-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
ÁdiBá
veterán
Terrán fajnál mennyi dolgozó után érdemes lerakni az expandot 1v1ben?
14 scv plussz egy őszvér 2supply majd 1 bunker? utána a commandcenter?ÁdiBá
-
kovsol
titán
Az a gond, hogy most már egyre kevesebb az aktív játékos, és a rendszert arra tervezték, hogy az aktív játékosokat besorolja. Azt feltételezik, hogy valaki pár hónapot nem játszik akkor már elfelejtett játszani, ami nem igaz, mert a stabil alapok megvannak, max kicsit be van rozsdásodva az ember, de attól még mikrózni tud, és a makró is könnyebben megy, mert már korábban berögzültek az alapok. Én úgy 10 ezer Warcraft3 mérkőzésen vagyok túl, és mióta kijött a SC2 nem igazán játszok már a WC3-al, de mai napig ha néha felmegyek becsukott szemmel megcsinálom a kezdést. Gyorsbillentyűket most is tudom mindegyik fajhoz. És sorolhatnám még az ilyen berögzült dolgokat.
May the Force be with you!
-
Zoz
őstag
válasz kovsol #45896 üzenetére
Na pont ez a baj Haverral már fel is adtuk a játékot, mivel folyton csak ilyen éppen lesorolt, de valójában brutál erős ellenfeleket kaptunk.
Nagyjából 10 játszmából 6 ilyen volt, 3 olyan, akik igyekeztek lesoroltatni magukat, és egyből kiléptek. 1 totál noob. Ezzel így le tudta a nyerjünk mi is opciót a rendszer, persze nem volt benne semmi élvezet. És marad 1 ahol tényleg hasonló szintű ellenfél és élvezetes játszma jön ki.A WOL idején még nagyon jó volt a rendszer, először gondoltam úgy, hogy végre egy játék ami megérte az árát, elő is rendeltük a HOTS-t. De aztán egyre jobban elb...ták az egész liga rendszert A harmadik részt majd csak valami leárazáson fogom megvenni, csak a kampányért...
-
kovsol
titán
válasz hakkan #45893 üzenetére
Amíg nem sorol be addig majd az első 5 mérkőzésen kaphatsz erőseket, és utána is néha besorsol erősebb játékost, hogy látszódjon mire vagy elég mondjuk egy goldos ellen. Szóval egy ilyen nagyobb bukó után nem kell elkeseredni.
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Eyesis
őstag
válasz hakkan #45886 üzenetére
hát sajnos AI ellen nem jó a replay
Próbálkozz emberek ellen játszani! Amúgy is sokkal élvezetesebb lesz, hiszen egy másik emberrel játszol.Amúgy azt próbáld ki először, hogy költesz rendesen... Próbáld ki, hogy 1 basen maradsz 3 barack-al, vagy 1 barack 1 factory 1 starport és miközben támadsz is csinálsz egységeket. Aztán lehet gyakorolni ezt 2 base-ből
[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
föccer
nagyúr
válasz hakkan #45886 üzenetére
Terran OP juj, mindig is tudtam.
Tech ellen robotech. Immortal, chargelot. Úgy fog elolvadni a tankline, mint ha vajból lenne.
A feltöltött adatokra: erősíteni kell a gazdasáot és jobban kell figyelned a költésre. Az átlagos bevételed 1300-1500 körül legen, míg az átlagos elköltetlen forrásokat 500 körülre kellene leszorítani egy 20-25 perces meccsen.
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
-
hakkan
tag
válasz BeLucZ #45860 üzenetére
Na jöttem megint sírni
A Medium botot gond nélkül elverem a mass Stalker +colossi taktikával amit mondtál, de bármilyen hard bot ellen is megyek, nagyon csúnyán elver. Hoykeyelek mindent, próbálok microzni is( Marineok ellen vagy Zealotok ellen nagyon jól megy a többi is alakul szerintem). controlgroupok a bázisépületeken vannak, chronozom a techet is folymatosan megy. Egyszer csak megjelenik a bot, hatalmas nagy sereg az enyém meg semmi, pedig 8 gwel warpolok amint lehet és szétver. Tuti valamit nagyon elrontok vagy csak csalnak a botok
Szerk: Blinkelgetek rendesen[ Szerkesztve ]
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
oxox
addikt
a mech terran pont ezert brutal zerg ellen...ha nem akarsz tankot hozni /ling-bling ellen/, lehozol kettesevel 10 widowmine-t, es johetnek a lingek blingek....vagy ha akarsz tankot hozni, akkor szinten johet barmi, tank + hellbat mindent fog kb foldon, thortol meg johetnek a mutak (maxolt ultra az egyetlen ami talan jo ellene, de ott sem biztos, hogy az elso hullam atmegy rajta...csakhat a zergnek ha van gazdasaga/es larva managementje, akkor negyed annyi ido, hogy ismet tamadjon, mint a terrannak, hogy ismet bevedekezzen.
tegnap toltam megint nehany 2v2-t...ZT ellen, en toss csapattars T....mm+tankra ment...makra pont kiszurtam, hogy ot tamadnak, es az utolso utani pillanatban szoltam, hogy talpaljon le..ling+bling+hydra-infestor tank marine+medic jott ellene...nullaztak minket (a vegere ertem oda, stalker, ht, phonix osszeallitassal), de ok is elfogytak (phonixekkel felkapkodtam a tankokat, a ht-kal meg feedbackaeltem az infestorokat...el is ment a kedve az infestortol)...csapattarsam rament mass thorra ezek utan..hat ugy ette a tank+marine-t, hogy orom volt nezni. Mondjuk nelkule sem lett volna nagy csoda a stalker, zea, archon, colo, ht, phonix, imo, sentry seregem ellen (volt minden mint a bucsuban), 3/3/3 fejlesztes, blink, charge...ritka, hogy ennyire feltechelek
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
ÁdiBá
veterán
Nincs is jobb mikor a parti elején rádobok a zergre 2-2 battle heliont majd rám küldi a lingset aztán rá jön hogy az nem jó majd küldi a banelingeket majd felkapom a battlehelionokat ledobok neki egy ket mandrat. apm hijján neki küldi az egészet... : D aztán fojtatom amit elkezdtem.... en elvagyok a magam 115 - 100 apm érékével. Kivitelezhető.
ÁdiBá
-
oxox
addikt
válasz BeLucZ #45871 üzenetére
zergel is hatekonyan lehet droppolni....de a terrannak a stim+heal miatt bemesz-kimesz, nem buksz semmit nagyon ott van....meg persze a sebesseg a medicnek..
tossal a cannon drop a fun mondjuk masnal meg nem lattam (en is csak team fun-ban probalkoztam vele)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
-
ÁdiBá
veterán
válasz Ghoosty #45867 üzenetére
Én soha nem szoktam egy full egységgel massolni. Ha csak thort csinálok azt könnyen lelehet követni. 1v1 platinába már ilyet elèg nehéz bejátszani. Én maradok a droppolásoknál észnélkül terránnal.
Nem nagy egység kell hanem megfelelő helyen kell támadni kiss egységgel szerintem...
[ Szerkesztve ]
ÁdiBá
-
Ghoosty
őstag
válasz BeLucZ #45865 üzenetére
Akár lehetne működő is. Mass marine tud működni, mass stalker tud működni, mass ling ritkában, de tud működni, mass muta, mass voidray tud működni, sorolhatnám. Tehát a massolás alapvetően működhet. Csak kell hozzá a megfelelő helyzet.
Ezek szerint a sejtésem megfelelő volt, thornál nemigen van ilyen helyzet.Ha viszont nem egyáltalán nem működő stratégiát használsz, akkor lehet, hogy nem is volt "low level kamu profil".
Immortalt tudom, hogy countereli, csak az nem feltétlenül elérhető gyorsan kellő mennyiségben, a többi esetben viszont igen.
-
BeLucZ
addikt
válasz Ghoosty #45864 üzenetére
dehogy működő csak szórakoztam de sajna nem jött be gyakorlatilag minden countereli
engem a thorban legjobban a lassúság zavar mind a mozgásban, mind a lövésben, kb semmi értelme ennek az egységnek már ultra ellen esetleg jó, de mass air ellen se olyan jó már, mint a wolban
1-2-t érdemes lehet vinni az mmm góc mögött ,ha valaki nagyon erőlteti a phoenixet
pnél amúgy az immortal a legdurvább countere, de nagyobb mennyisége chargelot és carrier is reggelire eszi, sőt nagyobb mennyiségű blink stalker is gyorsan beveri a lassú sebzése miatt
[ Szerkesztve ]
-
Ghoosty
őstag
válasz BeLucZ #45863 üzenetére
Ez a mass thor ez tényleg működő stratégia?
-z-nél az alap egység üti
-t-nél a leggyakoribb kombó az MMM üti
-p-t azt kevéssé ismerem, de úgy rémlik a zealot ütiEzek mellett szerintem bárki szanaszét gyepált volna. Mert még meglepetést is elég nehéz elérni, mert iszonyat lassan gyártódnak és viszonylag drágák, tehát betárazni is nehéz őket.
-
BeLucZ
addikt
vááá customba mass thor noobkodni akartam erre pont kifogtam olyan embereket, akik low level kamu profilokkal tolják, de közbe elég magas szinten nyomják, szanaszét gyepáltak
-
-
BeLucZ
addikt
válasz hakkan #45856 üzenetére
még annyit elfelejtettem, hogy ha tudod, gyakorold be a hotkeyeket, nekem hatalmas áttörést hozott gyorsaságban és hatékonyságban az aktív billentyű használat, több mindenre tudtam odafigyelni párhuzamosan.
jelöld ki a gyártósorokat( ctrl+click), rakjad őket egy számra, pl 5-ösre szoktam én és rallyzzad utánpótlásnak vagy egy kijelölt helyre és miközben teszed a dolgod, csak nyomogatod az A betűt( pl marinenál) és löki a unitokat, közben te vezérelheted az egységeket, gazdaságodat simán. sereg mindig menjen az 1-es hotkeyre és ha támadsz csak megnyomod az 1-est és a+click üres területre a közelben
mindenképp feküdj rá a gyorsgombokra, sokkal eredményesebb gyorsabb leszel általuk és tanuld meg mi mi ellen jó, ebben segít a help menü is, bár nem minden pontjával értek egyet
ha valamit nem értesz, kérdezz; ha megvernek egy csatában és sokszor ugyanazzal a kompozicioval, ird le nekünk és megirjuk mivel tudod megverni
-
BeLucZ
addikt
válasz hakkan #45856 üzenetére
Colossus szárazföldi egység Nem kell neki fejleszteni légifegyverzetet Az csak a stargate unitoknak kell!
Nah alakul ez, még gyúrjál rá és hamarosan mehet ember ellen is a móka.
(#45857) Ghoosty:
nem túlzás, persze itt most pure macro game-ra gondoltam, elméleti maximumra
nyilván ha 2 percenként bedroppolnak a mainre, akkor ezt nem lehet így teljesíteni
(#45858) föccer:
igen, a stephanos 12 percre 200/200 mass roach nem rossz akkora mennyiségnél és olyan korán tényleg nem gáz ha nincs fejlesztés, de nem túl életszerű példa, meg hát ha derítik azért lehet fogni sentry void immoval szerintem, rommá chronozva az immokat
[ Szerkesztve ]
-
föccer
nagyúr
válasz Ghoosty #45857 üzenetére
Hát, ha semmit nem csinálnak, akkor meg lehet. Mondjuk Stephano eleinte versenyeken is simán megcsinálta, hogy 12 percre megvolt 200/200, igaz fejlesztése nem igazán volt.
üdv, föccer
[ Szerkesztve ]
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
-
hakkan
tag
válasz BeLucZ #45855 üzenetére
Ez a taktika aztán döfi Végre örültem hogy porig aláztam a medium botot 20. perc 40+ Stalker 4 Colossi
1 Sentry 2/2/2 Ground level weapons. A Colussinak a levegő kell vagy nem?
Szerk 29 Apm Ami rekordom Protossal Milyen jó játék ez gyerekek. Hogy nem vettem még ezt meg régebben?[ Szerkesztve ]
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
hakkan
tag
válasz BeLucZ #45853 üzenetére
A 12-14. percre kb Terranal csináltam vagy 10 marinet meg 2 bansheet. Wow tényleg sok ez a szöveg. Érteni értem amiről beszélsz de olyan szinten lassú és bamba vagyok játék közben, főleg amikor csatázok. Semmire nem tudok odafigyelni közben. Medium botra ráállok és begyakorolom a taktikát amit mondtál.
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
BeLucZ
addikt
válasz hakkan #45852 üzenetére
stalker colot úgy gondoltam, hogy van kb 5-6 colod, de minimum 3-4 többi stalker, 50-60 db és fejlesztve 3/3/3 + blink persze, hogy védjed a colokat ha szükséges hátulról támadják őket
persze nem mindegy mire készül el ideális kb 2 robo + 6-8 GW, ez a minimum gyártó sor 2-3 basehez, de érdemes a gyors utánpótlás miatt több gw-t csinálni, hogy miközben olvad a sereged csata közben, akkor termelni tudjad a unitokat közben
timingre nagyon figyelj: 12-14 percre illik egy tisztességesebb stalker colo sereget összerakni 2/2-es fejlesztéssel legalább; 17-20 ra pedig totál max 200/200 full upgraded army, ha nem nagyon tudod teljesiteni ezt akkor nincs rendben a makród, bármilyen gépet vagy embert elpicsázol ha gyorsan tudsz ütőképes sereget csinálni
fejlesztésekre tényleg figyelj, colossus 3-as fegyverrel kibeba durva azonnal öli a lingeket pl
és ne csak a click hanem közelíts mindig és a -click, mert ha csak 1szer megnyomod akkor mindig csak az első sorok harcolnak, mivel a hátsók nem férnek oda rendesen és kivül esik az ellenség a lőtávjukon, a dpst(sebzést) igy tudod nagyon jól maximalizálni
területre ható támadások ellen pedig spliteld a sereged, húzd szét hogy kevesebb egység sérüljön és többet kelljen használni az ellenfélnek a képességet, pl storm
de ez már egy fejlettebb szint sok lesz ez igy egyszerre
[ Szerkesztve ]
-
hakkan
tag
válasz BeLucZ #45850 üzenetére
Régen próbálkoztam Stalker Coloval de nem túnt jónak a hard bot elvert többször is.
Most olyan csináltam magamtól hogy Banshee meg Viking. Csináltam egy csomót utána Viking le a földre és dara. A Bot meg feladta(bár ez csak medium volt). A fejlesztéseket nem is gondoltam hogy jók de akkor mostmár figyelni fogok rájuk.
Szerk: A stalker Colot úgy értem hogy csináltam vagy 50 stalkert meg vagy 10 colossust és Attack click mindig a földre
Szerk 2: Megkeresem ezt a micro tournamentet.[ Szerkesztve ]
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
BeLucZ
addikt
válasz hakkan #45849 üzenetére
amit még elfelejtettem, ha van időd, tolj egy kis micro tournamentet is, nagyon fontos egy csatánál, milyen technikával harcolsz, érdemes move a-move, move- amove-olni gyorsan, maximalizálni a DPS-t, sok múlik a gyorsaságon és precízségen is a jó seregkompozíció mellett, a jó gazdaság mellett tanulj meg minél jobban mikrózni, minél kisebb seregből minél többet kihozni
-
BeLucZ
addikt
válasz hakkan #45849 üzenetére
jó makró mellett a következő kombók sikeresek véleményem szerint nagy általánosságban:
protoss:
-mass stalkers-colo, stalkers-immo-archon, a seregbe rakhatsz pár sentryt is és Ht-t ha tudod használni
sentry mellett szól a remek forcefield képesség illetve a guardian shield( személyes kedvenc) 3/3-as armor/shield mellé még befigyel a 2-es reduce, tényleg elpusztíthatatlanok lesznek ez egységek; HT-nál a stormot ugye nem kell magyaráznom, főleg bio unitok ellen ütős; lehet próbálkozni air-orientált armyval, de nagyban függ az ellenféle jóindulatán/bénaságán az elkészítésük( void-carrier-tempest stb.)
terran:
-tank+viking, MMM(M), tank+marine, banshee harass aktív használata mellett bármilyen sereg
tank viking személyes kedvencem, mert igen hatékony sok minden ellen, csak nagyon sok múlik a remek derítésen és a tökéletes siege-timingon
zerg:
roach-hydra, muta-ling-bling, infestor-hydra-ultra stb.
szerk: gyakorold be protossal a stalker+colo-t, nem nehéz megcsinálni és igen erős minden ellen szinte, goldig el lehet vele jutni lazán, utána már sűrűn meg fognak verni a fél körívben stimmelt marauderheavy mmm+viking szendviccsel
ha ezeket a seregkompozíciókat elsajátítod viszonylag hamar és odafigyelsz a jó makróra elég magas szinten űzheted a gamet
ja és a FEJLESZTÉSEK-re nagyon figyelj, rengeteg múlik rajtuk, főleg a játék közepe-vége fele egy nagyobb seregnél sorsdöntő lehet melyik seregnek van jobb fejlesztése, protossnál még chronózni is van lehetőséged őket, ne sajnáld rájuk
[ Szerkesztve ]
-
hakkan
tag
válasz netpeti98 #45848 üzenetére
Valaki pesztonkálna azt megköszönném. Találtam egy ilyen 12-12 reaper FE nevű kezdőtaktikát. Itt egy videó amit néztem[link]
Az order ott van a leírásban. Azt szeretném kérdezni hogy ez használható -e, mert nem találtam túl friss videókat vagy ha tudtok valami hülyebarát taktikát Terrannál akkor azt megköszönném
Szerk: Ha nagyon értetlenkedem akkor osszatok ki mert nem veszem észre[ Szerkesztve ]
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
netpeti98
addikt
Kezdőkét szerintem egy fajt gyakoroljon be. Az eltérő játékmechanika miatt randommal sokkal nehezebben fogja memorizáli a hotkeyeket és a nyersanyagöltése is többet kell koncentrálni.
A protoss abból a szempontból jó kezdőként, hogy a 4 gate könnyen elsajátítható, nem szabad a bázisodon ülni vele, a bo olvasást és a supply block elkerülését is megtanítja. A protoss legnagyobb fegyveréről a warp gateről már ne is beszéljünk.
Saját példámból tudom, én is szórakoztam mindenféle bo-val harder ai-ig, aztán kimentem ladderre és mégis a 4 gatel (ritkán mass void ) jutottam el silverbe.[ Szerkesztve ]
-
hakkan
tag
-
oxox
addikt
válasz hakkan #45844 üzenetére
ha ram hallgatsz random fajjal mesz.... sokkal lassabban fogsz haladni, de amit elersz, az tartosabb lesz, es egy szint folott ez nagyon nagy elonyt jelent (es ott konnyebben lepsz majd 1-rol...vagy 8-rol a 9-re, hiszen ismered a masik fajt is, es tudod, hogy mikor-mi johet). es szorakoztatobb is.
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
válasz hakkan #45838 üzenetére
tapasztalatom szerint zerg-hez kell a legtobb apm...nekem van, hogy 130-140-nel sincs figyelmem a creepre...egyszeruen tul sok egyseg van, tul sok bazis, tul sok queen...mondjuk ha raerzer akkor a zerg nagy fun (es vele valtasz leggyorsabban csapatosszetetelt)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
hakkan
tag
válasz föccer #45837 üzenetére
Protossal játszottam annyit mint terrannal, de sok skill van szinte minden egységnél és nehéz őket használni meg el is felejtem. A Zergeknek a egység és bázis gyártás meg túlkomplikáltnak tünt. Mindenképpen kipróbálom majd azért a zerget is.
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
föccer
nagyúr
válasz hakkan #45836 üzenetére
Helyes, helyes.
lehet érdemes kipróbálni a másik két fajt is pár napig, hétig.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
válasz Winner_hun #45834 üzenetére
27-et csinálok 1 bázisra -> csinálj több parasztot, több bázisra.
Teljesen helytálló volt egymás mellett a két hsz.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Winner_hun
titán
-
föccer
nagyúr
válasz Winner_hun #45832 üzenetére
Nyilván az exppel számoltam.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
föccer
nagyúr
válasz hakkan #45830 üzenetére
27 az nagyon kevés. még a T-nek is kell minimum 50-55 paraszt.
Expelni pedig nem bátorság kérdése, Ahhoz, hogy meg tudd védeni, map controlt kell tartanod. Azaz, figyelni, hogy mikor, merre jár az ellenfled. xel naga towereket foglalni, esetleg a vonulási útvonalra, kulcs pozíciókba 1-1 marint beállítani, hogy eszre vedd, hogy mikor, milyen irányból támadnak és annak megfelelően kell pozicionálni a saját seregedet.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
hakkan
tag
válasz netpeti98 #45826 üzenetére
A supply limitre mindig figyelek, azonban Scv-t csak addig csinálok amig nincs 27 összesen. Expelni soha sem merek mert tuti nem tudnám megvédeni. A mule és társai is jól fogynak. Sokszor azt veszem észre hogy csak nézelődök és ne csinálok semmit. Meg ha csatázok közben teljesen megfelejtkezek a bázisról. Túl sok dologra kéne figyelnem.
Szerk: az APM mérvadó nagyon?[ Szerkesztve ]
Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
föccer
nagyúr
válasz netpeti98 #45826 üzenetére
Illetve folyamatos paraszt gyártás, ami talán az egyik legfontosabb.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
netpeti98
addikt
válasz hakkan #45825 üzenetére
Kezdőként 3 dologra kell figyelni: folyamatos nyersanyagköltés, supply block elkerülése, és kihasználni a főépületet (itt arra gondolok, hogy t-vel folyamatosan lehívni a mule-okat, protossnál chronózni, zergnél pedig a lárvákra figyelni).
Ha ezekből az egyik (leginkább az első kettő) elmarad akkor hiába tanulsz be akármilyen buildet a sok kies lemaradás össze fog adódni. -
hakkan
tag
Sziasztok!
Még decemberben megvettem a Starcraftot, de akkor még nem multiztam vele, most viszont kedvem van hozzá. Találtam taktikákat is a neten meg minden de valahogy közel sem megy úgy ahogy írja. Terran 3 Barakk buildot építek de nagyon lassan sikerült egy normális sereg kb 10. percre vagy később egy ilyen 30-40 fős főleg Marine meg egy kis Marauder. 25 RPM megy maximum, bár teljesen kezdő vagyok mindenféle stratégiában. A botokat mediumig levertem 1v1-ben, de a hard megöl simán. Mentem két 1v1 unrankedet is, de Arany meg valami Platinum keretesek ellen voltam. Simán megöltek a Roachokkal. Láttam itt a Kezdők kézikönyve cikkeket, most kezdem el olvasni őket.
Hátha van valami észrevételetek hogy miért ennyire szuper nehezen megy a kezdet.Amiből befőttet, abból pálinkát is!
-
ÁdiBá
veterán
Ohhh jeeee!
Megvan az 1v1 Platinum. Végre sikerült magam az első helyről feltornásznom hogy felrakjon a szerver 1v1 Swarm Platnium-ra.ÁdiBá
-
Winner_hun
titán
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
föccer
nagyúr
válasz AeSDé Team #45820 üzenetére
Hardveraprón keress, ott van külön szoftver kategória. Szakmai topikba nem fog senki hirdetést betenni, mert a szabályzat tiltja.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
AeSDé Team
őstag
válasz AeSDé Team #45819 üzenetére
Esetleg árul itt valaki PH-n?
-
AeSDé Team
őstag
Sziasztok! Hol lehet mostanában olcsón beszerezni az alap játékot + kieget egy csomagban? Mennyi az ára?
-
Ghoosty
őstag
-Kevesebb mineral lesz minden bázison
-tesztelik, hogy a harc lassab legyen, de a kezdeti 40%-os lassítás nem jött be
-az egységek automata beavatkozási hatókörét növelni akarjákTerrean az amit leírtál.
Protoss:Új egység, még nincs neve. Távolsági gateway egység speciális képesség.
2 lesz belőle. A "klón" nem tud támadni, de őt se tudják. Tud mozogni és egy idő után az eredeti egység oda teleportál, ahol ez a "klón" van.Immortal barrier képessége mostantól nem fejlesztés, de csökkentették a pajzsot 200-ról 100-ra
Tempest: közelebb hozzák a HOTS verzióhoz, de a massive sebzés bónuszt elveszik, de kap valami desintegrate skillt
Zerg:
Valamit akarnak változtatni az infestoron és a viperen, de nem teljesen értettem meg, mit.
Roach: Mostantól nem fejlesztés a burrow move.
Nagyjából ennyi.
-
ÁdiBá
veterán
Valaki tudna nekem segíteni picit hogy milyen javításokat tartalmaz az új LotV multi beta rész?
Látom több egységet kivett a blizzard.
Herc illetve a Thor javítása már nem elérhető...ÁdiBá
-
föccer
nagyúr
válasz wjbhbdux #45814 üzenetére
Én csak az artok miatt venném meg.
LotV is meglesz CE-ben.
üdv, föccer
Építésztechnikus. Építőmérnök. Ingatlan adás-vétel vevő oldali támogatása. Mérnök tanácsadás, felújításhoz, átépítéshez. Excel feladatok megoldása. Lézergravírozás. Mindent IS csinálok: www.jatekosfejlodes.hu
-
Eyesis
őstag
Van valaki aki szeretné megvenni a játékot és a kiegészítőjét?
Engem csak a könyv érdekelneEyesis
-
nonsen5e
veterán
StarCraft II battlechest érkezik - vajon fizikai formában is? Ezer éve megvan a játék, de túl szépen néz ki a boxart.
D4: hunPH, nonsense#2596
-
whitezo88
nagyúr
egy ideje nem követem a SC2 szcénát, de úgy néz ki (újabb) sc2 pro hagyja ott másért a teret [link]
érdekes az is mennyi ex-sc2 pro ment pl Hearthstoneba is "kazuárkodni". Forsen, Sjow, Trump, Monk (aki egy ideje mondjuk nem versenyez), Massan, stb stb.
-
Winner_hun
titán
► "Kicsit olyan webcaritas" ◄ ヅ
-
oxox
addikt
menni fog ez...platina randomot vertem siman (o terran, en zerg)
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
oxox
addikt
terran ellen...183apm...nem rossz...97-el vertem
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
-
netpeti98
addikt
Én mostanában zergeztem kicsit, ha valaki hívott bronzban 2v2-t játszani. Oda még elég a T és Z tudásom.
Eyesis: 4,74 Euróért Best buy volt.
Visszatérve az SC2-re ez a szezon valamiért nem tetszik, lehet, hogy a mapok is hozzátesznek egy kicsit ehhez az érzéshez. Kb 2 hét múlva lesz időm megint aktívan ladderezni, addigra remélhetőleg elmúlik ez az érzés. -
oxox
addikt
válasz netpeti98 #45799 üzenetére
gracias ...ezért válltottam én is random fajra...gyémánt megvolt tossal, és már marhára untam (ha nem fotelből játszanék, akkor lehet master alját is megkarcoltam volna...plane egy rendes klavival)...de ez a platina több mint elég nekem random fajjal...vannak esetek amikor lövésem nincs mit kéne csinálni, főleg late gameben...pl zergként mikor tank helions thorok jönnek...úgy omlik össze a zerg sereg, hogy szinte semmi nem marad...persze, tudom, hogy a zergnek ez a lényege, hogy 30sec múlva megint 200/200-on van, de nem tudom mit kéne hozni ellene (meg pl. infestort,vipert még nem is nagyon hoztam, pedig mindkettő igen op, de hiába pörög fel az apm-em (volt már 160), ezekre nem lenne már szabad kapacitásom....dehát ilyen ez a popszakma...az már egy másik lvl lesz.)
[ Szerkesztve ]
Ki gépen száll fölébe.... SC2 nick: oxox character code: 698...dio3/ow: oxox#1525 + #21838
Új hozzászólás Aktív témák
- Pioneer DDJ-FLX10 (35 hónap garancia, makulátlan állapot)
- GAMER/UTÓMUNKA PC/GTX1080/i7.7820X/64GB.RAM/1TB.HDD/512GB.SSD+256GB.SSD
- Xiaomi 12T 8/128GB // Újszerű // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23+ 8/256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia//
- Samsung Galaxy S23 128GB és 256GB // ÚJ // ÁFÁS Számla+Garancia //
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest