-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Winner_hun
titán
No visszanéztem a közvetítéseket. Első meccsen gázt gyorsbillentyűvel csinálni akartam, a B-ig eljutottam, aztán lesnem kellett, elfelejtettem. De már ismét megvan hogy A
A légi fegyver fejlesztését összekevertem a földivel azért fejlesztettem. Force field-et szinte sose használtam, most úgy ahogy összejött. Volt hogy úgy kerestem a sentry-ket hogy kéne force field-ezni, addig kerestem míg az egész seregem odaveszett. A legrosszabb amikor eltervezem hogy megindulok aztán váratlanul összezavar az ellenfél, valahogy leblokkoltam. Túl sok dolgot akartam egyszerre csinálni. Nem baj, majd ki lesz küszöbölve pár meccs alatt. RemélhetőlegScrap stationt tudom leginkább kommentálni a vodhoz kapcsolódóan:
Detektor rush Fogalmam sincs minek csináltam annyit, az egy dolog hogy jópár darabot szoktam csinálni de most magam is felülmúltam. A Warp prism-et a sziklával bevédett exphez csináltam, azért mentem körbe mert lusta voltam deríteni hogy ha egyenesen odaküldöm akkor észreveszi-e dMrL. Ha észreveszi akkor ugye nagy esély van az exp bukására
Az alsó expet láttam, jó lenne ha a kommentáló esetleg átváltana a júzer kameraállására.
A fenti részhez oda lehetett blinkelni, nem tudom most miért nem ment, shifttel küldtem oda, utána az nélkül próbálgattam de úgy se ment át.
Az observert nem a lengőkábel megfigyelésére, hanem a drop miatt vittem oda, nem volt oldalról egységem, csak lent.Utolsó résznél az tetszett a legjobban hogy jajj ott hagytam az egységeimet a nuke-on. Láttam mindegyiket, időben el is mentem onnan Bezzeg amikor a harassoló vikingeket szedtem le akkor a chat-et kellett olvasni Egyetlen szép lépésem volt a meccsen...
Amúgy nem tudom mért nem indultam meg.
Ja igen. A jobb alsó szigethez közeli rich mineralnal a stalkerek a szigetre indultak, itt is előjön az hogy jó lenne csak az egyik fél részéről látott dolgokat nézni. A shift-es blink már egy kicsit összejött, de hogy miért nem az összes ment át azt nem értem.► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
iSonic
addikt
youtube csatorna címe-> http://www.youtube.com/skymouz , aki szeretne feliratkozhat rá ide lesz sok érdekes cast feltöltve
-
rt06
veterán
mai replay-ek
dMrL vs Winnerhun #1
Winnerhun vs dMrL #2
Winnerhun vs dMrL #3Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
aDM|RaL^
őstag
Egyébként marhajó volt mind a 3 map, winnernek meg grat, kicsit tapasztaltabb (és józanabb)
nálam : Dhttp://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k
-
Winner_hun
titán
válasz Djuree #11084 üzenetére
Sajnos ez még messze volt a jótól, gyorsbillentyűkről szinte teljesen leszoktam. A blinket nem értem hogy miért csak részlegesen működött amikor a shift-tel használtam. A scrap station pályán meg nem értem hogy miért nem tudtam felblinkelni a szigetre
Ja, amúgy köszönöm a gratulációt[ Szerkesztve ]
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
Alg
veterán
Grat mindenkinek, a közvetítés is jó volt
(és effektív-mentes )DTG-t kérném jelezzen, hogy mikor ér rá, én Vasárnap este 7-8 felé leszek gépnél (holnap ő nem lesz)
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
aDM|RaL^
őstag
bizony jól beb/sztam meccs közben. : D
http://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k
-
Djuree
félisten
jó volt, grat winnernek. plusz ma is jót röhögtem így estére
látom kellően hülye itt(is) mindenki
de akkoris sp a király
[ Szerkesztve ]
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
rt06
veterán
kernem a replay-eket ide
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
P00By
nagyúr
Húha gyerekek!
sith7: Jó a műsor Furcsa, h magyar eddig csak Husky meg HD-t néztem
[ Szerkesztve ]
-
aDM|RaL^
őstag
56 van hol a stream
http://www.flickr.com/photos/dmrl - http://dmrl.hu - Spectrum ZX 48k
-
Djuree
félisten
na én már készülök, popcorn kóla pizza betárazva csak a netem bírja, itthon szar netem van, azt a kicsit ami lenne meg muter elhasználja
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
kovsol
titán
amíg nem nyomtam rá hogy update a linken az 1v1 -t mutatta, ha rányomtam akkor meg mindenhol a 2v2 -t
amúgy az a szép benne, hogy silverből jutottunk fel gyémántba örülök most és az első diamondos mérkőzésünk egyenlő szintű ellenfelek ellen win lett, sikerült jól indítani
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Winner_hun
titán
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
pumesz83
csendes tag
válasz WayneGace #11042 üzenetére
nem nem
nem jól tudjátok!
a gólát szereti a kólát,ahogy a mókát , s persze a rókát.
egyébként pedig egy új faj hírnöke, akik nokedlivel tömik a kacsát,miközben néznek,
mint borjú a frissen hegesztett bejárati ajtóra
"minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat!" a Witcher kupon már elment.... sorry!
-
iSonic
addikt
Na 19:55-kor indul a LiveStream és akkor az első meccs egy picit módosult, méghozzá erre->
Kovsol vs antiqueA
[ Szerkesztve ]
-
föccer
nagyúr
Én, ha jól emlékszem a hecseris küldetést simán mmm-el odtottam meg. Megindultam, hogy simán move-hold-move-hold-al szétkaptam aze egész zerg bandát. Persze kell hozzá az is, hogy az első x konvojt hagyod megpusztulni, miközben frankón feldagasztod a sereget olyan 140-150 suply-ig
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
emmm
őstag
Na, sikerült is a két említett küldetést megcsinálni végre. Az egyiknél tényleg elég volt az, hogy a bázis mellé álltam, és megvártam, míg a két Hatchery-t újra felépíti.
(#11026) rt06:
A ne-veszítsünk-épületet küldetés esetében, most sem vesztettem semmit, ellenben egyetlen külső épületet sem lőttem szét. Valószínűleg azokat is beleszámítja. Végre sikerült![ Szerkesztve ]
-
föccer
nagyúr
Grat.
Sajna 9 óra körül érek haza melóból. Remélem odaérek a közvetítésre. Egyébként felkerült már a Föccer vs. Mistixx epic game videója? Tegnap néztem, de még nem vvotl fent
Üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Alg
veterán
válasz kovsol #11060 üzenetére
Ez meg azért van mert az elején igyekszik ellensúlyozni az elrontott placementet - ezért ad össze-vissza ellenfelet, hogy ha nem a helyedre kerültél, akkor viszonylag hamar oda tudjon rakni.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
-
Alg
veterán
válasz iSonic #11058 üzenetére
Gondolom még keveset játszottál és nem tudja eldönteni hova való vagy. Az első 50-60 meccsen én is kaptam össze-vissza mindenkit.
De szerintem liga-helyezést is néz, vagy pontszámot ellenfél-választásnál, mert nekem is csak 1000 felett kezdett el diamondosokat meg top platinásokat adogatni.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Alg
veterán
Volt tegnap óta egy laza 9-0 vagy 10-0 vagy valami ilyesmi sorozatom. Végén már diamondosokat adott, egyre erősebbeket. Aztán 3 lose, mindhárom 1100 pont körüli diamond ellen ha jól emlékszem, aztán megint egy win egy 1000 pontos ellen, és utána felrakott. - azt hiszem ebből elég jól látszik a léptetési rendszer.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Alg
veterán
Na meg ez is :
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
WayneGace
őstag
válasz iSonic #11043 üzenetére
Nem sokat tudok, csak, amit a http://www.teamliquid.net/sc2/-on olvastam. Már az alapjátékba be akarták tenni, de végül kimaradt. Egy patch-el fog megérkezni. Mint mondtam önálló sebzése nincs, de ugyanúgy repül, mint a viking, csak nem tud azonnal fel-leszállni, van pár másodperc várakozás. A lényeg, hogy 7 ms mire beviszi a támadást és csak harvesterekre hat. Ha időben észre tudod venni és reagálsz, akkor ki lehet iktatni elég könnyedén, mert nem tud hamar felrepülni. Ráadásul drága egység 350 mineral/250 gas. A baj az vele, ha nem veszed észre, akkor nagy területre ható támadásával megöl egyszerre, akár 20-25 harvestert, amivel könnyen romokba döntheted az ellenséges gazdaságot. Szóval nem tudom milyen lesz, ha bevezetik.
BestSecret invitációt privátban adok.
-
Djuree
félisten
gólát
LEGO gyűjtő és moc építő (munkát is keresek, bármit ami LEGOval kapcsolatos!), tankász, bringás, WH40k fan, MacGyver
-
WayneGace
őstag
válasz iSonic #11041 üzenetére
Nem, nem! A gólát, a thor unokatestvére. Valamivel kisebb és tud repülni, önálló sebzése nincs, nem akcentussal, hanem tisztán németül beszél. Leszáll az ellenséges bázisra és felváltva szaval német vereseket és gyermek mondókátat, ezzel öngyilkosságba kergetve az ellenséges harvestereket. Állítólag OP egység, nerfelni kell majd.
[ Szerkesztve ]
BestSecret invitációt privátban adok.
-
iSonic
addikt
Gólát az új epic protoss egység nem összekeverni a goliath-al, mert ez tuti protoss és egyszerre nyom stromot és láthatatlan és vodi ray felcharegolt erejével rendelkezik.. ez i csak a lingek és a marineok balanace miatt van..
-
pumesz83
csendes tag
üdv!
nem tud valaki olyan skirmish runnert amiben van már gólát meg a többi?
mert igy rohadt unalmas...."minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat!" a Witcher kupon már elment.... sorry!
-
iSonic
addikt
Ma este remélem minden D-csoportba játszó játékos megjelenik, mert 20:00-tól kezdés
-
FefeeX
veterán
Ma este ha van valakinek kedve relatíve komolyabban ligázni 2-3-4v dologban, én rá fogok érni és szívesen mennék...
-
emmm
őstag
válasz Djuree #11025 üzenetére
Egyszer sem kellett újraépítenem őket, minden fő támadási ponthoz (ebből ugye három van) építettem hármat-hármat, mellettük scv-kel. Arra gondoltam, esetleg ezek az égből érkező, becsapódó tojások lerombolják valamelyik bunkert útközben.
Majd mentek minden támadás előtt, és megnézem, elhullott-e valami. Jobbat nem tudok már...Szerk.: Majd a fő támadási pontokon kívül nem teszek máshová bunkert.[ Szerkesztve ]
-
Djuree
félisten
-
emmm
őstag
Köszi a tippet, este kipróbálom! Erre nem is gondoltam még. A még épülő félben lévő Hatchery-re is beadja az achievmentet?
Megtaláltam azt a taurent én is
Másik problémám az első dokicsajos pályán volt. Már vagy 15. alkalommal mentem neki. Hardon az a feladat, hogy egyetlen épület sem semmisülhet meg/nem lehet eladni. A pályán ugye útközben van két bunker, ezeket két-két SCV-vel folyamatosan javítom. Ezek mellé építettem egy csomót még, de egyik sem robbant fel. Hardon is simán megcsinálható a pálya, a végén vagy egy képernyőnyi sereg rohangál fel s alá, egyetlen menekülő lakó sem hal meg, még a szállítójármű sem. Mégsem adja be az achievmentet. Másnak is volt ezzel problémája?
(#11019) Alg
Csak alapos vagyok, na! (és akkor így már megvan a 8 centi! )
[ Szerkesztve ]
-
Eagl3
veterán
Ennek az elején összevissza kattintgatásnak maximum akkor van értelme a játék elején, ha utána végig tartja azt az APM szintet. A profik nyomatják ezt a kattintgatást, de ők még gyorsabban játszanak mikor felpörög a játék mint ahogy a meccs elején összevissza kattintgatnak.
-
DTG
csendes tag
A középső bázist kell letámadni, szedd le a két hacheryt, droneokat ne, aztán kicsi visszavonulás. Utána megint támadás és az éppen épülő két új hatcheryt is szedd le
Amúgy ha kicsit feljebb mész ennél a két bázisnál (hardon lehetetlen) akkor a sarokban vagy egy mobil budi + előtte egy level 80as WOW-os tauren marine
-
emmm
őstag
Nekem még a kampányban volt olyan problémám, hogy az egyik első pályán, mikor menekülnek ki egy bolygóról (utána lehet a csatahajón mászkálni), meg kell semmisíteni Hardon 4 Hatchery-t. Mire elég katonát legyártok, meg medicet, és közben folyamatosan támadnak, max egy bázist tudok megsemmisíteni. Medium nehézségen az egész pályát simán be lehet darálni, mielőtt lejárna az idő. Ezt hogy csináltátok meg? Alig van már kipipálatlan achievment a kampányban, gyakorlatilag egy-egy hiányzik a teljestől. Pl. ebből a Mar Sara missziókból csak ez hiányzik, utána beadná azt is, hogy mindegyik kész...az már megint +20 pont.
-
sith7
félisten
válasz kovsol #11010 üzenetére
Úhh, az kemény, de akkor a te szavaiddal élve, lehet téged is feljebb akar sorolni, azért ad erősebbet ... de ennyire, meg ilyet ..
Rep -re visszatérve ... Skymouz mit csinál, hogy ilyen 150 - 200 között ugrál az APM - je, már az elején is
Ghoosty
Nem felejtettem el, és lesznek is még ne félj
Múlt heti 8 -as win sorozat nem volt gyengeSzerintem meg én toltam el, akkor amikor már a képen szereplő terran padlón volt, akkor kellett volna váltanom colo + zea + sentry - re, a sok speedling - et ette volna a colo force field mögül, csak már fáradt voltam nem is gondolkodtam, és stalker - t, meg immo - t küldtem kettesével...
Utánna meg már késő volt, ja meg én későn expeltem ki ... hát igen a macro + micro együtt ... még gyakorolnom kell
-
nofi
addikt
Tegnap végre letudtam a challengeket goldon. Meg kell mondjam volt pár elég izzadós... Az "opening gambit"-et vagy tucatszor játszottam újra, különböző mentésektől mire kijött a 4 perc előny. Másik nagy "kedvenc" volt a protoss féle "psionic assault"
Xbox GT: nozsolt
-
Ghoosty
őstag
válasz iSonic #10981 üzenetére
Max 2 napja beszéltük, hogy nem tudok hétvégén játszani, hanem legkorábban hétfőn este. Azt mondtad, nem gond. Amúgy felajánlottam én is a közvetítést, bár hétvégén az se fog menni.
Konflikt:
Jó neked a hétfő este 7-8 fele? Ha nagyon muszáj, akkor fél 6-tól tudok már lenni.
DTG (#10979):
A ghost, az tényleg baromi jó ötlet, jelenleg még a ravennel együtt szintén hanyagolom, egyszerűen mindig elfelejtem, hogy létezik egyáltalán. Valószínüleg ezért vagyok még csak a platinában és nem feljebb.
Arhquis (#10999)
Bemelegítésnek én általában random sok v sokat játszom és én is sokszor tapasztalom, hogy összerak olyanokkal akik egy teljes játék során képesek max 20 parasztot gyártani, nem expelnek stb. Megértem, hogy pontszám ügyileg kb azonosak a csoportok, de elég szar úgy játszani, hogy egy ilyen társat az első pár linggel kicsinálnak, mert annyi esze sincs, hogy támadjon a parasztokal, csak félreküldi (ha küldi) és ott állnak és 2 db ling szépen lassan megeszi őket. Gyakorlatilag 2v3 meccsek. Sokkal jobbnak tartanám, ha a társakat is és ellenfeleket is csak a saját ligádból(vagy a környékéről) kapnád.
sith7
Azt a meccset a gyakori hibám miatt veszítettük el. Mindig aláméretezem a gyártókapacitást és nem tudtam elég utánpótlást biztosítani. A másik meg hogy az expemet lassan sikerült csak feltöltenem scv-kel.
Remélem emlékszel, hogy volt egypárszor, gyözelmi sorozataink.Terran mivel tudja hatékonyan ölni a corruport? A help azt írja hogy a corruptor weak a viking ellen, de én nem így látom, sőt erősebbnek tűnik.
[ Szerkesztve ]
-
kovsol
titán
nekem el is ment a kedvem ettől az 1v1 től ... hogy nekem csak olyanokat ad aki platina eleje és 500-600 (sőt ez a terran aki most vert el 700solo game) lejátszott 1v1 mérkőzések ! mondjuk reggel 9 kor nem csoda, hogy ilyet kapok be
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
sith7
félisten
válasz kovsol #11007 üzenetére
Nem tudom, papa, de nagyon ideges voltam, ha nem megyek Ghoosty után, hanem a zerg - re megyek, nem hagyunk neki 2-3 percet, hogy összekapja magát, mert ő is kapott a támadásból, akkor nyerhettünk volna ... talán Twilight pálya volt, ahol egy helyen vannak
Neki semmilye nem volt már, akkor kezdett újraépíteni barrack - ot, 1 marine - je volt, de a roach - ok csak jöttek ...
Erősek ? Nem tudom, tegnapo több volt a loss, mint a win, de a loss - ok 1 kivétellel, mind proxy volt, cannon, meg barrack
A win - ek között voltak jó küzdősek[ Szerkesztve ]
-
emmm
őstag
Jesszusom! Kicsit sokat játszik a srác... Nekem egy hét kimaradt, aztán este nyomtam egy 2vs2-őt. Csapattársam Z, én T voltam, a két ellenfél meg P. Hála égnek egyik sem kezdett el rusholni, unom az olyan meccseket. Megfoghattuk volna őket, mert épp támadni készültek és a csapatunk erősebb volt...én egy jó nagy adag Thorral jöttem, csapattárs Ultrákkal, meg corruptorokkal. Csak nem figyelt oda, mikor megérkezett az ellen...életemben ennyi villámot nem láttam elszórva, mint amit ezek ketten műveltek...a társam meg állt egy helyben, a végén még az Ultrái is eldőltek a villámok alatt! 10 jó drága kifejlesztett Ultra hirtelen felfordult! Mire észbe kapott, már késő volt. Én még kikerültem a villám-áradatot (eskü, vagy 40-50 Templar szórta az áldást), de ezek után nem volt esélyünk. A csapattárs egyből ki is lépett, pedig az ellenfelek mass stalkerét simán elkaptuk volna.
Mérgemben gyorsan levertem két gépet.[ Szerkesztve ]
-
kovsol
titán
ilyet szerintem goldba úgy kaphattál be ha random teames ellenfél volt, mert ilyenkor gyengébbre értékeli, mert nem összeszokott a csapatuk, vagy a másik, hogy elrontották a placmentet az aktuális társával, mint pl mi is silverből indultunk
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
föccer
nagyúr
Ehh, nem rossz teljesítmény
No, mára eltettem magamat eludni. Holnap ismét fent az éterben.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
Új hozzászólás Aktív témák
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- 520 Hz-es monitorok duója az ASRock védjegyével
- Jövedelem
- Jön a HDMI 2.2-es specifikáció
- CES 2025: elkészült a HDMI 2.2-es verziója
- Milyen routert?
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- 7000 mAh fölé lőne a következő OnePlus Ace
- Digitális Állampolgárság Program
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest