-
A Kaspersky bebizonyította, hogy csapatmunka eredménye a Stuxnet vírus
A biztonsági szakemberek a variánsok elemzése során tervezett evolúciót tapasztaltak.
Szoftver 95
-
Megszűnik a Tisztaszoftver program
Az NFM nem finanszírozza tovább a Microsoft szoftvereinek bérlését az oktatásban, azok helyett nyílt forrású megoldások használatát javasolja.
Mérleg 798
-
Aktiválásrekordot hozott a karácsony
Ahogy tavaly, idén is többszörösére nőtt az ünnepen használatba vett iOS- és Android-alapú készülékek száma.
Tech 11
-
Megjelent a RockMelt legújabb bétája
A béta 5-ben jobb lett az alkalmazások támogatása, beépült az Omnibox és dinamikus lett az új fül nézete.
Szoftver 1
-
Heves megyei razzia zajlott a BSA feljelentővonalának köszönhetően
Egy meg nem nevezett cégnél az adó- és vámhivatal lecsapott az illegális szoftvert használókra.
Szoftver 124
-
Megvan a Microsoft HTML5-ös játékfejlesztői versenyének magyar győztese
A Microsoft bevallott célja szerint az új szabvány felé kívánja terelni a fiatal fejlesztőket.
Szoftver 14
-
Naponta 700 ezer androidos készüléket aktiválnak
Eric Schmidtnek igaza van: kíméletlen verseny folyik ezen a piacon a Google és az Apple között.
Szoftver 10
-
Megjelent a Firefox 9 végleges kiadása
Az asztali verzióban gyorsabb JavaScript-motor dolgozik, az androidos változat pedig új felületet kapott.
Szoftver 31
-
Tovább pénzeli a Mozillát a Google
Tegnap bejelentették a novemberben lejárt megállapodás megújítását. Azt egyelőre nem tudni, hogy többet, netán kevesebbet kap-e az alapítvány.
Mérleg 32
-
Radikálisan új bejelentkezési mód a Windows 8-ban: képes jelszó
A fejlesztők szerint az új módszer használata nagyon egyszerű, ráadásul sokkal nagyobb biztonságot ad, mint a szöveges jelszavak.
Szoftver 170
-
A Nokia elismerte a Lumia 800 akkuhibáját
Szoftveres hibáról van szó, melyet a jövő év elején javítanak.
Szoftver 17
-
Eltűnik a Sun Java az Ubuntukból
A Canonical egyrészt a nyílt forráshoz való ragaszkodás miatt, másrészt biztonsági okokra hivatkozva döntött.
Szoftver 25
-
Automatikusan frissül az Internet Explorer
A Microsoft szeretné átterelni a felhasználókat az újabb kiadásokra, de nem keménykednek: aki akar, maradhat a réginél.
Szoftver 31
-
Illegális szoftverhasználat miatt perelik a hazai Burger Kinget
Az étteremhálózat üzemeltetője éveken át használt egy magyar fejlesztésű programot úgy, hogy nem vásárolta meg.
Mérleg 33
-
Új hangfelismerő rendszer érkezik az Androidba
Az információt egyelőre még nem erősítették meg hivatalos helyről.
Szoftver 8
-
Kiosztották az Adobe-felhasználók dizájnversenyének díjait
A HAUG egyesület december 10-én tartotta az eredményhirdetést és díjátadót.
Közösségi média 4
-
Radikális változás az Adblock Plusban: engedélyezik a reklámokat
A fejlesztők a kisebb vállalkozások megsegítése érdekében megváltoztatták a program alapbeállításait.
Szoftver 144
-
Fájlküldéssel újít a Skype Android-kiadása
Az új verzióban reszeltek az NVIDIA Tegra 2 chipre épülő készülékek támogatásán is.
Szoftver 4
-
Letölthető a Chrome 16 stabil kiadása
Az idei utolsó főverzió újítása a felhasználói fiókok támogatása: több user is bejelentkezhet egy időben.
Szoftver 18
-
100 millió letöltés a Mac App Store-ban
Az Apple bejelentette, hogy a számítógépes alkalmazásboltjuk is mérföldkőhöz érkezett.
Szoftver 1
-
Szoftverfrissítéssel orvosolja a Kindle Fire hibáinak egy részét az Amazon
Más cég belebukott volna, ha hasonló gondokkal dobja piacra készülékét, de a Kindle Fire ára mindent visz.
Szoftver 8
-
A HP nyílt forrásúvá tette a webOS-t
Habár a bejelentés szerint sokat várnak a lépéstől, arra kevés az esély, hogy a webOS-ből új Android legyen.
Szoftver 4
-
Hivatalos: februárban jön a Windows 8 béta és a Windows Store
A Microsoft következő operációs rendszerének része lesz az alkalmazásbolt. 2012 februárjának végétől lehet majd kipróbálni.
Szoftver 14
-
Kipróbáltuk: itt tart most a Chrome OS
A Google két évvel ezelőtt bejelentett operációs rendszere teljesen új koncepcióra épül. Megnéztük, ma mennyire használható a Chromebook.
Szoftver 72
-
Letölthető az Opera 11.60
Az új kiadás fő újdonsága az átszabott levelezőkliens és az új feldolgozó motor.
Szoftver 16
-
HTML5-játékok fejlesztésére hirdet versenyt a Microsoft
A megmérettetésre január végéig lehet jelentkezni egy Internet Explorer 9-ben hibamentesen futó kóddal.
Közösségi média 10
-
Az AMD processzorain is fut az új Android
A fejlesztői közösség két héttel az Ice Cream Sandwich forráskódjának publikálása után kiadta az x86-os portot.
Szoftver 30
-
Történelmi előzés: a Chrome lelépte az Explorert
A böngészők magyarországi versenyében novemberben a dobogó utolsó fokára szorult vissza a Microsoft terméke.
Szoftver 262
-
Magyarországon is terjed a Drupal
A tartalomkezelő új kiadásának több komponensén is dolgoznak magyar fejlesztők – derült ki a Drupal Hétvégén.
Szoftver 36
Percről percre
ph Három évvel az első változat után jelent meg a Chieftec Hunter házának második verziója, kisebb változtatásokkal.
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Kolink blog: a "regulátorok"
ph Az ötletes Regulator név a Kolink moduláris, 80 Plus Gold tanúsítvánnyal rendelkező tápsorozatát takarja.
Prince of Persia: The Lost Crown - Kipróbálhatjuk a megjelenés előtt
gp Alig egy héttel a premiert megelőzően bárki játszhat a publikus demóval.
Kedvező 5G-s ajánlattal állt elő a Realme
ma A visszafogott specifikációt az 5G adatkapcsolat és a remek kijelző kompenzálja. Egyelőre Kínában.
Jöhetnek a 32 hüvelykes OLED tévék
ph Az LG Display képviselői egy konferencián beszéltek erről.
Assassin's Creed: Mirage - A héten jön a New Game+
gp Az elkövetkező napokban egy ingyenes frissítés keretén belül lesz elérhető az új játékmód.
Már Redmi 13R 5G néven is fut a Redmi 13C 5G
ma A nemzetközi piacra múlt héten érkezett a készülék, Kínában más néven és kicsit felturbózott dizájnnal lesz kapható.
Strapabíró SSD-vel jelentkezett az ADATA
ph A Rugged SD810-es modell ellenáll a víznek, a pornak, illetve az ütéseknek.
- eMAG/edigital vélemények, tapasztalatok
- Path of Exile (ARPG)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Monitorkalibráló eszközök
- Garancia kérdés, fogyasztóvédelem
- Mini-ITX
- Kerékpárosok, bringások ide!
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Toyota topik
- További aktív témák...