-
Microsoft: Nem tesszük többé!
Mondhatjuk, hogy eső után köpönyeg, bár a jövőre nézve biztató. Ugyanakkor később előkerülhet még az új frissítési rendszer is.
Szoftver 44
-
A Microsoft beszédfelismerője állítólag már emberi szintű
A fejlődés kétségtelen és gyors, de valós körülmények között még ez a rendszer sem képes elfogadhatóan működni.
Tech 32
-
Megjelent a Chrome OS vállalati verziója
A szoftvert most is sokan használják és kedvelik, de üzleti környezetben felléptek olyan igények, melyekre ez a program igyekszik választ adni.
Szoftver 1
-
Megvannak az idei Szabad Szoftver pályázat nyertesei
A pályázat értékelését az FSF.hu Alapítvány lezárta, és minden pályázónak köszönik a beadott anyagba fektetett munkát.
Szoftver 4
-
A Google algoritmusa eltünteti a vízjelet
A tartalomgyárosok ott hibáznak, hogy ugyanazt a vízjelet alkalmazzák az összes képükön. A keresőóriás kutatói ezt kihasználva távolítják el a védelmet.
Szoftver 47
-
Megújul a Facebook mobilalkalmazása
Sokkal jobban fog hasonlítani a Messengerre, áttekinthetőbb lesz a felülete. Az ikonokat drótkeretesre cserélik.
Szoftver 19
-
A Kaspersky visszavonta a Microsoft elleni keresetét
Úgy tűnik, az egyeztetések eredményre vezettek, és sikerült megállapodni a kritikus kérdésekben.
Szoftver 22
-
Letölthető a Vivaldi böngésző legújabb verziója
Kis lépésekkel haladnak előre, hogy minél komfortosabb és személyre szabható szoftvert kínáljanak a felhasználóknak.
Szoftver 21
-
Nehezebb lesz gagyi androidos alkalmazásokra bukkanni
A Google beveti a mesterséges intelligenciát is a minőség-alapú listázás során. Ez kiegészíti a szerkesztői ajánlatokat, nem leváltja azokat.
Szoftver 45
Percről percre
ma Apró, óvatos lépésekkel haladva fejlődik az alap iPhone. Az eredmény idén egy szerethetőbb, ugyanolyan könnyen használható telefon, kiáltsanak is páran skandalumot a kijelző frissítése miatt.
gp Igényes címmel gazdagodott a modern platformerek világa, mely nem mentes az altesti humortól és az akár négyfős játék lehetőségétől.
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Acer blog: árverésen az utolsó Thronos Air
ph Ha tetszik az Acer gigantikus „gamer trónja”, akkor most némi szerencsével akár már 70 000 forintért a Tiéd lehet!
Hőmérővel újított a Pixel Watch 2
ma A méret és a külső változatlan, fejlődött a hardver és az egészségkövetés.
Végre bemutatkozott a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro
ma Nem sokat hagytak a kémforrások a képzeletre. Hivatalos a referenciamobilokkal az Android 14 is.
Még nagyon is életben tartja az eMMC-t a Kioxia
ph Az újabb szabványok térhódásasa mellett a japán cég gondol az olcsó eszközökre.
Akciófigyelő: Rollert adnak ajándékba a Xiaomi 13T Próhoz
ma Aki pont venne egy Xiaomi 13T Prót, annak most egy Xiaomi Electric Scooter 4 Go is jár.
Szállítja 128 GB-os DDR5-ös memóriamoduljának mintáit a Micron
ph A modulokon lévő memórialapkák a cég 1βnm jelzésű node-ján készülnek.
Színes középkategóriással megy neki a Google-nek a Sharp Japánban
ma A Sharp AQUOS Sense 8 prémium házat, nagy felbontású kamerát és Snapdragon 6 Gen 1-es lapkát kínál a szigetország lakóinak.
- Milyen CPU léghűtést vegyek?
- Az ingerszegény külsőt fenntarthatósággal kompenzálja a Samsung Galaxy S23 FE
- Egérpad topik
- Rezsicsökkentés, spórolás (fűtés, szigetelés, stb.)
- Xbox Series X|S
- Árakat emel a Netflix
- Kifejezetten PlayStation 5-höz érkezett a Seagate új SSD-je
- Kormányos topik
- Alcsi69: Autóipari vállalat - Szoftvertesztelő pozícióhoz elektronikai teszt
- AMD Catalyst™ driverek topikja
- További aktív témák...