- Elon Musk meghatározóvá teszi a SpaceX-et Olaszországban
- Trump is bejelentett egy 20 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztést
- Nem minden chipért kapkodnak, leépít az egyik japán chipgyártó
- Jön Trump, Zuckerberg és a Meta pedig 180 fokos fordulatot vett
- CES 2025: robotokat tréningez az NVIDIA, és összeállt a Toyotával
-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
hajsza
aktív tag
TL stratégiai fórumán most olvastam egy érdekes T elleni Z build-ről Mr. Bitter tollából. A mutákat az elején mellőzi, helyette amilyen gyorsan csak lehet infestor-ra megy, illetve fejlesztéseket vesz a felgyülemlett gázból. A fejlesztett lingek jó darabig nagyon hatásosak és a végjátékban is jól jön a fejlesztés az ultra-hoz.
-
omani
tag
Ma este 6-tól Black Dragon League, Day9 közvetíti Németországból:
MaNa vs. Strelok 18:00
GoOdy vs. White-Ra 18:00
elfi vs. DIMAGA 19:00
MaNa vs. Naniwa 20:00[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
AlyArkhon
őstag
2v2 randomban toltam ezt a meccset , 2 t volt az ellen mi 2 z vel . Írja a társam hogy mivel az ellenfél favored így biztos ki tudnak védeni egy rusht. Igazából nem 6 pooloztunk , de a folyamatos nyomás meghozta gyümölcsét .
Sierra Leone sokat szenvedett népének és mindazoknak , akik hiszik , hogy a pokolban is élhetnek Angyalok. UI .: Diabló él !!
-
föccer
nagyúr
válasz iSonic #17190 üzenetére
Csiszoltak a dolgokon? újraindították az indiánokat?
üdv, füccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
iSonic
addikt
Miközben kihalt a szerver.. frissítve lett a színpaletta a custom gamekbe és picit csiszoltak a dolgokon a francia szerveresek
-
föccer
nagyúr
Ha már a játék nem nagyon megy, akkor a tisztelt Z-s játékostársakat megkérném, hogy véleményezzék ezt a meccsemet, kizárólag lárva management szempontjából.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
v2izzy
tag
Engem beengedett!!!!
remélem játszani is tudokhttp://flic.kr/ps/MuuJU | @gerhard_berger | https://github.com/gerhardberger
-
FoBCRaistlin
őstag
Most, hogy van egy kis időm játszani, nem tudok...
Tuning szempontjából fontos, hogy "hány Mhz hideg van éppen" T56 - www.pcvizhutes.hu WOT: RaistlinX
-
Wolverine
félisten
A komplett Battle.net loginrendszer meghalt. Nyugi.
Alg: szerintem rendszerszintű a gond, én sem érek el egy csomó website-ot. Nem a kolid a hibás.
[ Szerkesztve ]
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
-
sith7
félisten
Ti betudtok lépni ?
[ Szerkesztve ]
-
Alg
veterán
Haha, nesze neked cannon rush:
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Ybron
senior tag
válasz Winner_hun #17174 üzenetére
Csak azért, mert elég gyakran látom stream-en hogy úgy küldik hogy mineralra.
Ma meg olyat láttam hogy menekült terran mmm-el és protoss úgy küldte utánuk a munkásait(alig volt már terran egységének hp-ja) hogy egy kinti mineral-ra rakta, hipp hopp utoó is érték őket. -
Thome
veterán
Tudom, ejnye-bejnye, meg "még mindig nem vettem meg", így leszek pofátlan még ez egyszer utoljára, és szeretnék kérni egy 7 órás trialt. Meg jött a kedvem hogy valamelyikőtökkel funoljak.
-
Ybron
senior tag
Amikor scout-olok és ha mondjuk a probe-ot az ellen mineral-jára küldöm(vagy éppen akármelyikre) olyankor gyorsabban mozog a porbe ?
-
Ghoosty
őstag
Már egy hónapja nem játszottam, de úgy rémlik, hogy szoktak a banelingek közé keverni más egységet is, meg némi oldaltámadással elterelik a figyelmet és akkor banelingről vonnak el tűzerőt. Ha az ellenfél jól mikrózik az MMM-el, akkor neked is kell a te egységeiddel. Corruporral FG-t, az nagyon undorító, mert sok marine-t tud érinteni és ha nincs elég heal akkor meg is halnak mindenféle beavatkozás nélkül. Ha még marad ezeken kívül figyelmed, akkor corruptorokkal le kell szedegetni a medivacokat és ha van rá mód, akkor azt a plussz sebzést is rá kell nyomni, de szerintem ez már annyi művelet, hogy csak pro-knak való.
-
oxox
addikt
csak jol ereztem, hogy tulsagosan nagy utemben hullottak....tehat a blinget ne tegyem parkolo palyara....az a baj, hogy BLord-ig nincs nagy hatotavolsagu teruletre hato egyseg..
A feles mineralt ling-re koltottem, csakhat egy ido utan mar sajnaltam nem roach+hydrara kolteni....a creep-re nem nagyon tudtam figyelni sajnos.
Az igaz, hogy csapatjatekban a zerg-re ugranak ra, viszont felnek is tole....ezert is valtottam ra...protossnal is kotelezo volt falaznom, ha az ellenfelnel zerg is volt, es a bazisomat is ovatosan kellett elhagyni, mert hipp-hopp berongyolnak a speedygonzaleszek...volt mar regebben olyan party ahol szinten ram ugrottak...tartottam is magam egy ideig, es ez annyit kivett beloluk, hogy a tarsak addig szepen megerosodtek, es ledaraltak oket.
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
válasz Ghoosty #17163 üzenetére
Az a tapasztalatom eddig, hogy a banelingek is csak egy bizonyos mmm mennyisegre jo...mert szeretnek sorban a vagohidra menni...gyakorlatilag nem erik el a mmm gombocot.
Persze jobb mikroval lehet ha szethuznam oket akkor tobb sikert ernek el vele...de ami dontott, hogy azt gondoltam, hogy a roach+hydra-ra jobban megeri a gazt kolteni....speedlinget inkabb stalkerekre+colokra uszitom (persze ha nem egyben vannak), vagy berongyolok a parasztok koze...Kovsol- a zerg csapattars mutara ment....kevesebb sikerrel....a stalkernek lett a legtobb bevetele...O DT-t eroltetett vegig...tehat gyakorlatilag a tobbiek csak szurkaltak, a fronton en utkoztem meg vegig....
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
Alg
veterán
4v4-ben csinálják mostanában páran, ha közös bázis van, hogy befalaznak és elkezdik a zerget tápolni minden bevételükkel, hogy minél hamarabb minél több mutát hozzon ki...
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
omani
tag
Roach+hydra nem megy terran ellen, a marine ball DPS-e és a marauder extra damage-e armored ellen simán counterezi. Team játékban én akkor hozom, ha kevés a terran az ellenfelek között, de fontos hogy creepelni kell mint az őrült.
Inkább szoktam muta+lingre menni, és techelni a lingeket, late-game-ben is nagyon hasznosak mert szétszedni az őrizetlenül hagyott expeket pillanatok alatt. Ha sok a terran akkor bling+speedet hozok de nem támadok velük hanem creepen védekezek, amig makrózok.
Infestor-ból nem szabad sokat hozni mert sokba kerül és nem lesz normális sereged, arra jók hogy megállítsd az mmm-et a blingjeidnek. Mech ellen nem túl hatékony, amire pedig megvan az NP-d addig nem 1-2 thor vagy colossi támad hanem egy halom, szóval nem ér sokat.
Amig nincs túl sok stalker addig a lingek nagyon erősek ellenük, de ahogy már nem tudják őket surroundulni hydra-ra kell váltani, azok megeszik őket.
A költéshez végig köpködni kell, plusz fontos ha már nagyobb a bevételed, akkor ne olcsó egységekre költsd el a lárvát.
Zerget én nagyon nem szeretem team játékhoz, mert ha külön vannak a bázisok akkor a Z az amit legelőször beütnek. A standard zerg játék se működik teamben, azaz nem mehetsz 15 expre és nem makrózhatsz army nélkül, mert egy 5-6 perces 3-4 csapatos push lemos a föld színéről. Ha statikus védelemre költesz, akkor nem lesz bevételed mid game-ben. Ha az ellenfélnél 2 vagy több zerg van, akkor nem fogod tudni kivédeni a 12 linges 8 pool-t egyedül, csak ha a társak segítenek. Ha közös bázis van, akkor más a helyzet, ott lehet jobban makrózni és megerősödve lenyomni az ellenfelet.
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
kovsol
titán
szerintem túlreagálod az egészet, nem csak egyedül te gyártasz egységet, a társaid is fognak, sok esetben elég ha mass roachokkal beállsz tankolni a tankok, colók elé
tapasztalatom szerint a legjobb megoldás az 5:30-6:00 közötti roach push (természetesen csak akkor ha a társak is segítenek) de nem érdemes húzni a 3v3 -t
May the Force be with you!
-
Ghoosty
őstag
válasz JNashville #17108 üzenetére
Több vs Több játékban random társak esetén nézi az egyéni teljesítményt is. Hiába kapsz ki, ha nagyon jól teljesítettél, akkor az egyéni besorolási pontszámod növekszik, így léphetsz ligát rossz winrate-tel is.
Én úgy léptem ligát, hogy kb 30%-os winrate-em volt az adott ligában, de sokszor előfordult, hogy kikaptunk, de még a győzteseknél is sokkal több pontom volt.
Szóval ne aggódj, ha jó vagy, előbb utóbb lépni fogsz feljebb.
(#17162) oxox
Én nem vagyok zerg, de azért tudok mondani pár dolgot, amit ellenem használtak.
A baneling a legjobb fegyver MMM ellen elég jól el tudja tüntetni még nagyobb kupacban is. Amit legjobban utáltam, ha kaptam egy FG-t az infestortól és a mozdulni képtelen egységeimet simán kinyírták a a banelingek, vagy körbevették sima lingek. Ha sikerül bekeríteni, akkor nem rossz a speedling se, de egy bizonyos méret felett már nem működik.
Ha kevés a marine a csapatban akkor elég jól használható a broodlord, csak hát az T3-as, addig élni is kell.
[ Szerkesztve ]
-
oxox
addikt
3v3-ban ugy dontottem, hogy atterek a zergre...tegnap egy meccsre volt is idom
ZTP (ellenfel, ok a favored), Vs ZZP mi..
9pool-al raugrottunk a zergre (bar a masik zerg valahol elkalandozott a tamadasnal), mindenesetre leszedtem a queent-es jopar munkast, mire megjott a segitseg... majd gyorsan expeltem aranyra...ataltam roachra, majd hydrara (az ellen zerg mutara ment)...meg is nyertuk, de lenne nehany kerdesem....a roach hydra seregem csunyan hullott az mmm+stalkerek ellen, es ugyan mindig en maradtam allva, megis azt gondoltam, hogy tobb egysegem marad majd...upgr-et nem felejtettem el.tehat kerdeseim:
-mmm ellen milyen felallast erdemes csinalni? ...ling ugye semmit nem er, baneling marine ellen nem rossz, de sok gazba kerul, es azt gondoltam a roach+hydra jobb felallas a kesobbiekre...mi pusztitja oket tomegben...(mint pl a colo, vagy a tank?)
-a hydra+roach mehet vegyesen, vagy celszeru oket kulon mozgatni?
-tettem be nehany infestort...gondoltam majd kopkodok, de a mikroja nem az igazi meg ...valami tanacs, hogy lehet normalisan hasznalni? Az mar vilagos, hogy kulon kell mozgatni a csapattol, mert lassu szegenyke...
-stalkereket lingekkel molesztaltam, csak az volt a baj, hogy annyira szetszakadt a foseregem....lings+roach/hydra+infestor, hogy ez is az okok kozott szerepelt, hogy hullottak mint a legyek
-a vegen a main-en negy hatchery-m volt +1 aktiv exp (arany expet kiapaszottam), es megis volt, hogy nem tudtam mindent elkolteni
-valahol ez a zerg taktika...mint a saskak....utok elhullok...ketszer annyival jovok 2perc mulva..ez ment is, csak nem ereztem teljesen magabiztosnak....Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
iSonic
addikt
hát Ret-re én is kíváncsi leszek.. ő egy igazán fejlődő emberkének tűnik, aki szolidan meghúzza magát és szépen csendben nyerni fog majd sok dolgot.. ebben az évben kezdte az Assembly lannal, szóval van a srácban remény.. IdrA, pedig még mindig a Betás és a BW-s múltjából él... és ahogy Morrow fogalmazta egyik cikkében.. Európa jelenleg sokkal jobb helyzetbe van SC2 ügyileg, mint Korea.. hisz a két úgymond kontinens között jelenleg nincs nagy eltérés.. és az eu-s játékosok nagyon elszántak és fejlődő képesek..
egyszóval még nincs nagy szakadék, ami leküzdhetetlen lenne..
[ Szerkesztve ]
-
omani
tag
válasz iSonic #17157 üzenetére
Pénz annyira nem kérdés szerintem, az ő szintjükön a csapat megveszi a repjegyet, a GOM meg csinált egy házat ahol bejelentkezés után ingyen szállást ad a külföldi játékosoknak határozott ideig. Viszont a két ponttal egyetértek.
Ret szerintem nem fog nagyot alakítani Code A-ben, nagyon nem megy neki protoss ellen, mondogatja is már, hogy hazajön. IdrA is otthagyja Koreát a mostani GSL után egy időre, gondolom épp a Star League miatt. Morrow-t nagyon bírom de nem tudom mit kezdene a szuperagresszív koreai játékkal. Nagy zerg reménységem moonglade, ő sokat játszott a koreai ladder-en, kiváncsi vagyok mit mutat Code A-ben.
[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
omani
tag
North American Star Leauge, napi meccsek, 400 000 dollar http://nasl.tv/
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
iSonic
addikt
azzal nem lövök le nagy poént, hogy van nála jobb zerg Európában.. pl.: Dimaga vagy LiquidRet, meg mostanság eléggé megerősödött Morrow is.. az, hogy kinek van pénze kimenni oda az más kérdés..
IdrA játékban két dolog fedezhető fel..
1. iszonyatosan buta dolgokat képes csinálni (GSL mappon beküldte a 25 mutáját a darálóba..)
2. fantáziátlanul játszik.. vicceseknek hangzik, nem próbál semmi újat.. -
föccer
nagyúr
Nem csak az volt a baj az ucsó meccsel.
spoiler:
Nagyon jól tolta a muta harast. Istenemre mondom egyszer elérem ezt a szintet. Csak megint nem vette észre, hogy többet vesztett vele, mint nyert. Szinte sírtam, amikor nekiment a 4-5 turretnek is. Leszedett belőle 2-őt, és visszavonult. kb 1 parasztot sem vert le. A banleing speed-et durván elfelejtette. Bár, mint írtam az előbb is, talán a legnagyobb hibája az, hogy teljesen kiszámíthatóan játszott. Mass marin ellen mass mutát vezetni Inkább hozott volna a 10. perctől roachokat helyette. Többre ment volna.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
omani
tag
válasz föccer #17150 üzenetére
SPOILER
Sose volt egy kreatív játékos, viszont brutálisan makrózik Láttam egy Huk-Nestea meccset úgy emlékszem Day9-nál, ahol Nestea ugyanezt rontotta el mint amit most IdrA. Sokáig maradt tier2 és későn jött a tier3 átállás. Tier2 zergnél szerintem arra van, hogy átvezesse a late game-be, de muták nagyon drágák ahhoz hogy massolja őket a techelés kárára, pláne ha nem tud vele igazán nagy eco damage-et okozni. Szerintem nem a bling speeden ment el, J elég szépen splitelte amúgy is a marine-okat meg a tankokat, ennyi bázisról már egy rakás jól pozicionált broodlordnak kellett volna lennie mire kijött a terran sereg.
[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
föccer
nagyúr
Marin OP
de most komolyan
üdv, föccer
mod: ha valaki felleli a replayeket, akkor legyen szíves szólni. Szeretném visszanézni őket
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
Azt áruljátok el nekem, hogy miért ragaszkodik idra ehhez a taktikához? Szerintem a legnagyobb hibája, hogy túlságosan kiszámítható. Gyak tök ugyanazt a bo-kat csinálja....
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
JSaN
addikt
spoiler
Szerintem a lost temple most jobban fekszik a zergnek, itt mar tud mapcontrolt. Nem ugy mint az elozo mapon ami nem tom mit keres 1v1-ben.
Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
föccer
nagyúr
válasz iSonic #17144 üzenetére
Én azért még bízok a Z powerben
spoler:
Omani: 2x, vagy 3x mutatták az income tab-ot. Akkor mindig 2-300 mineral előnyben volt. Az biztos, hogy amikor látta a heavy macha playt, akkor hamarabb kellett volna mass roach-ra váltani, és a muták helyett felmenni broodlordra.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
omani
tag
válasz föccer #17141 üzenetére
SPOILER
Szerintem nem volt abban, J elobb ment harmadikra mint ő. A mutákat erőltette de szinte semmi damage-et nem tudott velük okozni, nem volt hive techje és upgrade nélküli roachokkal próbálta counterezni a mass thort, szerintem rosszul játszott ill J tolta nagyon jól.
(nagyon nem tetszenek ezek az azonnali GG-k, egy showmatch-nek a szórakoztatásról kéne szólnia, akár olyan áron is hogy megpróbálnak egy lehetetlen helyzetben visszakapaszkodni, előbb TLO meccset néztem ZvP-ben szinte a végsőkig harcolt)
[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
föccer
nagyúr
Lol. Igra szinte végig income előnybe volt. Kb semmit nem ért vele
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
JSaN
addikt
na vegre, megijedtem hogy egyoldau lesz a mecs. de még barmi megtortenhet, spoilerest nem irok mert van aki csak holnap nezi vissza.
Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
föccer
nagyúr
12k néző. Azért a szervezésen, még van mit javítani
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
omani
tag
Ha valakit érdekel itt a replay, csak a csatát érdemes nézni, megbeszéltük hogy 200-ig csak makrózunk. Az első 19:45-nél van 212 supply 199 ellen, következő 26:25-nél 220 a 200 ellen, az utolsó 48:30-nál 221 vs 200.
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
föccer
nagyúr
válasz kovsol #17134 üzenetére
16,5K, és nő
Nem is tudtam, hogy jinro ennyire pöszén beszél eléggé vicces...
üdv,föccer
17k+ elképesztő
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
omani
tag
Köszi h szóltál a mrBitter miatt, igen jó rész volt érdemes lesz megnézni felvételről is, TLO egy ufo, az első meccsen olyan többfrontos támadásokat csinált hogy nem is értettem hogy bírta összehozni
A showmatch-nek már 15000 nézője van
Gyakorlómeccsen megcsináltam a zerg oversupply trükköt protoss deathball ellen (zealot stalker sentry voidray colossus).
Roach+hydra+corruptor 220 supply-on 60 drone-al 4 queen-el elbukott, mass roach + mass corruptor elbukott, mass ultra + mass corruptor nyert, de folyamatosan ment a transfusion az ultrákon és a corruption a colokon.
[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
Alg
veterán
Na jó én alszok aztán holnap délelőtt megnézem "felvételről"
Szerk:
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
JSaN
addikt
de jo hogy maradok nagyon izgi lesz mar most 13k nezo orulok hogy nincs tv-m
Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
föccer
nagyúr
Jaja. Jöttök TS.re?
~7k néző. Úgy pörög a chat, mintha muszáj volna neki
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
JSaN
addikt
koszonom, nem tudtam hogy azok a linkek azok.
a chat latom kivan nyirva, masodpercenekent 2 oldal uzenet.
[ Szerkesztve ]
Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
föccer
nagyúr
válasz iSonic #17128 üzenetére
Azért az 5000+néző azért eléggé sokatmondó...
mindjárt kezdünk.
üdv, föccer
mod: lassan 6k
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
válasz AlyArkhon #17124 üzenetére
Oké, gyere. Velem tuti lerontod Ma sem vagyok jobb állapotban, mint tegnap
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
kovsol
titán
válasz föccer #17120 üzenetére
én is megköszönném a linket
egy kis poén kép: van ahol még szenzációnak számítMay the Force be with you!
-
-
Alg
veterán
... amit néznék is, ha nem vágták volna gallyra valahogy a kolis hálózatot, jelenleg 0,5 megabites letöltést mér a speedtest, és hetek óta ez megy.
Bezzeg a ValóVilágot lehet bámulni belső stream-en, arra van kapacitás
Nagyon unom már ezt a kolit"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Alg
veterán
8-tól TLO oktatja MrBittert az infestor-használat trükkjeire
11től pedig IdrA - Jinro showmatch 1500 dollárért, és utána valószínűleg az észak-amerikai Starcraft liga bejelentése következik...[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
omani
tag
válasz JNashville #17114 üzenetére
Ez egy elég extrém stratégia, kb annyira extrém mint a fent említett zerg féle mass spine/spore crawler cancel-es 200/200 oversupply. Nem hiszem, hogy éles meccseket lehetne vele eldönteni. Az, hogy GSL-en is használták mutatja hogy működőképes, de szerintem Boxer enélkül is megnyerte volna azt a meccset, ez inkább már csak játék volt az ellenféllel.
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
oxox
addikt
válasz JNashville #17114 üzenetére
azert azt nem eszik olyan forron....altalaban nem arrol szol a csata, hogy mindenki var, mig a masik fel nem keszul, hogy aztan egymasnak essenek az utolso emberig....ritka, hogy mindket fel/csapat techel maxra...
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
JNashville
senior tag
Hát, akkor marad tovább a szenvedés, bár nem hiszem, hogy így feldobás lesz, mert három ilyen meccsből általában egyet sikerül nyerni.
A másik témával kapcsolatban jól számolok, hogy mineral line-onként 27 supply spórolható meg? Azért az 2-3 exppel számolva late game-ben gyakorlatilag el is dönti a meccset.
MARVEL AT HIS MIGHT!
-
omani
tag
Gázonként 3 scv-t meghagysz, ezért írtam 60-at. 200-as foodnál late gameben ~80 körüli szedőig szoktak elmenni.
Itt egy jó összefoglaló a taktikáról.
Boxer Hyperdub ellen használta a taktikát, sajnos videót nem találok róla
[ Szerkesztve ]
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
oxox
addikt
es gazod honnan van? oda nem megy be a mule ha jol emlekszem
JNashville - ezt platina ligaig jobb ha megszokod....sajna addig ko-papi-ollo a tarsaid szintje/ konkretan ezzel szop.k 3v3-ban (mar majdnem 3000 pontal vagyok elso, es mikor vegre latnam a fenyt az alagut vegen....akkor kapom a tuskokat, hogy meg a fat se lassam, nemhogy az erdot...
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
JNashville
senior tag
Ladder témában kérdezném, hogy mások, akiket magasabb ligába dobott fel, a feldobás előtt hozzám hasonlóan elkezdtek két-három ligával magasabb ellenfeleket kapni? Mert már sorozatban a harmadik olyan meccsemet játszottam bronzos 4v4-ben (de mióta az első tíz helyen mozgom a divízióban, folyamatosan hasonlót tapasztalok), hogy mellém legjobb esetben egy silverest oszt be, a többi szinte kezdő, az ellenből három meg rendszerint platina-arany, de az előbb volt egy diamondos is.
Ha ezt komolyan gondolják, hogy ilyen game-eket kéne megnyerni előrébb soroláshoz, hát... már ha ez egyáltalán feldobás előtti dolog, és nem csupán szar sorsolásom van.
MARVEL AT HIS MIGHT!
-
föccer
nagyúr
Nem rossz. Igaz elég rittkán érem el a 200/200-at, de ha legközelebb ilyen helyzetben vagyok, akkor megpróbálom kihasználni
Üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
DTG
csendes tag
Egy érdekes zerg taktika late game-hez:
[Oversupply-Trick]
A lényege hogy miután elérted a 200-at, elkezdesz építeni egy kamionnyi spine crawlert, emiatt lemegy a supply-d ezért tudsz gyártani csomó egységet, ezután cancel a spine crawlerekre és hirtelen ott álsz ~220 supplyval plusz egy elég erős gazdasággal a töketlen kis 200as terran sereggel szemben -
omani
tag
Elindult a márciusi Code A, mindjárt játszik HuK. TL-en van egy részletes összefoglaló mindkét ligáról. Ma este 11-kor pedig IdrA-Jinro showmatch.
http://www.flickr.com/photos/diego_rivera/
-
oxox
addikt
válasz horvathkrisz #17091 üzenetére
ha Mouz kerdezi akkor csak a terran
Welcome on board amugy!
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
Új hozzászólás Aktív témák
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Gaming notebook topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Elektromos autók - motorok
- Wise (ex-TransferWise)
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- CES 2025: elkötelezett a Legion Go sikere mellett a Lenovo
- GTA V
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest