A vállalat magyarországi képviselete bejelentette, hogy társadalmi szervezetek kapnak gyakorlati segítséget a Microsofttól a közösséget szolgáló civil tevékenység hatékonyságát növelő Office365 bevezetéséhez és használatához a Digitális Civil Program keretében.
Hirdetés
A digitális átállás a szoftvereken és a hardvereken túl olyan tudást és szemléletet is igényel, amely lehetővé teszi, hogy az új technológiák hozzáadott értéket – időmegtakarítást, örömtelibb és kreatívabb munkát, nagyobb ügyfél-elégedettséget – termeljenek. A Microsoft az e területen felhalmozott tapasztalatokból szeretne minél többet megosztani a civil szektor képviselőivel a Digitális Civil Program (DCP) keretében.
A segítségnyújtás egy többlépcsős, egymásra épülő rendszer újabb eleme. Az egy éve elindult Civil Tech Hub – amely a mostani projektnek is keretet ad – azzal a céllal jött létre, hogy infrastruktúrát (szoftvereket, technológiát és persze helyszínt is) nyújtson a Microsoft civil fókuszú oktatásaihoz és tréningjeihez. A Microsoft Tech for Social Impact programon keresztül a civil szervezetek ingyenesen vagy nagyon kedvezményes áron igényelhetnek szoftvereket, így számukra is elérhető módon hozzá tudnak jutni a digitális átállás szerszámkészletét biztosító Office365 programcsomaghoz. A Microsoft DCP a következő lépéshez, vagyis a hatékony használathoz, illetve a testreszabáshoz ad gyakorlati segítséget a jelentkezőknek ingyenes tréning, illetve az adott szervezet és a munkatársak igényeihez szabott tanácsadás formájában, a Microsoft szakértőinek közreműködésével.
A részvételre a jelentkezők közül kiválasztott 15 civil szervezet kap lehetőséget – ők a folyamat végén a digitális átálláshoz szükséges valamennyi kompetenciával rendelkezni fognak. Azoknak érdemes belevágni, akik már döntöttek az Office 365 bevezetéséről, vagy már meg is kezdték az átállást, de támogatásra van szükségük a folytatáshoz.
Jelentkezni itt lehet: Digitális civil program. A határidő június 3. (szerda), ám – mivel a pályázatok elbírálása a jelentkezési időszak alatt folyamatos lesz – célszerű mihamarabb beküldeni a jelentkezést.