Hirdetés
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- A luxusmárkáknak kell a bitcoin, az USA jegybankjának nem
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Nagy áttörés jön a napelemek piacán, nem kell annyi hely a paneleknek
- Belenyúlt az USA az Epic Games igazgatótanácsába, nyomoz az NVIDIA
Új hozzászólás Aktív témák
-
tomcat78
őstag
Kb az a munkám, hogy problémákat oldok meg. De tegnap tényleg konkrétan más hülyesége miatt kellett kocsiba üljek. Pedig már a délutáni megérdemelt pihin és sörön járt az eszem 😁 De ez van, ebből élünk, adok fizetést, stb.
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
azbest
félisten
gyanítom sok ezer ember szemetét viszed egy körben, szóval kicsit más az egy főre eső fogyasztás, mint amikor mind az ezren élményautóznak.
#333tomcat78
én meg egyik évben repülővel jártam munkába. Igaz "csak" hetente. Egyrészt ez nem általános, másrészt nem feltétlen egyéni kényelem miatt van. Az igaz, hogy sok esetben indokolatlan a személyes megjelenlés és a cégek vezetőinek fejében kéne rendet tenni, hogy ne azzal akarják védni a hátsójukat, hogy mindig legyen személyesen valaki ott, akire mutogathatnak, ha bajba kerülnek.#335Somatom
ebből nem derült ki, hogy miért így történik. Attól, hogy te nem látod, még lehet komoly indok mellette, hiszen felesleges költséggel határon át tologatásba nem mennének bele, ha olcsóbb és jobb lenne közelben. Hát, van amikor a pénz az indok, nem mindig ideális a kapitalizmus.
A legkörnyezetbarátabb az lenne, ha addig várnál egy helyen, amíg nincs a célállomásodnak kimenő fuvarja. Van hogy üresen mégy száz kilométereket. Úgy szervezik a fuvarodat, hogy a lehető legtöbb pénz legyen belőle és hogy kitermelje a költségeket.[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
válasz arnyekxxx #331 üzenetére
Azt hiszem nem ment át valami. Nem az a problémám, hogy ez ne lenne igaz. Bár mindig találok kutat tankolni.
Évi 10-15 ezer km mellett nekem sem fájna. De nem annyit megyek. Minimum 60ezer körül. A munkám része. Önzés.... Mint írta a kolléga. Aki valószínűleg elvárja, hogy hétfőn reggel tudja intézni mondjuk a pénzügyeit. Amihez a konkrét tegnapi esetben az KELLETT, hogy én menjek 630km-t. Munka! Nem kirándulás. És nekem sem mindegy, hogy mennyi időt dolgozom. Ez gondolom elfogadható. Viszont érdekes módon mindenki figyelmen kívül hagyja a többit, amit írtam. Miért? Mondjuk mennyit fogyaszt egy tv készenlétiben? Állandóan! Az mekkora teher a környezetre? És ugye egy gyerekes családban pl nem ritka a 2-3 tv. Az is csak kényelem, mint a kevesebb útidő. Arról nem beszélve, hogy a tv általánosabb, mint a autó.
Nekem kényelmesebb s hatékonyabb 130-al járni. Igen, hatékonyabb! Mert több időm marad másra, vagy pihenni. És ugye kb pihenten az ember hasznosabb tagja tud lenni a társadalomnak."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
Somatom
veterán
válasz arnyekxxx #331 üzenetére
A német állam támogatja a hulladékfeldolgozásban részt vevő cégeket. Reggel megraknak válogatott papírral Kehl -ben (Strasbourg -gal szemben, a Rajna német oldalán). Azt elviszem Svájcba, a perleni papírgyárba (260Km). Onnan átállok a 60Km -re levő Egerkingenbe, egy papírválogatóba. Azt a válogatott papírt elviszem Karlsruhe -ba, egy papírgyárba. (240Km). Onnan visszamegyek Kehl -be (40Km) és isoraz. Ez 600Km, átlag 32 literes foyasztással. Én meg vegyek villanyautót.
[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
arnyekxxx
veterán
válasz tomcat78 #328 üzenetére
Értem, hogy egy liter, és még azt is meg lehetne fogni!
Egy liter neked 100km-en. Ha egyedül közlekednél autópályán akkor nem lenne tétel. De naponta sokezren közlekednek azokon az autópályákon amivel felszorzódik az az egy liter és hitrelen naponta több tartálykocsinyi, co2-vé elégetett üzemanyaggá válik. Mindez abban a korban amikor nem triviális, hogy fogsz a benzinkúton benzint találni és a levegő 39 fokos.
[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
Ezt mind elfogadom tényként! Luxus? Sima 90nm, leharcolt családiház, 60-as években épült. Se medence, se fűtött kocsibeálló, semmi ilyesmi nincs. Pl volt szárítógép, de eladtuk, mert van hová teregetni normálisan.
Úgyhogy sem a luxus nem állja meg a helyét, sem a szegényeknek kampányolni. A összes dolog, amit írtam, simán az én agylövésem, hogy ebben is látom a energia megtakarítás lehetőségét.
Szerintem mindenki környezetében van olyan, amit áramtalanítva- ha nincs használatban- már tett valamit. Ez nem anyagi helyzet függő! Ellenben kénytelen az ember engedni kicsit a kényelemből. Nem nagy dolog mondjuk egy elosztót felkapcsolni és csak utána nyúlni a távirányítóért. Mégsem hiszem, hogy sokan megtennék. Első körben itt kéne rendet tenni a fejekben. Vagy inkább itt is.
Én azzal nem vagyok kibékülve, hogy a autó van gonosznak kikiáltva. Holott számtalan más helyen folyik el az energia tényleg teljesen fölöslegesen."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
azbest
félisten
válasz tomcat78 #328 üzenetére
nagy pazarlásból könnyű engedni pár százalékot. A százalék önmagában még nem mutatja meg, hogy mennyit pazarol egy ember. Lehet 20 literes fogyasztású autóval, medencefűtéssel és 400 nm-es lakással 30%-okat spórolni könnyedén. Aki meg eleve keveset fogyaszt, nem nagy autója van, nincs medencéje, 40 nm-en él, annak máshogy jönnek ki a számok. Abból nehezebb engedni nagy százalékokat.
A képmutatás az, amikor eleve nagyságrendekkel többet fogyasztó életmódból osztanak okosságot olyanok felé, akik meg eleve takarékon élnek.Nem muszáj magadra venned, mert nem ismerem a körülményeidet. Inkább sokkal kézzelfoghatóbb példát mondok: ha minden igaz, a statisztikák szerint egy észak-amerikai háztartáshoz képest talán 10ed akkora fogyasztása van egy kelet-európai háztartásnak. Hozzánk képest meg egy elmaradottabb harmadik világbéli embernek 10ed akkora a fogyasztása. Ebből azért eléggé látszik, hogy hol lehetne könnyebben engedni kicsit az életszínvonalból a környezet javára. Persze népesség és más körülmények is számítanak. De luxusból leszólni és kampányolni a szegényeknek, hogy ők spóroljanak, az jópofa dolgok.
[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
Gondolom egy szerződés nagyon önzés.... Nem a saját passzióm kocsikázni.
Nem mellesleg az úthálózatunk- ritka kivétellel- alkalmatlan lenne a nagyobb sebesség megengedésének.
De kérdeznék valamit: Hányan húzzák ki a töltőt, ha már nem kell? Hányan áramtalanítják a készülékeiket (tv, rádió, bármi), ha épp nincs használva? De szélsőséges példáknak: használom a kutat hűtésre pl, pincét csináltam tárolásra. Eredmény: kisebb hűtő. A melegvízre a nappal segítek rá, kevesebbet megy a bojler. Ok, ilyesmire nem mindenkinek van lehetősge! Én az úttal megspórolt időmet pl ilyesmibe teszem bele.
De elég csak azt venni, amit mindenki megtehetne! Olyan dolgokról beszélünk, amik a nap 24 órájában energiát használnak. Csak saccra szerinted egy háztartásban mennyi energia megy el feleslegesen, éves szinten? Nem tudom mennyire sztenderd, de a saját példámból kiindulva kb 25-30%- al kevesebb energiát (konkrétan villanyt) használok, mint előtte. Egy autó az élettartama alatt kb 90%-ban áll. Értem, hogy egy liter, és még azt is meg lehetne fogni! De nem gondold, hogy ennek az egésznek kicsit képmutatás szaga van a készenlétibe hagyott elektronikák között ülve? Nem biztos, hogy abba a kategóriába tartozol, nem ismerjük egymást! Lófaszt nem tudsz rólam! És szerintem teszek annyit a környezetemért, mint itt a sok habzószájú tíccsukbelasiccsuklecsakazautóölmeg figura!"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
ncc1701
veterán
válasz arnyekxxx #325 üzenetére
Nem értik. És azt sem, h most speciel tartalékról megy az ország. Hiszen azért van a tartalék, h majd vissza lesz pótolva, szarni bele. Önzés, csak a saját , rövid távú érdekek figyelése, hiszen így lett felnevelve mindenki. A másik nem számít, a környezet nem számít, csak én, én, én, hiszen én vagyok a legfontosabb, belőlem csak egy van, a többiek sokan vannak, őket le lehet xarni.
-
ncc1701
veterán
válasz tomcat78 #324 üzenetére
Ilyen alapon legyen 260km/h a sebességhatár, nem? Hiszen megfelelő autóval teljesen biztonságos, és úgy meg pláne fele annyi idő alatt megjárod.
Sajnos én már látom azt, h nekünk már nem lesz meg az a jó dolgunk, mint eddig, h bármikor, bárhová el tudtunk menni, itt valami nagyon változni fog. -
arnyekxxx
veterán
válasz tomcat78 #324 üzenetére
ilyen az amikor az egyén pillanatnyi érdeke ütközik a köz hosszútávú érdekével. 6literrel több üzemanyagot égettél el, hogy egy órával hamarabb érj haza. És még másik (ex has, nem ismerem a pontos számokat) 5 ezren is ugyanebben az időszakban így 30ezer literrel több üzemanyag égett el ebben az időszakban vagyis 75ezer kilogram co2 került a légkörbe csak emiatt a plusz sebesség miatt.
-
tomcat78
őstag
válasz arnyekxxx #323 üzenetére
Ez csak egy része a dolognak..Mai, teljesen random és hirtelen példa: délután kettőkor csörgött s telefon, hogy el kéne "ugrani" Vásárosnaménybe.... Pestet is bele véve. Mert amúgy nincs az a pénz, amiért beköltözzek.... Háromkor kocsiban ültem. Namármost ez nekem oda-vissza kb 630km volt. Oda dugó a városban, kb Gyöngyös magasságáig katasztrófa az M3-as... Ha a kolléga javaslatát a 100as tempóra elfogadom, még úton lennék hazafelé. Így meg- szabályosan- már a sörömet iszom, megvacsorázva, lezuhanyozva, itthon.... Ami azért nem mindegy, mert reggel kelek és megyünk dolgozni.
Ok, nem mindenki így éli az életét! De nálam, amire lehetőség van sebesség terén pl, azt maximálisan ki is használom. Így ha mondjuk egy évet nézek, napokat nyerek az életembe a felvetéshez képest.
Készséggel elfogadom a szennyezés és balesetveszély részét! De önként és dalolva nem dobnék el még plusz órákat, napokat az életemből Igyekszem tenni más módon a környzetemért. Csak talán az kevésbé hangzatos vagy felkapott téma a " világot elpusztító" belsőégésű autózáshoz képest.
Amúgy ha valaki követi a dolgot a markating bullshiten túl, kíváncsi lennék milyen számokat mondana hatékonyság szempontjából a két hajtásra összességében. Nem magára az elektromos motor hatékonyságára! Ezt a kérdést ne vedd magadra, általánosságban lennék kíváncsi, hogy ki-hogyan látja..De ha valaki kicsit jobban bele mélyed, akkor meg fog lepődni, hogy bizony az a zöld nem is annyira zöld. Nem vitatva azt, hogy összességében jobban teljesít!"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
válasz arnyekxxx #321 üzenetére
Hol írtam én száguldozást? Ha esetleg a kimegyek egy pályára részre érted, akkor lehet félre érthető voltam. Zárt, verseny pályára gondoltam.
Ha a sebességhatárt lejjebb vinni szerintem értelmetlen részre, akkor még mindig nem tudom hol a száguldozás. A feljebb vinni részhez meg írtam, hogy úthálózatot kéne fejleszteni. Mi minősül ebből száguldozásnak?
Azt el is fogadom, hogy van előnye akkor is. De a többlet (szabályos) sebességnek is van előnye."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
válasz arnyekxxx #318 üzenetére
Én a limit ésszerűtlen csökkentéséről beszéltem, Nem arról, hogy a autópályának ne volna létjogosultsága
De kezd egy olyan gyanúm lenni, hogy mindenki a saját szokásainak megfelelően preferál dolgokat. Én is.
A régi 4-esről meg jobb nem beszélni Az M4 jó találmány. Tavaly hetekig jártam Szolnokra egy munka miatt."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
arnyekxxx
veterán
válasz tomcat78 #277 üzenetére
Mi a búbánatos rossebbnek akkor autópálya, ha nem tudsz jelentősen gyorsabban eljutni bárhová rajta?
Mondjuk ritkábban halsz meg ha nem jönnek szembe 13 órája félálomban vezetve facebookozó románok. Meg nem kell 70el döcögni fél órát valami lassabb jármű után akkor sem ha van szembeforgalom. Meg nem kell városokon-falvakon átvergődnöd. Saját tapasztalat, hogy mióta megvan az M4 azóta fél-egy órával hamarabb és sokkal nyugisabban megvan a szolnok - bp 100km mint előtte ugyanaz a 4esen halálfélelemben. Úgy, hogy az M4-en 110 a megengedett és nem is megyek gyorsabban.
[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
válasz Hieronymus #315 üzenetére
Egy darabig rallyzgattunk.... Hystoric, nem WRC és társai. Ergo szeretem a technikát, sebességet. Mégsem kaptam soha gyorshajtásért büntetést. Ha van lehetőségem kimegyek valahová pályára. Pedig nem épp egy kanyarvadász autó. A lényeg, hogy jól rezem magam. Sajnos ilyesmire ritkán van lehetőség. Meg azért a pénz sem végtelen.
Amúgy ez a stílus dolog nagyon igaz. Nálunk pl az asszony lába alatt bármi többet fogyaszt. Tovább nyomja a gázt, később, nagyobbat fékez pl. Vagy autópályán hamarabb fékez, én inkább a gázra lépek. Jellemzően 3-asba kanyardok, körforgalom, stb, nagyobb lendületet viszek be. Ő kettesben.... Előtte nagyobbat fékezve. És még lehetne sorolni.
Az autóimat meg rendbe tartom. Azok adják a kenyeremet. Még az 1.7 tádé F Astrára sem veszek pl használt gumit, vagy a jó lesz a olcsóbb fék sem az én műfajom. Szegénykém igazi melós autó. Kárpitokon, külsőn ez látszik is. De műszaki részről meg kapja, ami jár neki. Cserébe- 97-es létére- pl nem füstöl."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
válasz tomcat78 #308 üzenetére
A gázolajos motorok hatásfoka magasabb a benzines autókénál.
Figyelembe kell venni az útvonal szinteltérését. Magyarországról Németországba utazni a magasság eltérés miatt, mérhetően több üzemanyag szükséges mint a vissza úton.
A "nagy" járművek vezetői nyugodtabban vezetnek, általában. Főleg, ha mégnagyobb járművet vezetnek munkaidőben.
A vezetési stílusban több liter eltérés lehet száz kilométerenként.
A jármű képességei és állapota is jelentősen befolyásolja a fogyasztás.
Nem utolsósorban az út állapota és zsúfoltsága.Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!
-
tomcat78
őstag
Az egy legenda A sima 5 hengeressel mentem, ezzel a kasznival.
Tisztelni az enyémet is kell. 2001-es. Nem old meg mindent magától Még nincs tele baszva mindenféle elektronikával. Illetve ami van, ki is kapcsolható.
Ebben az autóban igazából a blokk az érték. Ha valaki ismeri a Audi történelmét, akkor tudja miért."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Sok erősebb, korszerűbb autó rohangál az utakon. Valamiért mégis más. Nem annyira "steril" vezetni. Mivel az a kenyered, szerintem érted mire gondolok.
Spórolás.... Végülis tényleg nem az a lényege. De mivel javarészt hosszú távokra van használva, azért nem is élhetetlen. Főleg, ahogy írtátok, egy 1.3 is be tud verni 9 körül....
Amikor meg tényleg az élmény a lényeg.... Akkor az ember valóban nem nézi mennyit kér. Sokat"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Fiatalkori "szerelem".... Igazából véletlen botlottam bele, mikor autót kerestem. Nevetséges pénzért árulták, foglalkozós autóként. De nem bántam meg, az élmény faktor megvan benne
Viszont 2.0 alatt soha nem volt benzinesem, így ezek a számok engem megleptek.... Az írt arányokat nézve."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Én egy szóval nem mondtam, hogy az enyém gazdaságos lenne! Egy 2.7 biturbo A6-os quatro. Nagy motor, nagy kaszni. És nyoma nincs ilyen irgalmatlan eltéréseknek a fogyasztásában. Amire ugye reagáltam.
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
Somatom
veterán
válasz tomcat78 #306 üzenetére
Városi használatra városi autót kell venni, pályázásra meg utazó autót. Nálunk a cég parkolója Németországban olyan, hogy azt hinnéd, vmi Magyar cégnél jársz. Szinte csak magyar rendszámú autó parkol. 90% -ban dízel kombi, vagy egyterű. Az enyém a magas bódé miatt 7 körül eszik GPS 130 -nál. 90 -nél 5 alatt. Ez egy 2 literes dízel, 150LE és egy hétszemélyes egyterű bódé. A kollégám kombi Passat -ja, hasonló motorral 5 -körül fogyaszt 130 -nál.
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
tomcat78
őstag
Érdekes, hogy az enyém benzines, és nyomokban sincs ekkora difi.... Mondjuk az igaz, hogy a Yarishoz képest egy kamion.... Kicsit több, mint kétszer akkora blokkal, két turbóval.... Erőben meg.... ahhoz szorzótábla kell.
Kézi váltós, de a hatodik olyan hosszú benne, hogy 50 körül már használható. Cserébe 130 körül forog 3000et. Nem néztem, hogy pl 90-nél mennyi. De nekem a városi dugó (13,5 körül) és a főút között sincs kétszeres eltérés. 10 alatt nem igazán áll meg sehol. Ha folyamatosan 90-el járnék talán lehetne alatta. De viszonyítva a "pályázós" 11 körül meg nem sok.... Mármint Yaris összevetésben.
Amúgy írta itt valaki, hogy persze, mert tele kocsi meg, 1000km. Pestre nem megyek be, ha nem dolgozom. Úgyhogy oda tényleg tele kocsi. Mindig. Igaz, hogy oda nem is megyek be az emlegetett kocsival, max hétvégén. Akkor meg ugye sem dugó, sem elszabadult fogyasztás.
A km dologhoz meg annyit, hogy mondjuk egy Fehérgyarmat oda-vissza nekem nem jön ki elektromossal sehogy...."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
ncc1701
veterán
válasz Hieronymus #301 üzenetére
Yaris II, 1.3, 87 paci. Valós 142-nél bekéri a 8.5-9 litert, 90-es tempónál 5 alatt. Ez van, nem oda való, városi autó. Ettől független csapatják velük.
De a benzines vasak ilyenek, minél magasabb, annál inkább. Dízel fogyasztásán kevésbé jön ki ez.[ Szerkesztve ]
-
#54625216
törölt tag
válasz arnyekxxx #265 üzenetére
Nem az újrahasznosítás önmagában a drága, hanem a nagy volumenek miatt a bányászat olcsóbb, így értelemszerűen nem fektetnek annyit az újrahasznosításba, ha ugyanazt be lehet szerezni olcsóbban.
Ha viszont a véges erőforrások és a növekvő kereslet miatt a bányászat drágul, akkor az újrahasznosítás is versenyképes lesz.
A lényeg, hogy ha nehéz hozzájutni a ritka nyersanyagokhoz, akkor nem fognak hegyekben állni a szeméttelepeken a használt aksik, mert egy ponton túl már megéri nem csak újrahasznosítani őket, hanem magát az újrahasznosítás technológiát is fejleszteni. -
"Mert egy autó 140-nél eszik mondjuk 9 litert, 100-nál 6-ot."
Ennek az autónak szervizben van a helye. Ennyit nem nyom a légellenállás növekedése.
A luxusautók nem ebben a fogyasztási kategóriában játszanak. A "B" betűs kategória, a német autópályák szabad részein benyelik 100 kilométeren a 100 liter benzint, ha sietnek. Az átlagosabb luxus autók fogyasztása nem ennyire extrém, de azok is messze az egy számjegyű fogyasztás fölött teljesítenek.
Ráadásul ebben a kategóriában az elektromos hajtású luxus járművek még a benzines társaikat is felülmúlják pazarlásban. Az energia tárolásához szükséges kapacitás tömegét folyamatosan kell mozgatni a járműnek.
Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!
-
Somatom
veterán
Én is azt mondom, hogy nekem kell az autó, mert azzal járok ki Németországba melózni. Most itthon vagyok és egy hete áll az autó a ház előtt. Eszembe nem jutna hétköznap azzal közlekedni a városban. Roller, bringa, vagy motor.
ncc1701:
Tudom, miről beszélsz. Egy hétszemélyes, dízel, Grand Espace -om van.[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
ncc1701
veterán
Ma plö veszem elő az Insigniámat, az 5m hosszú. De abba belefér kb 2m hosszú valami. Most spec az ablakostól fogok vinni egy 180cm hosszú ablakot az albiba (bp, visegrádi utca). Mondjuk ezt a kocsit csak nyaralásra, és nagy dolgok szállítására használom, 2.0 dízel, 160 paci, szeretem. Na, ez nem eszik 9 litert pályán, hanem megvan 6 alatt.
[ Szerkesztve ]
-
ncc1701
veterán
válasz tomcat78 #288 üzenetére
Városi azonnali környezetszennyezés+dugó csökkentésre, mint gyors megoldás írtam a kötelező 2 hap hóm ofiszt, ahol fizikailag engedi a munkakör.
Pályán akárhogy is csavarod, 130-al jelentősen többet szennyez egy autó, mint 100-nál, mivel, mint pontosan tudod, a légellenállás a sebességgel négyzetesen nő. Régi yarisom 100 körül kért 5.5l körül, valós 142-nél (ahol 4700-4800-at pörgött) majdnem becsapta a 9-et. Ergo ott is valamilyen arányban, de egy 20-30% szennyezés csökkenés megjelenne.És akkor még nem is filóztam azon, h ha jó minőségű az út, akkor sokkal simábban gurul az autó (bicajon kiválóan észrevenni), onnan is jöhetne egy 5-10% csökkenés.
[ Szerkesztve ]
-
NoZoli
tag
Somatom: "Vajon hánynak muszáj autóval közlekednie?"
Az összesnek, amelyik azt mondja, hogy neki kell az autó. Mert pl. 2, 3 gyerek van, vagy nem opció a kétszer félórás autózás helyett, a kétszer 2 óra tömegközlekedés. Nem is olyan régen lett ez kitárgyalva.peugeotmate: "jeee, megérkeztünk az átlag autóshoz, aki mindennap telekocsizik, 100 liter falfestékkel a csomgatartóban és létrákkal a tetőn."
Azt kihagytad, hogy naponta le is teker, egy fenékkel, legalább 1000 km-t. Ezért soha nem lesz neki opció egy elektromos autó. Meg amúgyis, egy rakás sz@r.[ Szerkesztve ]
-
peugeotmate
őstag
válasz tomcat78 #292 üzenetére
jeee, megérkeztünk az átlag autóshoz, aki mindennap telekocsizik, 100 liter falfestékkel a csomgatartóban és létrákkal a tetőn.
igazából érdekes kérdést feszegetsz, mert ha valaki nem az előbbit csinálja amit te is felhoztál, akkor tulajdonképpen miért is van szüksége arra, hogy mindenhova és minden időben autóval járjon?[ Szerkesztve ]
meg
-
tomcat78
őstag
Amúgy elárulná valaki, hogy honnan ez a "nagy" (méretben) autó ellenesség? Mi van, ha valakinek simán (mondjuk a munkája miatt) nem elé egy seggbe rúgott hátizsák méretű valami? Elég nehezen tudnám elképzelni, hogy mondjuk egy Fiat 500-assall megjelnjek dolgozni, negyed magammal, szerszámokkal, a tető csomagtartón meg egy kitoló létrával és állvánnyal.... A betonkeverőt meg már meg sem említem.... És személyautóval járok!
[ Szerkesztve ]
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Az ugye megvan, hogy azt a bizonyos gramm értéket kilométerre átlagolják? Egy autó többet fogyaszt egy gyorsításnál, mint folyamatos haladásnál. Amellett, hogy amit írsz tény! De ettől még a valóság árnyaltabb. Ha valaki néha nézi a pillanatnyi fogyasztás számait, simán kap infarktust Nálam pl meg tudnak jelenni 60-70-80 literes pilanatnyi értékek De emellett meg a 90-100 és 130 közötti tempónál, átlagban kb egy liter a difi. Az átlagot ebben a esetben a tiszta autópálya és a 90-50-90-50...... kombóra értem csak, nem várossal, dugóval. De a közlekedésben ezeknek az összevetéseknek nem sok értelmét látom. Lásd város, ahol jellemzően a leg többet eszi egy autó. Ha a városi közlekedést is bele veszem, akkor az autópálya- 130-az kevesebb, mint az átlag mindegyik útról. És akkor ezt még lehet fokozni, azzal, hogy milyen egy váltó áttételezése, milyen fordulaton hogyan változik a hatékonyság, stb.
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Én ezt megoldottam... A csatornák egy részét töröltem Hamarabb adnék pénzt arra a műtétre, mint bármelyik királyi- objektív csatornát nézzem. Nem tehetek róla, de csak patkányokat láttam rajtuk. Lehet a "csatorna" vonzotta őket?
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
Somatom
veterán
válasz tomcat78 #279 üzenetére
Tudom, de mit csináljak? Sánta bokával ültem a nappaliban, a 84 éves nagynéném meg két török sorozat között retekklubot bambult. Mondtam már neki, hogy ezek a Güzüm-Büzümök elszívják az agyát, de azt mondta, hogy muszáj néznie, hogy két rész között a barátnőjével meg tudja beszélni telefonon az aktuális fejleményeket.
Remélem, nem gyűjt Izaura szemműtétjére![ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
Somatom
veterán
Néztem vmi híradót. Egyik riportban az volt, hogy több agglos településen nincs víz. Annak se, aki sosem töltött vele medencét. Másik hír, hogy a belvárosban 600Ft lesz egy óra parkolás. Mi az egy villanyporsche tulajának? Miért nem lehet a magánautókat méret alapján megkülönböztetni? 3,6m (pl. Fiat 500, VW e up) alatt 300Ft/ó, fölötte 3000Ft/ó?
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
tomcat78
őstag
Egy részét még értem is. De a autópáyás rész voltaképp hogy a fenébe jött ki? De komolyan.... Mi a búbánatos rossebbnek akkor autópálya, ha nem tudsz jelentősen gyorsabban eljutni bárhová rajta? Ha fél órát sem nyersz vele adott távon, ki fogja használni? Fizetni érte? Szerinted mi lenne a régi hetes mentén lévő községekkel pl nyáron? Ekkora faszságot már rég olvastam, ne haragudj.... Inkább az úthálózatot kéne korszerűsíteni, és ahol lehet, emelni a limiten....
"Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
ncc1701
veterán
válasz tomcat78 #275 üzenetére
Minap olvastam egy cikket, miszerint a felső 10% felelős a szennyezés 35-45%-ért. Ez azért faja. De nyilván a legcsóróbbakat kell egyből mogyorózni. Lehet szimplán csak szigorúan kellene venni a műszakit, és a füstölgő szarokat bontóba küldeni.
Részemről:
-kötelezővé tennék legalább heti 2 nap hóm ofiszt, ahol ez lehetséges.
-pályán levenném a max sebességet 100km/h-ra, ezzel párhuzamosan a gyorsahjtás díjazása mögé passzintanék egy 0-át. A meglévő kamerák alapján pedig átlagsebességet mérnék. Egyből mindenki 97-el menne.[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
Kik? Tudod, ez lényeges.... Mert magánemberként azért teszek, rá mert be sem megyek, amúgy sem. Cégként meg elég sanszos, hogy szintén magasról nem érdekel.... Ha valahová mennem kell, akkor jó eséllyel nem fognak bele ugatni. És nem, az állam nincs a megrendelőim között! De szerintem ebbe ne menjünk bele, mert teljesen fölösleges. Maradjunk annyiban, hogy olyan helyekre van szabad és korlátlan bejárásom, ahová azért nem mindenkinek. Semmi extra, sima melós vagyok! De vannak havária esetek, amkor ha arról van szó kb bárkit elhajtok, mint a magzatvizet. És nem azért, mert felettük állnék.
Mielőtt félre értesz: egy gramm bajom nincs a környezetvédelemmel! Sőt! Vidéken nőttem fel, imádom a természetet. Amivel bajom van a egész témával, hogy az elektromos autókat azért nyomják ennyire, mert el lehet adni. Holott egy átlag család többet szennyez, mint az autója. De ugye a ne pazarold az energiát részből nem lenne bevétel. Pedig első körben az emberek fejében kéne rendet tenni! Addig az összes többi csak kibaszott marketing bullshit, ami a profitrét megy. Élen az eletromos autókkal."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
tomcat78
őstag
Szerintem vezetni is tud fárasztó lenni. Talán a komfortosabb jelző inkább takarja, amire gondolsz.
Annyit nem járok a vársban, hogy bármilyen szinten elgondolkdjak a tömegközlekedésen. Ha mégis, akkor jellemzően hétvégén.
A következő kettőre egyben reagálnék: El kezdtétek firtatni a kieső forgalom hatásait pénzügyileg. Erre írtad a covidot, hogy gazdaságilag ez nem igazán látszott.... Ez nem hinném, hogy jó példa. És ennek csak a egyik oka, amit írtam. Nem hinném, hogy készült volna felmérés arról, hogy a kieső tankolások forintra mit jelentenek.
Arra a majd akkora meg azért vastagon lehet még várni. Addig míg alap dolgok nem megoldhatók járművek nélkül, nem hinném, hogy menne. Maximum a magán használatot korlátozhatják. Az meg város viszonylatban szintén nem érint. Megy a tököm, ha nincs dolgom. Ha viszont van, akkor meg nem fogják tudni megszabni egyenőre. Pont úgy, ahogy telibe tehettem a kijárási tilalomra is az egész országban."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
Somatom
veterán
válasz arnyekxxx #263 üzenetére
Hát jó. Akkor legyen kvóta rendszer, amiben a bölény öko lábnyoma az egység! Ettől csak úgy lehetne többet szennyezni, ha megvásároljuk egy kevésbé szennyezőtől a kvótáját. Mondjuk, a kolibritől. Kétlem, hogy ebbe beleférne az autóhasználat.
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
arnyekxxx
veterán
-
#27070592
törölt tag
Ok, nem kioktatni akartalak. Minden átmeneti időszak ilyen, de ez még ilyenebb lesz.
Abban sok szakértő egyetért, hogy a jelenlegi, ritkafémeket használó (és fogyasztó) akkutechnológia egy kib@xott zsákutca. Elég csak a régebbi katalizátorok körül kialakult felvásárlási hisztire gondolni.
De egyelőre nem vagyunk hajlandóak felfogni hogy a Föld nyersanyag szempontból egy zárt rendszer, csak azzal tudunk dolgozni ami eleve itt van. -
fatal`
titán
válasz #27070592 #258 üzenetére
Tisztában vagyok vele, csak megjegyeztem, hogy ez nálunk nem működőképes, így felesleges Skandináviához hasonlítani.
#259:
Egy ideális világban biztos jönne az újrahasznosítás. Jelenleg ezt erősen kétlem, hogy működőképes lesz. Újrahasznosítani drága. Persze nem tudni mi lesz 10-30 év múlva.De szerintem nem az elektromos autó lesz a megoldás.
-
NoZoli
tag
"Ez inkább workaround, mint megoldás. És előbb-utóbb teljesen elhasználódnak."
Nem csak a Tesla csinálja ezt. Azok az akkucellák, amik már nem jók az autókba, mennek az energiatárolókba. Ott még, további 10-30 évig elketyegnek. Aztán, mivel értékes dolgok vannak benne, jöhet az újrahasznosítás. -
#27070592
törölt tag
Itthon a paneleknél ez teljesen kivitelezhetetlen
A panelek tervezésénél (hatvan éve) nem volt szempont hogy egy családban két autó kell majd, amit nemcsak tárolni kellene hanem eljött az igény arra is hogy egész éjszaka hálózati áramra legyenek kapcsolva.
Mert abból indultak ki, hogy az ideális cocialista nagyvárosban az emberek elektromos tömegközlekedéssel járnak melóhelyre/iskolába/bevásárolni/szórakozni IS, és nem egymillió autó pöfögi az égésterméket, egyenesen az emberek tüdejébe.
Ma arra lenne igény (legalábbis ez az irány) hogy egy száz lakásos társasház alatt legyen egy kétszáz férőhelyes mélygarázs, névre/rendszámra szóló parkolóhelyekkel, ami egyben töltőhely is lenne, külön havi töltési számlával.
-
fatal`
titán
válasz tonyrulez #256 üzenetére
Svédországról tudok nyilatkozni, ott ez elég speciális, ugyanis ott neked kell bérelni/megvenni a parkolót a társasháznál is, az a tied, nem állhat oda bárki.
Itthon a paneleknél ez teljesen kivitelezhetetlen.
Tesla például azokat építi be a Powerwall-ba. Alacsonyabb kapacitás, de nem autót hajtasz vele hanem házat.
Ez inkább workaround, mint megoldás. És előbb-utóbb teljesen elhasználódnak. -
tonyrulez
őstag
mi lesz a sok használt aksival ?
Tesla például azokat építi be a Powerwall-ba. Alacsonyabb kapacitás, de nem autót hajtasz vele hanem házat.
Hogyan töltenek ennyi autót , pl társasházban ?
Pár helyen már megoldották (skandináv országok, ahol 50% az új autók között az elektromos), hogy társasház parkolóban minden helyen van töltő.4 8 15 16 23 42
-
arnyekxxx
veterán
Pl. az elmúlt 15 évben, hol vezették be a kiszámíthatóbb, sűrűbb, gyorsabb ütemes menetrendet a vasúti közlekedésben? Kb. minden fővonalon.
20 évvel ezelőtt minden ütemes menetrend nélkül tök kényelmes volt eljutni vonattal Bp-re (100km szolnok-bp) aztán ahogy egyre ütemesedett a máv úgy lett egyre szarabb. Mára egy ütemezett szopás lett.
-
NoZoli
tag
válasz tomcat78 #248 üzenetére
"Szerintem a kényelmes ember mondjuk panelban vagy valami ótvar társasházban lakik, ahol jó esetben legalább a szemetet képes kibaszni maga után."
Én a közlekedés mikéntje szerint mondtam kényelmesnek, nem életmódbeli következtetéseket vontam le."Az autó idő, lehetőség arra, hogy kevesebb időt tölts utazással."
Szerintem, már annyira telítődik a város és annak bevezető útjai csúcsidőben, hogy nem sok időt lehet nyerni az autóval. Sőt! Viszont, jóval kényelmesebb, mint a tömegközlekedés és drágább is, rendszeres ingázás esetén."Ami nem stimmel valószínűleg annyi, hogy elvagy alkalmazottként a kis burkodba."
Ez hogy jön ahhoz, hogy Covid alatt töredék annyi autó közlekedett a városban?"Szerinted azoknak az extra tételeknek az adói, amiket az egész vírusosdi hozott, hová mentek?"
És ez hogyan jön bármihez is, amik itt leíródtak?"semmi nem tiltja, hogy autóval menjek akár a wc-re is"
Hát, erre majd rájössz, amikor ha nem is az egész városból tiltanak ki a belsőégésűvel, de lesznek emissziómentes zónák. -
Somatom
veterán
Nem is értem ezt a vitát. Az autó szennyező. Ez független attól, hogy megfizeti-e vki a költségeit. Az aggloban a természettől elvenni területeket is szennyező. A gyerek is szennyez. A természettől senki sem kért engedélyt a szennyezéshez. Ez így, vagy úgy, de vissza fog ütni.
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
tomcat78
őstag
A kényelmes ember autóval ingázik.... Szerintem a kényelmes ember mondjuk panelban vagy valami ótvar társasházban lakik, ahol jó esetben legalább a szemetet képes kibaszni maga után. Ilyen tekintetben nem látom az összefüggést agloban élő ember-autó- kényelem összetételben. De ez így ebben a formában nagyon hamar lenne valami elbaszott lokálpatrióta vita.
Az autó idő, lehetőség arra, hogy kevesebb időt tölts utazással. Abba most nem is mennék bele, hogy simán van, amire nem opció a tömegközlekedés.
Ami nem stimmel valószínűleg annyi, hogy elvagy alkalmazottként a kis burkodba. Szerinted azoknak az extra tételeknek az adói, amiket az egész vírusosdi hozott, hová mentek? Csak, hogy arányítani tudj: mlliókat számláztam és adóztam le csak azért, hogy mások kb intézhessék a dolgaikat. Hekto szám tankoltam az autómat. És én ebben nagyon kis hal vagyok! Szerinted hány milliárd forint bevétele származott az államnak ebből, az esetleg kieső jövedéki adó meg parkolás mellett? Szerinted mondjuk az az irgalmatlan mennyiségű plexi- ami hiány is lett, és ezért drágább- csak úgy ott lett az üzletekben, bankokban, stb? De nem ám! Nagyon- nagyon vastag számlák röpködtek miatta! Mire az Téged bármitől megvédett, egy messziről, szabad szemel látható összeg volt a vége, darabonként! Adóval, mindennel.
Mint már más is Írta: semmi nem tiltja, hogy autóval menjek akár a wc-re is. Tehát jogom van hozzá. Amire Te gondolsz, hogy jár e "alanyi" jogon. Nem! De semmi nem tiltja, hogy legyen."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
NoZoli
tag
"Ez igaz, csak a belvárosi lakás a helye miatt jobban is drágult és eleve többet ér."
Ez is csak általánosítva igaz. A belvárosban, kevés az újépítésű / jó állapotú lakás. De amik vannak, azok tényleg felvehetik a versenyt árban, egy viszonylag friss, agglós házikóval."A jelenlegi benzinárak szerintem elég sokakat átültetne (nem a hatósági áron "rögzített" bullshitre gondolok), ha lenne valós alternatíva."
Szerintem, hatósági ár nélkül, jóval csábítóbb lenne, a most éppen nem alternatívának tekintett tömköz. Éppen azért, mert kevesebben engedhetnék meg maguknak az autózást. De, hogy legyen egy kis ON is, ez esetben, az (új vagy használt) elektromos autó gondolatával is többen kacérkodnának. Pláne, a rezsicsökkentett, otthoni áram árakkal.[ Szerkesztve ]
-
fatal`
titán
"Bezzeg, az M0 nyugati szektoráról, már ígéret sincsen... "
Az egy szégyen, azért nem is említettem. Szerintem nincs már európai nagyváros körgyűrű nélkül. De a tévedés jogát fenntartom."Ez nem csak a belvárosi lakásokra áll. Minden ingatlan, irgalmatlan nagyot drágult az elmúlt 15 évben."
Ez igaz, csak a belvárosi lakás a helye miatt jobban is drágult és eleve többet ér. Tehát onnan kiköltözni jóval egyszerűbb, mint az olcsóbb lakásokból/házakból be."A kényelmet feladni? Ugyan... majd ha ki lesznek tiltva az autók, akkor! De csak a fejlesztés, még nem ültetne át sokakat."
A kényelemért fizetünk (nem is keveset, egyre többet), ez volt a kiindulási pont, tehát ez nem lehet érv. A jelenlegi benzinárak szerintem elég sokakat átültetne (nem a hatósági áron "rögzített" bullshitre gondolok), ha lenne valós alternatíva. Szerintem a legtöbb embernél ez nem a kényelemről, hanem a megspórolt (tetemes mennyiségű) időről szól. Persze aki a belvároson belül flangál autóval az szerintem nem normális, biztosan van ilyen is, de a forgalom jelentős részét nem ezek teszik ki.Az sem lenne probléma, ha rengeteg cég nem a kőkorszakban élne és támogatná a HO-t, ahol lehetséges, világjárvány nélkül is. Azt már meg sem említem, hogy ennek a népszerűsítése lehetne állami feladatkör is.
[ Szerkesztve ]
-
NoZoli
tag
"Hogyne. 30 éve pont most viszik. Jelenleg egy hév feletti felüljáró a kampányígéret 20+ éve."
Bezzeg, az M0 nyugati szektoráról, már ígéret sincsen..."A 15 évvel ezelőtti árhoz képest a lakás. Nézz egy négyzetméter árat az ötödik kerületben."
Ez nem csak a belvárosi lakásokra áll. Minden ingatlan, irgalmatlan nagyot drágult az elmúlt 15 évben."Az autót akkor fogják letenni az emberek, ha a tömegközlekedés élhető alternatíva lesz."
A kényelmet feladni? Ugyan... majd ha ki lesznek tiltva az autók, akkor! Nyilván, kellene némi tömköz fejlesztés a tiltás előtt. De csak a fejlesztés, még nem ültetne át sokakat. -
fatal`
titán
"Na, azt pont most fogják bevinni a belvárosig."
Hogyne. 30 éve pont most viszik. Jelenleg egy hév feletti felüljáró a kampányígéret 20+ éve."Hogy micsoda? Mi ért többet, minél?"
A 15 évvel ezelőtti árhoz képest a lakás. Nézz egy négyzetméter árat az ötödik kerületben."Agglóban sem, mégis mennek sokan, mintha az lenne. Aztán, megy a tömköz szapulálása és az autóforgalom szaporítása."
Van autó, még a dugóval együtt is ötödannyi idő beérni. Igaz, nem dolgozom a belvárosban, eszemben sincs. Az autót akkor fogják letenni az emberek, ha a tömegközlekedés élhető alternatíva lesz. Nem az a megoldás, hogy kitiltjuk mindenhonnan, alternatíva nélkül"Támogatom!"
Akkor valamiben egyetértünk. -
NoZoli
tag
"Ott szar, ahol nem költöttek rá, ezért mindenki átült az autóba."
Látom, ez tyúk-tojás vita lesz..."Sok lófaszt nem érek a Csepel szigeten a vonattal, mert nincs. Van egy, a semmi közepén megálló, 1 órát zötykölődő hév..."
Na, azt pont most fogják bevinni a belvárosig."Egész pontosan ki mondott itt olyat, hogy kell az autó, de nincs rá pénze?"
Itt még senki, de más fórumon már erre is volt példa."Az elmúlt 15 évben hol romlott a belvárosban az életminőség"
Mondjuk ott, ahol megtöbbszöröződött az ingázók miatt az autóforgalom? És még csak nem is kell belvárosra gondolni. Tudok mondani olyan agglós települést is, ami a szomszéd településekre kiköltözöttek ingázása miatt lett/lesz élhetetlen."Vagy csak azt ismerjük el, hogy a lakásunk ötször-tízszer annyit ér?"
Hogy micsoda? Mi ért többet, minél?"Nem kötelező a belvárosban lakni..."
Agglóban sem, mégis mennek sokan, mintha az lenne. Aztán, megy a tömköz szapulálása és az autóforgalom szaporítása."De ezen a problémán úgy is lehetne segíteni, ha a munkahelyeket nem a belvárosba költöztetjük, "frekventált helyen van" címszóval."
Támogatom! -
fatal`
titán
"És hol lesz szar? Ahol már minden utas az autóba szállt át és nem éri meg fenntartani az addigi járatszámot."
Ott szar, ahol nem költöttek rá, ezért mindenki átült az autóba. A járatsűrűség a legkisebb probléma, legalábbis az agglomerációnak ezen a részén."Pl. az elmúlt 15 évben, hol vezették be a kiszámíthatóbb, sűrűbb, gyorsabb ütemes menetrendet a vasúti közlekedésben? Kb. mindenhol."
Sok lófaszt nem érek a Csepel szigeten a vonattal, mert nincs. Van egy, a semmi közepén megálló, 1 órát zötykölődő hév, meg busz, amiről még lehet átszállni 23x. Hihetetlenül jó alternatívák. Szerencsére nem megyek az irodába már csak hetente egyszer.Amúgy arról a vonatról beszélünk, ami állandóan késik? Marha megbízható.
"A probléma akkor van, amikor valaki azt gondolja, hogy neki kell az autó. Főleg, ha ezt úgy mondja, hogy nincs rá pénze."
Kell az autó, mert az idő drága, kifizeti. Egész pontosan ki mondott itt olyat, hogy kell az autó, de nincs rá pénze?"Azt te sem ismernéd el, ha más kényelme miatt, a te életminőséged, egészséged romlana."
Az elmúlt 15 évben hol romlott a belvárosban az életminőség? Vagy csak azt ismerjük el, hogy a lakásunk ötször-tízszer annyit ér? Nem kötelező a belvárosban lakni, főleg, hogy 2 lakást tudsz venni kicsit kijjebb ugyanannyi pénzből. Hiszen a tömegközlekedés tökéletes, mi lenne vele a probléma?De ezen a problémán úgy is lehetne segíteni, ha a munkahelyeket nem a belvárosba költöztetjük, "frekventált helyen van" címszóval. Így aztán máris kevesebb autó menne az agglomerációból a város közepére.
[ Szerkesztve ]
-
NoZoli
tag
fatal`: "A tömegközlekedés ott értelmetlen, ahol szar."
És hol lesz szar? Ahol már minden utas az autóba szállt át és nem éri meg fenntartani az addigi járatszámot."Tehát Budapestet leszámítva mindenhol."
Pl. az elmúlt 15 évben, hol vezették be a kiszámíthatóbb, sűrűbb, gyorsabb ütemes menetrendet a vasúti közlekedésben? Kb. minden fővonalon."Fizetjük is folyamatosan, mi a probléma?"
A probléma akkor van, amikor valaki azt gondolja, hogy neki kell az autó. Főleg, ha ezt úgy mondja, hogy nincs rá pénze."A belvárosban lakók nem ismerik el, hogy annak hátránya is van."
Azt te sem ismernéd el, ha más kényelme miatt, a te életminőséged, egészséged romlana.jerry311:"Én arról beszéltem, hogy az elmúlt 50 évben hol ment félre az egész, te meg arról, hogy ma mi van."
Mert 50 éve nem úgy működött a tömegközlekedés, hogy ahol már nem volt rá szükség, ott leépítették?ncc1701:"Kicsit gondolkodj, akkor nem működött a gazdaság sem."
Gondolkodom, de ahhoz képest, hogy nem működött a gazdaság, a konzerven, liszten, élesztőn és WC-papíron kívül, mindent lehetett kapni. És még az emberek nagy része is dolgozott, otthonról."Btw nekem be kellett járnom."
Nekem is."Az autózás nem jog, valami fogalmi zavarod van."
Annak van fogalmi zavara, akinek nincs rá pénze, mégis hangoztatja, hogy neki kell az autó. Főleg, gyereket vinni, meg bevásárolni."Mondjuk az a távolság, h van olyan aglomerációs város, ahol nincs elég ovoda, bölcsi."
Na, ez lenne az a hely, ahová nem költöznék. De még építési engedélyt sem adnék."Viszont ha vége a melónak, elgurulok edzeni, utána hazajövök plö medencézni. Ezt nekem a belváros nem tudja nyújtani."
Pedig, világszínvonalú fürdőink vannak!"És ha nem tudnád az üzemanyagba beépített út adó nyolcada van az utakra költve."
Ezt valóban nem tudtam, mert már több mint 20 éve nincs az üzemanyag árában útalap. De így, már értem a pocsék utakat.tomcat78: "Covid alatt sokan többet ültek autóban, mint akik ilyen--olyan oknál fogva otthon maradtak."
Mégis szinte kiürült, autózható lett a város. Akkor, valami itt nem stimmel."Nem alapjog az autózás? De, ha van rá pénzed, az."
Szerintem, nézz utána a szó jelentésének."Kényelmes ember- kertes ház? Na ennek rohanj neki mégegyszer....."
Te rohanj neki mégegyszer! A kényelmes ember az autóval ingázik.[ Szerkesztve ]
-
tomcat78
őstag
Covid alatt sokan többet ültek autóban, mint akik ilyen--olyan oknál fogva otthon maradtak. Nem mellesleg 300ft alatt volt a benzin ára.
Nem alapjog az autózás? De, ha van rá pénzed, az. És leszarom ki-mit gondol róla. Gyerek nélkül is.
Kényelmes ember- kertes ház? Na ennek rohanj neki mégegyszer....."Adjatok hatalmat, hogy elvehessem tőletek. Rakjátok a fegyvert a szátokba, aztán lőjetek!" Tkyd...
-
ncc1701
veterán
Covid alatt nem működött semmi, még szép, h nem történt semmi. Gyakorlatilag szabin volt a fél ország. Kicsit gondolkodj, akkor nem működött a gazdaság sem. Btw nekem be kellett járnom.
Az autózás nem jog, valami fogalmi zavarod van. Csupán anyagi lehetőség. Megengedheted magadnak. vagy sem, ennyi. Mint a dohányzás, vagy a yachtozás. Jog nem tiltja, nem ütközik semmiféle törványbe, vagy mire gondolsz?
Mondjuk az a távolság, h van olyan aglomerációs város, ahol nincs elég ovoda, bölcsi. Ezért valahogy el kell vinnie oda a kölköt. Igen, aglomerációban éleg, 3 autót tartok fent, 2 kocsit használunk, fizetem a költségeit, egy szavam sincs ellene. Viszont ha vége a melónak, elgurulok edzeni, utána hazajövök plö medencézni. Ezt nekem a belváros nem tudja nyújtani. Szeretem a zöldet, a fákat, a madarakat, az emberhez méltó környezetet. Szintén nem adja ezt a belváros. Nekem a rengeteg beton/aszfalt, kaptár szerű házak élhetetlenek. Éltem 25 évet panelban, kösz, nem.
Persze, h nincs változás. Elmondom neked, amire nem gondolsz, 3 féle embert lehet a végtelenségig lehúzni adókkal: az alkoholistát, a nikotinistát, és az autóst. És ha nem tudnád az üzemanyagba beépített út adó nyolcada van az utakra költve. Szerinted miből van a muterod nyugdíja? Hát a jövedéki adóból is. Tudod, mi lenne itt, ha ez kiesne?
-
fatal`
titán
"A tömegközlekedés ott lett értelmetlen, ahol sok lett az autó, kevés az utas."
Lófaszt. A tömegközlekedés ott értelmetlen, ahol szar. Tehát Budapestet leszámítva mindenhol.
"Nem a kényelemmel van a probléma, hanem azzal, hogy nem ismerjük be, hogy ennek ára van."
Fizetjük is folyamatosan, mi a probléma?A belvárosban lakók nem ismerik el, hogy annak hátránya is van.
[ Szerkesztve ]
-
NoZoli
tag
válasz jerry311 #230 üzenetére
"Ha lenne értelmes tömegközlekedés, nem csak visszafejlesztették volna az elmúlt évtizedekben, akkor nem kellene autó."
A tömegközlekedés ott lett értelmetlen, ahol sok lett az autó, kevés az utas. De ma is megoldható lehet, bárhol a tömegközlekedés, önkormányzati szinten. De nincs rá igény, mert az autó a kényelmes."Ha eleve be sem engedik az autókat a nagyvárosokba..."
Most is ez a terv, sok éve is ez volt, de az autósok eddig, sikerrel adtak hangot elégedetlenségüknek."...hanem megoldják a rendes tömegközlekedést..."
Sok helyen javult a tömegközlekedés. De az csak még több embert vonzott ki a városból. Mostmár, a tömegközlekedés a kapacitása határán van. Iszonyat nagy fejlesztésekre lenne szükség. Pártállástól függetlenül, egyik kormány sem vette eléggé komolyan a problémát, issza is a levét a városlakó és az ingázó is. -
arnyekxxx
veterán
100 évvel ezelőtt meg kb senkinek nem kellett autó. 40 éve meg mindenki elvolt az utcai telefonfülkével, hát minek szennyezzük a környezetet azzal a sok szar mobillal? Te is megírhatnád ezt a kommentet levelezülapon a szerverteremnek és 2 nap múlva kézbesítené a Pósta. Mit kényelmeskedünk itt kéremszépen?
-
NoZoli
tag
"Szerinted mennyire dőlne össze az ország gazdasága, ha egyik napról másikra az aglomerációból autózók nem tudnának bekocsikázni a bp-i munkahelyükre?"
A Covid alatt kiderült, hogy kb. semennyire."Nem, a 2xfél óra autó helyett a 2x2 óra tömegközlekedés nem opció."
De ettől, még nem lesz alapjog az autózás. Lehet ám, közelebb is költözni a munkahelyhez! Hosszú távon, még anyagilag is jobban lehet járni."Mára megnőttek a távolságok, kellett hozzá 20 év."
Milyen távolság nőtt meg? Pl. Budapest-Hatvan eddig is 60 km volt, most is annyi. Sőt, ha a határok között nézzük, még csökkent is. Az más kérdés, hogy a kényelmes ember kiköltözik a kertes házba és onnan kocsikázik a városba, a munkahelyre. A kényelmet választotta, fizet is érte, rendesen. Ezt kell elfogadni."Senki nem mondja, h így ez jó."
Mégsem látható változás. Az agglóban is, ha eladnák az autóikat és egyeztetnének az önkormányzattal, saját tömegközlekedést lehetne szervezni. De az autó kényelmesebb. -
jerry311
nagyúr
Ha lenne értelmes tömegközlekedés, nem csak visszafejlesztették volna az elmúlt évtizedekben, akkor nem kellene autó. Ha eleve be sem engedik az autókat a nagyvárosokba, hanem megoldják a rendes tömegközlekedést, akkor most nem lenne mindenkinek autója.
De hát itt legfeljebb a lopás ment, és megy most is. -
ncc1701
veterán
Szerinted mennyire dőlne össze az ország gazdasága, ha egyik napról másikra az aglomerációból autózók nem tudnának bekocsikázni a bp-i munkahelyükre? Nem, a 2xfél óra autó helyett a 2x2 óra tömegközlekedés nem opció. Ez most nem a "mi lett volna ha" helyzet, hanem ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet.
Annak idején úgy voltak ezek a dolgok megtervezve, felépítve, h az átlagnak nem volt kocsija, és gyalog, vagy pár megállónyire elérhető volt. Mára megnőttek a távolságok, kellett hozzá 20 év. Ezt nem fél év lesz visszacsinálni. És hiába mutogatsz a buzi autósra, ilyen a rendszer, ezt a szitut adta ki. Nem csak itthon, hanem a világon mindenhol.
Senki nem mondja, h így ez jó. Én is szivesen bicajoznék a munkahelyre. De nem tudok, egyrészt, mert napi 80km oda-vissza, másrészt meg elütnének, mert nincs különálló bicaj út. Nem egy bicajos haveromat ütötték el, volt több cserbenhagyásos is. Köszi, nem csinálnám napi szinten.[ Szerkesztve ]
-
NoZoli
tag
És a 2, 3 gyerek miért kivétel? Ezelőtt 20-30-40 évvel, miért nem kellett ennyi gyerekhez autó? Mert jó volt a körzeti suli is, ami 5-20 perc gyalog és ott voltak helyben a fakultációk is? Mert akkor, még nem építettek az agglomerációban olyan helyekre is házat, ahonnan tényleg nem lehet mással elérni bármilyen ellátást, szolgáltatást? A bevásárlás is csak azért lehet érthető kivétel, mert a multik megjelenésével, egy-egy helyre koncentrálódott, minden termék vásárlása. És ekkora komplexumok, nem férnek el, csak nagyrészt a város peremén, külterületén. Annak idején, külön családi program volt a Nagykörúton, Rákóczi úton sétálni és az üzleteket járni, gyalog. Ma már, a külföldieknek szánt szórakozó helyeken kívül, nem sok üzletet találni ezeken a helyeken.
Egyetlen dolog miatt szükséges az autó és az a kényelem. Nem, nem alapjog! Hiába hiszi azt bárki. És mint mindannyian tudjuk már, a kényelemnek ára van.[ Szerkesztve ]
-
swayze
tag
válasz arnyekxxx #208 üzenetére
Nem én ezt egyáltalán nem gondolom. Van azaz életszituáció amikor szükséges az autó, 2 gyerek pl ilyen pláne ha az egyik 3 éves vagy ha nagy bevásárlás van akkor is teljesen érthető, de valljuk be az emberek az esetek 90%
ba nem csak ezért mennek kocsival, hanem amiért feljebb is írták nekem, most meleg van, most hideg, most borus, most lusta vagyok, na most meg nincs kedvem és így mennek el a hetek.Bocs hogy bunkó leszek de van amikor csak így megy át az üzenet (nem pont csak neked): Szóval nem kár a bébifókákért, de ő utánuk lehet a gyerekeid jönnek (akkor majd őket is ennyivel lesajnáljuk, hogy ó szegények csak a miénk ne) nekik, hogy fogod majd elmondani, hogy amikor mi tehettünk volna ez ellen akkor épp fontosabb volt a nagy életcél a gyerekek meg a tökéletes családkép csak hogy megfeleljünk a társadalomnak mint hogy nekik legyen hol élni?
-
#54625216
törölt tag
"Perpillanat ez a belsőégésű motorral szerelt autókra is igaz."
Ezért írtam korábban, hogy: " - amióta a kategória létezik, nem csak mostanában -"
"Hyperluxus sportautókat is adnak ki, azokat is mindig elkapkodják, azokból sem győznek eleget gyártani. Ja hogy mesterségesen vannak limitálva a számok? Ja ... "
Ha mesterségesen vannak limitálva a számok, akkor győznének eleget gyártani, csak nem akarnak. Ez az alapvető különbség a benzines luxus sportkocsik és az EV-k között, hogy az EV-kből annyit gyártanak, amennyit a rohamosan bővülő gyártókapacitással egyáltalán lehetséges, mégis nagyobb irántuk a kereslet a jelenlegi árszínvonalon is, mint amennyit ki tudnak szolgálni.
"Az segít a Magyar városok légszennyezettségén?"
Sőt a magyar mélyszegénységben élő vasutas árvák taníttatásán sem segít, de ugye nem ez a téma, ahogy a magyar városok légszennyezettsége sem.
#217 ncc1701:
"Drága, ritka anyagok kellenek hozzá, nehéz. Amúgy minden fasza. "
A XIX. században a lovászok ugyanezzel érveltek a benzines autókkal szemben. -
NoZoli
tag
"az a stílus már csak válaszreakció volt"
A képen, csak a te részed látszik. De valahol érthető az ő részükről is a dolog. Unalmas lehet, naponta ezerszer elmagyarázni, hogy egyre alaptalanabbak a szetereotípiák amiket megállás nélkül, újra és újra puffogtatnak. Mondhatni, már hithűen."miért nem sikerül megérteni hogy nem kell mindenkinek a nevetségesen túlárazott villanyszar?"
És ki tart pisztolyt a fejedhez, hogy vegyed a villanyt? 2035-től is ráérünk félni, egyre több ország táncol vissza, attól is. Tehát, miért kell széttrollkodni egy csoportot? Érdekes módon, a villanyautósok nem nagyon járkálnak belsőégésűs csoportokba beírkálni, hogy kell a francnak a füstokádó TáDétok, meg vihetitek a pokolba a zajos V8-atokat, stb..."Akkora autók mint a kutyám seggén a pattanás kerülnek 8-10milliókba?"
Ha sokat hajtod, az üzemanyag és karbantartás költségén, vissza tudsz belőle fogni egy nagyot. -
#54625216
törölt tag
Várjál leírom még egyszer, hátha most el is olvasod:
"folyamatosan több a megrendelés, mint amennyit le tudnak gyártani"
Tehát szó sem volt Magyarországról vagy hogy mindenki luxusautót venne, pusztán arról, hogy a villanyautókat a jelenlegi magas árazásuk mellett is nem hogy el tudják adni, de nagyobb irántuk a kereslet, mint amennyit a gyártókapacitás ki tud szolgálni. -
8th
addikt
válasz #54625216 #213 üzenetére
Nem abban. Egy beszélgetés részletét látod.
"Ráadásul hülyeségeket is írtál, pl. hogy "nem zabálják a népek", mikor a luxus/highend villanyautókra is - amióta a kategória létezik, nem csak mostanában - folyamatosan több a megrendelés, mint amennyit le tudnak gyártani."
Kőgazdag emberek úri hóbortja. Bérből fizetésből élő átlag magyar hülye nem vesz villanyautót. Akkor ki is írt hülyeséget?
#211: az a stílus már csak válaszreakció volt. Tudod, ok okozat. miért nem sikerül megérteni hogy nem kell mindenkinek a nevetségesen túlárazott villanyszar? Akkora autók mint a kutyám seggén a pattanás kerülnek 8-10milliókba? Na ne vicceljünk már.
[ Szerkesztve ]
-
#54625216
törölt tag
"A villanyautó a jelenlegi akku technológiával szerintem is zsákutca ezt ki is fejtettem facén."
A linkelt hozzászólásodban felsorolt állításaid közül melyikben is fejtetted ki, hogy a jelenlegi akku technológia miért zsákutca?Ráadásul hülyeségeket is írtál, pl. hogy "nem zabálják a népek", mikor a luxus/highend villanyautókra is - amióta a kategória létezik, nem csak mostanában - folyamatosan több a megrendelés, mint amennyit le tudnak gyártani.
-
fatal`
titán
Fel lehet rá húzni egy kötelező API-t az EU-n belül. Hiába tekergeted az órát, ha percenként küldi a megtett távolságot.
Persze ki lehet ütni, mindent ki lehet. Csak azt mondom, hogy a megtett távolság alapú adóhoz nem szükséges, hogy tudják, hogy merre jársz, csak az, hogy mennyit. Ezért nem kell hozzá se GPS, se semmi.
-
NoZoli
tag
Nincs benne sok igazság, csak szerinted. A stílust pedig, ne is említsük. Miért nem sikerül megérteni, hogy nem kell mindenkinek 1000 km-es hatótáv? És valakinek elég első autónak is az elektromos. Az árát nem lehet vitatni, de az árrés nem nagyon nőtt a belsőégésűekhez képest. És a mesebeli, "hol volt, hol nem volt" állami támogatás is torzít(ott) az árakon.
-
Somatom
veterán
A villanyrobogó nem lenne rossz. Olyat tudnék elképzelni, mint a BMW C1. Sajnos, az éghajlatunk nem ideális ehhez. Amikor Spanyolban laktam, egyáltalán nem használtam az autót. Egy 125 -ös Aprilia Scarabeoval közlekedtem. Volt hozzá három koffer. Komplett bevásárlást meg lehetett vele csinálni. Budapest még nem elég forgalmas ahhoz, hogy az emberek váltsanak. Alicante -ban esélyed sincs reális idő alatt autóval eljutni valahova és ott parkolni.
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
arnyekxxx
veterán
hanem 20
Kis falunkban ami megyeszékhely/megyei jogú város a kertvárosi részbe óránként jár a busz. A belvárosibb részeken félóránkén.
mert tudod hova jutsz el kocsival 5 perc alatt?
Nekem pl kocsival 5 perc a gyereket elvinni a bölcsibe, busszal ez fél óra/40p lenne attól függ hogy kapom el a buszt és persze van benne fél km séta a gyerekkel télen nyáron esőben hóban. Bringa lehetne opció de egy 3 évessel eleve nem akkora buli átbringázni egy szép nagy vasúti felüljárón ami útba esik és ott van még a 8éves akit szintén el kell juttatni az iskolába ami kicsit más irányba van. Szóval a 2 kölyökre egy óra garantáltan nem lenne elég lefutni ezt a kört, és ugyanezt vissza délután. Kocsival 20 perc az indulástól a hazaérkezésig.Tudom, nem kell gyereket csinálni és akkor megmenekülnek a bébifókák.
[ Szerkesztve ]
-
8th
addikt
Körgyűrű sosem lesz. Mindegy milyen kormány volt hatalmon vagy ki volt a főpolgi csak ígérgetni tudott mind. Igazuk van, az nem kerül semmibe. A villanyautó a jelenlegi akku technológiával szerintem is zsákutca ezt ki is fejtettem facén. Pár ember lelki világába belegyalogolhattam ezzel mert mára kéretlen tartalomnak lett minősítve a hozzászólás. Na igen, az igazság elviselhetetlenül fájdalmas tud lenni egyem azt a sötétzöld törékeny virág lelküket.
Ha már nagyváros és élhető közlekedés a cél a villanyrobogókat kéne államilag támogatni nem a villanyautót amiben ugyanúgy egy ember ül mint a benzinesben aztán szépen gerjeszti vele a dugót ugyanúgy. -
Cassi
őstag
Az e-autók adózását mindenképpen át kellene gondolni és nagy lesz a nyomás, hogy csökkenjen. A benzin hibbant mértékű agyonadóztatását a magas importarány, a környezetszennyezés is alig tudta elfogadtatni, hosszú folyamat és az olajválságok sorozata miatt alakult így. Nem kétséges, hogy kormányunknak nem esik ellenére az eszelősen magas adó, de alapvetően kontraproduktív gazdaságilag és sok érv szól a csökkentés mellett.
-
Somatom
veterán
Csakhogy a Lada műszere manipulálható volt. Kétoldalt betoltál egy-egy lemezt, benyomtad a rögzítő füleket és már kint is volt a műszer. A modernebb autóké is manipulálható. Ezért használnak külön műszert a teherautókban. Ha ott megfelel ez a megoldás, akkor a személyautókban is megfelel.
[ Szerkesztve ]
Samsung XCover 6 pro, Tab S7+ 5G
-
ncc1701
veterán
Esőben, hidegben, vagy 40 fokban, szép ruhában, sok csomaggal már nem opció a bicaj. És én is rengeteget bicajozok, minden reggel (most is mindjárt) tekerek 45 percet meló elött. De nekem csak sporteszköz. Otthagyni nem lehet sehol, mert ellopják (gyakorlatilag a 40 ezres lakat is 5 perces max).
[ Szerkesztve ]
-
swayze
tag
válasz angyalpc2 #36 üzenetére
A vidéki városokba is használható a tömegközlekedés max nem 3 percenként jár hanem 20. De az 5 perc kocsival dolgot felejtsük el, mert tudod hova jutsz el kocsival 5 perc alatt? 300m-ert két lámpa közt! Én Szegeden élek ami egy egész jó város kevés a dugó egyenlőre, de még így is ugyan annyi idő eljutni biciklivel A-B mint kocsival. Egész egyszerűen a lámpák már nem teszik lehetővé azt, hogy te csak úgy átmenj a városon a parkolásról ne is beszéljünk. Én szeretek mozogni egyáltalán nem tartom fárasztónak, hogy tekerni kell valahova és épp ezért azt vettem észre, hogy az autót akkor veszem elő ha valahova a külvárosba megyek auchan, metro ezek nálunk pl a város szélén vannak, de ha valamiért befelé kell menni akkor már nyűgnek tartom az autót.
Új hozzászólás Aktív témák
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Autós topik
- Milyen videókártyát?
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Milyen monitort vegyek?
- Politika
- Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- TCL LCD és LED TV-k
- Milyen TV-t vegyek?
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest