-
Most kipróbálhatja az új Gmailt, az Inboxot
A Google új szolgáltatásaira általában szinte lehetetlen meghívót szerezni, azonban ma egy órán át bárki szabadon igényelhet hozzáférést.
Szoftver 33
-
Egyéb alkalmazásainkra kíváncsi a Twitter
A mobilkliens információkat gyűjt, milyen más alkalmazások kerültek telepítésre. Célzott reklámra használják majd, de szerencsére kikapcsolható.
Szoftver 3
-
A KÜRT szoftvere támogatja az Eurojackpot működését Magyarországon
Több más követelmény mellett magas szintű információbiztonsági elvárásokat is teljesítenie kell a játékot szervező cég rendszereinek, ehhez nyújt segítséget a KÜRT SeCube szoftvere.
Szoftver 2
-
A Google felvásárolta, ingyenes lett a Form
A RelativeWave felvásárlásával egyidőben az addig 80 dolláros programot is ingyenessé tette az óriás. A szoftverfejlesztés vizuális tervezését könnyíti meg a Form, ami mostantól a Google tulajdona.
Szoftver 2
-
Mekkorát fordult a világ: nyílt forráskódon a .NET
A Microsoft bejelentette, megnyitja a a szerveroldali .NET core stack forrását és elérhetővé teszi a Windows mellett Linux és OS X operációs rendszerekre is. A Visual Studio új verziója, a Community 2013 néhány szabály betartása mellett ingyenesen, szabadon használható.
Szoftver 0
-
Szép a matek, de ma még kicsit bűzlik
Az Azure és Office365 előfizetéseket (szinte) ingyen adja a Microsoft nagyvállalati partnereinek, hátha ráharapnak. Így azért mást jelentenek a számok.
Szoftver 14
-
Itt az ingyenes Microsoft Office mobilra
A Microsoft is belép a freemium szoftverekkel operáló vállalatok sorába. Eddig csak az Office 365 előfizetés mellé járt a hordozható eszközökre szánt irodai csomag.
Szoftver 13
-
Otthoni webszerver Raspberry PI-ből
Kicsi, hely- és energiatakarékos. Viszont jól recsegtessük meg az ujjainkat, mert beüzemelését nem ússzuk meg parancssor nélkül. Leírásunk alapján egy kevésbé tapasztalt felhasználó is elkészítheti saját webszerverét. Bátorításként egy napelemes PI-webszerver projektről is beszámolunk.
Szoftver 114
-
Igyekezz, ha ki akarod próbálni a Skype fordítóját!
A korai változat tesztelésére év végétől lesz lehetőség, de csak korlátozott számban fogadnak regisztrációkat.
Szoftver 8
-
Szintet lép a Google Calendar
A nagy népszerűségnek örvendő naptáralkalmazás kinőtte az unalmas emlékeztetők korát. Ezentúl azok sem maradnak ki a buliból, akik eddig rendszeresen elvesztették a lelkesedésüket az események feljegyzésével kapcsolatban.
Szoftver 1
-
900 klasszikus játék egy helyen
A mai csillagharcosoknak már nincs szükségük negyeddollárosokra: böngészőben is tesztelhetik képességeiket. Az Internet Archive tavaly elindított kezdeményezése új elemmel bővült: létrehozták a pénzbedobós, az arcade játékok gyűjteményét. Az emulált környezetnek köszönhetően a saját gépén bárki kipróbálhatja a legendás szoftvereket.
Szoftver 12
Percről percre
ph Desktop PC-k, perifériák, székek, táp és processzorhűtő vesz részt piaci szemlénken.
ma Megengedhető árú Wear OS órával rukkolt elő a Xiaomi, de vannak kompromisszumai.
ph Megnéztük, mit tud egy középkategóriás Hisense modell manapság, és hogy javult-e a cég saját, VIDAA okostévérendszere.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Free Play Days 2023 - 49. hét: Just Die Already, Moving Out 2, Call of the Wild
gp Extraként kipróbálhatjuk a Chivalry 2 című alkotást is.
Ingyenes az Epic Store-ban a GigaBash és a Predecessor (PC)
gp A jövő heti ajándékról egyelőre nem tudunk semmit hivatalosan, valamilyen meglepetés lesz.
Acer Iconia P10 Tablet
lo Fémházas, sztereó hangszórós tablet koros chippel és Widevine L3-as certtel.
The Game Awards 2023 - Íme a nyertesek
gp Biztosan akadnak akik szerint érdekes döntések születtek, ám a Baldur's Gate győzelme teljesen érthető.
Újabb változatban kapható a noblechairs LEGEND széke
ph A gyártó három korábbi modelljét egybegyúró ülőalkalmatosság megjelenését ezúttal a Shure Unidyne sorozatú, legendás mikrofonja ihlette.
Tavasszal már a Keychron is jegyezhet analóg kapcsolós billentyűzetet
ph Nem is akármilyet: teljesen fém ház, dupla gasket mount és egyéb DIY szegmensből merített részletek, 2,4 GHz-es rádióval megkoronázva.
Már Vulkan API-val is nyomoz az AMD frissnek számító fejlesztőeszköze
ph A Radeon GPU Detective egyelőre nagy siker a fejlesztők körében, így nem meglepő, hogy nagy fókuszt kap.
- Zenelejátszó építése, a kiváló hangzásért
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Projektor topic
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Acer Iconia P10 Tablet
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Wise (ex-TransferWise)
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- NVIDIA GeForce RTX 3060 Ti / 3070 / 3070 Ti (GA104)
- További aktív témák...