-
IT café
Témaösszefoglaló
Új hozzászólás Aktív témák
-
titán
A platform pont a bejárat alatt volt, épp átmentem a zsilipen, még az állomás tengelyében voltam, megálltam körülnézni, és láttam, hogy messze alattam van a platform. Nálam úgy hülyült meg a célkereszt, hogy szépen mutatta a platform és a köztem lévő távolságot, ami úgy nézett ki, hogy a célkereszten ott volt a piros pötty, ami a platform fölötti pozíciómat mutatta, a pöttyből pedig indult felfelé egy függőleges piros vonal. Ez eddig normális is lenne, csakhogy mivel nagyon messze voltam a platformtól, így a vonal egyszerűen kiment fölfelé a képernyőmből, a virtuális kishajóm nem fért be a monitorba. Ahogy orral a platform felé elkezdtem süllyedni szép lassan (normál megközelítéssel), hamarosan a hajóm is fentről bekúszott a képernyőn a piros vonal tetején (csak ekkor értettem meg, hogy mi is az a piros vonal ami keresztülszeli a látóteret, hiszen ilyet még nem láttam). Aztán pár pillanat múlva felrobbant a hajóm. A célkereszt a platformtól még mindig rengeteg távolságot mutatott, amikor a robbanás megtörtént. Olyan sokat, amilyet normálisan nem szabadott volna mutatnia, hiszen akkor még nem is szabadna egyáltalán bekapcsolnia ennek a leszállássegédnek.
A szerver azt hitte, hogy sokkal közelebb vagyok a platformhoz, ezért kaptam már meg a leszállássegédet. Nálam viszont nem így látszott, ezért nézett ki értelmetlenül a segéd grafikája, és láttam magam messze a platformtól. Sima desynch hiba. MMO-k rákfenéje. Csak míg mondjuk egy WoW-nál nincs jelentősége, hogy minek mész neki egy desynch során, itt bizony robban a hajó.
[ Szerkesztve ]
evDirect villanyautós töltőhálózat
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban tilos az üzleti célú hirdetés!
RÉSZLETES, FOLYAMATOSAN
FRISSÜLŐ FAQ
AZ ÚJ JÁTÉKOSOKNAK
Ha szeretnél felkerülni a PH játékoslistára, küldj egy privát üzenetet duvinak, az alábbi formában:
PH név – játékbeli név - platform
- Bemutató Elite Dangerous: Beyond – Chapter 1
- Bemutató Elite Dangerous: Horizons bemutató (Xbox One)
- Teszt Elite: Dangerous teszt (Xbox One)
- Hír Jövő év elején jön az Elite: Dangerous - Odyssey
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous 2.4 The Return
- Hír Megjelenési dátumot kapott az Elite: Dangerous PS4-es kiadása
- Hír PlayStation 4-re is megjelenik az Elite: Dangerous
- Hír GC 2016 - Komoly bővítést kap az Elite Dangerous (PC, XO)
- Hír Elite: Dangerous - Steamre költözhet az, aki a fejlesztőktől vette meg a játékot
- CES 2025: közeleg az AMD és az NVIDIA CES előadása
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kvantumpontos OLED monitorokkal bővült az ASUS ROG-os portfóliója
- eMAG vélemények - tapasztalatok
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Path of Exile 2
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Milyen cserélhető objektíves gépet?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest