- Elon Musk meghatározóvá teszi a SpaceX-et Olaszországban
- Trump is bejelentett egy 20 milliárd dolláros adatközpont-fejlesztést
- Nem minden chipért kapkodnak, leépít az egyik japán chipgyártó
- Jön Trump, Zuckerberg és a Meta pedig 180 fokos fordulatot vett
- CES 2025: robotokat tréningez az NVIDIA, és összeállt a Toyotával
-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
föccer
nagyúr
Ok, így jobban belegondolva tényleg nem érdemes fele foglalkozni. Csak egy picit meglepődtem, hogy bronzos volt a csákó, amikor a játékáról platina szint sütött.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
rt06
veterán
válasz föccer #20797 üzenetére
a 912 pont 46 jatszmahoz nem veszesen sok, figyelembeveve, hogy 20-nal joval tobb pontot is kaphatsz, ha felfele versz el valakit (en even match-ert is rendre 11-13 pontot kapok, pool nelkul)
vagyis ha slightly favored-ek ellen nyer, s kap pl 30+ pontot, majd a kovetkezot bukja, s veszit 10-et, ugyanitt van (vagy meg elorebb), ugyanennyi (vagy meg tobb) ponttal, 50%-os eredmennyel
report-olni szerintem sem erdemes, de ha leirod magyarul, hogy mi is a konkret panaszod, akkor leforditom
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
_OldBoy_
tag
válasz föccer #20797 üzenetére
Én nem riportolnék ilyenért, ha annyi ideje van h portrét farmoljon hát tegye. Egy esetben nyomnám meg a gombot ha tök egyértelmű lenne hogy maphackel az ellenfél.
Ha pedig 100% win akkor úgyis megy fel az MMR-je, gyorsan fel fogja rakni a rendszer. Az is lehet hogy haverja accountját húzza fel vagy épp azon smurfol, ki tudja.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
föccer
nagyúr
válasz _OldBoy_ #20796 üzenetére
Teljesen jó
Angol segítség pls:
Srác bronzban kempel 240-es apm-el, igen jó BO-val és jó mikróval. 46 nyert játszmával 912 pont, ami majdnem 20 pont/játék, ami még a bonus poolt is beleszámítva közel 100% win ratiot jelent. Gyanus, hogy direkt 0/5-re hozta a placementet, hogy bronzban farmolja a freewin-eket.
Szóval mit írjak a reportban?
Köszi
üdv, föccer
mod: és utólag hogyan tudok replayt reportolni? Mert a mach historyból megnyitva a játszmát nincs ott az ikon
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
_OldBoy_
tag
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
remington2
senior tag
Köszi a linket, pont ezt kerestem!
They see me trollin' / They hatin' / Patrolling they tryin' to catch me ridin' dirty . . . :D
-
föccer
nagyúr
Valaki teamplay? Van 1 órám, mielőtt Mamócát viszem terhestornára. Addig ráérek
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
rt06
veterán
válasz _OldBoy_ #20792 üzenetére
igen, a nev egyezosegebol gondoltam, hogy ilyesmirol lehet szo nalad is, foccernel is
annyi a lenyeg, hogy cstlakozasnal arra kell figyelni, a palya keszitoje a blizzard legyen
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
föccer
nagyúr
Hopp, lebuktam
Az igazat megvalva bent nem tudok tecső-t nézni, az lenni céges policy tíltás alatt. Bíztam benne, hogy ha már tudja hogy miről van szó (mert írásban arról beszél), akkor jó videót linkel :Đ
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
válasz remington2 #20787 üzenetére
Amit oldboy linkelt. Ennek több fogozata van. A Brutal fokozatig ugyan az a feladat, mint a kapmányban, azaz ki kell füstölni az összes ellenséges épületet. Az utolsó fokozatban, a night 2 die-ban viszont nincs nappal, csak éjszaka. Az ellenség folyamatosan ömlik rád kissebb, nagyobb hullámokban. Itt csak az a cél, hogy minél tovább kibírd Ha jól emlékszem, akkor a 15. hullámig jár acsi érte...
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
_OldBoy_
tag
Nestea megmutatta Anypro ellen a forge fast expand ellenszerét
"Nestea gets a fast lair around ~25 food, and sends 3 drones out as his lair is almost finished. Lair finishes, and Nestea sends his waiting overlord near Anypro's main, and starts dropping creep just as the 3 drones arrive. Nestea drops 3 spine crawlers and moves them within Anypro's nexus."
remington2,
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
remington2
senior tag
Hali!
Létezik a Starcraft 2-höz olyan roham-túlélős map, amely hasonlít a terran campaign pályájára, ahol épületeket kellett füstölni, és mindig jött az újabb hullám? Nem tower defense mapra hanem valami siege túlélős dologra gondolok, ami mindig nehezedik ... van ilyen?
They see me trollin' / They hatin' / Patrolling they tryin' to catch me ridin' dirty . . . :D
-
_OldBoy_
tag
Májusi GSL a finisben:
Code A döntő holnap:
Bomber vs MvpCode S mai műsor 11:10-től:
Killer vs InCa
NesTea vs anyproAz elődőntöben már ott van Nada és sC
Ahogy vége a szezonnak indul a következő team league, azt pletykálják hogy Tastosis mellett Day9 is ott lesz kommentátorként.
[ Szerkesztve ]
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
föccer
nagyúr
Jaja egyből jött deríteni/gázt lopni. A csivavás BO-t azért hanyagoltam, mert a xel nagán nem igazán védhető clawerekkel a natural. Inkább azt választottam, hogy lehoztam néhány linget (10-12 db-ot), és megindultam vele előre. gondoltam, hogy nem nagyon lesz még nagy serege, és megpróbálok egy jó ling mikróval előnyt kovácsolni a hátrányból. Sajnos nem jött be, mert FF-el zárta a rámpát, és a bentragadt 3-4 linget meg leverte, így vissza kellett fordulnom. Utánna már megvolt a speed, akkor már jobban tudtam mikrózni. Amikor expelt, sikerült is addig rángatnom a seregét ide-oda, amíg elég messze került a sentry a rámpától, és be bírtam rohanni a mainre. Sajnos addigra már volt pár cannon, így nem jutottam be elég linggel, hogy leverjem a nexust. Maradt vagy 120-150 hp-ja Ha ott egy picit később kapcsol az ellen, és nem küldi időben rá a probóbokat a libgekre, akkor leszedtem volna, és akkor simán nyertem volna. A második harasst már banelingekkel próbáltam. A sok cannon miatt ez sem volt túl sikeres, de legalább próbálkoztam A következő támadásom már a BL-ekkel volt, csak közben átállt a GW unitokról startech-re. Így a lordok elég tavaszvirág életűek voltak
De ahhoz képest, hogy mennyire összezavart az elején egész sokáig húztam
A másik gyöngyszem egy gyenge terran ellen volt. Valahogy mindig a creepemen várakozott a seregével, (MM, kitalpalt tankok) hátha frontból nekirongogyok a ling banneling sereggel. Szerintem mái napig nem érti, hogy miért mindig pont akkor kaptam el, amikor összecsukja a tankokat, hogy előre-hátra mozogjon
Az ucsó meccsen ZvZ a Scarap stationon. Gyengém a ZvZ, és gyengém a térkép. Szép kilátások dupla gáztrükkel raktam a 12 poolt, míg az ellen 14 pool után expelt. Na, mondom ennek a fele se tréfa. Mielőtt lejött volna az expe, már ott kolbászoltam vagy 14 linggel. Egy kicsit elb@**tam a dolgot, mert ha a mainre mentem volna egyből, akkor ott le is zárhattuk voln a ajátékot, de végül úgy döntöttem, hogy az épülő expet támadom. Amire ott végeztem lehozott vagy 12 linget az ellen is, és így, a dronokkal fogni tudta a main elleni támadást. Ezután ő támadott, és én védekeztem a dronokkal. Közben elkészült az én expem, így lárva előnyben voltam. A következő roham az tőlem indult. Ezt megint védte, majd ő támadott. Már volt lent néhány roach-om (második hiba, hogy nem bannelingeket hoztam ) de kevés volt. Megint a a dronok segítettek be. Majd a következő támadásomnál elfogytak a dronjai, és az éppen született lingek mentették meg. Ezután a megmaradt 10 linggel tett egy utolsó kísárletet, de azzal már nem volt esélye a győzemelre. 12 perc masszív lingezés. Jó volt
üdv, föccer
mod: Egy kicsit sok lett a szmájli. Bocsesz...
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
-
rt06
veterán
válasz föccer #20777 üzenetére
ha jol ertem akkor ez elegge a jatek elejen tortent (legalabbis te nem nagyon szoktad kesleltetni a gazt), igy szerintem is siman at kellett volna valtanod egy csivava build felesegre, annyi elteressel, hogy nem csak 1 par ling-et hozol deriteni, hanem kicsit tobbet
itt a gaz amugy is kisleltetve van, plusz ahogyan azt Alg is emlitette, ez 150 kieses az ellenfelnek, ami a korai szakaszban kis biztonsagot ad, sejthetoen nem lesz rush (vagy ha tervezi is, nem olyan gyorsan, hogy komolyabb problemat tudjon okozni, amit par crawler es par ling ne tudna megfogniPolitikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
rt06
veterán
ezt lattatok mar? nem tudom mikori, lehet csak nekem uj, de en borultam rajta
sajnos a kommentart nem ertem, de ez nem igazan problema, a jatek (es az ingame chat) magaert beszel
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
Alg
veterán
válasz föccer #20777 üzenetére
Fast exp, és a naturalon szeded be a gázt, vagy az első 6 ling+queen-el levered a main-en.
Az ilyeneknek pont az a célja hogy megzavarjon, ilyenkor nem kell nagyon megilletődni, el kell könyvelni hogy -150 mineral neki, és játszani tovább a megszokott játékodat, esetleg kicsit késleltetett speed-el"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
föccer
nagyúr
No, mivel ma nem nagyon akadt társam a játékban, így 1v1-eztem egy picit.
5 játékból 4/1-es W/L zárom a napot. Azért iss az ezüst ligában eléggé lazaAz egy P aki leszivatott meg teljesen megzavart a játék elején. Bejött, és ellopta minkét gázomat... Mondom WTF Amire rájöttem, hogy mit kellene csinálni, addigra sentryval zárta a rámpát, majd mass cannonnal védte az expet. Mindemellett mass GW unitozás. No, mondom ennek már a fele sem tréfa, gyorsan felmentem BL-re és neki is ugrottam az exnek. Csakhogy közben lett neki jő néhány void-ja
Szerintetek ilyenkor milyen taktika a jó, ha ellopják mindkét gázod? Egyer már csinálták ellenem, és akkor késleltetett 4 gate-tel daráltak le. Most is erre számítottam, így elég sok linget hoztam le, így hamar elmaradtam gazdaságba. A 34 drone gáz nélkül taktika nem nyerő, mert a xel nagán voltunk, ott meg nem védem be a 4 gate ellen clawerekkel a naturalt
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
P00By
nagyúr
Na, végre Idra beszél is streameles közben
-
rt06
veterán
válasz LinogeOW #20761 üzenetére
azert lehetett mindkettonek igaza, mert nem ugyanarrol beszeltek
idra egyreszt arrol beszelt, hogy o mindenkinel jobb jatekos, es csak veletlenul, cheese-zel, vagy imbalance miatt tudjak elverni, masreszt pedig a derites es/vagy univerzalis vedelem hianyarol (a spine epitesi idejet illetoen egyet tudok vele erteni, emellett nekem is jobban bejott a bw creep colony -> upgrade megoldasa)
day[9] ellenben a metagame es a taktikak folyamatos valtozasarol (plusz azt hiszem, o jegyezte meg, hogy a zerg-ek semmit nem tudnak megnyerni, kiveve a nagyobb bajnoksagokat)annak meg, hogy valaki gyorsabban tud kattintani, es hogy eles helyzetben jobb a reakcioideje, helyzetfelismerese, donteshozo kepessege, kurvara nem hatarozza meg, hogy kinek van igaza (mint ahogyan te is irsz gyemantbol olyan baromsagokat, amiktol en a silver liga kozepen marom le az arcomrol a bort, mint azt mar korabban megtargyaltuk)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
rt06
veterán
válasz BalazsKKa67j #20769 üzenetére
nincs mit
en is hasonlo miatt nezelodtem a temaban, mert bar megjelenes utani heten megvettem a jatekot, , egyfelol megeshet, hogy nem mindenki fogja, akikkel anno broodwar-oztam, masfelol eleg szar a netem, jobb lenne neha lan-on tolniPolitikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
adrian360
őstag
válasz iSonic #20757 üzenetére
egyébként csak kiváncsiságból (mert tényleg nem tudom) akkor neked 12-13 percre milyen és hány darab egységed is lesz ?
és oké helionra neked 150-150 fejlesztés nekem meg a Zelára 200-200 charge, anélkül nem nagyon darálja mechet, hamarabb szétlövik minthogy megérintené a stalkerre meg 150-150 blink, aztán tök felesleges mert ha ledobsz egy PDD, jobb ha feládozom őket Selendis oltárján, úgy több hasznuk van mint a csatamezőn -
oxox
addikt
válasz iSonic #20757 üzenetére
meddo vita...
mert ha mar ennyire reszletes vagy azt se felejtsd el, hogy a toss sem 1 gate-bol warpol, neki sem art a forge, mert bizony az "eros" zea anelkul annyira nem is eros...pl linget is haromszor csapja meg mikor mar vegre nem ragcsalja az a labszarat...es ha egybol ht-ra mesz, akkor nincs scoutolo observer, onnan meg ha a terran egy klikkelessel lescan-el, es tudja mire alljon ra (pl ne rakjon 6 factoryt), Te meg vakon probalsz valamire raallni, az mar nem nevezheto egyenlo eselynek....eszemben nincs azt mondani, hogy a protoss gyenge, nem az, de a terran sem az.....pl. mostanaban ffa-t probalgatok, ill 3v3-ban randomon es meglepoen erossnek talalom (igaz nem vagyok veluk nagy taktikus, de az mmm, viking tank is nagyon durva meg egy olyan alap terranosnak is mint en)....Te mikor probaltal protosst utoljara? (ez fontos kerdes)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
Alg
veterán
Akkor rosszul értelmezted...
Thor visszakapja az energiát -> megint feedbackehető
Infestor lassabb -> ez most miért meg mit meg hogy? Ezért írtam hogy kíváncsi leszek a patch notes-ra, mert nem értem miért kellett..."I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
rt06
veterán
az en olvasatomban kb igy nezett ki a post-od, de cafolj meg batran
megszopatjak a T-t, ftw!
megszopatjak a Z-t, wtf?es igen, mikor ilyenek egy oneracer-tol jonnek, attol sosem lesz jobb a napom (ami amugy is szar, mert fogytan a penzem, kesik a fizu, az egyetem faszsagokat szamlaz ki, etc)
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
iSonic
addikt
válasz adrian360 #20754 üzenetére
na akkor hogy egy picit ellenvetést írjak ezzel kapcsolatban...
1. ha HT-ra mész, úgy a 12 percre van 5 darabod, amelyekhez már kivan hozva a storm... de mivel neked feedback kell csak, mert ha mass thorra megyek hellionnal, akkor a hellion-t, a stalkerek úgyis megeszik...
2. nekem ahhoz, hogy mass thorra menjek kell minimum egy exp, 4 factory, amit ha számolok 600 gáz, pluszba nem beszélve arról, hogy még unitokat kell kihozni belőle és persze le kell pakolnom a reactor-t és a tech labot is..
3. hellion fejlesztés 150-150 és az armory is ott van, ami 150-100 nekem... abból ki kell hozni a 12-13 percre 2-es armor upgrade-t (mielőtt megjegyzést tennél miért armort? azért mert a zeák nagyon aranyosan eszik a thort.. illetve a stalkerek is)
4. ki kell hoznom egy starport-ot, majd arra tech lab és egy raven a stalkerek miatt... kell a PDD..ezután szerinted mikor érek rá én ghostot hozni, ha még meg is látom... sehogy... elárulom...
ha nem mass mechre megyek, akkor meg minden buta toss colora megy, amit csak szimplán kinevetek
-
adrian360
őstag
válasz iSonic #20744 üzenetére
oké nem imba, csak ver mindent a HT szerinted
btw a HT se terem alapból a GW-ből idő és gáz azt is kifejleszteni ha mondjuk nem vakon egyből arra techelsz, hanem derítesz és úgy próbálsz átálni : kell egy Twilight Cuncil (110sec) kell egy Templar Archive (50sec) eltelt majd három perc és letudsz hívni egy HT-t ami egy darab feedbacket tud és más semmit, 110 sec múlva tud majd stormozni, vagyis 4,5 perc (minusz a chronoboost a stormra ) mire van egy normális HT-d, míg terránnal deríted a HT-ket
ledobsz egy Ghost academyt (50 sec) plusz 80 sec a hőn áhított plusz energy, kicsivel több mint két perc és kész a te ghostod
gáz igény a techez : TC -100 gáz, TA - 200 gáz, PS- 200 gáz, majd a HT 150 gáz
illetve: GA - 50 gáz MR-100 gáz majd a Ghost 150 gáz patch után 100 gáz...
nem látom mért lenne a protoss annyival beljebb. és nyilván nem mass zelaval fog ellened menni szóval protoss is igen csak híján lesz a gáznak.
De neked legyen igazad nerf High Templar !btw nem akarok trollkodni elismerem hogy nem értek magas szinten a játékhoz, csak rávilágítottam egy másik szögből a felvetésedre. peace
[ Szerkesztve ]
-
-
föccer
nagyúr
Valaki teamplay?
Üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
rt06
veterán
"Nem igazán értem a kötekedő hangnemet, na mindegy..."
az osszes tokom tele van mar a zerg jatekosokkal (nem a fajjal, a jatekosokkal), ez jott ki egy picit"Azért én megnézem te hány colo-t tudsz NP-ni és mennyi ideig..."
en konkretan egyet sem, de nem is magamrol beszeltem"Jah, és a zergnek még mindig nincs anti-caster egysége, azaz a HT gyakorlatilag azt csinál amit akar, amíg van neki energiája"
mint mar parszor leirtam, ne akard igy osszehasonlitani a fajokatPolitikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
_OldBoy_
tag
Ez csak a PTR patch, simán visszavonhatják ahogy a GW unit build time-al vagy az infestor health buff-al tették. Ha már balance, a mai SotG-ben vitázik egy jót Idra és Day9 balanszról, 40 perc körül kezdődik, érdemes meghallgatni.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
SzlobiG
félisten
Hát ez az 1v1 nagyon nem akar menni. Lassú vagyok még és ledarálnak a fenébe, de 2v2,3v3 elég jó, persze nem miattam 3v3-ba berakott a platinába.
-
Alg
veterán
Nem igazán értem a kötekedő hangnemet, na mindegy...
Azért én megnézem te hány colo-t tudsz NP-ni és mennyi ideig...
zerg op?
Jah, és a zergnek még mindig nincs anti-caster egysége, azaz a HT gyakorlatilag azt csinál amit akar, amíg van neki energiája
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
iSonic
addikt
megjegyzés: még mindig egy szóval nem mondtam azt, hogy OP ez az.. csak simán a játékbeli unitokról írok neked
-
iSonic
addikt
válasz adrian360 #20743 üzenetére
adrian... itt senki sem mondta, hogy imba toss.. te valamit nagyon félrenéztél.. de mondok valamit, ha mass mechezel... akkor nincs nagyon gázod a 12-13ig percre ghostot hozni, mert a thor 200 gázocska és 300 mineral és a kék lángos hellion meg sok pénz.. de ha te kihozol akkor csak gratulálni tudok.. de viszont ne csodálkozz azon, hogyha utána bedarálják a seregedet ja és arról ne feledkezz el, hogy a ghosthoz ki kell fejleszteni az energy pluszt.. pluszba a ghostot ugyanúgy tudja a HT feedbackleni..
legyél egy picit tisztába a játékkal... elárulom neked régebben ezért volt kivéve a thornak az energyje, mert túl erős volt ellene a feedback.. ha nem hiszed járj utána
de csak ne hidd azt, hogy a thornak fáj a feedback, ugyanúgy a zéró HP-s ravennek és a pajtásainak a BC-nek és a banshee-nek... és még mindig egy unitról beszélünk és annak az egy képességéről..
[ Szerkesztve ]
-
adrian360
őstag
-
rt06
veterán
"Feedback FTW
Egyébként eredetileg ez is így volt..."jah, meg a corruptornal is hasonloan volt, kivancsi vagyok, arra is igy reagalnal-e, ha azt visszahoznak
"WTF"
ebbol kiindulva nem, hiszen ez is feedback ftw, masreszt meg ne lehessen mar olyan sebesseggel odarohanni a thor-okhoz, colo-khoz, es mindcontrol-ozni oketPolitikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
iSonic
addikt
archon +1 range.. és a thor visszakapta a energy-t... fasza... na akkor a HT, mostmár mindent fog counterelni.. szuper köszi blizz <3
-
Alg
veterán
válasz _OldBoy_ #20737 üzenetére
Thor
Thor now has 200 max energy, and starts with 50 energy.
250mm Strike Cannons now cost 150 energy to use (cooldown removed).Feedback FTW
Egyébként eredetileg ez is így volt...
El akarják vinni a P-t templar irányba? (archon buff is...)Infestor
Speed decreased from 2.5 to 2.25.WTF
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
_OldBoy_
tag
Patch 1.3.3 PTR
Balance
PROTOSS
Archon
Now a Massive unit.
Range increased from 2 to 3.Cybernetics Core
Research Warp Gate time increased from 140 to 180.*This change was revoked.
Research Warp Gate time increased from 140 to 160.Gateway
Stalker train time decreased from 42 to 37.Zealot train time decreased from 38 to 33.*These changes were revoked.Sentry train time decreased from 42 to 37.
Warp Gate unit train times remain unchanged.
Pylon power radius has been decreased from 7.5 to 6.5.TERRAN
Bunker
Salvage resource return reduced from 100% to 75%.Ghost
Cost changed from 150/150 to 200/100.Thor
Thor now has 200 max energy, and starts with 50 energy.
250mm Strike Cannons now cost 150 energy to use (cooldown removed).ZERG
Infestor
Speed decreased from 2.5 to 2.25.Spore Crawler
Root time decreased from 12 to 6.---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
Alg
veterán
Az elején vele is játszottam, aztán egy random platinás T ellen toltam... fel is vettem a srácot, bőven diamond szintű a TvZ-je
Egyébként akik látták: az utolsó meccs visszahozható lett volna, 29 muta vs 16 marine, és 2 thor volt a pályán, ráadásul a thor-ok még a bázisán, szóval vissza tudtam volna verni...
[ Szerkesztve ]
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
Alg
veterán
Nah sikerült 1 meccset nyerni T ellen, valami 7 próbálkozásból
A végére már azért kezdtem belejönni, de még mindig elég gyenge a ZvT-m... valahol platina közepén
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
JSaN
addikt
Steam profile: https://steamcommunity.com/id/1106198411061984/
-
Alg
veterán
Custom 1v1-re keresek játszótársat - ladder pályákon kis gyakorlás, írjatok rám.
"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
LinogeOW
aktív tag
Vicces amúgy, hogy mostanában megint felkapott lett a noob protossok körében a cannon rush. Más is észrevette ?
-
oxox
addikt
xal naga tuti nem volt, es egyseg sem..ez az volt mikor 2v3-at nyomtunk es dc-t kaptam, mikor vegre nyertunk volna....es mondom miutan visszaleptem vele, gondolvan leloghatott, a stalkert nem lotte...visszamentem, erre megint lotte....fent nem volt egysege...sajna regi party volt, a replayt kene megneznem az ellenfel szemszogebol, hameg megvan meg....valami bug lehetett, vagy tenyleg latjak a colot ha a szelen all (csak eddig meg nem tunt fel nekem...de szerintem inkabb bug, mert eloszeretettel rohangalok magasabb helyre pl. mm csapat elol coloval)...04.25. korul volt, megnezem, hatha megvan meg...
egy masik bug-ot is talaltam mar, bar az csak vicces.
nemtudom a map nevet
3v3 map, erdos-zold palya, 3-an egy helyen, ket sima exp hely egy szemben levo magasabb "szigeten", az emelveny vegen naga szikla lerakva a ket exp helyre, ket oldalt lehet bemenni. (egy-egy arany exp lehetoseg a palya kozepso-szelso reszen gaz nelkul. Itt ha fent vagy es jobbrol kerulod kozvetlen a szigetet a probe elkezd "pattogni" ....olyan mintha ugralna (fel akarna menni a magasabb helyre )Egy partym el is ment ezen, olyan mokasnak talaltam
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
rt06
veterán
válasz _OldBoy_ #20724 üzenetére
pontositok: a high ground folott repulo egyseg nem latszik low ground-rol
a low ground folott repulo egyseg latszik mind low-, mind highground-rolamit oxox irt, ott az elso eset all fenn, igy lowground folott levo observer nelkul (ami ugye fellat highground-ra) valoban nem kellett volna latnia a cannon-nak a colo-t)
oxox: biztos, hogy nem volt observer, vagy egyeb repulo egyseg a kozelben?
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
-
oxox
addikt
egyebkent azt vettem eszre...(lehet lama eszrevetel lesz, es mindenkinek egyertelmu volt), hogy mikor cannon rusht nyomtak ellenunk kb 1 hete, a cannon lotte a fent allo colot, pedig elmeletben nem lathatott fel.. (pl. a stalkert meg nem lotte)
mert ugye ha lelog egy laba akkor lojje, de fent volt vegig (tavolra meg nem volt meg a colo fejlesztes)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
rt06
veterán
válasz föccer #20719 üzenetére
nincs ebben semmi extra, bw-ben volt scourge
kis kamikaze repulo egyseg, kettesevel termett, mint a zergling, ha jol emlekszem, 27/75 volt az ara, es 110-es sebzese volt repulo egysegekrecarrier-ezok, bc-zok imadtak, de hasonlokeppen elveznek a colossus-ozok is
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
föccer
nagyúr
2v2-ben még mindig működő lehet a taktika. Mivel mecha unit, így TP felállásban simán javítják az scv-k
Alg: látom megfogott a múltkori repülő ling ötletem. De látom, hogy te nem kispályázol....
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Alg
veterán
És egy meelee attack-al lefejeli a légi egységeket...
Egyébként csak scourge kellene a HotS-al, megoldódna a zerg legtöbb gondja
Banelingből lehetne fejleszteni spire-ban, kis szárnyakat növesztene mint a ling, olyan lenne mint valami zöld méhecske"I love not man the less, but Nature more" // Giant TCR Adv. '16 Di2 // Fenix 7 SS // FiiO BTR3 + Truthear ZERO
-
rt06
veterán
válasz BalazsKKa67j #20711 üzenetére
ha jol tudom, ok is pvpgn szervert hasznalnak (gondolom valamilyen sajat patch-csel)
ehhez hasonlo szerverbol amugy van jonehany (pl magyar is, a kani/hu gondozasaban)
ez anno, bw idoszakban meg ugy-ahogy* legalisnak szamitott, de sc2-hoz mar nem lenne az**
*: az eredeti bnetd szerver keszitoit jogi uton megtamadta a blizzard, es nyert is ellenuk, viszont a projekt folytatasat, a pvpgn-t nem bantotta, annak ellenere sem, hogy a szerverhez verzioellenorzes nelkul (s igfy akar tort verzioval is) lehetett csatlakozni
**: egyreszt a jatek file-jainak modositasara lenne szukseg, ami a pvpgn szerverhez valo csatlakozashoz nem kellett (csak regisztry-ben kellett piszkalni a gateway-ek listajat), masreszt a battle.net olyannyira bele van agyazva a jatekba, hogy annak megkerulese imho minimum problemas lenne
[ Szerkesztve ]
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
rt06
veterán
válasz BalazsKKa67j #20709 üzenetére
ha talalnanak is ki*, annak megtargyalasa akkor is warez-nak minosulne
*: de nem talalnak, egyelore nincsen semmilyen, a pvpgn-hez hasonlo 3rd party szerver sc2-hoz, es bar lehet idonkent olvasni egy-egy uj, uberjo emulator-rol (screenshot-okkal, videoval, mindennel), ezek tobbnyire szo nelkul eltunnek a semmibe, meg azelott, hogy barmi hasznalhato (vagy akar hasznalhatatlan) kikerulne beloluk a nyilvanossag szamara (mellesleg tobbseguk erosen kamu szagu)
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
_OldBoy_
tag
válasz föccer #20698 üzenetére
Ez a rész tényleg érdekes, bár szerintem a metagame fejlődését mutatja inkább. Koreában szerintem a zergek már rájöttek hogy kell kezelni a greedy mass sentry fast exp protosst és hogy kapják el a deathballt, és ez a tudás folyamatosan terjed, legutóbb NASL-ban Idra simán 2:0-zta Manát. A következő lépcső az lesz amikor a P-k lépnek és elkezdenek új unit kombókat és más taktikákat használni.
---> http://silver2master.com/ <--- OldBoy #863
-
föccer
nagyúr
No, ennek este jól utánna nézek
Ugyanitt társakat keresek 4v4 hard a.i ellen
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
rt06
veterán
válasz BalazsKKa67j #20703 üzenetére
nem lesz
Politikailag korrekt, valamint munkahely- és gyermekbarát aláírás, amiben egyáltalán nincsen p*na.
-
sith7
félisten
válasz BalazsKKa67j #20703 üzenetére
Szerintem sose lesz
-
BalazsKKa67j
tag
Sziasztok!
Tud valaki valamit esetleg a LAN állapotáról? Lesz-e valaha? És ha igen mikorra várható?
Köszi!
Üdv!
Új hozzászólás Aktív témák
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Milyen hagyományos (nem okos-) telefont vegyek?
- Renault, Dacia topik
- Projektor topic
- Melyik tápegységet vegyem?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Windows 10
- GTA V
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...
- Philips 24B1U5301H/00 Monitor
- ÚJ Bontatlan Mac mini M4 chip16-24GB 256-512GB SSD 1év Apple Garanciáva AZONNAL Átvehető Deák Térnél
- OHH! HP EliteBook 850 G8 Fémházas "Kis Gamer" Laptop 15,6" -65% i7-1185G7 16/512 Iris Xe FHD HUN
- Olympus E-M1X + objektívek
- Xiaomi Mi Electric Scooter Pro 2 - ELEKTROMOS ROLLER
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest