A Windows Phone megelőzte a BlackBerryt

Az idei év első negyedévében több Windows Phone operációs rendszerrel ellátott okostelefon fogyott, mint BlackBerry készülék, derül ki az IDC legfrissebb jelentéséből. Az androidos és iOS-es készülékek a szállítmányok 92,3%-át adták 2013 első három hónapjában, ami 199,5 millió okostelefont jelent – ez az előző év hasonló időszakához képest 59,1%-os növekedés.

Az Android továbbra is toronymagasan vezeti a mezőnyt. A Google két nappal ezelőtt, az I/O konferencia megnyitásakor jelentette be, hogy már 900 millió Android-aktiválásnál járnak, és ne feledjük, hogy ebben nincs benne az a feltehetően több tízmilliónyi telefon, ami Kínában, erősen módosított, a Google felügyeletétől gyakorlatilag teljesen megfosztott Androiddal kerül forgalomba. Éves szinten 79,5%-os volt a növekedés, az IDC mérései szerint március végéig 162,1 millió androidos telefon talált gazdára. A zöld robot megállíthatatlannak tűnő térhódításából továbbra is a Samsung húzza a legnagyobb hasznot, a dél-koreai gyártótól került ki az androidos telefonok 41,1%-a.

Forrás: IDC
Forrás: IDC

Az iPhone 2007-es piacra dobása óta még sosem fogyott ennyi az Apple telefonjából, mint most (37,4 millió), de még a 6,6%-os növekedés sem tudta megállítani azt a trendet, hogy összességében még tovább csökkenjen az Apple piaci részesedése, 23%-ról 17,3%-ra. Persze ez még nem minden, hiszen az okostelefon-piac nyereségének közel kétharmada landol náluk, és az App Store is sokkal nyereségesebb, mint Google-ös vetélytársa. Ennek ellenére az elemzők és befektetők egyaránt szeretnének valami olyan nagy piaci hatású újdonságot látni Cupertinóból, mint amilyen az iPhone és az iPad volt az elmúlt fél évtizedben.

A Windows Phone lassan, de biztosan küzdi fel magát a ranglétrán, és most először megelőzte a két éve még a piac mintegy harmadát kézben tartó BlackBerryt. 2012 első három hónapjában csak 3, idén viszont már 7 millió Windows Phone alapú telefon fogyott, ezzel 3,2%-os részesedést szerezve az első negyedévben. Ennek a mennyiségnek a 79%-át adták a Nokia különböző Lumia modelljei, és a finn cég összességében már 20 millió eladott Lumia felett jár.

Az IDC mostani adataiból egyelőre még nehéz kiolvasni a BlackBerry új modelljeinek sikerét, mert a BB 10 operációs rendszert használó Z10 csak az első negyedév vége felé került piacra. Ennek ellenére jól szerepelt, egymillió fogyott belőle, ám a kanadai gyártó eladásainak oroszlánrészét még mindig a régi modellek adják.

Azóta történt

Előzmények