-k 80%-át simán nyertem. És nem meglepő módon kevesen írtak be gg-t a meccs végén...
WoT ID: Tuco_Ramirez74 SC2 ID: Peter 1714
-
oxox
addikt
válasz BeLucZ #42840 üzenetére
igen-igen, es nem kell evo sem hozza.
tegap volt egy vicces 3v3-unk DPetivel
mindketten zergek, csapattarsunk T, ellen TTT. a csapattarsunkat az elejen lezuztak (DPeti blingre ment, en massoltam a roachokat)...nem tudtuk menteni, mert a csapattarsunk arra nem volt kepes, hogy a wd-it elassa. jottek tovabb (mmm+tank), majd nagy nehezen megallitottuk oket, de engem lentrol lottek a tankok, DPetinek meg lassuak voltak a blingjei....hat a kilepes hataran voltam bevallom, mire DPetinek lejott az elso swarmh-tja, addigra elfogyott a roach+hydra seregem...hydra epuletem leszedtek (meg a mainem felet), kozben kisunnyogtam aranyra...hydra vissza boszen fejlesztes...nagy nehezen nullaztuk a mainem alatt rostoklo 6-8 tankot, DPeti fosta ki a Shostokat, en probaltam visszatechelni magam, csapattarsunk vegetalt...SH+Hydra egyutt brutal volt.Ami a lenyeg egy rakas banshee leszedett aranyrol, majd ment tovabb Petihez....ledobtam vagy 6-8spore-t, es a maradek bansheeknek el is vedtem a kedvet..csakhogy a spore hasznalhatosagat/olcsosagat alatamasszam
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
válasz föccer #42836 üzenetére
szerintem toss-t szivatja leginkabb...foleg ha utana raal 3gate phoenixre, hiszen ha tamadsz akkor a probe-k banjak, ha forge-ra mesz, akkor is terrorizal kozben phoneixekkel, es mellette meg ki is expel, 3gate robo ugye bukta ellene...4gate talan megoldas, de ugyes phoenix felkapkodassal ki-ki meccs (winnerhun pl ezt igen jol csinalja ha jol emlekszem)
terran eseteben nincs gond, mindegy, hogy mmm-re, vagy tank marine-ra techel, nem kell turetre kolteni...1wm 1 lovessel leszedi a draga oracle-t, es a toss szivhatja a fogat, hogy olyanra techelt amire semmire nem megy a kesobbiekben....ill 5marine is leszed egy oracle-t (ha kettovel jonne...bar az gazilag akkor matt is)
zerg....nagyon ne sajnaljuk, egy spore mennyi 75mineral+1drone...az oracle -hoz kepest apropenz. es nem vakon elkoltott penz, dt-ktol is elveszi a kedvet a tossnak.
(#42838) BeLucZ - nem eri meg cannon-t lerakni...egyreszt nem 150mineral, hanem 300...a jatek ennyire korai szakaszaban nem raknak forge-t toss ellen, es ha 4-5-6 phoenix ezek utan beroppen hullanak a probe-k pillanatok alatt, es 300mineral a semmire az majd egy exp az ellenfelnel.
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
föccer
nagyúr
válasz Tuco Ramirez #42835 üzenetére
Ling bling már nem nagyon megy tvt-be sajnos, többek között a WM-ok miatt sem. Orackle ellen statikus védelem kell persze, ami viszont költség. Ha nem sikerül deríteni, akkor vagy vakon költesz a turettre/sporera/forge+cannonra, áldozva a techelésből és a makróból, vagy autoloose. Szép kilátások.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Tuco Ramirez
őstag
válasz föccer #42834 üzenetére
Ha meglepnek oracle-vel akkor az autoloss, ez tiszta sor, de azért statikus légvédelemmel elég egyszerű counterelni és általában csak a játék elején hozzák a tossok (ha arra mennek). Viszont a WM az egész meccs alatt kemény dió zergként. Lehet, hogy hosszú a cooldown-ja, de ha egyszer becsap 2-3 WM a ling-bane sereg közepébe, akkor ott kő kövön nem marad. És ehhez képest röhejesen olcsó. Tudom-tudom, egy ling előre, akna robban, overseer előre aztán kiszedni az aknát... utána lehet kicsit előre menni és ugyanezt ismételgetni. Egy olyan fajjal aminek a fő fícsörje a mozgékonyság. Persze én vagyok a béna, meg szar a mikróm, de valahogy mégis úgy jött ki, hogy a HotS-os ZvT-ben küzdenem kell a mapcontrol-ért (zergként, vicc), 2-3 akna rövidre zárja a ling runby-okat és az idő felét aknakereséssel és -szedéssel töltöttem. Hát köszi, nekem ehhez nincsenek idegem, inkább WoL-ozok tovább amíg meg nem lépik ezt a meglebegtetett WM nerfet.
WoT ID: Tuco_Ramirez74 SC2 ID: Peter 1714
-
föccer
nagyúr
válasz Tuco Ramirez #42832 üzenetére
A WM annyir anem zavart. Elég hosszú cooldownja volt, így egy pici odafigyeléssel el lehetett kerülni a nagyobb károkat. Az oracle viszont eddig is irdatlan pusztítást tudott okozni, még akkor is, ha figyelt az ember.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
execute93
őstag
MAGYAR VAGYOK! SZABAD VAGYOK! MAGYAR FÖLDÖN ITTHON VAGYOK
-
Tuco Ramirez
őstag
válasz Winner_hun #42826 üzenetére
A Widow Mine nerfnek már nagyon ideje lenne. Ha meglépik, megyek vissza HotS-ba 1v1-ezni.
WoT ID: Tuco_Ramirez74 SC2 ID: Peter 1714
-
Winner_hun
titán
Már megy.
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
Winner_hun
titán
válasz föccer #42827 üzenetére
Pár hete még csak kevesebb gáz volt tervben
Majd kialakul, nem minden tesztelős változtatás került bele eddig a játékba.
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
föccer
nagyúr
válasz Winner_hun #42826 üzenetére
Oracle buff nagyon hiányzott. Annyira keveset használt, elnyomott és egyébként is használhatatlan unit volt. Miért nem kapott +100 hp-t, meg shieldet?
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Winner_hun
titán
Call to Action: October 3 Balance Testing
Protoss
OracleMovement speed increased from 3.375 to 4.0
Acceleration increased from 2 to 3
Revelation casting radius increased from 9 to 10Terran
ArmoryVehicle and Ship Weapon upgrades have been combined
Siege Tank
Siege Mode attack period decreased from 3.0 to 2.7
Widow Mine
Sentinel Missiles splash radius decreased from 1.75 to 1.25
Zerg
Roach WarrenThe Tunneling Claws upgrade now increases burrowed Roach movement speed from 1.41 to 2.25.
[ Szerkesztve ]
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
-
AlyArkhon
őstag
Meghalt még valakinek sc2 vagy csak nálam van valami galiba ?
Sierra Leone sokat szenvedett népének és mindazoknak , akik hiszik , hogy a pokolban is élhetnek Angyalok. UI .: Diabló él !!
-
-
zuzu000
őstag
azt meg lehet valahogy oldani, hogy csak multiplayerezni lehessen? hogy ki tudjam törölni a campaign mappát? mert 7GB-ot foglal és semmi értelme, ha nem egyjátékosozom. SSD-n számítana.
-
-
execute93
őstag
Mondoconra jön valaki?
MAGYAR VAGYOK! SZABAD VAGYOK! MAGYAR FÖLDÖN ITTHON VAGYOK
-
föccer
nagyúr
Most nézem, hogy TLO átigazolt az EG-hez?
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
Winner, Eyesis: Folytatjuk a tegnapit? Megpróbálok hangot csiholni a TS-be. Tegnap nem tudom mi ütött belé...
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
zuzu000
őstag
Streamelek juhúú. szar is vagyok, rég is játszottam, terrannal megyek . de több mint a semmi. ^^
-
netpeti98
addikt
válasz Tuco Ramirez #42800 üzenetére
Ezt én is hiányolom, az egyetlen megoldás addig átmenni egy másik szerverre.
Mondjuk remélem engem nem fog lesorolni, azért mert csak hétvégén játszom. Mondjuk ilyenkor lecsökken a bonus poolom 0-ra.Üdv netpeti98
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Akciókamerák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Nintendo Switch 2, vagy amit akartok (találgatós topik most még)
- Robotporszívók
- Politika
- EA Sports WRC '23
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Külpolitika
- További aktív témák...
- Pioneer DDJ-FLX10 (35 hónap garancia, makulátlan állapot)
- GAMER/UTÓMUNKA PC/GTX1080/i7.7820X/64GB.RAM/1TB.HDD/512GB.SSD+256GB.SSD
- Xiaomi 12T 8/128GB // Újszerű // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23+ 8/256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23 128GB és 256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia //
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest