Felbocsátották az első magán műholdszállító kínai rakétát

Feltehetően ez csak az első lépés, a következő években sűrűn fognak ilyen hírek érkezni Kínából.

Helyi idő szerint ma délután 13 órakor a CsiuCsüan Űrközpontból útnak indították a Hyperbola-1 rakétát, mely sikeresen pályára állította a hasznos teherként szállított két műholdat. A misszió különlegessége, hogy a rakéta fejlesztője egy startup, az iSpace vállalkozás, és ez az első alkalom, hogy Kínában egy ilyen küldetést egy magánvállalkozás vitt véghez.

A sikeres missziót két kudarcos előzte meg, melyeket más, hasonló tevékenységet folytató startupok hajtottak végre: 2018 októberében a pekingi központú Landspace, idén márciusban a OneSpace nevű próbálkoztak sikertelenül.

Kínában egyébként hihetetlen dinamikusan nő ez az iparág, az elmúlt években kockázatitőke-befektetők támogatásával több tíz olyan magánvállalkozás alakult, melyek olyan rakéták fejlesztésébe fogtak, amelyek képesek kereskedelmi célú mikroműholdakat pályára állítani. Ezek a projektek a 2016 kihirdetett űrstratégia jegyében jelentős állami támogatást élveznek.

Azóta történt

Előzmények