Letartóztatták a bitcoin-Jézust

Amerikai adókerülés vádjával, Spanyolországban tartóztatták le a bitcoin-Jézusként ismert Roger Vert.

Ki az a bitcoin-Jézus? A 45 éves Roger Ver, aki a bitcoin egyik korai befektetője. Az USA vádja szerint pedig legalább 48 millió dollárnyi adót nem fizetett meg az USA-ban, ezért most Spanyolországban a hatóságok letartóztatták.

Ver ügyvédje nagyon csalódott és meglepett, hogy ügyfelét letartóztatták, miközben Spanyolországban utazott. Elmondása szerint vezető adószakértők segítik Vert, aki mindig is teljesen meg akart felelni az amerikai adókötelezettségeknek.

Egy időben a bitcoin.com digitális tárcafejlesztő vezérigazgatója is volt Ver, aki még 2011-ben gyűjtött be bitcoinokat és reklámozta is azt. Emiatt ragadt rá a bitcoin-Jézus név.

Amikor 2014-ben Saint Kitts és Nevis állampolgára lett, amerikai állampolgárságáról lemondott, de a hatóságok szerint ennek adókövetkezményei is vannak. Ilyenkor ugyanis a tulajdonát úgy kezelik, mintha eladta volna normál piaci értéken, ez pedig érinti a szövetségi adótörvények szerint az adóévét is. Márpedig ekkor Vernek és két cégének 131 ezer bitcoinja volt nagyjból, körülbelül 114 millió dollár értékben. Bár Ver fogadott jogi céget, a nyomozók szerint hamis és félrevezető információkat közöltek.

Az USA igazságügyi minisztériuma szerint a jogi cég ezután adóvisszatérítéseket kért, alulértékelte a cégeket és a bitcoinállományt, valamint nem jelentette Ver személyes bitcoinvagyonát. A két cég 70 ezer bitcoinját Ver átvette, majd 2017-ben 240 millió dollárért eladta. A két amerikai cég kapcsán a vonatkozó adókat nem fizette meg. 2014 és 2017 között összesen 48 millió dollárt felejtett el befizetni, ezért kérik majd Ver kiadatását.

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig az a nézet tartotta magát, hogy az igazi játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szükségük. Ez mára megváltozott, és a gamer laptopok sem maradnak le az asztali nagytestvér mögött.

Azóta történt

Előzmények