Már a mobilos Chrome is tud fordítani

Éveket kellett várni rá, de végre itt van: a Chrome most megjelent 28-as verziója tartalmazza a böngésző asztali verziójában már évek óta használható fordítás funkciót. Ez ugyanúgy működik, mint azt a desktop változatban már megszokhattuk, ha idegen nyelvű oldalra tévedünk, akkor a Chrome egy, az képernyő alján megjelenő sávban megkérdezi, hogy lefordítsa-e nekünk az oldalt.

A frissített böngésző már tableteken is támogatja a teljes képernyős módot, azaz, ha egy weboldalon lefele görgetünk, a fenti böngészősáv automatikusan eltűnik. A jobbról balra olvasandó nyelveket használók számára pedig ezentúl erre optimalizált felhasználói felület lesz.

A Play Store-on az újdonságok alatt nincs megemlítve, de a Google blogbejegyzéséből az is kiderül, hogy a cég bekapcsolja kísérleti adattömörítő szolgáltatását is, mellyel állítása szerint sokkal kisebb adatforgalom mellett böngészhetünk majd.

Az új Chrome-ra a napokban lehet majd frissíteni a Play Store-on keresztül.

Azóta történt

Előzmények