Hirdetés

Végül mégsem küldték börtönbe a segítő szándékú hackert

Habár a WannaCry elleni védekezésben elévülhetetlen érdemei vannak, korábban valóban bűncselekményt követett el, melyet azonban azóta mélységesen megbánt.

Bizonyára sokan emlékeznek még a közelmúlt egyik legsúlyosabb biztonsági incidenssorozatára, a 2017-es WannaCry zsarolóvírus-támadásra, mely hatalmas károkat okozott.

Hirdetés

A vírusterjedés leállításában kulcsszerepe volt egy fiatal hackernek, Marcus Hutchinsnak, aki a vírusválság idején talált egy megoldást („kill switch”), melynek alkalmazásával bizonyos mértékig meg lehetett fékezni a malware-járványt. Ám a fiatalember nem maga a megtestesült jóság, hamar kiderült róla, hogy a gyanú szerint 2014-2015 között részt vett a talán legveszélyesebbnek tekinthető banki trójai vírus, a Kronos fejlesztésében és terjesztésében. Emiatt 2017 augusztus elején őrizetbe is vették, majd nem sokkal később vádat emeltek ellene.

A bíróság a napokban hirdetett ítéletet, és némiképp meglepő módon nem ítélték Hutchinst börtönbüntetésre.

A bíró különösképp megértőnek bizonyult, enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a „tehetséges” szakember még igen fiatal volt tette elkövetése idején, illetve értékelte, hogy a WannaCry megállításában „szinte hősként” viselkedett. A bíró úgy ítélte meg, hogy a hacker letartóztatása óta már eleget bűnhődött, és kár lenne egy ilyen tehetséges szakembert börtönnel végleg elrettenteni, inkább serkenteni kell arra, hogy tudását jó célok érdekében használja.

Mindezeket, valamint a beismerést és a töredelmes megbánást mérlegelve a fiatalembert egy speciális amerikai büntetésre ítélte egy évre (supervised release – ez kb. a feltételes szabadlábra helyezés, felügyelettel). Ugyanakkor, mivel Hutchins brit állampolgár (egy amerikai repülőtéren tartóztatták le annak idején, amikor egy hackerkonferenciára, a DefCon-ra tartott), a döntés az USA-ból való kitiltásával is jár.

Előzmények