Új hozzászólás Aktív témák
-
addikt
Nalam is probalkoztak. De mivel nem akartak fizetni az on-call-t a MT szerint, ezert azt mondtam, hogy best effort jelleggel vallalom csak, vagy fizessenek rendesen. Sejtheted melyik lett. Szoval, ha nagyon eg a haz es eppen raerek, akkor megnezem. Amugy csak jira jegyeken dolgozom, azok meg raernek. Igazabol nem bannam, ha tobbet kene dolgoznom, de ennyi penzert ennyit vagyok hajlando tenni.
-
pstomi
csendes tag
Amikor elkezdtem keresgélni akkor 3000 fontos netto volt a cél, minden ügynöknek, HR-esnek ezt mondtam és kiröhögtek, hogy 1. állásként Londonban esélytelen, sajnos igazuk is volt. Ahova mentem cég 1 év után felülvizsgálják a fizetést és elvileg kapok emelés, ha nem akkor váltok, ami sokkal egyszerübb lesz Londonban, mint innen Budapestről.
-
veterán
Pont tegnap beszélgettünk egy kollégával, aki kint élt és dolgozott Bécsben. A város jó, de az emberek rossz arcok, zárkózottak, nem igazán befogadók. Svájc ilyen szempontból hasonló lehet.
Olyan helyre érdemes menni, ami olvasztótégely, már ha letelepedés/beilleszkedés a cél. Ha csak pár évig akarsz maradni és pénzt gyűjteni, akkor oda menj, ahol a fizu/költség arány a legmagasabb. -
MODERÁTOR
+1 ez a hozzáállás a jövőben sem fog változni. Miről beszélünk akkor? Nálam ebben az esetben az egyetlen lehetőség ez.
Szerk.: Fejlesztőként akár másfél hét alatt is találhatsz most munkát.
[ Szerkesztve ]
"Ott szimatol a sarkadban vasfogait csattogtatva, minden egyes hétköznapod: kirúzsozott medvecsapda."
-
veterán
No igen, a kolléga kicsit túltolta a dolgot, de ez előfordul. Én például ha kimennék, az egyrészt szakmai okok miatt lenne, másrészt a kilátástalan hazai közállapotok miatt (oktatás, egészségügy). Pénzben 99%, hogy nem járnék jobban, pedig itthon is a 0-ról indultam. Akihez pedig itthon hozzávágtak egy lakást (szaktársaim 80%-a), annak kizárt, hogy pluszban jöjjön ki a matek.
Szóval ja, nem egyszerű a válasz erre a külföld/belföld kérdésre, de tegyük hozzá, hogy ez csak és kizárólag az IT-szakmára lehet igaz. Minden más esetben go west!
[ Szerkesztve ]
-
Mercutio_
félisten
Vagy értelmezni a vesszőt, mint tagmondatok elválasztású(is) szolgáló eszközt
Tény, hogy kicsit sok a tagmondat, le lehetett volna valahol zárni egy ponttal közben, de azért nem akkora cselendzs ha alaposan olvassuk és értelmezzükEladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek (Terry Pratchett majdnem összes, egyebek), Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP
-
azbest
félisten
A vendéglátósokról beszél.
Egyébént ez is olyan, hogy bármilyen fusi munkára mennek ki magyar közvetítővel, akkor az viszi a barkaszt is, amiben a trógereket hordja gályázni és még a napot sem látják, mert látástól vakulásig tolják bagóért. Ja és a csöveseket is innen hozzák
Ha rendesen, hivatalosan elhelyezkednek alkalmazottként vendéglátósként, akkor nem hinném, hogy csövesek közt kéne lakniuk. -
vzozo
senior tag
És ez pont nem fogja érdekelni a lakáskiadókat. Ahol nincs legalább 3x akkora jövedelmed, mint a lakhatásra forditandó összeg, ott szépen le fognak koppintani. Ezek évtizedes pénzügyi ökölszabályok, és a nap végén a júzert védik, még ha egyesek ezt fel sem fogják.
Vagy lehet menni WG-be, esetleg a gettóba / külvárosi / elővárosi helyekre.
-
djgeg
őstag
"Szerintem rovidebb ido alatt es nagyobb esellyel lehet elerni Frankfurtban vagy Berlinben 4000EUR nettot illetve Londonban 3500GBP nettot, mint Budapesten 800E nettot. Sajat es barati korben tapasztaltak alapjan tartom ezt a velemenyt.
Johetnek a kovek. "Na ezzel még egyet is értek.
"640 kByte memória mindenre elegendő"
-
vzozo
senior tag
Hagyjuk már ezeket az "átlagokat".
Először is: Sr. Software Engineer / Developer / Programmer Salary(Germany)
Évi 53k a senior fejlesztők mediánja, ez havi 4.4k körüli. Ezek bruttó számok, teljes Németországra levetítve. Ha lejjebb görgetsz, akkor láthatod, hogy vannak regionális eltérések plusz-mínusz, illetve milyen rokon szakmák vannak, ahol pl. az évi 80k-t már menedzseri vagy architekti szinten lehet behúzni.
Egyébként én nagyon jól tudom, hogy mennyi bruttót kell kapni meg milyen adóosztályban kell lenned ahhoz, hogy az általad említett "átlagos" 4000 eurót megkapd, mert e feletti összeg érkezik a számlámra minden hónapban.
De hogy ez átlagos lenne, na az már erőteljes túlzás...
-
Romeo619
senior tag
Elhiheted, hogy keresnek bőven pesti állásokkal de valahogy nem visz rá a lélek hogy felköltözzek Pestre és ingázni sem szeretnék.
Ma is kerestek 2vel és érdekes mód ha ott pofátlanul benyomom a 600-650 bruttót, hogy egy kicsit ráijesszek nem hogy lerakná hanem azt kérdezi, hogy mikor tudok kezdeni :/
Lehet, hogy vállalni kellene az ingázást?!
-
#79563158
törölt tag
Pontosan, minőségi kézműves sörök megközelítőleg ugyanannyiba kerülnek itthon és külföldön is. De amúgy kedvenc példám, Las Vegasban a Sierra Nevada Pale Ale six pack ~10 dollár+tax, itthon meg 1300 forint per üveg és a fizetés ugye sokszorosa a magyarnak. Persze, ha mainstream sört iszik az ember akkor rosszabbul jár, de én szerintem spórolnék is a kiköltözéssel.
-
veterán
Bár nem éltem Londonban, de a cimborámmal végigjártunk vagy 5-6 pubot, és 4 font alatt sört nem láttunk. Pedig nem puccos helyeken voltunk.
A megélhetés pedig nagyon egyéni dolog. Mi például gyakran járunk szórakozni, fizetős helyre sportolni, étterembe, ilyesmi. Ez Budapesten viszonylag olcsón megoldható, Londonban valószínűleg aranyáron menne.
-
-v-
addikt
probaltam egy teljesen elheto eletmodot megalmodni
Hát, most lehet rosszul látom, de laksz, eszel, veszel egy "bkv" bérletet ... és ennyi van ebben
Én itthon "csomó" dolgot csinálok az evésen meg bkv-n utazáson kívül .. asszem ha azokat mind csinálnám kint is, ugyanannyit, elég szép összegek jönnének ki.
Mondjuk azt se nagyon értem, itthon lakásbérléssel havi 150ből hogy lehet kijönni. -
félisten
> Viszont nem Kobanyai minoseget kapsz erte.
A Heineken is pont ugyanannyi volt, mint a tobbi, szoval akkora minoseget nem kapsz erte. Pl. a The Rake a London Bridge pesti .. akarom mondani deli hidfojenel szuper hely mindenfele extra sorokkel, de a jo reszuk 9.9 font/korso. Ezek az extra sorok Budapesten 900 forint korul vannak.
[ Szerkesztve ]
while (!sleep) sheep++;
-
Viszlát
addikt
Nagyon off itt, de ahogy nem egyenlő Central Londonnal, ugyanúgy nem egyenlő a Richmond Park környékével sem. Az irodák nagy része meg nem a parkban van, szóval lehet videózni a reggeli csúcsidőszakot bármilyen közlekedési eszközön, a mocskot, a napközben 10-11 millió embert magába nyelő megavárost.
Persze nincs azzal semmi gond ha te szeretsz ott, ahogy írtam ez saját vélemény, nem kell ennyire érzékenynek lenni.
"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."
-
amargo
addikt
én nem írtam ezeket a paramétereket, bárkit írtál Te is, ha jól láttam. szerintem meg bárki nem menne ki 40k ért.. ezért írtam 100k mert, akkor a fejlesztők 99% már elgondolkozna rajta.
“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”
-
amargo
addikt
"aki elegedetlen az otthoni munkahelyevel, fizetesevel" azért mondjuk ez elég tág fogalom, hogy ki miért érzi rosszul magát és mennyi az a fizetés, ami nem elég neki. Ha 40k megemeled 100k akkor azt mondom, hogy tényleg bárki már elgondolkozna rajta.
“The workdays are long and the weekend is short? Make a turn! Bike every day, bike to work too!”
-
KMan
őstag
Havi 1 millio nem megy el a lakhatasra, meg Londonban sem "videki" nagyvarosokban, Manchester, Liverpool, Newcastle, Birmingham havi 700-800 font korul mar olyan albik vannak hogy megszolal. Rezsivel egyutt havi 1000 fontbol lehet szep lakasban jo kornyeken elni 2 fizubol. Ha az asszony is tud szakmaban keresni, havi 4000 font biztosan megvan, muszaki, penzugyi teruleten 2 kereset 6000 font siman elerheto.
[ Szerkesztve ]
Csak a balekok alszanak [SAS]
-
EQMontoya
veterán
Senki nem mondta, hogy ez rossz, vagy bármi, meg ha amúgy is szeretitek Londont és ott van a baráti társaságotok, akkor nyilván nem a pénz miatt mentél elsődlegesen.
Az egyetlen dolog, amiről itt vita volt, hogy esélyesen aránylag rosszabbul keresel ott, mint azt a szakmai tapasztalatod indokolja.Engem pont az akaszt ki ebben a topicban, hogy külföldön kolbászból van a kerítés.
Eddig kaptam külföldi ajánlatot Montrealból és Londonból, az előbbi 65k CAD (ez mondjuk 2012 végén, úgy kb. 2.5 év tapasztalattal), az utóbbi 50k GBP volt (ez idén év első felében, kb. 5 év), de egyik esetén sem éreztem azt, hogy nekem most kapát-kaszát elhajigálva kellene indulnom. Mindkettő éves bruttó természetesen.Same rules apply!
-
-v-
addikt
-
EQMontoya
veterán
hogy a jovo ev masodik feleben mar Senior Java Developer-nek hivnak ha mindent ugy csinalok, mint az elmult 1 evben.
Hát, ennek persze lehet örülni, de ha ez (addigra) 7 év tapasztalattal nem alap, akkor vagy Veled van komoly probléma, vagy a céggel. No offense, de még ha nem is értékelik sokra a külföldi tapasztalatot, azért annyira csak értelmesek, hogy felvétel előtt megnézik, mit tudsz, és arra a szintre vesznek fel.
Same rules apply!
-
Jhonny06
veterán
"Amugy sokmindent elmond az a teny, hogy tolunk ebben az evben egy kb 70 fos irodabol 2-en mondtak fel"
Hát ez konkrétan semmit nem mond el, 2 ember 1 év alatt az semmi. Főleg fejlesztőknél, akik számítanak a magasabb fizura és/vagy jobb körülményekre az új helyen. Ha 10 embert írtál volna akkor azt mondom oké, de 2 ember az semmi.
-
EQMontoya
veterán
Ezt mindenki tudja maximum 1.5 év tapasztalat után, nincs ezzel semmi gond.
Ha a HR-es mást mond, vagy udvariasan bólogat az ember, vagy kevéssé udvariasan mosolyog rajta, és ennyi. Nyilván Ő sem gondolja komolyan, csak ezt kell mondania. Szerintem a Nicolas Cage-től tanulták el:
Tapasztalataim szerint a legjobb kapcsolatok alapja a csalás és a hazugság. Mivel többnyire ezekkel is végződnek, logikus ezekkel is nyitni.
Gond akkor van, ha valaki elhiszi és utána komolyan is gondolja.Same rules apply!
-
-v-
addikt
Persze, abszolut .. az egyéni fogyasztói kosár számít, ha valaki utazós fajta mondjuk, és szeret külföldre járogatni, nyilván ez itthon sokkal nagyobb teher (pláne az egyre szarabb forint árfolyammal) mint egy kinti fizuból. De van amivel meg fordítva van Ha nem szűkösen meg létminimumból él itthon sem az ember, akkor valószínűleg sportol, van valami hobbija, van autója stb ... szóval csinál "extra" dolgokat a teljesen alap lakok kajálok stb. dolgokon kívül. Na meg ha egészségre kell valami, gyereknek ez az ott azért tudnak árak lenni. Svájcból is azért csak-csak hazajönnek fogorvoshoz az emberek
-
G.Zs.
senior tag
Bocsanat, annyit gondolkodtam hogy beirjam-e forintban is, hogy a font az lemaradt. Szal 2500GBP.
Ez a penz szerintem a realitas ha Magyarorszagrol jossz 5 ev tapasztalattal. (A 6. evet mar ugye itt toltottem.)
Az elmult 1-2 evben rajtam kivul egyreszt a menyasszonyom, masreszt jopar volt otthoni kollega jott ki kulonbozo cegekhez, es mindenki nagyjabol ennyit kapott. Ha szerencsed van a 3000 nem elkepzelhetetlen, foleg a bank szektorban, de nem az az altalanos 5 ev tapasztalattal.6 ev Londoni tapasztalattal 3500GBP netto siman, de az meg odebb van.
Bar nem a topic temaja, csak hogy lehessen realisan kalkulalni, ha valaki most tervezgeti a kikoltozest:
En nyugat Londonban elek, nem elit, de rendezett, nyugodt kornyeken. 1000 plusz rezsitol kezdodik egy studio, 1200-tol a masfel szobas lakas, 1400-tol ket szoba plusz nappali is van. Az albit nem egyedul fizetem, a menyasszonyommal elunk ket programozoi berbol. Ebbol pont olyan eletszinvonalon tudunk itt elni, mint otthon. Egyelore... csakhogy ez itt a kezdet volt, jovore mindkettonknek realitas az eloleptetes.Amugy meg nekunk kijonni nem penzkerdes volt. Otthon Budapesten mindketten eleg jo nevu cegnek dolgoztunk, viszonylag jo fizetesert, megsem voltunk elegedettek, leginkabb a munkahelyi korulmenyekkel es unalmas projektekkel.
Amugy meg alapvetoen nagyon szeretem Londont minden elonyevel es hatranyaval egyutt, raadasul a legjobb barataim tobbsege is itt el (egy masik resze meg Nemetorszagban, otthon meg mar sajna senki), es ez szinten egyik oka volt a dontesunknek, hogy ide jottunk.
[ Szerkesztve ]
Ha a menyasszony apja az örömapa, a menyasszony anyja az örömanya akkor a menyasszony az örömlány?
-
nagyúr
havi 3500-4500 euró + juttatások. a senior bér alja az 5000. de mint mindig, itt is bejön még az, mennyire kellesz nekik.
ja és ne felejtsd el, kint 14 hónapot fizetnek egy évben. javasoslom tanulmányozásra a az informatikai szakszervezet érvényes kollektív szerződését. st1 vagy st2 vagy, és a regelstufe felel meg a 4 évednek.[ Szerkesztve ]
Tudod, mit jelent az, hogy nemezis? Az érintett, erősebb fél kinyilatkoztatása a méltó büntetés mértékét illetően. Az érintett fél jelen esetben egy szadista állat... én.
-
Mawyx
őstag
Szóval jr tesztelő fizuigény? Álláshirdetésből nem derül ki általában, nem tudni multi hirdet vagy kis cég, de fizuigényt látatlanba is írni kell.
Egy nő gondjait amúgy sem megoldani kell, hanem meghallgatni./Eastman/ | Ami árammal működik, vagy rá lehet tenni egy számítógép tetejére, az informatikusi munka :)
-
Mawyx
őstag
Junior szoftvertesztelők fizuja kb mennyi Bp-n?
Tapasztalat nélkül csak infó diploma mint tapasztalattal lehet jelentkezni vajon?Egy nő gondjait amúgy sem megoldani kell, hanem meghallgatni./Eastman/ | Ami árammal működik, vagy rá lehet tenni egy számítógép tetejére, az informatikusi munka :)
-
Mercutio_
félisten
Ezek közül melyik tanfolyam?
Egyéb programozási előképzettséged volt, vagy csak amit villanykaron leadnak 1/2 év C alapjai?Komoly, hogy 5 napos tanfolyamért elkérnek 3-400k-t?
Eladó/Cserélhető: GERE Kopar faládák, ÓRA:Orient Bambino II Bigsize, Parnis Pilóta, FANTASY könyvek (Terry Pratchett majdnem összes, egyebek), Garis keskeny MOSOGATÓGÉP, könyvespolcok, MOSÓGÉP
Új hozzászólás Aktív témák
- Pioneer DDJ-FLX10 (35 hónap garancia, makulátlan állapot)
- GAMER/UTÓMUNKA PC/GTX1080/i7.7820X/64GB.RAM/1TB.HDD/512GB.SSD+256GB.SSD
- Xiaomi 12T 8/128GB // Újszerű // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23+ 8/256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23 128GB és 256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia //
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest