Hétfőn dönt a Microsoft a jelöltekről Ballmer helyére

A Microsoft igazgatótanácsa november 18-án, hétfőn ül össze, hogy a távozó vezérigazgató, Steve Ballmer helyére választható emberek listáját 3-5 főre csökkentsék – írta meg belső forrásokra hivatkozva a Bloomberg hírügynökség. A nevüket nem vállaló informátorok azt is közölték, hogy nagy valószínűséggel már decemberben megnevezhetik Ballmer utódját. A források szerint a hétfői találkozó után a játékban maradó jelöltekkel az utódlásért felelős testület interjúkat készít a következő hetekben.

Ahogy az IT café is beszámolt róla, az 57 éves, nem technológiai, hanem üzleti szakember Steve Ballmer – aki szinte a kezdetektől, 1980 óta dolgozik a Microsoftnál, melynek vezetését 2000-ben vette át vezérigazgatóként – augusztusban jelentette be, hogy egy éven belül visszavonul. Vagyis bőségesen volna még idő utódjának kiválasztására, ám úgy tűnik, a cégnek sürgős a változtatás.

Belsős vagy külsős?

A Microsoft lehetséges vezetőjéről mindeddig csak találgatások láttak napvilágot. Annyit lehet tudni, hogy a CEO kiválasztásában a cég elnöke, Bill Gates is részt vesz, és a bíráló bizottság közölte, hogy olyan embert keresnek, aki már bizonyított nagy, komplex, globális tevékenységet folytató szervezetek irányítása terén, aki képes sikeresen vezetni egy világcéget. (1980-ban Bill Gates is azért alkalmazta a nagyon fiatal, az iskolái után a Procter & Gamble-nél mindössze kétéves gyakorlatot felmutatni tudó Ballmert, mert üzletemberre, menedzserre volt szüksége a felfutóban lévő Microsoftnak.)

A választás akár hatalmas meglepetést is okozhat, de eddig mindössze két név kapcsán alakult ki komolyabb diskurzus. Az egyik lehetséges utódként a Microsofttól a Nokiához átment, majd visszatért, agilis Stephen Elopot emlegetik, illetve a napokban némi vihart kavart, hogy a kezdetben 40 nevet tartalmazó listán még mindig szerepel egy külsős, és belső források állítólag komoly esélyt látnak arra, hogy a befutó Alan Mulally, a Ford Motor Company Ballmernél egy évtizeddel idősebb elnök-vezérigazgatója lehet.

Azóta történt

Előzmények