Kkv-knak szánt videokonferencia megoldást mutatott be a Cisco

Új, belépő szintű videokonferencia eszközt jelentett be a Cisco, amit elsősorban a fokozottan árérzékeny kis- és középvállalati szektorba szánnak. A vállalat egyúttal egy olyan kétkamerás rendszert is bemutatott, ami az arc- és hangfelismerést kombinálva automatikusan képes kiválasztani és követni az éppen beszélő résztvevőt. A magasabb kategóriás rendszereken pedig megjelent a H.265 szabvány támogatása, amivel a sávszélesség-igény azonos minőség mellett a H.264-hez képest a felére csökkenthető.

Az SX10 Quick Set a Cisco szerint „egy PC áráért” is elérhető, bár ez alatt alapvetően egy igen jónak számító PC-t kell érteni – a hazai képviselet szerint a listaár kicsivel 2000 dollár alatt alakul, de ennél pontosabb összeget nem akartak mondani, mert a tényleges vételár sok tényezőtől függ, és eltér a listaártól. Mivel ez a modell az Ethernet kábelen keresztül kapja az áramot is (Power over Ethernet, POE), összesen csak két kábelre, no meg egy kijelzőre van szükség a működéséhez. Az SX10-et kifejezetten kis helyiségekbe ajánlják, ahol a beszélgetés résztvevőinek közel kell ülnie a kijelzőhöz, amit az átlagos célú (web)kamerák általában nem, vagy nagyon rosszul kezelnek (szűk horizontális látószög, erős torzítás, gyenge fókuszálás). A kamera 83 fokos horizontális látószöggel rendelkezik és ötszörös optikai nagyításra képes, a maximálisan használható felbontás Full HD, másodpercenként 30 képkocka mellett.

SX10
SX10

A SpeakerTrack 60 egy, a Precision 60 kamerára épülő kétkamerás rendszer, ami az arc- és hangforrás felismerését kombinálva automatikusan megtalálja az éppen aktív beszélőt és ráközelít, mozgás esetén követi őt, ha pedig időközben más veszi át a szót, akkor a kamera néhány másodperces várakozás után átvált rá. Az élő demó során ez a váltási idő eleinte kicsit soknak tűnt, de az Cisco magyarázatába nehéz belekötni. A fejlesztők ugyanis figyelembe vették azt, hogy egy megbeszélés során az emberek sokszor egymás szavába vágnak, szimultán beszélnek, emiatt aztán az egészet a kijelzőn követők rövid úton tengeribetegséget kapnának a sorozatos gyors váltások miatt. A bemutató alatt a technológia jól működött, nagyobb konferenciatermekben ez kifejezetten hasznos funkció lehet. A szoftver tanulásra is képes, azaz eltárolja az arc és hangminta párosokat, hogy később ne kelljen újra és újra időt pazarolnia az ”ismerkedésre”. Mindkét termék integrálható a most bemutatott eszközökkel és visszamenőlegesen is, egészen a 2009-es modellekig bezárólag.

Az MX700 és MX800 közepes és nagyobb helyiségekre tervezett eszközök, előbbi 55 colos, utóbbi 70 colos kijelzővel rendelkezik. Legnagyobb érdekességük, hogy csakúgy, mint a szintén új SX80 hardveres kodek egység támogatja a H.265 szabványt, amivel a Cisco szerint már 768 kbit sávszélesség is elég a HD minőségű videokonferenciához, míg a H.264 esetében ez az ajánlás 1,5 Mbit.

Az Intelligent Proximity egy olyan új funkció, ami a vállalati környezetben is hódító mobileszközökre gondolva született meg. Ezzel a Cisco videokonferencia rendszerei érzékelik a megbeszélésre bevitt tableteket és okostelefonokat, amiket egy gyors csatlakoztatás után kiegészítő képernyőként lehet használni, például a konferencia alatt vetített prezentáció lapozgatására, elmentésére.

A Cisco a Project Workplace kezdeményezés keretén belül létrehozott egy olyan eszközt is a honlapján, melynek segítségével szeretné megkönnyíteni (akár leendő) ügyfelei számára az eszközök és rendszerek megfelelő helyiséghez, résztvevői létszámhoz és feladattípusokhoz való társítását.

Hirdetés

Előzmények

  • A Cisco versenyre kel az Amazonnal

    A vállalat a csökkenő hardvereladásokat és a szűkülő vállalati piacot kívánja kompenzálni azzal, hogy új szegmensbe fektetnek be.

  • Növekvő darabszám, de csökkenő bevétel a szerverpiacon

    Az IDC és a Gartner is kiadta legfrissebb szerverpiaci jelentését, és bár a két piackutató számai között szokás szerint van némi eltérés, a trend egyértelmű: a drága szerverekre egyre kisebb a kereslet.