-
Glass Hack Budapest
Budapesten május végén szoftverfejlesztők, designerek, művészek valamint üzletfejlesztők mérik össze tudásukat az okosszemüveg-alkalmazások fejlesztése területén.
Szoftver 2
-
Végre nyomtatni is tud az Office for iPad
A Microsoft pótolta az egy hónapja megjelent programcsomag talán legnagyobb hiányosságát, és néhány kisebb plusz funkciót is belerakott a tabletes Office-ba.
Szoftver 3
-
Ingyenessé vált a Skype csoportos videóbeszélgetés
A Microsoft több platformon is elérhetővé tette a szolgáltatást, és további bővítést terveznek.
Szoftver 7
-
Üzleti applikációs versenyt hirdet a Telekom
Értékes nyereményeket, köztük 10 millió forint értékű kommunikációs kampányt, 80 ezer eurós startup-inkubátor csomagot kaphatnak a legjobbak.
Szoftver 0
-
Augusztusban térhet vissza a Start menü a Windowsba
A kiszivárgott információk alapján úgy fest, hogy nem kell a Windows 9 megjelenéséig várni a felturbózott funkció visszakerülésére az operációs rendszerbe.
Szoftver 115
-
Beszélgessen el a reklámmal - vagy tűrje, hogy sok van belőle
A hangalapú reklámpiacot forgatná fel a XAPPmedia, interakciót csempésznek a hirdetésekbe. Aki nem szól, sokat hallgat.
Szoftver 16
-
Nyitás: bárki tesztelheti az OS X bétáját
A vállalat valószínűleg engedett a felhasználói nyomásnak, de azt nem tudni még, hogy tartós lesz-e a meghirdetett program.
Szoftver 8
-
Konkurens céget vett a Dropbox
A Loom nem tartozott a nagyobb szolgáltatók közé, de a cél jelen esetben nem csak az ügyfélszerzés lehetett. Hamarosan jött volna az Androidra írt kliens is.
Szoftver 7
-
Mobiltelefonon nem hiányzik a Start menü
A Chrome Remote Desktopnak köszönhetően azok is nyomkodhatják a Microsoft csempéit, akiknek érintőképernyős monitoruk nincs, de androidos okostelefonjuk vagy táblagépük igen.
Szoftver 7
-
A C++ programozási nyelv megalkotója az ELTE-n
Bjarne Stroustrup, a C++ nyelv megalkotója 2014. április 24-én nyilvános előadást tart az ELTE Szoftvertechnológiai Fórumán.
Szoftver 19
-
(Frissítve!) A Windows 8.1 frissítések előfeltétele az Update telepítése
A Microsoft ezt az információt még a Windows 8.1 Update bejelentésekor, egy vállalati IT-szakembereknek szóló blogbejegyzésben rejtette el – úgy, hogy akkor észre sem vettük.
Szoftver 18
-
Nincs többé Kindle Cloud Storage
Az e-book olvasóhoz járó 5 GB online tárhely nem tűnik el, de beolvad az Amazon Cloud Storage-ba.
Szoftver 5
-
Itt a mobilos útdíjfizetés
Bemutatták az e-útdíj rendszer mobilfizetést biztosító alkalmazását, a HU-GO Mobilt.
Szoftver 1
-
Mától magyarul is beszél a Prezi
Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi magyar nyelvű kiadással ünnepli ötödik születésnapját.
Szoftver 11
-
Már Magyarországon is elérhető az Office 365 egyszemélyes verziója
Újabb lépés a felhős szolgáltatások, az online szoftverhozzáférés felé.
Szoftver 33
-
Már Chrome appként is elérhető az Office Online
A Microsoft ezzel a kis, de mégis jelentős lépéssel nagy lökést adhat az ingyenes, online kapcsolatot igénylő programcsomag elterjedésének, ami néhány új funkciót is kapott a legutóbbi frissítéssel.
Szoftver 26
-
Interaktív alkalmazáscsempék kerülhetnek a Windowsba
A Modern felület készülő újdonságait bemutató videók alapján az áprilisi frissítés után végre a csempéknek is szentelnek egy kis figyelmet, de lehet, hogy ezek a fejlesztések már csak a következő Windowsba kerülnek be.
Szoftver 7
-
Alig maradt XP a minisztériumi gépeken
Mégis kaptunk válaszokat a Nemzeti Infokummunikációs Szolgáltatótól. Az általuk kezelt közel 10 000 gép alig egy százalékán fut Windows XP, és a tervek szerint év végéig azokon is megtörténik a váltás.
Szoftver 65
-
Ráncfelvarrás a Skype csoportos beszélgetéseiben
A frissítés után már offline is kaphatunk csoportos üzeneteket a Microsoft csevegőprogramján keresztül. A régóta várt funkció végre megérkezett, de nem olyan könnyű hozzájutni, mint az ember elsőre gondolná.
Szoftver 10
-
Galériával és e-mail alkalmazással bővít a Dropbox
A képgaléria gyorsabb, mint az Android sajátja, az e-mail kliens pedig képes megtanulni szokásainkat és alkalmazkodni hozzájuk. Mindkettő kellemes meglepetés, néhány apró hiányossággal.
Szoftver 30
-
Kis hazai Windows XP-(fél)körkép
A Microsoft ma megszünteti minden idők egyik legnépszerűbb operációs rendszerének terméktámogatását. Megpróbáltunk képet kapni arról, hogy Magyarországon mi a helyzet, de csak félig jártunk sikerrel.
Szoftver 351
-
Már csak ez hiányzott rovatunkban: A Vine is beszállt az üzenetküldő bizniszbe
Tegnap óta a Twitter rövid videók rögzítésére és megosztására szolgáló alkalmazással is lehet üzenet küldeni – mozgóképet és szöveget egyaránt.
Szoftver 2
-
Trükkösen védi az eredeti művek alkotóit az Iconfinder
Egy új eszközt írtak maguknak, és közzétették, hogyan hasonlítható össze két nagyon hasonló kép, ezzel szűrve a plagizálókat.
Szoftver 2
Percről percre
gp Ada párhuzamosan zajló története az eredeti Resident Evil 4 szerves részét képezte, a Remake-hez viszont DLC formájában kaptuk meg a kalandot. Vajon megéri az árát az extra sztori?
ma Nem minden évben lesz tényleg ügyesebb a Xiaomi karperece, de a mostani generációnál érezhető a fejlődés.
gp Nem kevesebb mint tíz év után végre folytatódik a bankrablós sorozat, azonban jelenlegi formájában a játék egyelőre csak egy csiszolatlan gyémánt.
Állásajánlatok
Cég: Devops Team Kft.
Város: Budapest
Cég: Morgan Stanley
Város: Budapest
Hamarosan itt van az ASUS 4K-s, hordozható ProArt monitora
ph A tajvani óriás 39,6 cm-es képátlójú, 10 bites terméke digitális rajztábla is egyben.
Az In Win legfrissebb nagytornya tényleg moduláris lett
ph Az iShare termékcsalád újoncát több különálló kamra alkotja, amiknek helyét – vagy épp tájolását – megváltoztathatjuk.
Pixel 8 Pro tesztképek is vannak már
ma Nehogy bármi meglepetés maradjon a holnapi bemutatóra.
Geometric Future blog: a kezdetek - interjú
ph Új blogunk első bejegyzésében a márka létrejöttéről és koncepciójáról kérdeztük a cég alapítóját.
Xbox Game Pass [2023] - Az októberi lista
gp A hónap legfontosabb címe természetesen a Forza Motorsport lesz, amely már ezen a héten játszható egyesek számára.
A Minisforum egy integrált CPU-s, PCI Express 5.0-s alaplappal jelentkezett
ph A 17 x 17 cm-es megoldás nyolcmagos AMD mobilchippel, továbbá testreszabott bordázattal jön, és bármilyen ITX-es géplakba beköltöztethető.
Jövő év elején jön a GRAVEN teljes kiadása
gp Elsőként a PC-s verzió lesz elérhető, később konzolokra is megkapjuk a játékot.
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Alternatív kriptopénzek Chia farmolás - (HDD/SSD)
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Xbox Series X|S
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Honda topik
- Milyen autót vegyek?
- Büszke apukák és anyukák topikja
- OLED TV topic
- FireFox1996: 2023-as őszi fórum peca
- További aktív témák...