Hirdetés

2017. október 19., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  Sport, életmód, utazás, egészség  »  Túraautó topik (kiemelt téma)

Hozzászólások

(#8351) ruti


ruti
(Közösségépítő)

Tegnap tudtam visszanézni a múlt hétvégi ETC(C) és TCR futamokat.

TCR:
nem mennék el szó nélkül a M1Ra szereplésén.
Lanti a Hosszabbítás-Blogon nem is ír a második futamról, pedig érdekes volt!
Az első futamon Tassi egy pontot szerzett, míg Vernay "kvázi" első lett Tarquini mögött (Hyunday nem kaphat pontot), így Vernay max. pontot kapott.
A másodikon Tassi kiugrott a rajtnál --> áthajtásos bünti lesz majd. De még előtt Colciago szépen kiterelte a fűre. Ezek szerint verseny van? 8-9 helyen jöttek a végén, elöl Colciago. Csapatutasítás nem volt a helycserére. Így Tassi most mínusz 21-re van Vernay-től. Colciago meg 25-re tőle.
Érdekes, majd meglátjuk, mit hoz a jövő, olvasnám, mint mond Nooorbi.
Jó versenyek voltak, Tassit a kiugrás teljesen megzavarta (elizgulta a rajtot), nem is tudott jól eljönni belőle. Plusz még a bünti.

ETC:
utolsó eb futam volt, Nagy N. második lett összetettben, Fulin mögött.
Izgalmas versenyek, Norbi végig harcban az összetett elsőségért, bár Fulin a második futamban elég meggyőző volt.
Volt szitu, hogy a Jr. Fulin ment Norbi előtt, egy kanyarban. A riporter szerint előzékenyen kihúzódott, nem védte apját a vetélytársa előrehaladásától. Szerintem csak rövid volt a féktáv, nem látszott jól.
Voltak viszont még cseh titánok a mezőnyben, de végül is elmondható, hogy összességében korrektek voltak, nem akartak beleszólni a nagyok dolgába, tisztán játszottak - sokan féltek, hogy befolyásolni kívánják majd a kimenetelt Fulin javára. A kis Fulin végül megérkezett Norbira, és támadta, ezért gondolom, hogy nem elengedés volt az a korábbi esetnél.
A lényeg, hogy Norbi végig magabiztos volt, voltak nagy csaták, sok autó, sok esemény, igazi autóverseny.

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8352) -Mike-


-Mike-
(PH! addikt)

Először 2:03-as kör.

Scott McLaughlin completes first 2.03 at Mount Panorama, Bathurst

#be a racer kiss the apex

(#8353) Motion_Blur válasza -Mike- (#8352) üzenetére


Motion_Blur
(PH! félisten)

Kapott az autóóóó, há szójjanak má neki! :D :R

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8354) ruti válasza -Mike- (#8352) üzenetére


ruti
(Közösségépítő)

az a 2. szektor elég brutálisan oda volt téve

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8355) Motion_Blur


Motion_Blur
(PH! félisten)

Norbinak most valamit villantania kellene, mert Tarkíni eddig agyonveri 1 év kihagyás után...

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8356) bajnokpityu válasza -Mike- (#8352) üzenetére


bajnokpityu
(PH! nagyúr)

Hú, tud valamit, amit én nem :)

magnat rx44, ovál ford sony fejegység eladók

(#8357) vwpolopg válasza Motion_Blur (#8355) üzenetére


vwpolopg
(őstag)

Volt egy köre fp2-ben amivel 4. lett volna de palyaelhagyas miatt elvetették. Szóval szerintem nem lesz itt gond :)

(#8358) Motion_Blur


Motion_Blur
(PH! félisten)

Bajnoki állás az időmérő után:

Sorsdöntő lesz a holnapi 2 verseny.

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8359) vwpolopg válasza Motion_Blur (#8358) üzenetére


vwpolopg
(őstag)

Száraz pályán szerintem Norbi sajnos nem lesz versenyben a volvokkal, de ne legyen igazam. Na meg hátha holnap is esni fog...

(#8360) ruti


ruti
(Közösségépítő)

jó kvali volt,
Q2-ben gyanús volt, hogy Norbi csak a végén egy körre jön ki, azt hittem megcélozza a fordított pole-t, mivel akkor Michigami volt a 10., és Gleason nem jött ki

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8361) vlevi


vlevi
(PH! nagyúr)

Erről tudtok valamit?
DTM Hockenheim Final 2017 - Super GT Test Session & Free Practice 1 - RE-LIVE (German)
Nem követem a DTM-t, és csak fél füllel hallottam valamikor régen arról, hogy összehoznák a japán bajnoksággal.
Szerintem, most, hogy a Merci a közeljövőben kiszáll, lenne létjogosultsága, a további gyártók bevonásának.

(#8362) ruti


ruti
(Közösségépítő)

Hogy ez a giga eso miert nem a fo futamon birt leesni...
Mocsok korulmenyek vannak, remelem tarquini korrekt lesz

Nagyon jo eddig, hullanak a vetelytarsak

[ Szerkesztve ]

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8363) quby


quby
(őstag)

Azért Tárkány megenné Norbit reggelire ha most éles szitu lenne...Vagy csak Norbi nagyon spóról.....

A legügyesebb állat az ürge, hiszen búzával teli pofazacskóval is képes repülni, miközben egy bagolyt egyensúlyoz a hátán.

(#8364) ruti válasza quby (#8363) üzenetére


ruti
(Közösségépítő)

Amennyit belehibazott tegnap az oreg, nem is biztos. Lenyeg h nem szolt bele.
A maxnal is tobbet hozott ki ebbol norbi.

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8365) Bozso68 válasza ruti (#8364) üzenetére


Bozso68
(senior tag)

Az is eszembe jutott (ha Norbi feltétlen támogatásáról beszélnek), hogy az öreg Python direkt engedte el a Q3-at, hogy Björk-öt feltarthassa az első futamon.
Bennani most legalább Catsburgnak is osztott a bajnokságban.

De eszméletlen, hogy az öreg mennyire versenyképes.

Mod: Az is benne van a pakliban, hogy Monteiro már nem indul idén?...

[ Szerkesztve ]

(#8366) IreN!CuS


IreN!CuS
(őstag)

Egyelőre nagyon jól alakul a hétvége, remélem kitart a végéig.

Smoke weed Everyday :D / Aki beperelte magát és nyert / ".....A fiú barát akkor is barát marad ha berakja ...""Go for the eyes Boo, GO FOR THE EYES!! RrraaaAAGHGHH!!!"

(#8367) Motion_Blur válasza IreN!CuS (#8366) üzenetére


Motion_Blur
(PH! félisten)

Brutálisak a körülmények.

Ha Norbi 3-ba bejön, már elégedett lehet :R

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8368) Motion_Blur


Motion_Blur
(PH! félisten)

Tiago papánák mekkora mákja van.... :W

Én biztos vagyok abban hogy ebben a döntésben benne van az is hogy Monteirot segítsék :(((

[ Szerkesztve ]

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8369) b-type


b-type
(PH! nagyúr)

kaptyák be, itt most miért nem... Lassú pálya,jó bukóterek, kasztnis autók bukócsövezve...mi történhet?
szerk:..el azért nem süllyednek hogy fulladástól kelljen tartani..

[ Szerkesztve ]

(#8370) bajnokpityu


bajnokpityu
(PH! nagyúr)

félpont. sztem oké.

magnat rx44, ovál ford sony fejegység eladók

(#8371) quby válasza b-type (#8369) üzenetére


quby
(őstag)

Mégis fél pontok? Két ponton belül az első 3? ;]

A legügyesebb állat az ürge, hiszen búzával teli pofazacskóval is képes repülni, miközben egy bagolyt egyensúlyoz a hátán.

(#8372) Bozso68 válasza bajnokpityu (#8370) üzenetére


Bozso68
(senior tag)

Japán előtt nekünk mindenképpen.

Mod: amennyiben Monteiro rajthoz áll idén, a Honda nagy bajban lesz, kit támogasson. Norbi érdemelné meg a teljesítménye alapján, mert más hibájából (Bennani, Monteiro) többször nullázott futamot, és ugyanott van pontok szerint.

[ Szerkesztve ]

(#8373) b-type válasza quby (#8371) üzenetére


b-type
(PH! nagyúr)

áá nem a pontok miatt néztem volna, jó oké jó lett pontilag, de verseny az nem volt. :(

(#8374) bajnokpityu válasza Bozso68 (#8372) üzenetére


bajnokpityu
(PH! nagyúr)

187+11,5=198,5?
Björk meg 191+x+9.5?

magnat rx44, ovál ford sony fejegység eladók

(#8375) Motion_Blur válasza Bozso68 (#8372) üzenetére


Motion_Blur
(PH! félisten)

Én úgy érzem hogy egyértelműen Monteiro-t támogatja a csapat.

Sőt ha visszatér Motegiben, és lesz tempója akkor nem lesz kérdés hogy kinek jár a "segítség"...

Én nem bírom Monteiro-t, egy sunnyogó g*ci a pályán, akárcsak Müller volt..

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8376) bajnokpityu válasza Motion_Blur (#8375) üzenetére


bajnokpityu
(PH! nagyúr)

sajnos egyetértek.

Thed Björk hányadik lett az elsőn?

magnat rx44, ovál ford sony fejegység eladók

(#8377) Bozso68 válasza bajnokpityu (#8374) üzenetére


Bozso68
(senior tag)

Erős eredményt vár mindenki Norbitól Japánra.

Ha mindenki a helyén ért volna célba teljes pontokkal, akkor Norbi-Börk 210-210 lenne.
Minimális a különbség a két verzió között. Egyedül Monteiro további szerepe kérdéses nekem.

Mod: Björk kiesett. Sajnos én is azt látom, hogy Monteiro a favorizáltabb. De a puszta tények alapján más lenne. Meg ha teljes pontokat kaptak volna, és számottevőbb előnybe került volna Norbi. De sajna... Kérdés, hogy Monteiro indul-e még idén.

[ Szerkesztve ]

(#8378) Winner_hun válasza bajnokpityu (#8374) üzenetére


Winner_hun
(Webcaritas)

Igen:

Thed Björk – 200,5 pont
Tiago Monteiro – 200
Michelisz Norbert – 198,5

[ Szerkesztve ]

► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ

(#8379) IreN!CuS


IreN!CuS
(őstag)

Hivatalos: kiosztották a fél pontokat.

Szerintem igen jól járt így Norbi

Smoke weed Everyday :D / Aki beperelte magát és nyert / ".....A fiú barát akkor is barát marad ha berakja ...""Go for the eyes Boo, GO FOR THE EYES!! RrraaaAAGHGHH!!!"

(#8380) Motion_Blur válasza IreN!CuS (#8379) üzenetére


Motion_Blur
(PH! félisten)

Igen, így a fél pontokkal már korrekt.

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#8381) ruti válasza IreN!CuS (#8379) üzenetére


ruti
(Közösségépítő)

huh, így mindjárt jobb a közérzetem :)

Session Closed << BlueGift - Magyarország első digitális PC játék sorsoldája <> http://logout.hu/cikk/bluegift_logout_hu/teljes.html >>

(#8382) -Mike- válasza vlevi (#8361) üzenetére


-Mike-
(PH! addikt)

(#8383) Vyndree válasza IreN!CuS (#8379) üzenetére


Vyndree
(őstag)

Jobban járt volna ha végigmennek, ez marad a végeredmény és teljes pontokat osztanak. :(

(#8384) snecy20


snecy20
(őstag)

Magyar versenyzőnek egy életben csak egyszer adódik ilyen lehetőség, élni kéne vele. :( :)
Kérdés hogy majd a csapat mit akar... ezt valahogy tempóból kéne eldöntenie majd Michelisznek a saját javára.

"délután ugyanoda" "Mercedes kiégett" "Haladtam elvileg" - csak pár a legjobb ellenőrző kódokból..

(#8385) IreN!CuS válasza Vyndree (#8383) üzenetére


IreN!CuS
(őstag)

Ha elindítják iszonyat nagy lutri lett volna, a legjobb az lett volna ha SC mögött elérik a 75%ot vagy mennyit és teljes pontokat osztanak.
Ettől függetlenül ez így egy nagy hétvége volt Norbi szempontjából, nincs panaszra ok.

Smoke weed Everyday :D / Aki beperelte magát és nyert / ".....A fiú barát akkor is barát marad ha berakja ...""Go for the eyes Boo, GO FOR THE EYES!! RrraaaAAGHGHH!!!"

(#8386) bajnokpityu válasza snecy20 (#8384) üzenetére


bajnokpityu
(PH! nagyúr)

hondáék sztem inkább sportszerűek voltak, engedték a szabad meccset, mintsem citromosan beleavatkoztak, de hogy mi lesz, az Isten tudja egyedül.
Ami kecsegtet, hogy a japán pálya nagyon fekszik Norbinak. Gond az, hogy a Hring is, csak az eredmények nem ezt mutatják. Szóval szurkolok, hogy ha ez a wtcc utolsó éveinek egyike, akkor jól sikerüljön.

magnat rx44, ovál ford sony fejegység eladók

(#8387) Ventur@


Ventur@
(senior tag)

Colciago tesztelte az új Civic Type R TCR-t

Steam: m3h4n1k | Battlelog: m3dm4n | Uplay: m3h4n1k

(#8388) guftabi96 válasza Ventur@ (#8387) üzenetére


guftabi96
(PH! addikt)

+ megmutatta magát a Peugeot 308 TCR is. Szépen sorban ütik a szegeket a WTCC koporsójába.

#KeepFightingMichael | BF1/BF4/Steam(Assetto Corsa, AMS, rF2, PUBG)/Uplay/Sc: guftabi96 | #JB17

(#8389) Diokhan válasza guftabi96 (#8388) üzenetére


Diokhan
(őstag)
LOGOUT blog

Sziasztok!

Egy ideig kimaradtam sajnos a topic életéből, pár napja olvaom újra és most visszaolvasva látom, hogy egyre többen temetik a WTCC-t. Valaki legyen szives és fejtse ki nekem ezt, mert egy szót sem értek belőle. Miért lesz vége a WTCC-nek?

Köszi!

Scully: ...és úgy éreztem, mindenki engem üldöz. Mulder: Most legalább tudod, én hogy érzem magam általában. | K-B. T.!!!!!!!!!!

(#8390) vlevi válasza Diokhan (#8389) üzenetére


vlevi
(PH! nagyúr)

Az előbbi két cikk miatt, és persze a többi, korábbi hír.
A gyártókat nem nagyon érdekli a sorozat, már a mostani létszám is nagyon necces.
Citrom tavaly kiszállt, Chevyből már vagy 5 éve csak az a pár megmaradt autó van benn, Lada sem indul már, a Volvo is bejelentette, hogy a nem túl távoli jövőben inkább az elektromos dolgok érdeklik.
Az FIA-nak viszont nem nagyon van választási lehetősége, mert ha világbajnokság néven akar bajnokságot rendezni, ahhoz gyári csapatok kellenek.

(#8391) Diokhan válasza vlevi (#8390) üzenetére


Diokhan
(őstag)
LOGOUT blog

Értem. Mi lesz a versenyzőkkel, ha jövőre már nem lesz WTCC? Persze ez nem konkrét, csak feltételezés.

Scully: ...és úgy éreztem, mindenki engem üldöz. Mulder: Most legalább tudod, én hogy érzem magam általában. | K-B. T.!!!!!!!!!!

(#8392) Ventur@ válasza Diokhan (#8391) üzenetére


Ventur@
(senior tag)

Saját vélemény:

Norbi, ha úgy lesz, szerintem megy a saját csapatába versenyezni (TCR International - M1RA). Az ismertebb nevek is szerintem mind átmennek a TCR-be, mert olcsóbb és autó van dögivel. Na meg test-test elleni csata is (bár néha már kicsit túlzásba viszi néhány TCR versenyz ezt.) Huff, Coronel már többször kipróbálta ott magát. Coronel meg amúgy is a "tehetősebb" privátok közé tartozik és vele jól járna a TCR. Akik sokat ne mutattak fel az évek alatt a WTCC-ben, azok úgy is lemorzsolódnak majd. Volvo-sok közül szerintem Catsburg-nek GT irány, a többiek passz. Zengőéknek is a TCR International lenne a jobb irány, csak hát ahhoz kellene autó is.

Sajnos annyira bizonytalan a WTCC jövője és nem csak '18-ra, hanem úgy az elkövetkezendő 3-5 évre, hogy szerintem jövőre olyan "fél világbajnokságot" kapunk, mint 2013-ban a Chevy kiszállásával.

Voltak arról hírek, hogy a Sebastian Loeb Racing-et jövőre "gyári" csapatnak vennék, így megmaradna a 3 gyártói felállás (Citroen, Honda, Volvo), csak hát autó nem lesz elég hozzá. Meg lehet versenyző sem. Ha minden TC1-es autót összekaparnának innen onnan, akkor is csak vagy 20 autó lenne. Picivel több kellene szerintem :) .

[ Szerkesztve ]

Steam: m3h4n1k | Battlelog: m3dm4n | Uplay: m3h4n1k

(#8393) vlevi válasza Ventur@ (#8392) üzenetére


vlevi
(PH! nagyúr)

Erről is volt már szó rengetegszer.
Az a baj, amit te is írtál, hogy a világon összvissz kb 20db TC1-es autó létezik. És ez így embertelen drága. Egy gyártónak, pl. Citroen, Volvo, Honda, arra elkölteni egy rakás pénzt, hogy egyetlen sorozatban, évente 10 hétvégén megmutassa magát az üres lelátók előtt (kivéve Hungaroring) , hát, nem egy vonzó dolog.

Ezzel szemben a TCR szabályrendszer autói eleve olcsóbbak, nem a gyárak pénzttárcáját terheli, mert pirvát csapatok készítik fel, és, mivel sokkalta több autó készül, ezért mégolcsóbb lehet.
Ugyanez igaz a GT3-as versenyautókra is.

(#8394) Diokhan válasza Ventur@ (#8392) üzenetére


Diokhan
(őstag)
LOGOUT blog

Köszönöm a kielégítő választ!
Ha jövőre nem lesz elég WTCC versenyző, hol lehet jelentkezni? :DDD :DDD :DDD

Scully: ...és úgy éreztem, mindenki engem üldöz. Mulder: Most legalább tudod, én hogy érzem magam általában. | K-B. T.!!!!!!!!!!

(#8395) -Mike- válasza Diokhan (#8394) üzenetére


-Mike-
(PH! addikt)

info@zengomotorsport.hu
Egy pofátlanul nagy kp-val tuti meglesz a kagyló ülés egész évre.

#be a racer kiss the apex

(#8396) vwpolopg válasza -Mike- (#8395) üzenetére


vwpolopg
(őstag)

Ugyan, hisz most is csupa tehetség van... Nagy Dani is megfutotta a leggyorsabb kört az első versenyen, hadd legyen megtobb pluszsuly Norbinak a kovi futamon... Valamint most Zsolti se kalapalta el a 2 éves technikával.

Útvonal

Fórumok  »  Sport, életmód, utazás, egészség  »  Túraautó topik (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.