-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Begi
senior tag
Nem akarok beleszólni, de muszáj.
Egyetértek veled, meg nem is.
Az igenis stratégia, hogy küldesz 5 zealotot és nyersz. Miért? Mert azt is meg kell tervezni, hogy neked legyen 5 zealotod mielőtt a másik érdemben ki tudná védeni a támadást.
Meg kell tervezni, hogy miből mennyit és mikor épitesz, hogyan inditod el az egységeket, stb.
Emlékszem az SC1-ben a taktikákra. Pl a hogyan legyen 6 zerglingem minél előbb móka. (Talán 2 drone, aztán spawning pool aztán zergling, de már régen volt). Kb. 2perc volt az egész játék ha az ellen nem készült az "early rush"-ra.
Más szinten de ez is stratégia.
Hogy úgy mondjam sokkal gyorsabb gondolkodást igényel. De ha belegondolsz egy csatában sincs sok idő a gondolkodásra. Nem az van, hogy megtervezed hogy x csapat innen, y csapat onnan támad. Mert az csak az elején működik. Menetközben improvizálni kell.
Nos az SC az elejétől kezdve ilyen.Másrészről pedig én is szeretem a lassabb, nyugisabb játékot. Mikor van időm kimaxolni az egységeket és nem 10 perc alatt, hanem 30 perc alatt. Nincs akkora stressz, kapkodás.
De a kedves koreaiak ezt a fajta játékélményt elvették... -
kutga
nagyúr
válasz Ghoosty #2295 üzenetére
Üdv!
A Viking nagy csapatban minden légi egységet szétszed. Egyik kedvenc egységem. Void Ray védelem nélküli bázis ellen tuti erős (bár védelem nélkülivel szemben mi nem az...), de ha van ott egy pack marine meg kósza turret meg lehet őket szívatni. Ha sok Viking van fókuszálni kell a tüzet egy egységre, úgy gyorsan lemennek. Ha sima attack move-val küldöd őket könnyen felmorzsolódnak, mert 1v1ben valszeg a Ray az erősebb.
Igazából ha toss ellen megyünk és rááll a légi egységekre (ami elég jellemző), a Viking a legjobb megoldás. Két starporttal elég gyorsan lehet termelni őket, az áruk sem vészes.
A másik amire használom őket hogy levegőből fedezzek egy marine droppot, ha megjelenik egy légi egység azonnal fókuszolom a Vikingekkel, a földi egységek meg lőhetik ami alant van.
[ Szerkesztve ]
'They bid me take my place among them in the halls of Valhalla where the brave may live...forever..' 13th warrior
-
Djuree
félisten
válasz Winner_hun #2294 üzenetére
hát figyelj, én játszok terepasztalos stratégiákat (WH40k, 2. vh) is, ott van hogy több napig tart egy nagyobb csata minden lépést jól meg kell gondolni ha nyerni akarsz, egy rossz lépés és bukhatod az eddigi eredményeidet...nekem ez a stratégia....én az SC-ben is így játszok....bevédekezek nagyon durván, aztán amik jönnek egységek azok szétesnek a védelmen, kigondolok egy jó támadást, legyártom az egységeket és egy mindent elsöprő támadással eldöntöm a meccset...de ez nem 2 perc...nálunk 1-1 SC meccs több óra...nekem az nem fekszik hogy 5 perc egy meccs...küldök 5 zealotot és nyerek...na ne röhögtess már, ez nem stratégia...
[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
Thome
veterán
válasz Ghoosty #2295 üzenetére
Nekem válaszolt, próbálta azt csinálni, amit mondok. Össze is jött, ő szemből szétverte a statikus védelmet, minden egységet odavonzva, én meg hátulról teleporttal, bedobáltam a bázisra a DT-ket, és szétzúztam mindent.
Ha gondolod játszhatunk... Thoma.hun
[ Szerkesztve ]
-
Ghoosty
őstag
Sajnos nekem nincs olyan haverom, akivel tudnék játszani 2v2-t, így maradtam a random párnál.
Elég vegyes volt a felhozatal. Az első párom nem válaszolt semmilyen kommunikációs próbálkozásra, folyamatosan én mentettem meg, aztán már nekem se sikerült. 2 emberrel nagyon jól össze tudtam dolgozni, pedig nem volt duma, láttam a térképen, hogy megy, és mentem én is. Ha én mentem, akkor meg ő jött. Le is vertük simán az ellent.
Előreláthatólag csak hétfőn vagy kedden lesz megint hosszabb időm játszani, de szeretnék egy tartósabb párt, remélem találok majd valakit innen.
A Void ray kicsit erős lett szerintem. Az írta a help, hogy Viking a countere, de kb ugyanolyan gyorsan hullottak az enyémeim, mint az ellené. Lehet, hogy az drágább?
(utálom, hogy itt a cégnél minden le van tiltva, így nem tudok utánanézni)Winner_hun:
A sakk körökre osztott stratégia és elég sokat gondolkoznak egy lépésen a mesterek, pedig tuti fejből ismerik az összes taktikai lépést. Valami hasonló kell a TBS-hez is, hogy megoldjad úgy, hogy ne vesszíts túl sok egységet, lehető leggyorsabban előrejuss stb.[ Szerkesztve ]
-
Djuree
félisten
az lehet, de én rts-ben szeretek nyugodtan játszani, gondolkozni, kidolgozni a tökéletes taktikát, nem kapkodni, nem vagyok koreai. ezért szeretem jobban a körökre osztott stratégiákat...
[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
Thome
veterán
TeamSpeak3 nem megoldás?
-
cettlee
őstag
játékba a amikrofonosdi az müxik faszán? probálta vki? 2v2 énis utálok irkálni játék közbe mer koncentrálok
-
kutga
nagyúr
válasz Ghoosty #2288 üzenetére
Üdv!
Én 1v1ben nem igazán szeretem tolni mert mindig kikapok.
Tegnap viszont toltunk 2v2-t, teljesen más. Haverral mentünk, VOIP összeköttetésben, nagyon jól össze lehet dolgozni.
Az ellenfelek ott hibáztak hogy nem igazán tudtak kommunikálni.
Egyre jobban tetszik a játék, bár én a multin kívül a kampányra is kíváncsi vok. Egyre messzibbnek tűnik az a július (jól tudom hogy július? ).
'They bid me take my place among them in the halls of Valhalla where the brave may live...forever..' 13th warrior
-
Ghoosty
őstag
Nekem is minden egyes bejelentkezéskor el kell fogadnom azt a 2 aggreementet. Biztos valami bug lehetett.
Tegnap nagyon ment a játék volt 10 meccsem, abbó 7-et nyertem. Végre kipróbáltam a protosst is, de csak 1 játszma erejéig, amit meg is nyertem, így a csúcson abba is hagytam.
-
Thome
veterán
válasz Winner_hun #2286 üzenetére
Nembaj, csak jól építsd fel magad, hogy utána 2v1-be szétcsapjam őket...
-
Winner_hun
titán
Ok
Épp elszállt a játék, el is küldtem a hibajelentést..
Nekem is tálcán van, aztán mikor visszamentem akkor a nettel volt baja, majd elszállt. Viszont lehet hogy nem tudom majd végigjátszani mert a netem most kicsit instabil, telefon egyáltalán nincs műszaki gond miatt.► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
Thome
veterán
válasz Winner_hun #2283 üzenetére
Akkor nem tudom. 10-15 perc múlva gyere vissza fel tolni egy kettő vé kettőt. Fenn vagyok, de le van tálcára téve a játék.
-
Thome
veterán
Valaki egy kis játék? Tolunk egy 2v2-t valakik ellen. Előre szólok, béna vagyok.
Azzal mit tudok csinálni, hogy minden egyes belépéskor felugrik a "Term of Service", majd utána a "Test Agreement", hogy el kell fogadjam (Accept) a szabályzatokat, de mostmár kezd idegesíteni... Nem lehet valahogy elküldeni pihenőre?
[ Szerkesztve ]
-
Begi
senior tag
válasz Winner_hun #2237 üzenetére
Köszönöm
Tegnap (hajnali 2kor) végre találtam egy embert, aki egész jól játszott. Előtte csak olyan volt, aki tényleg nagyon kezdő. Igy eddig 3-0.
És hajnalban rájöttem, hogy részegen nem kifizetődő játszani, viszont mókás.
Visszaidézte a régi kolis hangulatot, csak reggel ne kellett volna munkába jönni... -
sEsE123
csendes tag
Sziasztok, nekem is van egy felesleges béta kulcsom.
Az első PÜ-s emberkének tartogatom... -
Djuree
félisten
na rájöttem ez a multi nem nekem való, nem vonz egyáltalán, tegnap lett volna időm játszani bőven, de inkább mással játszottam. pedig azt hittem na majd ezzel maradok csak a singlinél nincs már nekem ehhez türelmem, kinőttem már ebből hálistennek, fps-ek még elmennek, az pörgős, nem alszok el közben
majd talán ha a full kijön tolok vele 1-2 meccset..[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
Wolverine
félisten
-
Alg
veterán
Kezdek belejönni a zergelősdibe, utóbbi 4 meccsből hármat nyertem
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Scholes9
nagyúr
Nekem is loptak el WoW accom még 2,5 éve tényleg tessék vigyázni . Én ve-n úgy kikaptam az MI-től, mint a toj, na de most láttam előszőr SC-t
PS5 Pro + PS VR2 <-> XSX <-> 65” S90C
-
Wolverine
félisten
Végre eljutottam odáig, hogy kipróbáltam AI ellen Majd belejövök talán (oké, nyertem simán, de ez talán nem is lehetett kérdés)
Ja, az id-m Ydrisselle.mizrolist lett.szerk: amire viszont mindenkinek érdemes lehet figyelni: sok trójai van, ami Battle.net accountokra vadászik a WoW miatt. A bevett trükk, hogy elhelyeznek nálad egy jelszólopót, majd miután begyűjtötték az accountod, egy Authenticatort adnak hozzá - és akkor lehet levelezni a supporttal, hogy visszakapjátok az acc-ot. Szóval legyen naprakész vírusirtó, malware-irtó, és ne látogassatok semmilyen kétes website-ot, mert csúnya vége lehet.
[ Szerkesztve ]
"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)
-
Angelo69
senior tag
Basszus...
Most kaptam meg 2 kulcsot a bliz-tol."Én ilyen egyszerű gyerek vagyok, oxigént alakítok széndioxiddá... semmi váratlan fordulat."
-
Alg
veterán
Kösz srácok, és gratula szép volt
Majd tolunk még
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
sith7
félisten
Megnyertem életem 2. sc2 - es meccsét
Nálam is vannak ügyetlenebbek ...
-
olbaidhun
őstag
Nah, akkor szeretném bejelenteni, hogy mától minden este 20, illetve 22:30-tól meccs kezdés ph tagokal.
Megkérek minden SC2-beta játékost aki szeretne belépni, hogy pü-ben adja meg az ID nevét, és vegye fel ismerősnek a többi Magyar játékost!
[ Szerkesztve ]
7o/638-9O93 ► Telón érsz el leghamarabb \_(ツ)_/
-
Ptech
addikt
Na a Blizznek is vannak elb@szott ötletei azért: [link]
-
kovsol
titán
reset óta nem toltam 1vs1 -t most kicsit izgulok eddig 4-0 kíváncsi vagyok milyen liga lesz belőle majd
May the Force be with you!
-
bolondember
MODERÁTOR
na, sikerült belépnem:
bolondember.raf
Olyan nők ideálja vagyok, akiknek mindegy...
-
Angelo69
senior tag
Angelo.fallen
"Én ilyen egyszerű gyerek vagyok, oxigént alakítok széndioxiddá... semmi váratlan fordulat."
-
Alg
veterán
Nah... megvannak a placement meccsek, bronze 35. hely, ennél fentebb nem is fogok menni szerintem
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
JSaN
addikt
oke mennek en
csak most bogaraszom ossze az Bnet ID-eket, mert nincs mindenkinek bent A StarCraft 2 FAQ-ban
(most is fent vagyok, irjatok ram es mehet a game)Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
MZsoltee
veterán
Lenne bétakulcsom és így játszogatok, én is kipróbálnám a 2v2-t, ha valakinek van kedve csatlakotni.
A tökéletes nő süketnéma, nimfomániás, és az apjának kocsmája van.
-
JSaN
addikt
Latom sokan 2v2-t tolnak, most en is arra altam ra mivel sokkal lazabb mint 1v1.
En 1v1 kezdes ellot nagyon izgulok, es ezert neha kapkodok ossze vissza.
Es igy nehanyszor ki kapok, egyellore most a Gold ligaban ingazok.
A 2v2-t most csak customban tolom, szoljatok es szivesen tamogatok barkit a jatekban.Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
Thome
veterán
Egy tanács, mint kezdőtől: Mikor SC2-ztők, kapcsoljátok ki a telefonotok! Fél játékot áttelefonáltam (1 órás játék), alig bírtam magam tartani a kurva carrierek nyomásától. Be is adtam a derekam, de za előretolt állás azért odatette magát, belepusztítottam a bázisába 8db Dark Templarral... 2v2 volt, de természetesen 1 csapattársam ki is hullott az elején, kössz...
Jó játék, de az azelőtti zerg rush felnyomta a pumpát, hogy az elején odajön 4 döggel., és azzal letakarít..
-
Angelo69
senior tag
Siman regelhetsz nem kell eredeti a kapott kulcsot meg hozzaadod es megjelenik a beta letoltheto verzioja.
Ha neked kell akkor ez volt az utolso darabom.[ Szerkesztve ]
"Én ilyen egyszerű gyerek vagyok, oxigént alakítok széndioxiddá... semmi váratlan fordulat."
-
Bibby
addikt
Most már nekem is kellene beszerezni bétát...
De (szégyen vagy sem) nincs semmi eredeti blizzardom, mit a legegyszerűbb/olcsóbb beszerezni?
És ha kijön a teljes rögtön lelövik a bétát ahogy van?Ελευθερια η θανατος
-
Thome
veterán
Én meg lájtosan beabáltam 1v2-be 2 tagot.. Lol.. Aszittem nagy szarba vagyok, mert betámadtak, és aszittem ennyi, a seregem meg a túloldalon volt.. Otthon is kibírtam a nagy támadásuk, sőt, maradt egy rakat egységem ott, a bázisukat is szétzúztam.. Ez a zerg+protoss kombó nagyon erős.
-
bpx
őstag
TheBlase.iddqd
-
aktív tag
Üdv Urak!
Tudnátok segíteni, hogy tudok beta kulcsot szerezni? Van eredeti SC1-m, azt hallottam egy ph-s kollegától, hogy így kaphatok kulcsot.
Előre is köszi!
-
Viktor77
titán
válasz Scholes9 #2202 üzenetére
Ugye Multiplayerrel indítasz, 1v1 Novice, kiválasztod a fajodat, jobb alul Create Game, térképet választasz, bal alul Create Game, és itt a Game Lobby felirat sorában lesz egy kis ikon, hogy +A.I. Itt adhatsz hozzá gépi ellenfelet+nehézséget.
[ Szerkesztve ]
Csinálni kell. Kész. Pont.
-
Új hozzászólás Aktív témák
- CES 2025: közeleg az AMD és az NVIDIA CES előadása
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Mini-ITX
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kvantumpontos OLED monitorokkal bővült az ASUS ROG-os portfóliója
- eMAG vélemények - tapasztalatok
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest