-
A magyarok közel ötöde még mindig Windows XP-t használ
A Kaspersky Security Network adatai szerint a magyar felhasználók több mint 15 százaléka még mindig Windows XP-t használt 2014 júniusában. De egyéb mérések szerint valójában még nagyobb az arány: jórészt minden ötödik számítógépen a már jó ideje nem támogatott rendszer fut.
Szoftver 148
-
Zorin OS – nem csak Windows XP helyett
A Core változat meglehetősen jól sikerült és vannak Windowsra emlékeztető vonásai, de persze nem épp ikertestvérek, bár a Zorin OS egyes területeken talán még jobb is. Hogy mégsem lesz tömeges áttérés, az leginkább nem a Zorin OS hibája, amelyik magához vonzhatja a linuxos világban még tájékozatlanokat, kezdőket is.
Szoftver 337
-
A MOL-csoportnál zajlik az ország egyik legnagyobb felhőprojektje
Elindult a MOL-csoport HR-folyamatainak felhősítése, amely felhasználószáma alapján az egyik legnagyobb vállalati felhőinformatikai projekt hazánkban – jelentette be az SAP Hungary Kft.
Szoftver 17
-
Mobilalkalmazások HUNAGI pályázat 2014
A pályázatra elsősorban egyetemisták és fiatal szakemberek jelentkezését várják, azonban bárki indulhat egyéniben és csapatban egyaránt.
Szoftver 0
-
Videó a Windows 9 új Start menüjéről
Megrázó újdonságot nem tartalmaz az átdolgozott menü, a fejlesztők igyekeztek összhangot találni az új felület és a hagyományos között.
Szoftver 394
-
Végleg és teljesen megszűnik az MSN Messenger
A Microsoft október végéig leállítja a szolgáltatást Kínában is, ezzel az egész világon a Skype veszi át a helyét. Az üzenetküldő több mint egy évtizeden át működött, volt, amikor a legnépszerűbbnek számított a hasonló szolgáltatások között.
Szoftver 189
Percről percre
ma Specifikációkat nézve remek ajánlatnak tűnik az EarFun új apró méretű fülhallgatója, de használat során azért feltűnnek a kedvező ár miatti hiányosságok.
gp 23 év után kitörve a Nintendo 64 rabságából a Turok 3 végre ellátogatott PC-re és a modern konzolokra is.
ma Szép házba költözött egy olcsó, korosodó Lenovo táblagép.
Állásajánlatok
Cég: ABT Hungária Tanácsadó Kft.
Város: Budapest
Ismét odafigyelt dizájnra a Meizu
ma A Meizu 21 nem csak a hardveres követelményeket teljesíti, de esztétikailag is hozza a szintet.
A Gamdias kompakt AIO-ja száműzte a szivattyút a blokkról és a radiátorról
ph A csöppnyi képernyővel, 420 mm-ig háromféle méretben érkező konstrukció a nylonba bugyolált csöveire rögzítette azt.
Tíz év, egymilliárd eladott Redmi
ma A 2013-ban alapított, a Xiaomi alá tartozó márkától tíz év alatt egymilliárd telefon talált gazdára.
Online streaminget biztosító okosdoboz jön a Sonostól
ph A vállalat jövőre színre lép első, többfunkciós, Pinewood kódnév alatt futó okosboxával
Hosszabb bemutatót kapott a Stormgate (PC)
gp A volt Blizzard fejlesztők legújabb játéka PC-re készül, megjelenési dátumot még mindig nem kaptunk.
180 Hz-es VA monitor jött az MSI márkajelzésével
ph A 68,58 cm-es képátlójú modell a játékra szánt megoldások belépőszintjére érkezik.
Final Fantasy VII Ever Crisis - Megjelenési dátumot kapott a PC-s kiadás
gp A mobilokra/tabletekre már megjelent program jövő hónapban Steamen is elérhető lesz.