-
A mesterséges intelligencia terén újít a Microsoft
Éves informatikai rendezvényén, az Ignite konferencián a Microsoft felhőre épülő, már a mesterséges intelligenciát és a kevert valóságot is alkalmazó megoldásokat mutatott be.
Szoftver 7
-
-
Képekben erősít a Vivaldi legújabb verziója
Az újdonságok többsége azt kívánja demonstrálni, hogy a Vivaldinál a felhasználó az úr, és kérésre akkor is bővítenek, ha az látszólag túl sok melóval jár.
Szoftver 57
-
Kihirdették az első UniCredit Hackathon CEE győzteseit
Második helyen végzett az UniCredit két magyar munkatársával versenybe szálló csapat.
Szoftver 3
-
Bemutatkozik a GNOME 3.26, „Manchester”
Az új verzió több jelentős új szolgáltatást, valamint számos apró javítást és továbbfejlesztést tartalmaz. A kiadás összesen 24 105 módosításból áll össze, amelyet 778 hozzájáruló készített.
Szoftver 71
-
Google Drive: decemberben a támogatás, márciusban a régi app szűnik meg
Megkezdődik a vállalati alkalmazás lecserélése, a Google közölte az ütemtervet is.
Szoftver 26
-
Informatikai verseny: indul az Országos IT Megmérettetés
Már lehet jelentkezni, eddig több mint kétezren regisztráltak a 10 hetes online versenyre.
Tech 6
Percről percre
ph Ez alkalommal monitorok, házak és dokkolók dominálnak, de desktop PC-ket és pár komponenst is bemutatunk.
ma Megint egy elektromos meghajtású bicikli, aminél nincs arányban az emberi áttétel és az elektromotor teljesítménye és hozza a kategóriában ismert tulajdonságokat.
ph Az USB 3.2 Gen 2x2-re tervezett XS2000 első leszármazottja nem gyorsabb, hanem lassabb lett – és ezt a vevők kérték!
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest
Aktív zajszűrés és gyorstöltés tízezer alatt
ma Persze Kínában, de a Redmi Buds 5 ára jó eséllyel errefelé sem emelkedik majd csillagászati magasságokba.
Ha valaki OnePlus Buds Pro 2 Lite-ot szeretne...
ma Már elérhető, de Buds Pro 2R néven keresse a gyártó hivatalos webshopjában.
Kulisszák mögötti videón az Alan Wake II
gp A legújabb videóban a zenék és a hangok kerülnek a középpontba.
Atomic Heart - Teaser trailert kapott a következő DLC
gp Mérges ludak és a Limbo vár minket a második kiegészítőben.
Csak fullHD-ban fut PC-n a Metal Gear Solid: Master Collection Vol. 1
gp Úgy tűnik, hogy a Konami egy szimpla emulátor képességeit sem képes hozni a gyűjteményes kiadással.
Elég komoly kis noteszgép bukkant fel a Microsoft Surface portfóliójában
ph A VPU-val felturbózott újdonság akár professzionális RTX GPU-val is elérhető lesz, de a megjelenítője vagy a felszereltsége sem nevezhető gyengének.
A Team Group elegáns R-DIMM RAM kiteket dob piacra Xeonokhoz
ph A cég friss Intel HEDT platformjához való konstrukciója túlhajtással a 6000-től 6800 MT/s-ig terjedő sebességtartományt fedi le.
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Konkrét moderációval kapcsolatos kérdések
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Baldur's Gate 3
- Robogó, kismotor
- Toyota topik
- Xiaomi 12 - az izmos 12
- EAFC 24
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...