-
Átalakuló Microsofttól jön a Windows 8.1
A vezérigazgató a Build 2013 konferencia nyitóbeszédében a Windows 8.1 bejelentése mellett több fontos változásról is beszélt, és a cég felgyorsítja termékciklusait is.
Mérleg 414
-
A játék, amit tiltani fognak a munkahelyeken
A videohívási technológia lehetővé teszi, hogy a játékban bárkit partnerül válasszunk.
Szoftver 23
-
Elindul a Digg Google Reader utódja
Az első ütemben csak azok kapnak hozzáférést, akik visszajelzést adtak a fejlesztés megkönnyítéséhez.
Szoftver 13
-
Mától lehet videóüzenetet küldeni a Skype-ban
Az új funkció minden platformon elérhető, és teljesen ingyenes.
Szoftver 30
-
Újabb informatikai lehetőségek a látássérültek szolgálatában
A Net-Média Alapítvány bejelentette, hogy megjelent az általa honosított NVDA egy újabb verziója.
Szoftver 0
-
A Google lelövi a Chrome Frame-et
A marketingterméknek is minősíthető szoftverre ma már a Google szerint sincs szükség.
Szoftver 12
-
Okosóraverseny: most a Sony lépett
A cég nyitással kívánja maga mellé állítani a fejlesztőket.
Szoftver 5
-
A német parlament fellépett a szoftverszabadalmak ellen
Habár az európai szabályozás szerint csak kivételes esetben lehetne szabadalmaztatni programot, mégis gyakran megtörténik ez.
Szoftver 13
-
Veszprémiek nyerték az ITech Challenge versenyt
Az informatikushallgatók számára meghirdetett ITech Challenge esettanulmány és programozási verseny díjátadóját 2013. május 9-én rendezték meg.
Szoftver 3
-
Az Internet Explorer fogyasztja a legkevesebb energiát
A három nagy böngészőt vizsgáló kutatás hitelét némiképp rontja, hogy a győztes szoftvert gyártó cég rendelte meg.
Szoftver 16
-
Korai képek az Intel mobilos szoftveréről
Elsősorban a Tizen operációs rendszerhez tervezték az egyelőre Obsidian nevet viselő felületet.
Szoftver 9
-
A rendszert hordozd, ne a gépet!
Egy olcsó USB flash meghajtóval és egy Live Linux indítólemezzel elkészíthetjük saját, testre szabható és hordozható Live USB rendszerünket.
Szoftver 167
-
Az Apple mindhárom nagy zenekiadóval megegyezett, jöhet az "iRadio"
A kiszivárgott hírek szerint az Apple és a Sony ma reggel írta alá a megállapodást, így már csak idő kérdése, hogy az Apple mikor indítja el saját streaming szolgáltatását.
Szoftver 7
-
Hivatalos bemutató a Windows 8.1-ről
A Microsoft tegnap kiadott videóján működés közben láthatunk néhány otthoni felhasználóknak szánt újítást. A TechEd konferencián pedig a frissítés menetéről árultak el új információkat.
Szoftver 69
-
Ezt hozza a Windows 8.1 a vállalati szférába
Múlt héten az otthoni felhasználóknak szánt újdonságokat mutatta be a Microsoft, most pedig a vállalati verzió újításaiból adott ízelítőt.
Szoftver 20
-
Szoftverbemutató: Windows 8 Modern UI
A Microsoft legújabb operációs rendszerének új felhasználói felülete heves vitákat gerjesztett, egyesek kiemelkedően innovatívnak, mások zsákutcának tartják.
Szoftver 306
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét késik az új Alone in the Dark játék
gp A legutóbbi információk szerint január helyett csak márciusban kapjuk meg a teljes kiadást.
Jöv év elején végre megjelenik Switch-re is a Kingdom Come Deliverance
gp A fejlesztők a Saber Interactive csapatával együttműködve hozzák el nekünk az új kiadást.
As Dusk Falls - Pontos megjelenési dátumot kapott a PlayStation kiadás
gp Aki a Sony konzoljaira szeretné beszerezni a játékot, annak márciusig kell erre várnia.
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.