Új hozzászólás Aktív témák

  • deicide

    veterán

    válasz t1 #18507 üzenetére

    Akkor itt is gratulálok, főleg a PBkhez!!

    Ami az enyémet illeti:

    Ajkai Duatlon, azaz 60km mezőnyverseny Ajka-Pápa-Ajka útvonalon, aztán Liget félmaraton. I. hely.

    A bringára "egyszerű" volt a terv, menni kellett a főmezőnnyel és nem elengedni más duatlonost. Ha nem is könnyen, de sikerült, a 11 fős első bolyban sikerült célba érni. Hogy mennyire nem volt egyszerű, azt a 170-be is belekarcoló pulzus és az éles rajttól mért 43.5km/h-s átlag mutatja...

    Eléggé megijedtem, hogy mi marad így a futásra, ezért rohammunkában nyújtottam, ettem-ittam amit kellett és próbáltam fejben felkészülni a 21km-re. Aztán elröppent az idő és szinte bemelegítés nélkül nekiugrottam a félmaratonnak. A mögöttem másodikként célba ért bringás előtt kb 3 percem volt, így tehát "csak" annyi volt a tennivaló, hogy lehetőleg most is mögöttem maradjon. Ez olyannyira jól sikerült (az induláskori enyhén macskás első kilométer ellenére), hogy 3km után az élen találtam magam és ez a végéig nem is változott, a 21km-t abszolut összevetésben is az első helyen hoztam be.
    A speaker az első kör végén kicsit hitetlenül nézte a gépet, hogy olyanvalaki jön elöl, aki délelőtt már bringázott egy keveset. :DDD

    Azért hogy látszódjon, ez sem volt annyira egyszerű, a pulzusom az első kilométertől fogva 170 fölé ment stabilan és a második körben az emelkedőkön, sosem látott magasságokba szökött, 185 is volt. Kis híja volt, hogy jöjjön a kalapácsos ember... hogy végigértem, az egy embernek köszönhető magamon kívül, ugye tomcica? A lassan 1 éve kezdett edzésmunkád nélkül képtelen lettem volna ezt a pulzust végigbírni..
    De végigbírtam. És most örülök. :B

    Live fast - On high - Repentless - Let it ride

Új hozzászólás Aktív témák