2018. április 24., kedd

Gyorskeresés

HTML5-játékok fejlesztésére hirdet versenyt a Microsoft

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A megmérettetésre január végéig lehet jelentkezni egy Internet Explorer 9-ben hibamentesen futó kóddal.

Közös HTML5-játékíró versenyt hirdet középiskolás diákok számára a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és a Microsoft Magyarország A vállalat ezzel a 2010-ben megkezdett szakmai programját szeretné folytatni, melynek célja, hogy katalizálja a HTML5/JS technológiák elterjedését. A versenyben részt vevő diákoknak egy HTML5-ben megírt programot kell elkészíteniük, a megmérettetés január végéig tart.

A november végén meghirdetett verseny a HTML5/JS programozására épül, a pályázóknak egy általuk választott játék logikáját kell így implementálniuk. Kizárólag működőképes, legalább egy eljátszható pályát tartalmazó játékkal lehet nevezni, amelyet egy előzetes ellenőrzés után a html5jatekok.hu oldalon tesznek közzé. A versenyen részt vehet bármely nappali tagozatos, magyarul tudó középiskolás diák (beleértve a határon túli magyar középiskolákat is). A játékok fejlesztéséhez csak HTML5/JS technológiák használhatók, egyéb beépülő modulok – mint például Flash, Silverlight vagy ActiveX – felhasználása nem engedélyezett. Követelmény, hogy a játéknak az Internet Explorer 9-ben hiba nélkül kell futnia. A fejlesztők tetszőleges JS-alapú keretrendszert és játékmotort alkalmazhatnak.

„A fejlesztői közösség kiemelt szerepet játszik a Microsoft életében, ezért fontosnak tartjuk, hogy a jövő szakértőit, a programozást tanuló középiskolásokat is megszólítsuk. A versennyel segíteni szeretnénk a diákokat a HTML5-fejlesztéssel kapcsolatos kompetenciák megszerzésében, valamint abban, hogy részt vegyenek a világ első számú, diákoknak szóló technológiai versenyén, az Imagine Cupon. A tárgyi nyereményeken túl ugyanis a legjobb csapatoknak lehetősége nyílik a versenyen való nevezésre. Az Imagine Cup globális döntőjének jövőre Sydney ad otthont, s büszkeséggel töltene el bennünket, ha magyar versenyző is képviseltetné magát a megmérettetésen” – hangsúlyozta Tóth Bálint, a Microsoft Magyarország fejlesztői programokért felelős menedzsere.

A versenyre november 30-tól január végéig lehet jelentkezni, az eredményhirdetésre február 17-én kerül sor. A beküldött pályamunkákat több körben díjazzák: a négytagú zsűri az általa legjobbnak ítélt három játékot egy-egy Nokia Lumia 710-es készülékkel jutalmazza; a html5jatekok.hu oldalra beküldött játékok közül a legtöbb Facebook-like-ot kapó egy Xbox 360 játékkonzolt nyer Kinect szenzorral; az a középiskolai tanár pedig, akinek a legtöbb diákja publikál érvényes játékot a weboldalon, egy Nokia Lumia 800-as készülékkel lesz gazdagabb.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.