-
Egy hiba miatt bárki vehetett diszkontáron Windows 8-at
Azt nem tudni, hogy mióta lehetett átvágni a frissítési rendszert, de a Microsoft mostanra befoltozta lyukat.
Szoftver 130
-
Megkezdődött a Gmail átalakítása
Új felület, új funkciók – a következő néhány hónapban megújul a levelezőszolgáltatás felülete.
Szoftver 51
-
Az amerikaiak többsége nem hallott a Windows 8-ról
Egy felmérés eredménye szerint alacsony a rendszer ismertsége, és az emberek közel kétharmada nem akar olyan PC-t vásárolni, amin az új rendszer fut.
Szoftver 133
-
Kirúgta az iOS-ért felelős vezetőt az Apple
Steve Jobs egykori bizalmasával, Scott Forstall-lal nehéz volt együttműködni. A beszámolók szerint a térképes blamázs volt az utolsó csepp.
Mérleg 47
-
Biztonsági hibákat javít az új Firefox-frissítés
Valamivel több, mint két hét alatt már a második biztonsági javítás érkezik a főverzióhoz.
Szoftver 24
-
A Windows 8 után új hardverek is érkeznek majd a Microsofttól
Steve Ballmer magabiztosan jelentette ki, hogy új fejlesztési és kereskedelmi projektjeiktől nagy sikert vár.
Szoftver 379
-
Európa megint megbüntetné a Microsoftot
Brüsszel szerint a vállalat nem teljesítette a böngészőválasztóval kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. A Windows 8 sem tetszik Brüsszelnek.
Szoftver 211
-
Sok újdonságot hoz a Skype 6.0
Az új verzió használatához már nincs szükség Skype-azonosítóra. Elkészült a Modern UI-s app is.
Szoftver 57
-
Érkezik az Ubuntu 12.10
A holnap, október 18-án megjelenő új verzió több újdonságot tartogat a felhasználók számára, többek között megint csiszoltak a Unity felületen.
Szoftver 213
-
A vállalatok tartanak a Windows 8-tól
A radikálisan új interfész használatára meg kell tanítani a dolgozókat. A cégek egyharmada tervez csak váltani.
Szoftver 96
-
Megjelent a beszélő Linux legújabb kiadása
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány fejlesztéseként megjelent BeLin 3.0-s verziója.
Szoftver 3
-
Elkészült az Office 2013
Az irodai csomag új kiadásának kiskereskedelmi forgalmazása 2013 első negyedévében kezdődik. Állítólag tényleg lesz iOS- és Android-app is.
Szoftver 51
-
Gigafrissítést kapott a Google Street View
A Google egyik leghasznosabb és leglátványosabb szolgáltatása még több látnivalót kínál.
Szoftver 23
-
Adományokat vár az Ubuntu
A letöltés elindítása előtt köszön be a támogatást kérő oldal, mely a disztribúciót fejlesztő cég szerint a felhasználók kérésére született.
Mérleg 47
-
Nálunk is véget ér a Windows XP királysága
A több mint egy évtizede megjelent operációs rendszer hamarosan a második helyre szorulhat vissza Magyarországon.
Szoftver 490
-
A fejlesztőknek kedvez a Firefox 16
A frissítések mostanában nem hoznak nagy durranásokat, de mindig van újdonság.
Szoftver 5
-
Máris patchelte a Windows 8-at a Microsoft
A vállalat olyan javításokat adott ki a még nem kapható rendszerhez, melyekkel korábban megvárta az első szerzvizcsomagot.
Szoftver 37
-
Bankkártyás fizetést integrált az iOS új funkciójával egy hazai cég
A mobilfizetési megoldásokat fejlesztő Cellum technológiájával a Passbook kártyás fizetésre is használható.
Tech 21
-
A Windows 8-cal együtt indulhat az Xbox Music
Lapértesülések szerint a Microsoft a nagy napra időzíti megújuló zeneszolgáltatásának startját is. Lesz ingyenes stream és felhőalapú tárhely is.
Szoftver 39
-
A Microsoft társalapítója szerint jó a Windows 8, de vannak fura dolgai
Paul Allen az új rendszer egyik korai felhasználójaként írta le a tapasztalatait, tippjeit és problémáit.
Szoftver 316
-
Megjelent a LibreOffice 3.6 stabil kiadása
A főverzió második hibajavító kiadása már nem csak kísérletező kedvű usereknek ajánlott.
Szoftver 9
-
Csak az Acer fizeti vissza a Windows 8 frissítés árát
Azt vártuk, hogy a többi nagy PC-gyártó is követi a példát, de csak a tajvani vállalat állja a 15 eurós upgrade-díjat.
Tech 11
-
Kevés az app a Windows Store-ban
Úgy tűnik, nem lesz elég ütős alkalmazás a Windows 8 indulásakor a Windows Store-ban. Ez rövid távon biztosan hendikep.
Szoftver 74
-
Még lehet jelentkezni az Ericsson programozó bajnokságára
A programozás mellett a játékos kedvűek auditori képességeiket is próbára tehetik.
Szoftver 0
Percről percre
ph A 4060-as trió középső, az MSI-nek köszönhetően óriási hűtővel szerelt változatát teszteltük új platformunkkal.
gp Jószerivel nem telik el hét egy újabb játékgyűjtemény nélkül: most az első hat Final Fantasy érkezett meg egyetlen csomagba szedve, sok tekintetben példamutató módon.
ph A héten a tápegységek és hordozható generátorok kerültek fókuszba, de egy desktop PC, egy adapter és néhány periféria is velünk tart az úton.
Állásajánlatok
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Cég: Test Innovation Technology Zrt.
Város: Budapest
Computex 2023: Frozr hűtést kaptak az MSI SSD-i
ph A Spatium M570 Pro széria passzív és aktív hűtéssel is elérhető, adatátviteli sebességük pedig 10 GB/sec felett jár.
Computex 2023: ikerturbós vízhűtés
ph Az InWin TR szériája négyféle méretben, hat éves garanciával és PWM vezérlésű pumpával érkezik.
Összehajtható OLED tévét villantott a TCL
ph Egy gombnyomással asztallá alakítható a modell.
PC-re jön a Ratchet & Clank: Rift Apart
gp A korábbi PlayStation 5 exkluzív játék hamarosan Steamen is elérhető lesz.
Nem is lett olyan drága a Xiaomi 13 Ultra
ma Persze az olcsótól így is messze van, de a német és holland piacon azért nem 1500 euró, ráadásul egy nagyjából egy hét alatt szállítják is.
Computex 2023: Macaron Cooler Master módra
ph A QUBE 500 Flatpack ház színvilágát mi állíthatjuk össze, a szellőzőlyukakba pedig kiegészítőket akaszthatunk.
A Nubia egy kevésbé ismert oldala
ma Ide a Red Magic gamer szériát és a kamerás csúcsmodelleket hozza a Nubia, de otthon az alsó polcon is kínál alternatívát.