-
Vigyázat, hibás frissítés érkezett a régebbi AVG-khez!
A frissített program az összes .exe fájlt vírusként azonosítja.
Szoftver 22
-
Az idén nem jelenik meg a GNOME 3
A fejlesztők a minőségre hivatkozva egy kiadási ciklussal elcsúsztatták a véglegesítést. Addig is jön egy béta.
Szoftver 25
-
Szeptemberben jön az IE 9 bétája
Egyelőre sem azt nem tudni, hogy a tesztverzió nyilvános lesz-e, sem azt, hogy mikor készül el a végleges.
Szoftver 12
-
Megjelentek a Panda 2011-es biztonsági szoftverei
A vállalat szerint az új generáció kevesebb erőforrást használ és Windows 7 alatt látványosan gyorsabb.
Szoftver 12
-
Letölthető a Firefox 4 második bétája
Az új, 24 nyelven elérhető verzióba apróbb újítások kerültek be.
Szoftver 48
-
Elkészült az iGO primo 1.1
A készülékgyártók már hozzáférhetnek az új kiadáshoz, melynek egyik fő újdonsága a környezetbarát útvonaltervezés.
Szoftver 16
-
Böngésszen biztonságosabban a Firefoxszal!
Az új kiegészítő program előnyben részesíti a titkosított kommunikációt támogató oldalváltozatokat, és ezzel nyújt alapszintű védelmet például az adathalászat ellen.
Szoftver 5
-
Gyakrabban frissül majd a Google Chrome
A böngésző fejlesztői áttérnek az „adj ki korán, adj ki gyakran!” fejlesztési modellre. Mert szerintük az jobb.
Szoftver 66
-
Kipróbálható a Firefox megújított fülkezelője
A technológia egyszer majd a Firefox beépített eszköze lesz, jelenleg még csak az alfa-változatnál tartanak.
Szoftver 68
-
Csak 2011-ben jön a Windows 7 SP1
A Microsoft nem siet a megjelent frissítések és javítások gyűjteményének tekinthető csomag kiadásával.
Szoftver 36
-
Letölthető a gyorsjavítás az összes Windowshoz
A hétfői jelentés után a felhasználók dolgát megkönnyítendő a Microsoft megjelentetett egy átmeneti megoldást.
Szoftver 170
-
Letölthető a Microsoft ingyenes vírusirtójának új bétája
Frissült a víruskereső motor is.
Szoftver 29
-
Pendrive-os vírus támadja a Windowsokat
Az új kórokozó egy nulladik napi sebezhetőséget használ ki. A múlt héten nyugdíjazott XP SP2-höz már biztosan nem készül javítás.
Szoftver 66
-
Megéri hibát találni a Firefoxban
Egy kritikus sebezhetőségért 650 ezer forintnak megfelelő összeget kaphat a bejelentő. Ez már majdnem versenyképes.
Szoftver 21
-
Megjelent az openSUSE 11.3
Az új kiadás nem hoz látványos újdonságokat: javult a netbooktámogatás és frissültek a komponensek.
Szoftver 20
-
Felturbózzák a Firefoxot
Az új JavaScript-fordítónak legalább olyan gyorsnak kell lennie, mint a konkurencia.
Szoftver 51
-
Jelszótolvaj kiegészítőt tiltott le a Mozilla
A vírust tartalmazó program átcsúszott az ellenőrzésen, emellett találtak egy sérülékeny add-ont is, melyet azóta már befoltoztak.
Szoftver 13
-
Felgyorsult a NOD32
A NOD32 Antivirus és az ESET Smart Security egyes feladatokban akár 50%-kal gyorsabb, mint korábban.
Szoftver 56
-
Újabb haladékot kapott a Windows XP
A Vista kudarca miatt folyamatosan engedményeket tesz a szoftvercég. A legújabb: a Windows 7-ről időkorlátozás nélkül vissza lehet váltani a két generációval korábbi kiadásra.
Szoftver 109
-
Kipróbálható a Windows 7 SP1
A béta telepítését otthoni felhasználóknak nem ajánlja a cég, nincs is miért.
Szoftver 26
-
Windows XP SP2: nincs tovább, váltani kell
A 2004 nyarán kiadott frissítéshez holnaptól nem készül biztonsági javítás, ezért egyre sebezhetőbbé válik.
Szoftver 51
-
A Microsoft átadta új szoftvereinek forráskódját az orosz titkos szolgálatnak
Az amerikai cég 2002 óta ad át forráskódokat az orosz kormányzatnak egy nemzetközi projekt keretében.
Társadalom 11
-
A Windows 7 jelentősen megnövelte a 64 bites rendszerek részesedését
A ma eladott PC-k nagyobb részén már a nagyobb teljesítményű program fut, lassanként kiszorul a piacról a 32 bit.
Szoftver 146
-
Megjelent a Mandriva Linux új kiadása
A disztribúció új változata egyelőre a három szokásos verzióban érhető el, de hamarosan érkezik pendrive-on is.
Szoftver 2
-
Megjelent az Opera Mini 5.1
A gyártó az új kiadás telepítését gyengébb hardverrel rendelkező mobilokra ajánlja.
Szoftver 32
-
Felavatták a világ első Szabad szoftver utcáját
A Katalóniában lezajlott utcaavatón jelen volt Richard Stallman szabad szoftveres aktivista is.
Szoftver 29
-
Letölthető a Firefox 4.0 első bétája
Új felhasználói felület, új funkciók, szabványtámogatás.
Szoftver 153
-
Novell: felügyelhető a rendszergazdai tevékenység Linuxon
A cég rootjelszó-felügyeleti megoldása mindent naplóz, miközben a rendszergazdák saját azonosítójukkal végezhetik a feladataikat.
Szoftver 6
-
Napi statisztika: Firefox-kiegészítők
A múlt héten a letöltések száma elérte a kétmilliárdot.
Szoftver 10
-
Megtámadták az Oracle-Sun fúziót
A MySQL egyik alapítója fellebbezést nyújtott be az egyesülést jóváhagyó brüsszeli határozat ellen.
Mérleg 6
-
Kis lépés az IBM-nek, nagy ugrás a Firefoxnak
A Mozilla különösképp örülhet a világcég döntésének, mivel a közelmúlt stagnálása után világszinten lassanként elkezdtek visszacsúszni.
Szoftver 58
-
Tovább gyorsult a leggyorsabb böngésző: itt az Opera 10.60
Az új, HTML5-funkciókkal gazdagított kiadással minden támogatott platformon szinkronba kerültek a verziószámok.
Szoftver 148
Percről percre
ma Két évvel a Xiaomi első itthon is piacra került táblagépe után itt a folytatás, korrekt fejlődéssel és árral.
ma Kivették a harmadik szenzort, mondván hogy elég lesz kettő is. A főkamerát felturbózták, minden más pedig kábé olyan, mint tavaly.
ph Az LG 21:9 képarányú, 34 hüvelyes kijelzőjét teszteltük.
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
A TCL az Amazon okostévé rendszere felé nyitna
ph Fire TV platformmal ellátott készülékkel lép színre a vállalat.
Fülhallgató, óra és GaN töltő - bemutatkoztak a CMF by Nothing első termékei
ma A Nothing alatt működő CMF a dizájnra és a megfizethetőségre fókuszál. Illetve egyelőre Indiára.
Görbülő monitorral célozta meg a gamereket az AOC
ph Az AOC CQ27G2S/BK QHD felbontású, 165 Hz-es ívelt VA panelt kapott.
Merész pletyka: Switch-re tart a Red Dead Redemption 2?
gp A brazil korhatár-besorolás oldalán felbukkant a játék egy újabb kiadása.
Csúcskategóriás fotósként azonosítja magát a Xiaomi 13T
ma Megérkezett Európába a Xiaomi 13T és 13T Pro, mellé befutott a Band 8 és egy új óra is. Gyors bemutató és hazai árak.
Egy újabb játékos lép frontra az óriástévés harcmezőn
ph A Toshiba eredeti tévégyártó részlege rukkol elő egy gigantikus televízióval.
Mozgásban a SYNDUALITY: Echo of Ada
gp A halasztás bejelentése után kaptunk némi gameplay részletet is a játékból.
- Tudományos Pandémia Klub
- BeamNG avagy az ütközésszimulátor
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gaming notebook topik
- Premier előzetest kapott a Cyberpunk 2077: Phantom Liberty
- Milyen processzort vegyek?
- Banggood
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Router gondok
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...