-
Az Intel nyílt forrásúvá tette a Stephen Hawkingot segítő szoftvert
Kissé később, mint ígérték, de szabadon hozzáférhető a program, mely a hasonló súlyos betegségben szenvedőket segítheti.
Szoftver 175
-
Magyar siker a Microsoft világversenyén
Közönségdíjasként tovább növelte a fiatal magyar fejlesztők nemzetközi renoméját a Mistory csapata az Imagine Cup világversenyén.
Szoftver 2
-
Újabb interaktív filmet mutatott be a Story Studio
A sündisznó ünnepi készülődését bemutató rövidfilm az érintést nem támogatja, azt viszont remekül demózza, milyen lehet a közeljövő filmipara.
Szoftver 1
-
Videón a Windows 10 új funkciói
A leghatékonyabb módját választottuk, hogy bemutassuk a Microsoft rendszerének új tulajdonságait.
Szoftver 242
-
Utazóknak: már magyarul is tud a telefonos fordító
Elsősorban utazás közben lesz segítség a Google alkalmazása, amikor táblákat vagy éppen étlapokat fordítanánk magyarra.
Szoftver 34
-
Így telepítsünk Windows 10-et
A ma megjelent rendszert fokozatosan teszi elérhetővé a vállalat, de a proaktívak maguk is kezdeményezhetik a folyamatot.
Szoftver 619
-
Japán technológia kerül az iGO Navigációba
Az iGO Navigáció fejlesztője élőszóval vezérelhető, intelligens hangfelismerő funkcióval javítja fel termékeit.
Szoftver 3
-
Meghalt a Windows, éljen a Windows!
Rövid összefoglalónkban végigfutunk a Windows történelmén, az ígéreteken és a fogadtatásokon.
Szoftver 210
-
AIDA64 5.30: Windows 10, Intel Skylake és Samsung Tizen platform támogatással
A népszerű rendszerdiagnosztikai program friss kiadása a legújabb hardverek és szoftverek támogatása mellett az elsők között érhető el a Tizen rendszerre.
PROHARDVER! Szoftver 16
-
GTA V a böngészőben
Szabadon használható az a kód, amivel mindez megvalósítható. A késleltetés is elfogadható, legalábbis helyi hálózaton.
Szoftver 24
-
Windows 10: főleg jó híreink vannak
A dobozos Windows 7, 8, illetve 8.1 tulajdonosok számára azonban rossz hírünk is akad: a frissítési akció gépre szól.
Szoftver 643
-
Videón a Windows 10 és Windows 8 párharc
Bekapcsolási sebesség, leállási idő. Lehet tovább fokozni a nyolcas tempóját?
Szoftver 238
-
Akármivel megbirkózik a Windows 10?
Már csak egy hét és hivatalosan is megjelenik a Microsoft legújabb operációs rendszere. Feltettük mindenféle gépre.
Szoftver 330
-
Olyan e-mail címed lehet a Google-nál, amilyet csak akarsz
A Google fizetős egyedi e-mail címek bevezetését tervezi.
Szoftver 51
-
Már a Google Drive-ra is lehet menteni a Microsoft Office-ból
Az egyszerű beépülő egy új megnyitási és mentési helyet illeszt a programcsomagba.
Szoftver 19
-
Linux Mint 17.2 „Rafaela”
Megjelent a legbarátságosabb Linux legújabb verziója a Linux Mint 17.2 „Rafaela”. Az újdonságok listája hosszú.
Szoftver 185
-
Csöndben lesz világcég a magyar Cellum
Kínai piacra lépést tervez a vállalat, hogy a világ leggyorsabban fejlődő piacán is a fejlesztőcég mobiltárcáját használhatják.
Szoftver 13
-
Élete végéhez ért a Windows Server 2003
A mai nappal a kiterjesztett támogatás is véget ér, nem érkezik több biztonsági frissítés.
Szoftver 65
-
Windows Phone-ra is megjelent a Simple app
Egy évvel az Android és iOS bevezetés után végre a WP tulajdonosok is letölthetik az alkalmazást.
Szoftver 31
-
Szinte tökéletes a Gmail spamszűrője, de még jobb lesz
Az elektronikus leveleket nagy számban küldő vállalatok kapnak új eszközt a téves törlések kiszűrésére.
Szoftver 36
-
Magyar fejlesztés nyerte a Telekom idei Üzleti appok versenyét
Lezárult a Telekom versenye, amelyre Magyarországról 28 alkalmazás nevezett.
Szoftver 0
-
Megdobta a LogMeIn forgalmát az élő videó
A join.me 31%-os forgalomnövekedést hozott a cégcsoportnak.
Szoftver 4
-
Mobilos túlélőkészlet fesztiválozóknak
Öt alkalmazás, ami jó szolgálatot tehet ha a Szigetre, vagy a Soundra megy az ember.
Szoftver 9
-
Csak kevesen tudnak a hónap végén Windows 10-re frissíteni
A Microsoft – mintegy kiterjesztve a tesztidőszakot – csak fokozatosan vezeti be a frissítési lehetőséget.
Szoftver 119
-
Elérhető az üzleti Skype technikai előzetese az Office 365-ben
A felhőszolgáltatásokra koncentráló Microsoft a vállalkozói piacot szeretné megnyerni magának a kibővített tudású Skype-pal.
Szoftver 7
-
Taroltak a lengyelek a Challenge24 programozóversenyen
Habár tizenhárom csapat jött Oroszországból, a korábbi évek orosz dominanciája megtört.
Szoftver 0
Percről percre
ma Két évvel a Xiaomi első itthon is piacra került táblagépe után itt a folytatás, korrekt fejlődéssel és árral.
ma Kivették a harmadik szenzort, mondván hogy elég lesz kettő is. A főkamerát felturbózták, minden más pedig kábé olyan, mint tavaly.
ph Az LG 21:9 képarányú, 34 hüvelyes kijelzőjét teszteltük.
Állásajánlatok
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
A TCL az Amazon okostévé rendszere felé nyitna
ph Fire TV platformmal ellátott készülékkel lép színre a vállalat.
Fülhallgató, óra és GaN töltő - bemutatkoztak a CMF by Nothing első termékei
ma A Nothing alatt működő CMF a dizájnra és a megfizethetőségre fókuszál. Illetve egyelőre Indiára.
Görbülő monitorral célozta meg a gamereket az AOC
ph Az AOC CQ27G2S/BK QHD felbontású, 165 Hz-es ívelt VA panelt kapott.
Merész pletyka: Switch-re tart a Red Dead Redemption 2?
gp A brazil korhatár-besorolás oldalán felbukkant a játék egy újabb kiadása.
Csúcskategóriás fotósként azonosítja magát a Xiaomi 13T
ma Megérkezett Európába a Xiaomi 13T és 13T Pro, mellé befutott a Band 8 és egy új óra is. Gyors bemutató és hazai árak.
Egy újabb játékos lép frontra az óriástévés harcmezőn
ph A Toshiba eredeti tévégyártó részlege rukkol elő egy gigantikus televízióval.
Mozgásban a SYNDUALITY: Echo of Ada
gp A halasztás bejelentése után kaptunk némi gameplay részletet is a játékból.
- Gaming notebook topik
- Xiaomi Pad 6 - kiapadhatatlan jóság
- Tudományos Pandémia Klub
- BeamNG avagy az ütközésszimulátor
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Premier előzetest kapott a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty
- Milyen processzort vegyek?
- Banggood
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Router gondok
- További aktív témák...