Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • BeZol

    őstag

    válasz Gsx-rr #39945 üzenetére

    Hát ránéztem a 30d cabrio választékra, olyan 15ezer euro környékétől indulnak a normálisabbak, és még azokba is bele tudok kötni.

    Szerintem ne ekézzétek a diesel cabriókat, mert nekem az van, és eredetileg évi 30-40ezer km-res távokra volt tervezve a használata, az már más tészta, hogy ez csak 3 évig volt így, azóta pedig csak 10-15ezrek mennek bele.
    Németeknél az E93 330d drágább volt újonnan, mint a 335i, míg Magyarországon 14.6m volt a 30d, és 14.8m a 35i! Tehát ár alapján ezt a kettőt lehet összehasonlítani, h benzin kontra diesel, és ha anno 35i lett volna véve, akkor most a spritmonitor szerint 7.6 literes fogyasztás állna a 11 literessel szemben.
    Én hajszál híján 200ezer km-nél tartok most, ki lehet matekozni, hogy a 35i esetén most 400 Ft-os prémium üzemannyagot tankolgatva 2,72m Ft-tal lennék szegényebb. Szebb hangja lenne, jobban menne a 35i, használtan hobbiautónak én is biztos így venném, de van az az életvitel, ami esetén teljesen rendben van dieselesként (keménytetős cabrióról beszélünk, amivel télen is ugyanúgy rodeózik az ember). Engem egyébként a benzinesekkel kapcsolatosan az bosszant a leginkább, hogy gyakrabban kell tankolgatni :DDD
    Szóval jó az a diesel sor6, egy próbakört mindenképp megérdemel, mert teljesen más dimenzió, mint a 20d motorok, viszont saját tapasztalat, hogy 200ezer km környékén közel 2millát bele lehet (és darabokban kb max 240ezer km-ig kell is) önteni, h újabb 200ezer km-ig ne kelljen csak olajcserékre járni. A benzines részt nem vágom, de a poén ugye az, hogy ezeket a költségeket alsó hangon 240ezer km-ig simán meg lehet spórolni, mert nem fog alattad megállni a kocsi, csak majd olyan 300ezer környékén... Na valószínű, hogy ilyen tekert 300+ ezer km-es az az elgondolkodtató 9-13 ezer euros autóválaszték, viszont mondom, kb. 2 milla és olyan lesz mint új korában.
    Annyiból ver engem a használt kocsik többsége, hogy mivel 200zal közlekedek az autópályán, nekem kapott már rendesen elől és a tükröknél a fényezés, de majd egyszer ez is orvosolva lesz (immár másodjára :)) )

  • BeZol

    őstag

    válasz BeZol #22972 üzenetére

    (#39715) cOxeR:
    Egyébként ez a nehezebb dolog a 3as cabrio esetén pont nem igaz, mert könnyebb mint a vászontetős A5 cabrio és E-cabrió :U
    A roadsterek esetén nem tudom mi a szitu, ill. az új 4-es nem tudom hogyan viszonyul a mostani A5 és merci kabriókhoz hasonló motorizáltság mellett.
    Korábban rákerestem a súlyokra, lehet meglepődni.

  • BeZol

    őstag

    válasz chess001 #39710 üzenetére

    E93 olyan nehéz, mint egy 5ös bmw, cserébe laposabb nála.
    Nem mondom, h kabrióval pont kanyarvadászkodni kéne (ugye ilyenkor számít a leginkább a súly), mert pont a táj kiélvezése lenne a lényeg, de pl. nekem m-pakettal így is bőven sportos annyira, h normál kocsikhoz képest megdöbbentő módon tud kanyarodni, és az utasok ezt rohadtul nem fogják díjazni, mert ez csak a sofőrnek élvezet, a fékek pedig egy visegrád-szentendre csapatás végére pont túl is melegednek.

    Szerintem a kollega keménytető párti :U

  • BeZol

    őstag

    válasz bulikavagyok #39617 üzenetére

    de ha garanciális problémád van, akkor már le vagy sz*rva, addig ugrálnak körbe, amíg megveszed az új kocsit, meg a kötelező szervizeket letolod, egyébként üdv MO.-on ;)
    Ismerősnek nyár óta tart a garanciális ügyintézése, és csak 5ször kellett bemennie és otthagynia a kocsit emiatt...
    A legjobb az volt, mikor leadta a kocsit (én hoztam el a márkaszervízből a srácot), láttam én is hova állt, és mikor visszamentünk délután, a kocsi ugyanott állt (furán parkolt le, ezért is volt egyértelmű h nem mentek ezek vele sehova, rá se néztek). Na ezt 2szer is eljátszották vele. Szánalmas egy szalon. Nekem is megmondták, hogy oké, megcsináljuk a javítást a kocsidra, de garancia nincs rá, h jó lesz utána, nem törik el az az alkatrész x napon belül, ÉS fixen kell fizetni náluk talán 20ezer Ft-os átvizsgálási díjat, "h felmérjék" a kocsit, hiába mész konkrét hibával h ez van és ez van, ezt csinálják meg.
    Új autó vásárlása miatt ajánlom, de arra bármelyik bmw szalon megteszi ahol sok autó ácsorog, az már más kérdés, hogy hol adják a legtöbb kedvezményt, mert esélyes, hogy nekem pl. ott, ahol korábban is vettük (győrben).

    Szóval egy belülről rothadó alma az egész hely. Persze nem csak ez a hely, a többi sem kóser, ezért járok én is ezredeshez :)

  • BeZol

    őstag

    válasz cOxeR #39468 üzenetére

    A kabriók nem is arra vannak, hogy gyorsan letudd A-B szakaszt ;)
    Lenyitod a tetőt, és szépen elgurulgatsz, hogy mindenki csodálhassa a kocsidat, mert legyen akármilyen motorja, bámulni fogják. Ez egy teljesen más életérzés, ami távolról taszító lehet másoknak (főleg mikor üvölt ki a zene a kocsiból :U ).
    Teljesen rendben van a 4hengeres diesel. Hangja oké vacak, viszont 1,5 literekkel kevesebbet eszik 100on a 6hengereshez képest, és az autósok többségét ígyis otthagyod vele, tehát szerintem tökéletes "kompromisszum".
    Ettől függetlenül ugyanazt tudom hozzátenni, amit haveromnak is mondtam mikor a 440i cabrióját vette, hogy vehetett volna inkább egy E93-ast, mert funkcionalitásban ugyanaz, és negyed annyiból megúszta volna.
    Ugyanaz a tetőmechanika (igaz, lecsukott tetővel nem lehet kiemelni a csomagtartóból, ami jó dolog az újnál), ugyanúgy keménytető, csak minden eggyel frissebbe csomagolva. Egy e46-ról érdemes volt váltani E93-ra (vászonról keménytető lett), de E93ról 4es cabrióra sztem nem (vagy csak elfogult vagyok).
    Ülésszellőztetés továbbra sincs, a nyakmelegítő ülés jó dolog, de 15fok alatt nem kabriózok, addig pedig eddig is rendben volt. Individual hifi megszűnt, a csúcshifi nem szól akkorát mint e93ban, cserébe lehelettel tisztább a hangzása. Lett egy modernebb internetes spotify-os navi, hát én mp3-azok a mai napig, és megszűnt az, hogy be van borkulva a navi, napfényben cumi a használata.
    Tehát jó-jó a 4es cabrió, de kb. ugyanezeket a funkciókat megkapni egy e93-ban is, nem történt akkora előrelépés, hogy érdemes lett volna generációról generációra váltani, a következő 4es pedig már elvileg vászon lesz.
    Extra pont a 4es mellett a 8fokozatú automata :U
    Nekem továbbra is e93 m3 a projekt. Majd 1-2 év, és veszek is egy ilyet hétvégi autónak. Hétközbe meg marad az e93 330d :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz Silent77 #39122 üzenetére

    3 fapados kocsi.
    Ha már új autóra ennyire tellett, remélhetőleg szervizelni szervizelték...
    Ettől függetlenül én drágállom mindegyiket.
    12-13m Ft lehetett újonnan a 2db 3as bmw.
    4-5 éveseket 5m Ft-ért kapod, 10 évest 2,5-ért?! Nekem ez tök error, bottal nem piszkálnám egyiket sem.
    Hogy építő jellegűt is írjak, ha tényleg sok a városi használat, akkor benzinest vegyél. A keresőt használva szerintem pont a múltkor lett kitárgyalva, h ezek a benzines bmw motorok nem/sem jók amúgy.

  • BeZol

    őstag

    válasz Xero #39121 üzenetére

    Ezeket a lekérdezéseket mindig megmosolygom kicsit. Több a semminél, az biztos, viszont most így hirtelen 2 példát hoznék fel:

    Saját kocsim 0km-es óta megvan. 3. évben járt bmw szervízben 113ezer km-nél, és most 9,5 évesen 197ezerrel mentem be újra, mert muszáj volt. Te elhinnéd, hogy csak 197ezer van a kocsiban? Első 3 év alapján brutál kamu szaga lenne... Szervíztörténet pedig full ismeretlen ezek alapján!

    Másik szitu, hogy 1 éves másik kocsink kapott egy őzikét, teljes jobb oldala megsérült, mert jobb első keréknél ütközött a kocsinak, majd az egész testével rácsapódott az ajtókra. Szerinted van ennek bárhol is papíron nyoma? ;) Biztosító nem fizet, csak kötelező volt a kocsin, minden ment saját zsebből, és egy márkaszervizes szerelő intézte el maszekban.

    Első esetben egy gyanús tekert kilométeres valszeg alig szervizelt kocsi képe jön le, pedig mindkettő téves.
    A második esetben pedig egy hibátlan pár éves kocsi, ami közben mégis törve volt már.

    Az egész használtautó-vásárlás egy szerencsejáték, dehát ez van, valaki majd pár év múlva boldog tulajdonosa lesz egy "hibátlan" ámde mégis törött kocsinak ;]

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #38879 üzenetére

    Szerintem nem azonos a coupe/cabrio-val, de egyébként simán unix-nál veszem, mert 5 perc séta.

  • BeZol

    őstag

    válasz molnarpeter #38844 üzenetére

    Itt a vin kódom: PX61198

    (#38853) CharlieDrop:
    Kb. évente kiég az egyik fénykarika, az úgymond nem para, mert talán 3ezer Ft egy izzó, és mindig van tartalék a kocsiban, szóval ha kiég, akkor max 3 perc és ki is cseréltem. Én a xenonra gondoltam, tudod ami "kékes" :DDD , mert azt több 10+ éves kocsinál is láttam már, hogy nem égett nekik az egyik oldalon, na és az még nem jött elő nálam, de még hátul sem halt le egy lámpa sem, nem tudom meddig bírják ezek.

    (#38854) htomi85:
    Teljesen mind1, mert remélhetőleg sosem lesz eladva ;)
    Egy kabrió 30 éves korában is "jelenség".
    Almát körtével pedig nem hasonlítunk össze.
    A 3-as/5-ös limuzin és kombik tucatautónak számítanak egy coupe és főleg egy cabriohoz képest.
    Visszakerestem kíváncsiságból, hogy 2007 és 2011 között miből mennyit adtak el. A cabrióból 35-55ezer db-ot évente, a coupeból 30-90ezer db-ot (értelem szerűen a ciklus vége felé voltak az alacsonyabb számok, poén h a végén több cabriot adtak el mint coupe-t), míg 3as sedan 240-310ezer, touring 70-120ezer. Ugyanez 5ösből 180-310ezer sedan, 30-85ezer touring. (z4-esek 20-25ezer környékén fogynak)
    Tehát majdnem ugyanannyi 3as és 5ös bmw-t értékesítenek, és ezekhez képest alsó hangon 6-od annyi cabriot, de ha a 3as és 5ösöket egy kalap alá vesszük (sedan+touring), akkor a leggyengébb számok esetén 240+70+180+30= évi 520ezer kocsi áll évi 35-55ezer kabrioval szemben --> még szép, hogy nagyobb választék esetén nyomottabb árak lesznek a "sima" kocsiknál, mint egy ritkább típus esetén, és ez meg is látszódik a használt árakban. Persze a többségnek szóba sem jöhet egy coupe/cabrio, mert kell az 5 ajtó, nagy csomagtartó, na ezért is számít "nagyobb luxusnak" egy ilyen, meg mert ritkább is. Emellé társul, hogy a sportosabb megjelenés következtében nem öregszik olyan gyorsan a kiállása sem, meg mivel nem is lát annyit az ember belőle, úgymond szokatlan is.

    20. oldal
    21. oldal
    25. oldal

    Az évet kiválasztva az annual report-ban keresgéljétek a számokat. Érdekes módon semmilyen google találat alapján nem találtam gyártási mennyiséget, csak m3-asokra, még jó h közgázra járok és ilyen jelentéseket kellett néha olvasgatni, és sejthető volt, hogy itt lehetnek számok :U

    (#38865) majestic:
    Nálam az m-futómű miatt (és a konstans 180+-os autópályázgatások miatt is) a lengőkarokat 115ezernél kellett cserélni, de ezen kívül semmi más nem jött elő. 165ezer km-nél vittem vezérműlánccserére, és mint kiderült már meg volt nyúlva, max 8-10ezer km-t mondott rá a szerelő, és biztosan elszakadt volna, akkor pedig jöhetett volna új motor. Olyan 150ezer km környékén érdemes lehet elpasszolni, ha nem akarsz semmi komolyabbra költeni, de vannak dolgok, amiket nem a futásteljesítmény, hanem a kor miatt kell cserélni, szóval olyan max. 8 évesen 160ezer km-nél nem többel ha elpasszolod, akkor utána lenne az, hogy még biztosan zuhanna a kocsi használt ára 1-2m Ft-ot, miközben majd szépen rá is kell önteni 1-2m Ft-ot.
    Btw én 3 év alatt 112ezer km-nél jártam :DDD , csak már nem hajt úgy a vérem, hogy heti 2-3szor bulizzak az ország különböző pontjain a nyár folyamán emiatt beletekerve simán 20ezer km-t, és német egyetemre sem járok, ahonnan 3 hetente hazakocsikáztam bő 1 évig.

    [ Szerkesztve ]

  • BeZol

    őstag

    Igényesebb új bmw esetén lehet 20m Ft-tal számolni.
    Ebből lesz 10 éves korára talán az 1/5 értéke, kb. 4m Ft. A jobb állapotú kevesett futottak drágábbak, a többiek olcsóbbak ennél.
    Nekem 0 km-res kora óta megvan a kocsi, és a következőkkel kalkuláltam:
    - éves adó
    - éves biztosítás
    - éves autópályamatrica
    - évi 1 olajcsere
    - kb. 2 évente fékolaj és fékbetétcsere
    - kb. 1,5 évente új téli és nyári hátsó gumik, 3 évente 4-4 zsír új gumi

    és ehhez jöttek a nem annyira várt kiadások, mint:

    - első lengőkarok cseréje
    - első és hátsó lengéscsillapítók cseréje
    - klíma ventillátorának javítása (20ezerből megúsztam, egyébként ha cserés, akkor 120+ ezer Ft)
    - új akksi (ez igazából mehetett volna fentre is)
    - motortartó bakok cseréje
    - tömítések cseréje, mert folyott az olaj le végig a váltón
    - dpf-nél is volt vmi, amit cserélni kellett, mert nem tudott regenerálni
    - termosztát is kuka volt
    - kettőstömegű és kuplungszerkezet cseréje
    - kéziváltóolaj és diffiolaj csere
    - 2 évente új ablaktörlő gumik
    - tetőmechanikánál egy műanyag eltörik mind a mai napig, ennek az addigi folytonos javíttatása (elment már 120ezer Ft a semmire)
    - vezérműlánccsere (bő 300ezer Ft)

    Na azt hiszem ezek az összegek merültek fel a kalkulációmban, és így jött ki az, hogy új kora óta legalább havi 38.500 Ft-ot kellett volna félretegyek, hogy ezeket a költségeket kifizessem az eltelt 9 év alatt.

    Erre jön rá a havi üzemanyagköltség, az alkalmankénti autómosások (külső és/vagy belső, épp mikor ami), és a külföldi utazások költségei.

    Most 9,5 éves a kocsi, nagyon max. 6m Ft-ot ér, és van benne 194ezer km. Használtautón 3.8-5m Ft között mennek most. A poén, amikor írják h full-extra a kocsi, pedig nem...

    A fényezésen is lenne mit helyreállítani (ismét) a sok kavics miatt, de a szélvédőből is jöhetne egy új. Mind a 4-4 felnin vannak padkázás nyomok, az egyik téli felnit most kellett javíttatni, mert szétrepedt.
    A csomagtartózár beszart, 200+ ezer Ft lesz munkadíjastul a javíttatása.
    A szívósort ledugóztatni nem fogom, kap egy újat majd, az sem lesz kevés pénz. Lassan a turbót is érdemes lesz felújíttatni, és esélyes, hogy indul az m-futómű miatt az új kör, h lengőkarok, majd lengéscsillapítók lesznek megint cserélve.
    A féktárcsáim is cserések mostanra (még a gyárik vannak).

    A "nagyobb" költségek mind 165ezer km (kb. 7-8 évesen) utántól jelentkeztek, de főleg így 185ezer km után kezd besűrűsödni a dolog (igaz, nálam ezek is inkább megelőző jellegűek, mert simán mehetett volna 200ezer km-ig vagy amíg meg nem áll vhol a kocsi, ugye kinek milyen a hozzáállása). Simán kijelenthetem, hogy ezek a költségek (amik várnak és már megvoltak) összesítve kijönnek 2m Ft-ra, amik 165ezredik km óta vannak, és 220-240ezer km-ig bezárólag biztosan meg is kell ejteni a cseréjüket.

    Na ebbe a szép "kalkulációba" jön be az, hogy használt kocsi, ismeretlen előélet, tekert km, és csodálkozik a többség, hogy akár az olcsóbb, akár a drágább kocsi miért pénztemető. Megy az "okoskodás" is látom, hogy 1 év használattal ügyesen kiszállni minimális bukóval... Lehet ügyeskedni, csak lehet előtted is ügyeskedtek már 3an a kocsival, és mindenki csak használta és "felélte".

    Na ezek után is jó buli pl. egy E93 330d cabrió (tudom, pfuj diesel)? Mindegyik 200ezer km körüli, vajon cseréltek már vmit a fentebbi listából? Vajon valós a kilométer? Gondolom egyik vevő sem számít majd rá, hogy 2m Ft-ot még önthet majd bele :DDD Ja! Dehogyis! Ügyesen 1 év után eladja minimális értékvesztéssel és 0 szervízzel :U Közben pedig valószínűleg jól kitapossa a belét is.

    És akkor nálam még nem halt le a navi, nem volt semmi elektronikai baromság, elvileg vannak, akik beáznak, egyeseknél már kb. szétmállott a bőrülés oldala, gyakran látok félig bandzsa bmw-ket, mert egyik xenon megadta magát, na nálam még ez sem volt, de majd biztos jön, és még ki tudja mik merülhetnek fel.

    Az biztos, hogy ha valaki 10 év körüli bmw-t vásárol, annak nem havi 38.500 Ft lesz a fenntartása üzemanyag nélkül (az én fentebbi tematikám alapján egy 330d-re), hanem jóval-jóval több, hiszen elég a kb. 2m Ft-os szervízköltséget nézni, amire "nincs" előtte 10 év "feltankolni", igaz, cserébe nem is kell az autó értékének 4/5-ötödét leírni bukónak, szóval valamit valamiért, de a tisztánlátás végett gondoltam megosztom, mégis kb. mire számítson a többség úgy, hogy pl. az én kocsim nem is számít betegágynak!

    A benzin kontra diesel témával kapcsolatosan: anno a 330d és a 335i között 300ezer Ft volt a 35i felára. Én tempósan közlekedek és 8literes fogyasztással érdemes számolnom, míg egy 35i esetén hasonló tempós közlekedéssel 13literrel. Az elmúlt közel 200ezer km alatt mondjuk 380 Ft-os üzemanyagárral számolva 3.8m Ft-tal kellett volna többet tankolni a benzines változatba. Jobb hangzás, kicsit jobb tempó (mikor már a 30d is overkill igazából ; 130-210km/h között 1 kocsihossz előnye van a 35i-nek, és mikor nálam mutatott 240-et az óra, akkor járt 1 kamionhossznyi távolságra a kollega e93 335i-je), és majdnem 2xer annyi benzinkútlátogatás.
    Az 1 évig ügyeskedek egy kocsival stílus esetén simán vinném én is a benzinest (bár akkor már m3 cabrió legyen), de ha valaki hosszabb távra tervez és olyan a kocsihasználata, h alsó hangon legalább 15km-t megy minden nap egyhuzamban, annak bőven jobb vétel egy diesel kocsi.

    [ Szerkesztve ]

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #38767 üzenetére

    Új kora óta ennyit eszik, spritmonitor is ennyit ír rájuk :U
    Az 1.6-os turbósok már 1 literrel kevesebbeket esznek, de mind1, mert eddig sem volt probléma.

    Egyébként nekem most elromlott a csomagtartóm. A bal oldali részen bezár, a jobb oldali részen viszont nem, ezért rá se húzza magát a helyére, menet közben írja h csomagtartó nyitva, és 1cm-es sávban föl-le csapkod a jobb oldalon, amit rendesen hallani bent is :C
    Megoldás: új zárszerkezet kell -> 186ezer Ft. Juhúúú :DDD
    Ja gondolom munkadíj még rámegy majd. Valahogy nem tolonganak a bontott e93-as csomagtartó zárszerkezetek.

  • BeZol

    őstag

    válasz cOxeR #38749 üzenetére

    Mini Cooper S 1.6 163 lóerő kompresszor 1230kg - átlag 10 liter.
    Igaz városi 1-6km-eken van használva, viszont "közel" szobahőmérsékleten parkol, mert a házban van a garázs, tehát "szinte" üzemmeleg mindig.
    Volt egy daewoo kalos-unk, 1.6 liter 100 lóerő, az is 10 litereket evett :D
    Na ilyen tapasztalatok után kétkedve olvassa az ember, hogyan ehet egy nagyobb benzines is csak 10-12litereket, de tényleg annyi némelyiknél.

  • BeZol

    őstag

    válasz Highend55 #38370 üzenetére

    Nekem 225ösek elől, 255ösek hátul 18", de télen 17" és 225 mind a 4. Ez -0,3-0,5litert jelent.
    A termosztátom nem volt rendben, folyton nyitva volt éveken keresztül (73fokos volt a motor 90-95helyett), aztán ezredeshez került a kocsi és rendbe tette, azóta szintén minusz 0,3-0,5liter. Egyébként nálam fixen megy mindig 60-80%-os hangerővel a hifi (675W) meg a klíma is megy, ezek is mind-mind legalább 1-3 decit fogyaszthatnak. A légellenálláson segíthet, h sportfutómű van és a kocsi is "alacsony", mert szélviharban is alig lökdös a szél, de nyitott tetővel gyorsan haladva garantált az extra fél liter :DDD (és 180tól érezhetően be is lassul a kocsi ilyenkor)

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #38352 üzenetére

    Na akkor most már én is leírom csakazértis :)) (E93 330d 1810+ kg 231 lóerős motorverzió)
    160-200-as tempo bő 50km-en keresztül, és kb. 20km város 60-90 között, persze lámpákkal tarkítva --> 8,1 liter
    200-240-es tempoval 8,5-8,8 liter.
    130as tempóval 6,7-7,1 liter, 140-160 között 7,5 környéke.
    Azonos táv, falvakon át 50-70 és országúton 90-130 szintén 7,1 (többször kell megállni és gyorsítgatni, meg előzgetni), de ha sebesség be van tartva mindenütt, akkor 5,9-6,3 liter a forgalom függvényében ;]
    Párszor tudtam végig szó szerint padlógázzal menni, tehát óra szerint 240-263km/h között, na akkor 9,5litert kaptam :DDD

    Én ahogy nézegettem, ez olyan mint a biciklizés. Tudsz egy teszem azt átlag 24km/h-s átlagot tolni órákon keresztül, de extra 10% sebességgel 26-27km/h-val tekerve pikk-pakk kifinghatsz ha nem vagy edzésben, annyival több kakaó kell hozzá.
    A kocsinál ez a "normál" határ 130nál van, mert 140nél már extra fél litert-litert is bekajolhat, ugyanakkor a legjobb fogyasztást tempomat 70nel értem el balcsi körül krúzolva: 5,3 liter/100km...
    Egyébként ezért is szeretek országúton közlekedni, mert a 130as tempó ott nem uncsi, csak nagyobb a vadveszély, ugyanakkor mégis még a normális értékeken mozog a fogyasztás.

    Ezekkel a nagyobb diesel motorokkal csak annyi bökkenő van, hogy nem kis idő, amíg bemelegszenek, addig pedig nekem pl. városban simán 9,5-11litereket írogat, de nem is városi használatra lettek tervezve, meg nem is a 130cal közlekedésre, mert arra egy 18d is megteszi :B

    Az új 5ös bömbit sem értem minek fikázta a nép. Ha A-ból B-be kocsi kell, és mindezt prémium külső-belsővel akarod összehozni, akkor tökéletes az 520d, és ennél még nincs is annyira fapad érzése az embernek, mint pl egy alapfelszereltséges 1-es v. 3-as bmw-nél, mert ott tényleg látod, hogy extrák nélkül egy kiherélt trutyi mindkettő.

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #38228 üzenetére

    hát kb., ha a napi bő 2,5 óra konditermezés annak számít :DDD Oda-vissza úttal és átöltözésekkel együtt ez egy napi 4 órás program.

    Áh, most fogok diplomázni ha minden jól megy (vagy rosszabb esetben júniusban), aztán kb. februártól küldözgetem az önéletrajzomat németekhez, remélem kapok vmi zsíros állást, vagy legalább idővel zsíros lesz belőle, aztán veszek egy m3 cabriót jó kis V8-val és ráköltöm a gatyámat is :N

    Van markolatfűtésem, de ujjaim a féken vannak, mert ha netán vki kivágna elém, gyorsabb legyen a reakció.

    Nekem garázsban áll a kocsi mindkét helyen, 0 fok alá sosem hűl le sehol, viszont állóhelyzeti dolog emiatt ki is van lőve, mert megfulladnék :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz FIREBLADE78 #38222 üzenetére

    Hiszed vagy sem, a lábaim át sem hűlnek még -15 fokban sem (minden nap megyek 13,5-13,5 km-t óbuda és a lurdy ház között, amiből 20 perc maga a robogózás. Kocsival 50-75perc a reggeli csúcsban :DDD ). Az ujjaim azok, amik lefagynak a kezemen, de már vettem ilyen belebújós szutykot. Nálam eleve nem stimmel vmi a kézfejem keringésével, extrém gyorsan áthűlnek az ujjaim egy séta során is, pedig már síkesztyűben tolom a sétákat is :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz FIREBLADE78 #38218 üzenetére

    Én úgy tudom, minél előbb elindulsz a kocsival, annál jobb, mert alapjáraton alig lesz fordulat és nem az igazi a kenés ilyen hidegben.
    Ilyenkor mindig 1500-2200 között tartom a fordulatot. Így hamarabb bemelegszik (a fűtés is hamarabb jön össze ilyenkor), kap elég kenést is pl. egy 1200as fordulathoz képest (4. fokozat 50km/h), viszont még nem túlzott az igénybevétel.

    Tehát gyakorlatilag 50nél 3asban hagyom városban, és pont 2ezren pörög, ill. mindegyik fokozatnál figyelek, h azért 1500 alatt ne legyen a fordulat.

    Nekem így mikor vidéken kimegyek a városból és kiérek az autópályáig, az 6,5 perc és 4,2 km. Ezzel a módszerrel már rendesen fűt ilyenkor a kocsi, és a hangja alapján be is melegedett nagyjából.
    Amikor a szokásos módon vezetem, akkor ugyanitt még nincs annyira meleg a kocsiban, és mikor lepadlózóm a felhajtónál, akkor a hangján hallom, h még hideg a motor.

    Hosszabb távon gyilkolja a motort és eltömíti a dpf-et, ezért kell ha nem is minden hétvégén, de azért pár hetente szépen megjáratni a kocsit az autópályán, ha már sokszor mész keveset a diesel kocsival (nálam nem para, mert csak hétvégente használom kb., hétközbe még ebben a fagyban is robogóval driftelgetek :DDD néha engem is meglep a dolog :)) , de csúszik minden mint az állat)

  • BeZol

    őstag

    válasz lali81 #37843 üzenetére

    Pont most agyaltam azon, hogy sétáljak-e a boltig 40-40 percet, és akkor ma már nem szobabiciklizek, vagy menjek kocsival a dugóban, aztán látom szállingózik a hó is meg ilyeneket írtok :DDD

  • BeZol

    őstag

    Ma volt egy potyautam a gumisokhoz, kis probléma adódott az egyik téli felnivel :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz FIREBLADE78 #37654 üzenetére

    Lesz, h nem a teljesen tiszta kocsira teszed rá. Ami retek van a kocsin, azt feltevéskor és levételkor is kicsit megmozgatod a fényezésen. Ez főleg télen cumi, ha havazás és latyakos sózott út után pakolod fel a ponyvát.
    A fő problémám a ponyvával az, hogy egy idő után maga a ponyva is retkes lesz belül. Én már 2xer is megpróbáltam kitakarítani, de kb. kuka, mert a tiszta kocsira rátéve mocskot hagy maga után. Szerintem érdemes már csak a gumi elgyengülése miatt is 1 max 2 évente új ponyvát venni. Ja és ugye fixen elfoglal egy rekesznyi helyet a csomagtartóban a cucc.

  • BeZol

    őstag

    Nekem van gyári ponyvám a kocsira. Télen jól jött németeknél, mert a 20+ cm-es havat pikk-pakk lerántottam a ponyváról, a ponyva alatt pedig nem volt befagyva a kocsi, ergo jeget sem kellett kaparni, ellenben a 2. évre a gumija kicsit elgyengült és egy nagyobb szél már felfújta a ponyvát a kocsi hátuljánál.
    Az autóm csupa mikrokarc, de lehet azért, mert egy nyári nap papírszalvétával töröltem körbe róla a vizet :))

  • BeZol

    őstag

    válasz molnarpeter #37576 üzenetére

    Én egyik appot sem használom, múltkor rágták a fülemet h használjam. Rá 5 percre mértek egy helyen pesten belül. Na mondom indítsd csak el a waze-t írja-e. Hát nem írta. Részemről kuka továbbra is mindegyik :D, legalábbis nem ad 100%-os védelmet, ha meg ismeretlen a terep, ott úgysem teperek.

  • BeZol

    őstag

    válasz steven84 #37533 üzenetére

    Bírni fogja, nekem 1825+ kg-os E93-ason van, csak a H jelzés miatt 210km/h-ig mehetsz vele. Esetleg +4-5ezer Ft-ért vehetsz 240km/h-sat, tehát 4 gumi esetén 16-20ezer lesz az ára.
    Nyárinak michelin pilot sport 4-eket használok. Gyárilag PS2 volt, defekttűrő, pattogott le az ívekről és rázott az úthibákon a kocsi. Minden tökéletes mióta megváltam tőlük, de nyárinak sok más gumi is jó. Ez drágább, de 30-40ezer km-t bírnak így a hátsók, nem 20-30ezreket, csak ott a hátsók 255ösök, tehát 65körüli darabja.

  • BeZol

    őstag

    válasz steven84 #37527 üzenetére

    Ha leereszt, ottmaradsz :P
    Ha defekttűrő a gumi, akkor jobban ráz a kocsi, nagyobb sebességű autópályás kanyarokban pedig szépen elpattogsz az ívről. Amint elkopott, megvettem a sima gumikat, és tökéletes minden. Jövő héten jönnek a télik, ami tesztet néztem, aszerint ez a legjobb az én téli felnimre. A top3-ban volt egy michelin, annak a formája nem jött be, egy dunlop volt a 3., azt ismertem, mert eddig az volt, de gondoltam most kipróbálom ezt a continentalt.

  • BeZol

    őstag

    válasz chess001 #37391 üzenetére

    Szerintem tök8.
    Megy itt a duma arról is, hogy az az igazán gyors, aki kanyarban is gyors (vagy vmi ilyesmi), meg ott van a 0-100-as méregetés is, vagy éppen a végsebességekkel hülyülés.
    Szerintem a 0-100 pár alkalom után unalmas és érdektelen.
    Jó kanyarvadászathoz könnyű kocsi kell, aztán ha elméred, mész az árokba, jó buli... Az utak minősége pedig pocsék.
    Végsebességet szerintem elég ritkán lehet elérni, az inkább németeknél játszik.

    Nálam az erőfölény a következő esetekben jön jól:
    - sávot váltanék, és gyors be kell szúrni magamat valahova előrébb. Ha itt még váltogatnom is kellene mert nincsen meg alacsony fordulatról, akkor csak fele annyi szituban tettem volna meg.
    - lámpától megindulás úgy, hogy buszsáv lesz az enyémből, és valaki direkt genyózik és látod h nem akar beengedni, akkor megnyomom neki és bemegyek elé...
    - gyengébb kocsiknál tipikus eset autópályán de akár országúton is haladva, h mikor utóléred a delikvenst, akkor rágyorsít, és ha gyenge a kocsid, nem tudod megelőzni, vagy éppen előzés közben szivat le (vannak akik erre verik, nem 1-2 sztorit tudnék mesélni a honda jazz-es korszakomból)
    - autópályán mész külsőben, beérsz egy kamiont v. bármi lassabb kocsit, de közben belső sávban jön egy autó 150+-szal. Sok patkány ilyenkor kivág a belső sávos elé, aki fékezhet le... Én ha ki is vágnék elé, van szufla a kocsiban, h ne kelljen lefékeznie miattam, mert pikk-pakk felgyorsulok, majd újra lehúzódok a végén és vissza 130ra.
    - mennél 130cal vagy felette, de nem húzódnak le előled. Jobbik esetben lehúzódik, de rágyorsít és újra előtted lesz. Rosszabb esetben le se megy, ezért jobbról kell körbeautózni szabálytalanul, de nem tudod, mert rágyorsít. Akad 1-2 ilyen is sajna.
    - aztán persze akad pár márkatárs v. más gyártótól származó delikvens, aki belemászik a seggedbe, de nem megy a sor, vagy szimplán kíváncsi mit produkálsz mert megnyomja neki ő is ha előtted volt. Na ezeket is ott lehet hagyni vagy helyre lehet tenni.

    Amiket fentebb felsoroltam, ez mind-mind rugalmassági kérdés, legyen az 30-100 v. 80-180.

    Egy 320d 184 lóerővel a 80-180-at 21,97s alatt letudja, chipelve már 17,58s is elég, és ilyesmi értékeket az összes 2literes diesel hozni tudja más márkáktól is.
    Egy 330d-nek a 80-200, tehát nem a 80-180, hamarabb megvan, konkrétan 21,12s ill. chipelve 16,46s.
    Chip nélkül durván 180nál járva járhat 205 körül egy 330d, ergo simán 2 kamionnyi hosszra eltűnt már az a 30d addigra (5-6sec-et kell levonni a 80-200ból chip nélkül kb a 80-180hoz!!!), viszont ha az a 20d chipelve van, akkor végig ott fog lihegni a fenekében, és ma már szinte minden diesel megvan chipelve...

    Egy "szaros" 316i-nek is megvan chipelve 21sec alatt a 80-180.
    Méricskélős kedvetekben vagytok, érdemes lehet megnézni, vajon a ti vasatok mit tudna, főleg ha szívó benzines pártiak vagytok (azért jelezném, hogy kb. 188 körül jár a mutató mikor gps 180 megvan).

    Itt egy összesítő táblázatos rész a mutatóval mért sebességet nézve alap változatokat mérve.

  • BeZol

    őstag

    válasz ADAM1337 #37300 üzenetére

    Én is pont ezen agyaltam, hogy hátulról nem annyira bejövős, aztán lehet élőben az is rendben van, mert azért nem egy magas autó ez.
    Koncepció után minden végleges autó csalódás.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #36980 üzenetére

    Ismerős F33 440i xdrive-ja átlag 11,2-őt eszik. 326 paci, 1925kg, és főleg városban haladgat vele többször kihuzatva, mert ugye egész jól szól sport v. sport+ módban a kipufogó. Recseg, durrog felváltásoknál és gázelvételnél is. Ugyanígy közlekedve kb. 8 literre jövök én ki az E93 330d-mel (1810kg), szóval egész jól levitték a benzinesek fogyasztását mostanra.
    Igazából spritmonitor.de átlagfogyasztások +0,5-1 liter teljesen reális tempósabb haladásra.
    A 231 kontra 258 lóerős 30d-k is már fél littyóval kevesebbet kérnek.

  • BeZol

    őstag

    válasz haddent #32780 üzenetére

    Egy időzített bomba vagy közúton az írásaid alapján. Könnyű, erősebb, régi kocsi, pályázás szöveg, nulla elektronika, mindez végig közúton. Már 2xer jöttek majdnem így nekem, mert a faszagyerek éppen driftelni akart, és ha már a lámpához értem volna, akkor faszán oldalbaver, mert túlpördült, így viszont át tudtam korrigálni még a másik sávba. Ez speciell egy szakadt szar opel corsás volt, aki kézifékkel driftelt, mögötte meg jött a bmw-s haverja aki szintén az én sávomba korrigált át...
    Nem mondom, hogy rossz dolgok ezek, de én is csak akkor incselkedek közúton, mikor látom, hogy a közelben nincsen egy autó sem, remélem te is így teszed.
    Lehet teperni, kanyarogni, élményautózni szerpentineken, de azért itt is ért már 2 veszélyhelyzet: egyszer, egy szakadsz szar kisteherautó pont a kanyar közepén robbant le. Beláthatatlan kanyar, 60as tábla, de be lehet venni 110zel is legalább. Természetesen éppen jöttek szemből is, még jó, hogy jó volt a fék ss pont meg lehetett állni kb. 80ról padlófékezve. HA te itt gyorsabban mész, és ABS nélkül vészfékezel, akkor bele is csúszol, és még át is sodródsz a blokkoló kerekek miatt. És ne mondd nekem, hogy tudnád rendesen kontrollálni a fékezést abs nélkül, mert hidd el mikor ilyen vészhelyzet jön, tutira buknál legalább 1méter féktávot az abs-hez képest.
    A másik veszélyhelyzet szintén beláthatatlan kanyarban egy kibaszott őzike volt a kanyar közepén a sávomban, ezt az élményt sem kívánom senkinek.
    Ezeket mind megúsztam, mert nem élménykocsikáztam, hanem rendesen közlekedtem. Azzal, hogy te ilyen helyeken és városban is élménykocsikázol, azzal valós veszélybe sodrod magadat és másokat is, remélem átérzed már, hogy eddig szerencséd volt, és nem kéne közúton feszegetni a határokat.
    Bármennyire is rosszul esik neked, de közúton a legbiztonságosabban jelenleg az autópályán tudod a legjobban kiaknázni azt, amit a kocsid tud, oda pedig kakaó kell és 200 feletti tempó. Itt már nincsen vadveszély, mint az országutakon, beláthatóak a kanyarok és az egyenesek is, csak néha kijönnek eléd, és akkor nagyot kell fékezni, viszont ez a legbiztonságosabb, ahol nem leszel időzített bomba, bááár páran itt is eltúlozzák, és tényleg nem tartanak rendes követési távolságot, és még cikázva előzgetnek is, na azokra már előre keresztet vetek, mert már 2 ilyen faszagyereket is láttam később oldalt az árokban pár kilométerrel odébb ;]
    Tehát ami neked közeli gépi érzet, és lehet vele jókat kanyarodni, élményautózni, az számomra egy megkötésekkel teli hétköznapi autó, mert normális/biztonságos keretek között nem tudom kihasználni, marad az A-ból B-be közlekedés, oda meg feleslegesen zajos, rázós, és teszem azt sokat zabál.
    Tudom miről beszélek, mert van egy mini cooper s-ünk, és az ilyen, még ha elől is hajt (bár cincálja a kormányt rendesen, kész életveszély nyomvályúknál). Jót autóztam vele szerpentinen/országúton, de kb. majdnem meg is haltam közben, és csak hajtott hajtott az adrenalin h még-még-még, a végén kb. remegett a kezem mikor kiszálltam, annyira állatul mentem végig.

    Tehát lehet szeretni a régi autókat, lehet velük jókat autózni, lehet őket szépen babusgatni meg minden, de egyáltalán nem biztonságosak semmilyen szempontból, ezért a véleményem az, hogy "élményautózni" közúton manapság már csak autópályán lehet biztonságosan, az összes többi közúti helyszínre pedig egy olyan kocsi kell, ami vészhelyzet esetén kihúz a pácból. Legyen az egy elmért kanyar, olajfolt, vízátfolyás, karambol, vészfékezés, bármi. Legyen a kocsiban minél több biztonsági elektronika, töréstesztje is legyen csillagos ötös, amihez pont nem árt, ha nagy a súly, és pl. egy x5-x6-ban ér minket ilyen szitu, akkor a nagy sebességű baleseteket leszámítva igazából semmi bajunk nem lehet, ahhoz pedig h autópályán menjen is egy ilyen kocsi, ahhoz meg már 300+ lóerő kell. Persze ezt már túlontúl biztonságmániákusoknak ajánlanám, egyébként szerintem bármelyik modernebb bmw megfelel ezeknek a kritériumnak, csak nem vagyok képben, hogy miben mennyi elektronika volt.

    Nekem eddig csak havas-jeges úton nem tudta igazán megfogni az elektronika a kocsit, úgyhogy nem kell a céges autós emberke miatt aggódnod, de majd remélem egyszer jól pofára esel, és bele vered a fejed a falba így vagy úgy.

    ui.: leléptem a fórumról, lényeges emberekkel privátban megy majd a szöveg úgy is, de az elmúlt hónapok mentalitása nekem nem bejövős, csak ideg lesz bennem minden egyes olvasás alkalmával.

  • BeZol

    őstag

    Szerintem a start-stop a mérési ciklusoknak tesz csak jót, de nekem mit vevőnek szerintem ez inkább majd plusszköltség lesz, mint a szívosorozás is (ami szintén környezetvédelmi vacak és dugózza mindenki). Múltkor dugóban a passatosnak folyton újra-újraindult a kocsija. Azért a 2.-3. után már inkább cikinek éreztem, mint értelmesnek, mert 1000%, hogy nem spórol annyi üzemanyagot ennyi idő alatt, mint amennyivel a végén majd fizethet többet a plussz igénybevételek miatt a sok-sok indítózással. Első dolgom lenne szoftveresen kiiktatni teljesen, majd én tudom mikor állítom le: ha nagyon kevés az üzemanyagom és félnék h nem érek el így a kútig, vagy sorompónál állok.
    Ami egyetlen értelmes ötlet szerintem, az a fix sebességnél a hengerlekapcsolás, azt bezzeg nem pakolják minden kocsiba, mert biztos olyan a mérési ciklus, hogy ott annyira nem jön ki, csak nagy motoroknál. Azért pl. 90-140 közötti kocsikázásnál ha leállna a 6hengerből 2, akkor 320d szintjén mehetne a motor, ergo 1,5litert lehetne fogni szerintem, de vajon szimplán 2 hengerrel mennyire menne? 1.4tsi 4hengeres és ott 2 kapcsol le ha jól rémlik.

  • BeZol

    őstag

    Hát az F széria eléggé hasonló lett, most a G is ilyen lesz. Az bangle korszakban volt mindennek karaktere, legyen az pozitív vagy negatív ;]
    Azért amennyire nehéz volt eleinte megkülönböztetni az F szériás kocsikat, ma már nem is olyan vészes dolog, gondolom most a G szériánál megint el fog telni 1-2 év, mire 4-5 kocsitávolságból már rávágom ez épp 3-4-5-ös széria, viszont az új merciket a mai napig csak közelről tudom beazonosítani, na ezért tuti nem vennék mercit, legalábbis ezért sem! ;]

  • BeZol

    őstag

    válasz Highend55 #31812 üzenetére

    Igen, elég, de neki 200-300kg-mal könnyebb a mostani kocsija és még erősebb is mint most a tied. Tehát nem 1 fokozattal lenne visszalépés egy 530d, hanem 2-vel úgy, hogy a fogyasztás érdemben nem lesz magasabb egy 535d-vel, és akkor csak 1 fokozattal ül át gyengébb kocsiba.
    Ettől függetlenül szerintem is bőven elég a 30d, a videódat nézve pedig hasonló ligában vagyunk, nem sokkal vagy gyorsabb nálam, ez pedig a súlyelőny és lóerőelőny miatt van.

    Már új 4est is csak összkerékkal adják, és 1700kg-ról indul akkor, tehát 35d motorral a létező legkönnyebb autóval rendelkezik most, innen egy új 4es annyival erősebb amennyivel nehezebb +összkerék ugye. Az 5-ösöket még kapni kötelező összkerék nélkül, de az is már 1800kg-on túl lesz a mostani lemért 1600kg alatt értékéhez képest, még ha chippelve több kakaó is lesz, lassabb lesz 1 fokozattal. Ezek után jönne csak a 30d kérdése, ami újabb -1 fokozat, fogyasztás meg hasonló, és nincs 2 szexi kipufogója. (új 4esekben sincs már...)

    Tehát elég a 30d mert az is megy rendesen, de ha pici felárral kapni jó 35d-t, én használtan biztos azt vennék már, vagy 50d-t :))

    Engem is csak 210 felettől kezdenek érdemben lenyomni, addig kb. semmi említésre méltó, csak hát gyakran már lehet is fékezni utána. Legutóbb hiába siettem, egy x1 20d mindig utolért a maga 180as tempójával :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31808 üzenetére

    Ne nézzél 30d-ket, mert közel annyit fog enni, mint a 35d, közben pedig a 35d-ben ott lesz a plussz erő, amivel úgy fogsz tudni menni, mintha a mostani couped lenne egy 30d. (+200-300kg különbség lehet, attól függ xdrive-osat veszel-e, ami itt még nem kötelező kellék)
    Ha 30d-t vennél mégis, akkor kb. 325d szinten fog menni, ami 2 lépcsőfok visszalépés a mostanidról, bár ahogy te is írtad, nem kell ennyi kakaó.
    Az activehibrides benzines lesz, szerintem felejtős, legalábbis active 7esekről már 2 helyen is rengeteg problémát olvastam, itt is lehet probléma vele, meg ott a plusszsúly is, és csak városban ér valamit ez a hibridség, egyébként meg csak plussz teher.

    Szép kocsik, a kérdés talán az lehet, hogy ha nem m-pakkos, akkor utólag megoldod-e rá, és akkor melyik az olcsóbb, az utólagos vagy a gyári. A nagyobb szebb felni ugyanez. Facelift itt miben változtatott? A hátsó lámpa erősebb színű, de a többi vajon mi lehet?

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31767 üzenetére

    Cseréljen csak láncot, nekem M57TÜ2D30 170kW-os a motor (2008/05), és azt hiszem 167ezer km-nél cseréltettem a láncot. Már több mint fél cm-rel meg volt nyúlva, azt mondták max. 10ezer km és tuti elszakad, még jó h megelőzésből cseréltettem. A szerelő pedig pont egy láncszakadt 525d-t vett meg használtan.
    Szóval a 3literes dieselek is szakadnak, csak nem olvasol róla annyit, mert talán tized annyit ha eladtak belőlük, és nincs akkora sírás miatta, tehát jobb ha cserélteted 300+ ezer Ft-ért. A 35d-den is kicseréltetném, azok közül is elhalt már több darab is emiatt. Az meg majd egyszer nagyon fincsi lesz, mikor 200 felett elszakad aztán se fék, se szervo :U
    Ez egy hiba, erre költeni kell, aztán nincs para miatta. Mint a szívósor dugózás, ez is az, csak ezt nem lehet olcsón megoldani.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31688 üzenetére

    Összekockáztam a videókat. Súlyt nem mértem, de 2 fővel, kb. 40kg-nyi csomaggal és a kabrió plusszsúllyal 100-180 között az a különbség, hogy mire 180nál jársz, én 165nél járok.

    A 80-200-am pont 21 másodperc (2 fő, de negyed tank, viszont vagy 40kg cucc is hátul. Az út végig vízszintes.). (hehe, őt pont megeszem még nehezen is, hiába 310 lovas)
    A 100-180 kereken 15s végig 4est kihuzatva (lejtőn ugyanilyen súllyal szintén 4esben kihuzatva 11,3s), de ha beváltok 5ösbe kb. 155nél, akkor 13,1s lesz belőle. (tehát kb. 110kg-nyi rakományt levéve 11,3s is reális lehet sima egyenesben, főleg a téli 225ös hátsókkal ;] az simán farag további 0,5 secet)
    A 100-200 18,5s.
    Ismétlem, ez mind-mind +110kg teherrel a korábban általam kalkulált +210kg-hoz képest is.

    Neked 100-180 8,25s-9s közötti (eléggé rázkódik és pont a rövid vonal a km/h)
    100-200 11,2s (ez tisztábban látható).

    Tehát 100-180ig durván 2,5-3 másodpercet kapok. A hartge videókban egy chipelléssel általában pont 3 másodperc körüli értékkel javul a 80-200. A 3s 8-10 kocsihossz lehet, tehát ez az, amit pont kamionnyi távnak mondok, ami már nem rossz (érdemes volt chipelni, különben nem vakarnál le egyhamar)! Én is kb. pont ennyire nyomom le 180ig a 20d-ket, viszont chip nélkül nem tudnál ekkora távot ilyen hamar kidolgozni, csak 240 környékén járva (tudom, kétélű dolog ;] ), mint ahogy a 335i kabriós kollegánál is kijött, hogy 210ig +1 kocsihossz lett csak. Veled a coupe miatt 2-3 és 8-10 kocsihossz közé, tehát olyan 5 körülre menne le ez az érték chip nélkül 210ig.

    A lényeg ebből az, hogy még van értelme a 35d-nek, mert ugyan autópályán 130ról gyorsulgat az ember, mi meg 100ről méricskéltük (130-180 2s különbség köztünk, de 130-200 már 8,5s vs 14,7s. Beindul az erőtöbblet és súlyelőny rendesen, és ezen kb. 1,5-2secet foghatok, de még úgy is 4,2-4,7 előnyről van már szó, ami már tényleg rohadt sok).

    Hidd el sopánkodni fogsz, ha ezek után új 35d-be ülsz át. 3-as és 4esben már csak összkerékkel adják (+100kg), és ugyanott leszel mint most. Ha 5öst veszel, akkor meg olyan nehéz leszel mint én.

    Azt vágod, hogy van ac schnitzer 150D, ami 7,9 alatt tudja le a 80-180at :D Mienk meg eleve 100-180. Durva cucc lehet.

    Ha lesz rá alkalmad, csinálj egy 80-200-at, és akkor látod a hartge videók alapján is, hogy hol vagy tényleg tizedmásodpercre pontosan. Én már tudom :U Olyan 19s környéke lehet egyedül menve. Neked sanszos a 14s-es idő is. Amint egyedül mennék bárhova csomagok nélkül, újra méricskélek, hogy mennyi az annyi pontosan. Az biztos, hogy 210 felett már nagyon megennél, de neked nem leszedhető a teteje (kabriózás 254-gyel? :P brutál hangos már egyébként :DDD )

    Jó hosszú és katyvaszos lett végül, de már nem szórakozom vele, mentem aludni :D

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31686 üzenetére

    Szuper :DDD Akkor felfele csalnak :F

    Már több E60-ast is láttam füstölögni, talán a nagyon koraiak lehettek, vagy szimplán igénytelen volt a tulaj.
    Én olyan 4800 körül érzem azt, hogy elfogy a lendület, hiába tud továbbpörögni, nálam legalábbis nincs értelme (6.-ban is itt ér véget a történet óra szerint 263-nál, ami mobilos gps szerint 253-255 ha jól rémlik)

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31657 üzenetére

    A papíron 1645kg egy 75kg-os sofőrrel, 90%-os tankkal, és minden más folyadék maxra töltve van megadva minden kocsinál.

    Ezek szerint nem ültél a kocsiban? Ha a 75kg-ot hozzáadjuk, már 1667-nél járunk, a 20%-nyi üzemanyag (tehát 12-15liter) ötletem sincs mekkora súllyal járhat, de a +30kg tutira meglenne a gyári értékhez képest ;)
    Gondolom akkor ennyit a papírformáról.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31652 üzenetére

    Papiron 1810kg az én kocsim is, meg az F10-es 535d is, csak én 95%-ban 2 fővel utazok és teli csomagtartóval + a kocsi is majdnem full-extrás, szóval biztos több a valóság. Vajon hol lehetne ezt BP-en lemérni? Eskü érdekelne már.

    A te kocsid papíron 1645kg, tehát +2 80kg-os embert beültetve lennénk egyenlő súlyúak, ám mivel az automata coupe 30d-hez képest 30kg-mal nehezebb vagy, az E93-asból a nem létező 35d automata váltóval 1855kg-os lenne (1825kg az automata 30d cabrio), tehát igazából 210kg-nyi súlyt kéne belepakolnod a kocsiba (tehát üljön mindenhol egy 70kg-os ember), és akkor lennénk "igazi" mércében a súlyt és a motorizáltságot illetően, meg akkor el tudnád mesélni, milyen eredményt érsz el pl. 80-200km/h (hartge videók is itt készülnek, lehetne azokhoz is mérni!) között akár videóval alátámasztva egyedül vezetve, ill. ha még +210kg-ot cipelsz, legalább tudnám mit tudna a kocsim, ha 35d-t árultak volna anno, vagy egyszer a jövőben 35d átépítést szeretnék, és azt is látnánk mennyit ront 210kg-nyi teher.

    Tudom, hogy a chipelés sokat segít rajtam is, de rajtad is ;] És nekem nem is elmeroggyant 299 lóerős változat van, hanem csak egy egészséges közepes fajta (mondjuk akkoriban csak 2 cég árult ilyen terméket).

    Én továbbra is a fórumtárs gyári E93 335i-jével tudok dobálózni, ami gyárilag gyorsabb és erősebb a 335d-nél (cabrio ugye nem létezett 35d ezt tegyük még1xer hozzá, a 4esben meg már gyorsabbak a 35d-k). Az keményen 1 kocsihossznyit távolodott el 210ig, bár mire nálam 240et mutatott a mérő, már 1 kamionnyi hossz lett belőle, de ezt a 30-30km-res szakaszon egyetlen egyszer tudtuk összehozni, mert még a gyér forgalom ellenére is folyton le kellett fékezni max 220-230 környékén, ergo mire tényleg rendesen "otthagytak volna mint a sz@rt", addigra fék és vissza le 130 alá.

    Hát igen, más kategória kettőnk kocsija. A kabriózásnak ára van megvételkor, súlyban, menetteljesítményben, fogyasztásban, kanyarodáskor, és mindez azért, hogy beleaszalódj a kocsiba ha 28 fok felett lesz a hőmérséklet :DDD
    Haverom most h megvette a 440i-t, előtte pár héttel ült a kocsimban, pont mikor eladta az E92 320d-jét, és az első dolog mikor hozzáért a kocsihoz: "végre van súlya az ajtónak, nem ilyen pille sz@r" :))
    Hát a merevítések ugye :U

    Hétvégén összehozok egy 80-200km/h videót, majd feltöltöm.

    Ha már lúd, legyen kövér. Ha egyszer átépítésre kerülne sor, akkor 50d megy bele :D, de az sokára lesz, diplomám is lesz addigra, remélhetőleg zsíros állásom is, és lehet meg se tartom ezt a kocsit.
    Azért egy X5-ös eleve 10litereket eszik a súlya és légellenállása miatt, tehát szerintem még simán 10 liter alatti értékek lehetségesek egy 50d-vel is, ha nem suv-ról van szó.

  • BeZol

    őstag

    válasz Highend55 #31649 üzenetére

    A fogyasztás szerintem oké lesz, gondolom 300 lóerőre húzták fel. Nekem anno fél literrel csökkent a fogyi :U

    Most tedd a szívedre a kezed, és őszintén írd le, hogy szerinted lenne-e még további értelme egy 35d motornak (50d-nek eleve nincsen mert brutális a felára a 35d-hez képest). Anno jött egy 535d az autópályán mögöttem (f10-es nem e60-as), és mire 200-210-zel mentünk 110-130 közöttről, csak akkor tudott feljönni a fenekem mögül annyira, hogy majdnem vissza tudtam sorolni mögé, tehát durván 2 autónyi táv ha kialakult. Nem sok, tekintve h valaki úgy is ki jön eléd ilyen sebességnél. Ha 200kg-mal könnyebb coupe-ban ülök, akkor gondolom még ennyire se futotta volna neki, de a lényeg pont az ebben, hogy durván 180 felettől szarul mérik fel az emberek a távot és sebességet, és kivágnak eléd. Egy átlagos forgalmú napon el se jutok 200ig, és örülök ha 160nal végig tudok menni gázelvételekkel. Nem mondom h nem örülnék, ha 35d-m lenne (e93-ból ugye nincs is), de már nagyon korlátozott még autópályán is a lehetőség arra, hogy kiautózza a kocsiból az erőtöbbletet, ami leginkább 200 felettől jelenik meg egy 30d-hez képest (legalábbis kocsikban mért távolságban ekkortól lenne szembetűnőbb).

    Létezik egyébként lehetőség arra, hogy az E93-asomba egyszer egy újfatja 313 lovas 35d motor kerüljön a 8fokozatú automatával? :D
    BMW Z4-esbe már építettek be 35d motort. Közben gyorsgoogle-zva találtam is egyet. Pont E93asba rakták az 50d motort :))
    Vajon ki vállal ilyet Magyarországon? Egyszer sok év múlva egy bontott 50d motort váltóstul beszereltetnék azért :D

  • BeZol

    őstag

    válasz stickermajom #31619 üzenetére

    :))

    Sokan megveszik ezeket a 20+ milliós kocsikat, amik élményautók, nem hétköznapra valóak. A többség 30-60ezer km-t ha beletesz, majd 3-6 évesen eladják negyed-félárban, közben pedig 400km-enként mehetnek telitankolni a kocsit. Értelmetlen pénzkidobás az egész ha engem kérdeztek, persze ha valaki kisujjból kirázza, akkor miért is ne :D Persze még egy E92-93-as M3-asnak is elég magas ára van így közel 10 évesen is, de ha már vmennyire ésszerűbb keretek között hajtanék egy ilyen kocsit, akkor így használtan gondolkodnék benne, bár így is brutális lenne a költsége fenntartani.
    Elég sok megkötéssel jár egy ilyen autó használata, és én arra jutottam, hogy x mFt felett igazából teljesen mindegy, hogy most ott az a lexus is, vagy a jaguar f-type is, és ugyan alul maradnak az összes konkurenssel szemben a teszteken, itt ez már nem tétel. Drága, látványos, és lehet h hétköznapi használatban ezerszer kényelmesebb, funkcionálisabb mint az elvileg nála jobbak, de ennyi pénzért ordas nagy különbség nem hinném h lenne, és akkor már azt veszem, ami nekem tetszik, nem azt, ami a tesztgyőztes az 1 napot használtam a kocsit bandától.

    2 napja sétáltam a barátnőmmel itt az utcákban, és közben egyszer csak megjegyezte, hogy "milyen gazdag itt mindenki! Csupa új-autó mindenütt és boldog emberek a kocsikban." Na ekkor előjött belőlem a szakértő, és szépen elmagyaráztam neki, hogy a többségükön eleve leasing céges rendszámtartó van, ergo céges autó, míg a másik fele ugyan új autónak tűnik (pl. új 5ösök), de ezek mindegyike facelift előtti, természetesen típusjelzés nélkül, tehát hangolódjunk inkább az 520d irányába, és legjobb esetben is 2,5-3 évesek legalább, akkor pedig az 520d-ből kiindulva fapad közeliek is lehetnek, és nagyon max újkori ár feléért vették mindet. Gyors utánajárással 5mFt-ért már bőven kapni ilyeneket, nesze neked "gazdagság". Természetesen azt hitte a bnőm, hogy mindegyik 10+ mFt-os kocsi, hát a nagy francokat :D

    Természetesen akad mindig 1-2 kivétel, de az új X5 m-pakettal a fényezését nézve sem volt már teljesen új, hiába hirdette a rendszáma azt (természetesen itt sem volt típusjelzés). A legtöbb tényleg új új-autó az mind külföldi rendszámos volt, a magyar új-autó pedig inkább 1-3 évesen került magyar forgalomba. Azért a nem hozzáértő többség többet néz ki belőle, de mindegy is, legközelebb én is így veszek majd kocsit, bár ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ha én vettem volna újonnan egy kocsit, miért adnám el 3-6 évesen? Annyival többet nem tud az újabb generáció, hogy legyen értelme váltani. Mi akárhányszor adtuk el a kocsinkat 3 évesnél fiatalabban, ott mindig gebasz volt a kocsival (yaris 14-15 litereket evett a végén és 150-180km-t bírt egy tankkal, de 210zel ment a kis 1.33as, autópályán sípolt a széltől, a scenicben folyton kiégtek az izzók, ami miatt mindig szervízbe kellett menni, elektronikai problémák, és a többiek számára hányingerkeltő futómű). Ami kocsik beváltak, azok meg már 12 és 8 évesek. A régi családi egyterűt pedig csak azért adtuk el 14 évesen, mert már túl sok kilométer volt benne és remegett a motor lakókocsit vontatva és már néha anélkül is, közben pedig senki nem jött rá mi a baja, hiába cserélték már ki a fél motort. Használt 5008as lett véve a helyére, hááát, már vannak furcsa bajok, nem hiába adták el azt is anno.

    Tehát sajnos lutri az új autó is, és a használt autó is.

  • BeZol

    őstag

    válasz NyalokAA #31600 üzenetére

    Pont a múltkor láttam egy hasonlót. Furcsállottam is, hogy nincs hangja, mert egy 4 kipufogós rendszernek már araszolva is hangja van, ennél pedig pont mintha dieselességet fedeztem volna fel, szóval ugyanilyen szitu volt :D

    Most Balatonfüreden láttam homokszínű E93ast angol rendszámmal 3-4 max 20 éves lánnyal. Hát, mondanom sem kell hangja semmi, kívülről elől sima lökös, belül a lenyitott tető miatt simán látni, hogy navi sem volt, erre hátul meg látok 4 kéményt mint az m3-asnál és hozzá az m3as lököst. Közben a kocsi meg sima futóműves, és kb. terepjárónak tűnt ezzel a hátsóval. Gondolom 20d volt... :D

    Láttam egy román rendszámú 4es coupe-t minden létező m performance-os külső idommal és matricával, ordító m-es jelzésekkel. Hátul csak 1 sima csövecske volt, talán 418d? :D Ettől függetlenül látványra tényleg nagyon szép volt.

    Ma áttekertünk bicóval a déli partra a kompot igénybevéve :P, és láttam egy régi 6-os coupet. Dieselhang, de m6-os kötény + 4 kipufogó hátul, közben ezen sem volt sportfutómű, 40-50 körüli nők ültek elől, +1-2 kisgyerek hátul.

    Azért BP-en is rengeteg vetítést látni, de itt a Balatonon 2 nap alatt kiégtem :D

    Pesten múltkor egy 3gt jött a seggembe végig, úgy megelőzött jobbról amikor lehetett, hogy kb. koppant a kocsijának az alja a szar úttól úgy megküldte neki (itt már 2 csövecske volt bal oldalt, tehát akár 35d is lehetett), pedig ha vár egy kicsit rájön, hogy balra kanyarodok és marhára nem akarok vele versenyezni, de ő megmutatta ki a király :D

    Én most azt érzékelem, hogy az m-paket már annyira nem feltétlen menő, ha látni is, akkor vagy 16d-18d-20d, vagy 35i-40i, persze utóbbi a kisebbség. Aki ezt fokozni akarja, az berendeli az m-performance-os alkatrészeket, a nagyobb problémám ezzel csak az, hogy itt eddig tényleg csak 1etlen db 435i-t láttam, az összes többi nem hogy bal oldalt 2 csöves lett volna, mindegyik sima 1db-os volt, tehát max 20d-20i. --> Tehát aki tényleg igazán ki akar tűnni, az az aktív ledes lámpával rendeli a kocsit, nem a sima xenonnal (bár néhány típusnál már a xenon is extra :D), és pont ez az aktív ledes lámpa az, amit nagyon-nagyon keveset látok, pedig aki "szakért", az már 3-4 kocsinyi távolságból megmondja nappal a különbséget, este pedig kb. egyértelmű, mert akkora brutális fényárral jár egy ilyen autó.

    Szerintem egyébként az a helyzet, hogy kb. 11-12 mFt-ért vesznek egy 418d-420d-t, jobbik esetben +600-700ezerért automata váltóval, erre pedig jöhet a sok külső szépség, és max. 15ből meg is áll a kocsi, jobbik esetben 14. Ha sima 3as bmw-ről van szó, akkor -1,1mFt, míg ott már 316d is lehet, ami még -400ezerFt ugyanez. Azért ezek az árak egy 25mFt-os m-paketos full extrás (de nem m-performance-os) 440xi cabrio árától nagyon messzi vannak, a kiváltott hatás pedig végül is ugyanaz lesz, az emberek 90+%-a nem fogja tudni megmondani a különbséget, aki pedig pont ezt akarja elérni, az 13-15mFt-ért el is érte a kívánt hatást HA új autóról lenne szó, DE én itt nem a faceliftes kocsikat látom N-es rendszámmal rohangálni az f30asoknál, hanem a jobbik esetben 1 éveseket, ám a többség tuti 3 éves, tehát import kocsik fél áron árulva, és lehet a kisujjukat sem mozdították ahhoz, hogy így nézzen ki a kocsi, hanem már eleve így vették meg a régi német műmájer tulajtól. Tény és való, hogy kicsit visszatetszéstkeltő a dolog, de azért a többség még így is legalább 6mFt-ot költött a kocsira, ami nem kevés pénz még így sem, viszont ez majd le fog csorogni a többség által megfizethetőbb 3mFt-os összeg alá 3 év múlva, na akkor nagy buli lesz itt :D

    A mostani E9x-eket nézegetve ez már valóság, bár ott m-paketnál megállt a történet, a kipufogóvégek alapján még könnyen belőhető a teljesítmény, az F3x-ekkel elég nagyot bővül majd a színskála :D

    Azért ha józanul átgondolom, akkor nekem is elég lenne a 30d helyett egy 20d, sőt még egy 18d és akár 16d is. Mostanság ritkán megyek 200felett (öregszem vagy csak már meguntam a száguldozást), és már inkább csak 140-160 között mozgok, oda pedig még a 16d is elevickélne, igaz nem úgy mint most :D, mert kb. egy pöccintésre ott is van a kocsi 130ról. A gyorshajtásban is már inkább csak azt látom, hogy a végén hamarabb mehetek tankolni (amit utálok), mert 100-150km-rel csökken a hatótáv, 180 felett közlekedve pedig már nem elég a gázelvétel, hanem mindig fékezés lesz a vége ha kijönnek elém, totál pazarlás. A 6henger persze minden egyes alkalommal egy öröm számomra, a teljesítmény pedig bőven jó, legyen az országúti előzés, vagy autópályán leautózás, ám a +2 henger ugye enni is kér :D, és az idei év már a 2. év, hogy még nyáron sem nagyon megyek sehova, tehát az élményautó faktor kb. kiesik, marad az A-ból B-be és ritkán C-be ingázgatás, ekkor pedig már más faktorok válnak fontossá. Nagyobb csomagtartó kéne, a teljesítmény feleslegesen sok, városban a 6henger lassabban melegszik be és úgy amúgy is többet kér enni. A kabriózásos részt durván 5-6 év alatt kimulattam, most már inkább olyan amolyan tudja ezt is dologgá degradálódott, és ha úgy van (rövidebb szakasz), már le se nyitom a tetejét, az ingázásos szituknál meg annyi cucc van mindig a csomagtartóban és még olykor a hátsó üléssoron is, hogy a tetőt le se nyithatom, tehát azért a jelenlegi talán évi 20 tetőlenyitásért (a régi talán 60-80hoz képest) totál felesleges azt a +200kg-os merevítés és mechanikatömeget cipelni a coupehoz képest, ami szintén kaját kér, a csomagtartóból pedig elveszi a helyet.
    A rakhelyhiányra szerintem még a coupe sem lenne tökéletes (ezek a nők évről évre több cuccot pakolnak be, hihetetlen!!!, de a nagymamakoszt miatt megéri :D), tehát a 3as sedán, kombi vagy gt jöhetne szóba. Ezeknek ugye egyáltalán nem sportos a formája, tehát a max. 20d motor mellé biztos választanék egy estoril kék vagy fehér színt m-pakettal megvadítva, hogy azért vmennyire legalább tetszen is és ne mint egy igás ló tekintsek rá, és akkor már el is érkeztünk a műmájerek szintjére, ahova egyszer én is biztosan megérkezem :D, igaz nem a magamutogatás miatt.

  • BeZol

    őstag

    válasz Gsx-rr #31562 üzenetére

    Szerintem mindig tedd hozzá, hogy milyen városban. Nekem az 1810kg-os 30d-vel vidéken megyeszékhelyen megvan a 7,5 liter, de Budapesten a dugók miatt 8,5 litertől indul a történet, de még a legextrémebb 2 autót előre és ácsorgok 5 percet szituval is megállt 10,5 liternél a jelző a 7km alatt. Ha viszont végig tudok csorogni a rakparton, akkor max. 6,5 ;)
    A 177 lovas diesel 20d ismerősnek 6,5nél nagyon ritkán evett többet.

  • BeZol

    őstag

    válasz ADAM1337 #31474 üzenetére

    Arra már csak robogóval járok. Bécsi út mellett lakom, szóval ismerem azt is, az árpád hidas, flórián teres dolgokat, és a kiscellis fekvőrendőröket is csipázom nagyon! :D

  • BeZol

    őstag

    válasz ADAM1337 #31471 üzenetére

    Sok gyökér van sajna. Nekem most picit lekarcolta valaki a jobb elejét a parkolóban. Szerencsére nem vmi látványos, de kapják be.

    Tegnap meg jövök árpád-hídon át, átsorolok a másik sávba indexelve egy mercis elé. Befértem, igaz szorosan, max a gázt kellett elvennie. Erre előz jobbról és ordibál :D Én meg épp akkor hoztam el a monitorom és semmit sem láttam jobbra, csak bemutattam neki a doboz mögül :D

    Erre a piros lámpánál utánam jött, elkezdett full vörös ideg fejjel ordibálni, de ugye le se tojtam mit kotkodál, mert ezekkel ilyenkor beszélni sem lehet. Aztán látta h nem figyelek, és beleboxolt az oldalsó ablakba. Szerencsére semmi karc és repedés nem lett rajta (aztán még le is köpte). Aztán beállt a kocsi mögé és ott is magyarázott vmit azt nézve, hogy lesem-e a visszapillantóban. Én csak attól fostam, hogy nemám belerúg a kocsiba, mert már raknám össze a gépet, és nincs kedvem kapni egy ütést sem, márpedig ha ki kell szállnom lefotózni a kocsiját meg a képét, akkor bajban lettem volna.

    Régebbi e-merci, m-es vagy n-es rendszám, kigyúrt kokszos majom, és tájszólás :D
    Kicsit megalázó volt a szitu a részemről (meg gondolom a többi 8-10 autós és csak pisloghatott), de hát ennyit tudott tenni, sok értelme volt az egésznek, ha meg kárt tesz a kocsiban ő húzza a rövidebbet (legalábbis hosszabb távon, rövid távon lehet benyelek pár ütést, köpést :D).

    Így utólag gondolkodtam sokat mit kellett volna másképp csinálni, de gondolom ideggyenge aluliskolázott szegényke, és sok a kaki a nyakában, és én voltam akin kiengedte a gőzt a fattya.

  • BeZol

    őstag

    válasz BeZol #31440 üzenetére

    Jó kis móka volt. Jobban szól a V6-os, mint más sor6 vagy v6, de semmi extra, hangosabb és kész, meg ha elvettem a gázt, akkor durrogott. Az a baj, hogy ilyen, vagy legalábbis ehhez hasonló hangokat szinte minden nap hallani. Aztán beindították nekem a V8ast. Alkarnyi hosszan ömlött ki a 4 kipufogóból a füst, szikrázott, csattogott, nagyon beteg. Ettől független 25milla helyett még akciósan is 41 :DDD Na ilyen hangot évente 1-2szer ha egyáltalán hallok.
    Az a helyzet, hogy túlárazott a jaguar. Nagyon hasonló élmény érne mind hangzásban, mind kocsikázásban egy m235i volánjánál, és még spórolnék 10+ millió Ft-ot...
    Azt a brutális versenymotorhang-szerű v8-as hangot nem tudom mi tudja ennyire utánozni, de 41 helyett 13ért egy mustang v8 csak-csak elérné a kívánt hatást.

    Egyébként az tetszett nagyon az f-type-ban, hogy nem kellett benyomorogni az ülésbe, kulturáltan lehetett ki-beszállni, és egy gombnyomásra lehet teliüvölteni az utcát :D Tetszett, de ennyi pénzért nem hinném, hogy ezt venném. Kb. olyan, hogy audi-merci-bmw alternatíva a jaguar, volvo. Na ennél a kocsinál is ezt érzem a saját kategóriájában, hogy egy alternatíva a többi viszonylag tucattermékhez képest.

    Az f-pace-t is vezettem. Hát, vmi nem stimmel ott az üléspozícióval. Tőlem balra rengeteg hely, az ülés a kormánnyal szembe, de a pedáloktól jobbra nem maradt vmi sok hely a lábamnak. Ott szerintem valamit nagyon elmértek, vagy én vagyok gnóm, de térdnél és lábfejnél nem stimmelt a helykínálat. Magam mögött még volt miután beültem egy tenyérnyi széles hely a lábam előtt. (184,5cm magas vagyok)
    A 20d motor oda kevéske. 105ig még elrepeszt, aztán betompul, és nagyon tolakodó a 4hengeres diesel hangja. Most vezettem előtte levő nap új passatot 2.0d 150lóerővel, az sokkal de sokkal kulturáltabb volt.
    Ja és az f-pace is 17 milla ilyen 180 lovas motorról. Annyira meg nem jó szerintem, főleg nem ezzel az alapmotorral, mert ez így egy rendes előzéshez bizony kevés. A 150 lovas passat sokkal fürgébb a 200kg súlyelőnnyel is. (vagy 300, nem rémlik)

  • BeZol

    őstag

    Balatonfüreden lehet még a mai nap ingyen zsír új jaguarokat vezetni.
    XE (3as bmw méret), XF (5ös), F-pace (talán x3-as?).
    Én még szombaton regisztráltam a helyszínen az F-type-ra :U Nekem szombat délelőtt már csak hétfő 17:30-ra adtak időpontot, de ma néztem a jaguar honlapján a többi járműre az időpontokat, szinte pangás van. Be is irattam barátnőmet az F-pace-re :D

    Remélem hagyják majd, hogy jól megtapasztalhassam a hangját, még ha csak coupe is ugyan. Egy csávót láttam vele menni egy kört, nagyon hamar visszaértek, pedig jó lenne, ha a sétányról legalább tihanyig el lehetne vele hajtani.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31307 üzenetére

    Nekem a tetőmechanikában törött ki egy műanyag most már 3adjára (véletlen csomagokra csuktam a tetőt, és így eltörtem... :D, azóta meg feszültség lehet benne), és általában 2-3 hét mire jön az alkatrész (egy 500Ft-os műanyag), de le merném fogadni, hogy megint elfelejtette az idióta ügyintéző, mert tavaly is telefonon mondtam h rendelje meg és szóljon ha megjött, és akkor is ugyanígy nyár eleje fele szóltam, és szeptemberben lett megcsinálva. A poén persze az, hogy ősztől meg nem nyitogatom a tetőt, és mire elbaszódik az 5.-6. nyitás után, addigra megint nyár lesz és megint fizethetek 25ezer Ft-ot munkadíj miatt...
    Lehet direkt csinálja, mert mondtam telefonban, hogy most úgy csinálják meg, hogy ha megint elbaszódik, ingyen csinálják újra.

    Egyébként nyitható-csukható így a tető, csak néha beszorul az a műanyag, és kézzel meg kell igazítani, tehát 2 emberes a tetőnyitás, és emiatt már kedvem sincs lenyitni, ha csak 5 percet kocsikáznék.

    [ Szerkesztve ]

  • BeZol

    őstag

    válasz dantambt #31270 üzenetére

    Szép kocsika. Ilyenkor esik le, hogy ki kéne takarítanom a kocsimat :D
    Nekem dakota vörös a bőr, de ez a narancsosabb szín is ugyanúgy jól adja :K
    A kormányról vajon mivel érdemes levakarni a vékonyka piszokréteget?

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31227 üzenetére

    Ugye 2006 augusztus óta kapható E92es. Az E-coupe pedig 2009 májustól volt kapható, az E92esre a facelift pedig talán júniusban érkezett 2009ben. Ott már nem volt mit reagálni a mercire, sőt szerintem egyik legcsunyább első lámpa jött ki belőle a végén.
    A probléma szerintem itt az, hogy 2012ben olyan 4es széria jött ki, ami nem tudja az ülésszellőztetést, pedig az A5 és E merci is tudta már... Most meg már az van, hogy az E coupekat feljebb pozícionálják a népek, és a c-coupe ellenfelének tartják már a 4est kb.
    Most legalábbis vmi katyvasz van, de lényegtelen, szép az E coupe, nekem is tetszik, és még nincs ronda tabletje középen, de kabrió szempontból részemről természetesen felejtős ;]
    Az új E-merci érkezésével pedig már láthatod, hogy kb mit fog tudni az új széria.

  • BeZol

    őstag

    válasz kpal #31167 üzenetére

    Igen, anyagilag semmilyen indok nem szól az újabb autók mellett, viszont ha mindenki így gondolkodna, akkor biztos nem is kapnál használtautót, mert újat senki se venne előtted.
    Tehát lehet itt számolgatni a garasokat, de van akinek új autó kell 0 km-rel és kész.
    Van, akit nem zavar, ha előtte már más beletett 1-2 év alatt 20-80ezer km-t, cserébe 3/4 áron kapja meg az autót, ami még mindig közel újnak felel meg, viszont a 20 millás kocsit már 15ért elviheti, spórolt 5 millát és élményfaktorban kb. semmit sem bukik.
    Van, aki eleve csak onnantól foglalkozik a kocsival, hogy legalább 50%-os ár környékére esik az újkori értékhez képest, és ebből próbálja kihozni a legtöbbet (3-4 éves kor). Itt már láthatóak sokszor a használatból eredő nyomok, de már csak 10 milla a 20 millás autó, viszont már kijött a facelift vagy az új típus, ami biztos nyálcsorgatóbb.
    Az aranyközépút talán 6 éves korban van 1/3 ár körül és remélhetőleg 200ezer km alatt, de itt már nő a bizonytalanság, látszódik h nem új a kocsi, bármikor törhették, tekerhették, jönnek a nagyszervizek, stb.. Aki ezt nem óhajtja, az a kockázat mértékének csökkentése érdekében fog egyre többet költeni, míg a végén a 0 km-es autóig jutunk teljesen a saját ízlésünkre szabva.

    Ezt mindenki a saját anyagi helyzete és gondolkodásmódja alapján lövi be.
    Te csak az értékvesztéssel számoltál, semmi fenntartási költséggel, pedig az is brutális tud lenni egy drágább darabnál, főleg casco-val ;) Van az simán napi 20ezer Ft is akkor már.

  • BeZol

    őstag

    válasz Viszlát #31164 üzenetére

    Én sajnos azt vettem észre, hogy sok autót max. 1 éves korában 30ezer km körüli futással árulnak úgy, hogy extra is van benne rendesen, és akkor az alapárhoz képest még olcsóbb is, pedig közel fullosak.
    Ha ezen az 1 éves koron túl nézem a kocsikat, akkor iszonyat ritkán látok olyan autót, ami 6 éves korig bezáróan rendesen fel is van extrázva. A legtöbb fapados sajnos.

    Én olyan 80ezer km-ig közel újnak érzek egy autót, de ha már 1 éves koron túl kell keresni, akkor a jobbféle extráknak sokszor lőttek. Gondolom ezt tapasztalod te is, és ezért volt anno nehéz kipecázni az 5öst is.

  • BeZol

    őstag

    válasz Viszlát #31160 üzenetére

    Én meglepődve láttam, hogy már kétliteres motorokkal is kínálják az 5gt-t a facelift óta. Az úgy aztán tényleg A-ból B-be járgány már a súlya mellett :D

    Szerintem ha türelmes vagy, akkor 1 év múlva ilyenkor már csak-csak lesz új 5gt is. Addig gyűjtögetsz, aztán ha megtetszik az új 5gt, akkor rendelsz egy ízlésednek megfelelőt, addig pedig hátha előkerül egy ízlésednek megfelelő 7es vagy mostani 5gt, kivéve ha sürgős a kocsicsere.

    Ahhoz képest h 2 éve vetted az 530d-t és 4-5 évre tervezted, kicsit megfordultál :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #31155 üzenetére

    [link]

    Szerintem ősszel mutatják be, és jövő év eleje lesz mire jut is belőle a delikvenseknek. Az álcázott képek alapján nem annyira elrugaszkodottak a modellezett képek, erősen új 7esre fog hasonlítani, persze ez nem meglepő :D

  • BeZol

    őstag

    válasz Viszlát #31153 üzenetére

    Az új 7es 740xd esetén -90kg, 5,2 alatt futja a 0-100at, 320 lóerő a 313ról, és a 630nm nem 1500nál jelentkezik, hanem 680nm lett 1750-2250 között. Az új motorkódját ugyan megtaláltam, de semmi komolyabb taglalgatást, hogy miben más.
    Azért durva, hogy tulajdonképpen 5-6 év alatt 6,3-ból lett 5,7, most meg már 5,2s a 0-100 ugyanúgy xdrive hajtással. Ez azért már keményen érzékelhető, kérdés az, hogy vajon autópályán megnyomva mekkora különbséget okozna az a pár technikai ficsőr, amivel ezt lehetővé tették. Szerintem nem sokat számítana.

    Érdekesség, hogy az 535xd gt-t nézve a 630nm nem csak 1500nál, hanem 1500-2500 között van, tehát lehet a trehányság miatt maradt le máshol a második fele. Ez egyébként +210kg az új 7eshez képest.
    Tehát 535xd gt 2145kg
    F01 740xd 2025kg
    G11 740xd 1935kg

    Érdekes, h ezek ellenére lehelettel jobban gyorsul 100ra az 5gt mint a régi 7es.

    Nekem egyébként még mindig bejövősebb az 5gt. Anno ez a kocsi hozta az új designvonalat 2009ben, és szerintem még a 7es bmw-t is beelőzte fél évvel. Ehhez képest az új 7es előbb jött, az új 5gt pedig még nincs itt. Talán magasabban is ül az ember az 5gt-ben, jobban pakolható, cserébe sokaknak nem tetszik a hátulja.
    Az biztos, h sokkal praktikusabb, és fehérben nagyon-nagyon szép. Legalábbis az utcában áll egy 535i gt, az nagyon bejövős. Azt az egyet sajnálom csak az 5gt-vel kapcsolatosan, hogy nem volt hozzá m-paket. Szerencsére időközben pótolták ezt, na úgy már nagyon üt.

  • BeZol

    őstag

    válasz Viszlát #31151 üzenetére

    Én ráwikipediáztam neked.

    Gondolom akkor 535d gt-ből is xdrive-osra gondoltál, bár ez kb. mind1.

    A lényeg, hogy 740xD 2010 szeptembertől volt kapható. A motorkódja: N57D30TOP. 306 lóerő 4400on, 600nm 1500-2500 között. A 2012es facelifttel a motorkód ugyanez maradt, csak 313 lóerő 4300on, 630nm 1500on (ezt lehet hanyagságból nem írták ki 2500ig?). A facelift előtti 6.3 alatt gyorsul 100ra, a faceliftes 5,7 alatt.

    Az 535d gt-ben a motorkód N57D30. 300 lóerő 4400on, 600nm 1500-2500 között. 6,0s a 0-100. A faceliftes motorkód ugyanaz, 313 lóerő 4300on, 630nm 1500on, és 5,6s a 0-100.

    Azt hiszem a TOP felirat csak kukacoskodás, és a mind a két motor tök ugyanaz lesz, csak az 5gt-be eleinte kevesebb lóerőt raktak. Chippelve ugyanúgy dalolnak szerintem. Az 5gt eleve a 7es vázára épült, szóval szerintem fenntartásban ugyanott lennél, de én nem vagyok szakértő, csak ez tűnik logikusnak.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31080 üzenetére

    Azt kell tudnod, hogy mennyire fáj majd a -2 henger. Fenntartásban kevesebb, legyen az bármilyen költség, tehát ilyen szempontból nyerő a dolog, csak a hangja olyan amilyen, és persze lassabb, viszont régen is írtad, hogy csak németeknél tudod igazán megnyomni, ez nem lenne akkora para, ugyanakkor fix 200zal ezek is mennek, annál tovább meg a forgalom miatt ha el is jut az ember, úgyis fékezés lesz egyhamar a vége.

    Tehát csak a hangzás szól a 6henger mellett, szinte minden más ellene, ezt kell mérlegelned.
    Nekem minden egyes alkalommal jól esik kicsit meghuzatni a kocsit, és hallani a 6hengert, nem bírok vele betelni a mai napig, imádom :U Pedig nem is benzines ugye.

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #31079 üzenetére

    Külön kis kazánocska van a dieselekben, ami dieselt égetve fűt be neked. A benzineseknél pikk-pakk jön a hulladékhő, ezért oda nem kell ilyesmi.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #31022 üzenetére

    Én ugye most ismerős 440i xdrive cabrio-jában ültem, és ugyan nem akarom fikázni a kocsit, de 25millióért én többet várnék na. Szép-szép, de anyós ülésből nézve olyan idegen az egész középső konzolrész, mintha egy különálló modult illesztettek volna be. Az sem tetszik, hogy fixen kint van a navi, és nincsen körbebunkerezve a nap elől, így napfényben necces látni. A bézs bőrön 1300km-esen már látszódott a farmernek a nyoma, tehát max 5ezer km-enként lehet szépen pucolni.
    Én zörgést és társait nem fedeztem fel (ez ugye idővel előjöhet), sőt 1fokkal halkabb volt mint az enyém, a nagy hifi pedig ugyan nem szól akkora erővel mint nálam, de tisztábbak a hangok.
    Nekem eleve nem bejövős még az automata váltó, de ismerős is mondta, hogy idegenkedett tőle, de most már nem venne manuális váltós kocsit, annyira megszokta és megszerette.

    Tetszik viszont az adaptív ledes lámpa, teljesen más karaktert kölcsönöz a kocsinak, mint a sima bi-xenon lámpák. A nyaksál is jó ötlet, igaz eleinte felmerült bennem h mekkora gáz h csak fűt és nem hűt, de így a logikus, mert a meleg szél kellemes mikor a tarkóhoz ér, míg ha hűvösebb van, akkor elég fázós érzetet okoz a hideg levegő, ez pedig ugye kiiktatja, tehát jó dolog. A lenyitott tetőnél csomagtartó nyitás után megemelhető összecsukott tető ötlete nagyon-nagyon praktikus ha csomagok ki-bepakolásáról van szó, ám nagyon törékenynek tűnik, félek idővel eltörhet vagy nemtom, de biztos jól kitalálták, gondolom én.
    A vezetésről még nem tudok nyilatkozni.

    Nekem az az érzésem, hogy nincs akkora előrelépés (főleg m-pakettal) megjelenésben és funkcionalitásban, hogy ezért ismét zsír új autót vegyen az ember, bőven jó egy E92-E93as használtan jól felextrázva, és semmivel sem lesz az ember szegényebb. Jó-jó, jött pár értelmes extra, és más a megjelenés, de ez így ebben a formában csak e46-ról váltóknak jó vétel. Ugyan én nem ültem még A5-ben, E-kupéban, de a merci belső egyértelműen nem tetszik, főleg ezekkel a tabletokkal középen (tudom, e-kupéban még a tablet előtti korszak van, az sem tetszik), míg a kifutó A5 szintén nem bejövős, ÁM az új A5-össel pedig már az a probléma, h kb. ugyanúgy néz ki. Belül ugyan most sokkal szebb, és kérhető a digitális műszerfal ami tetszik így képek alapján, és maga az a technokrata hangulat bejövős. Az azért szégyen a bmw részéről, hogy ülésszellőztetést még mindig nem adnak a 4es szériához, míg a konkurencia ad, a következő generáció pedig kabrió esetén vászontetős lesz... Ja és hiába volt talán -70kg-mal könnyebb a 4es széria a 3as coupe-hoz képest, ha a cabriók ugyanolyan nehezek lettek, ezt bezzeg nem reklámozták.

    Azért a 8fokozatú automata is, és az elektromos szervo is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy 0,5-1literrel kevesebbet kérnek már ezek a kocsik, és a 0-100as sprintidő is javul nagyon hasonló motorokkal kb. 0,5másodpercet. Sok pici pedig sokra megy ugye, de még mindig nem elég ahhoz, hogy E92-93ról megérje váltani, és szerintem ezt is érezhetted, én legalábbis ezt érzem úgy, hogy még nem vezettem 4est.

  • BeZol

    őstag

    válasz Anubris #31019 üzenetére

    2011 utáni 1est ha néznél, ott már érdemes chippelésben gondolkodni, sajna az előző szériához tényleg nem sokat hoz, kb. felesleges, azért belinkelem mit találtam az újabbakra, hátha pár év múlva emelett döntenétek:
    114i 102ps, 180nm --> 133ps, 234nm
    116i 136ps, 220nm --> 176ps, 286nm
    118i-ből létezik olyan erejű, ami megegyezik a fentebbi 116i-vel, tehát az tök ugyanaz.
    118i 170ps, 250nm --> 218ps, 325nm

    Alapvetően a kisebb teljesítményből a chippelés után megkapod az egy lépcsővel erősebb motorizáltságot.
    Kérdés persze, megéri-e a kb. 10 éves, 2m Ft-ba kerülő, remélhetőleg nemtekert 200ezer km-es kocsi helyett egy 3-5éves, 4m Ft-ba kerülő 30ezer km-es kocsit venni.

    A 2m Ft körül mozgó 2005ös 116i-k 116 lóerősek 150nm nyomatékkal, míg a 4m Ft-os 114i ugyanezt hozná, chipelve pedig (133ps, 234nm) egy 2,3m Ft körül mozgó 118i-t is lazán elnyomna (129ps, 180nm). Azért érzékelhető ugrást hozott a belépő benzineseknél a turbók bevezetése, én tutira nem vennék ilyen pici szívómotorosat, bár a párodnak mindegy lehet, csak legyen ott a plecsni és guruljon el A-ból B-be, akkor pedig jó választás régi motor is. (+1 turbógonddal kevesebb ha arra kerülne sor 250ezer km felett vmikor)
    Ha még a 100ezer km-es futásteljesítmény is belefér, akkor 4év körüli 116i-t is kapni 4mFt-ért (136ps, 220nm, chipelve már kánaán). Én lehet, hogy egy ilyenbe ugranék bele, majd 6 évvel később 10 évesen el lehet passzolni 2-2,5mFt-ért 200ezer km-rel, tehát 1,5-2mFt-os buksz a kocsi árán, míg egy eleve 11 éves kocsi 17évesen 300ezer km-es futással szerintem 1mFt fele lesz, tehát 1-1,5mFt értékvesztés (tehát a 4 éves kocsi tényleges felára 0-1mFt lesz 6 év múlva, hiába kerül 2mFt-tal többe most, és még nem is lesz annyi baja, hiszen 10 éves kortól és 200ezer km felettől kezdődnek csak a bajok).

  • BeZol

    őstag

    válasz KaiotEch #30936 üzenetére

    Azért tetszik az e46, mert abból a coupe is tök hasonló, így megvan a sportos forma. Az E90-esnél már markáns különbség van a coupe javára, így totál érthető, ha nem tetszik az E90. Még az is fontos szerintem, hogy az e46osok még sportcsomag nélkül is sportosnak hatnak, míg az E90esek sportcsomag nélkül olyan semmilyenek. Az új F30as széria már jobban hasonlít az e46-os féle egyenarculatra. Az E90est én is kihagynám, annyival jobb lett szerintem az F30as, pl. végre nem kell benne hátul nyomorogni, én legalábbis ezzel magyaráznám az érdektelenségemet, ha ilyen cipőben lennék, ill. a pénzt is sajnálnám rá.
    Azért egy m-paketos 335d gran tourismo nálam továbbra is erősen bejövős. A képen egy 340i van. Első dolgom lenne a chipelés után dupla kipufogósra alakíttatni a kocsit, mert tök nyomi a baloldalt 2 sima csövecske :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz aero. #30866 üzenetére

    Még nem kapta meg a csekket, csak mondta h ezzel nem számolt és h elvileg ennyi lesz, de nekem is rémlett, hogy mintha már egyszer átveséztük volna, hogy szar vmelyik kalkulátor, erre pont ez volt az :D

  • BeZol

    őstag

    válasz ^Boss #30861 üzenetére

    Nekem 2008as a kocsim, 170kw/231 lóerő, és eleinte 75ezerről indult az éves díjam, most meg baleseti adóstul 31.194 Ft B07-es bónuszban. A teljesítményadó több, az 78ezer Ft most.
    Ismerősnek most a 440i-hez évi 250ezerről indul a teljesítményadó, de minél régebbi egy kocsi, ez annál kevesebb. Itt kiszámolhatod [link]. Ha 2006os a kocsi, akkor 146ezer lesz, szóval tuti több, mint a biztosítás lenne, hacsak nem friss jogsis vagy és nincs semmi bónuszod, de akkor is meg kéne állnia max. 75nél a biztosításnak.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #30857 üzenetére

    Akkor ez olyan, mint amikor tőlem kérdik, hogy matt-e a felnim :D Nem, csak piszkos :))
    Havernak kék van, az eléggé beleolvad, szerintem is a sárga a tuti.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #30854 üzenetére

    Nekem nem ilyen, viszont nem is domborodik így ki az embléma, mert nálad fémnek tűnik, nálam meg csak ilyen kipöccinthető bmw műanyag [link]. Sebaj, enyém a széleken van néhol lepadkázva :U
    Ha már ilyen látványos a féked és a felnid is ilyen levegősebb, mi tart vissza attól, hogy a féknyerged mondjuk piros/kék legyen? Így gondoltam a színt, mert látom h valami már piroslik ott.

    ui.: kb. 2 hét és havernak meglesz a 3ezres szervíz az f33 440i-jében, meglátjuk mit muzsikál ellenem :DDD
    Kb. 4-5 kocsihosszra számítok 130-210km/h között, és akkor elborul az agya h az kb. semmi, és az így is erősen valószínű gyári m-kipufogószett mellé a chipelést is kéri és felemelteti 360 lóerőre :DDD
    Az ő kocsija már 1925kg hála a ingyen adott xdrive-nak, szóval a 0-100 is "csak" 5,4 alatt megy.
    Évi 850ezer Ft lesz neki a casco miatt a fenntartás, és akkor még nem is ment a kocsival semerre. Most bejáratósan 12,1-et írt neki a computer. Ha a nyári kalandozásokat beszámítom, simán évi 30ezreket megy majd vele eleinte, és mondjuk 350Ft-os üzemannyaggal számolva akkor még a 850hez jön alsó hangon 1,3 milla üzemanyagköltség + nekem anno egy olajcsere 75-115ezer Ft közöttre rémlik szakszervízből, tehát évi 2,5millió Ft-ot rákölthet a kocsira, ami az én kb. évi 1mFt-os költségemhez képest enyhén szólva jóval több, de hát megengedheti magának. Ha a cascotól eltekintenék, még akkor is majdnem dupla annyiba fáj egy ilyen autó, nagyon beteg.

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #30784 üzenetére

    8 éve nyaraltam Máltán. A szállodában nyomatni kellett a klímát, mert 30+ fokok voltak és brutális pára. Kimentem az utcára, és 30 másodpercen belül már csurom víz voltam, mintha ruhástul szaunáznék. (soha többet nem fogok ilyen brutál párás helyre menni, kivéve talán egyszer Szingapúrba ha megtehetem)
    A lényeg, hogy kb. non-stop nyomatni kellett a klímát, de a szűrője rossz lehetett, vagy nem tudom, de 2 hétig meg voltam fázva, köhögtem, lázas voltam, és miután hazajöttem, még további majdnem 1 évig megmaradt ez a kis köhögcsélési inger. Azóta tudom, hogy ha a kocsiban érzem, hogy nyálkásodik a torkunk, vagy kicsit kezdünk köhögcsélni, akkor ki kell tisztítani a klímát. Mióta így teszek, semmi problémánk nincsen a klímával, tehát ha eljön az ideje, akkor ki kell takaríttatni. A lakás klímáját is lassacskán üzembe kell majd helyezni. Ha jönnek a tünetek, akkor ki kell tisztíttatni azt is.

    Szerintem csak arra kell figyelni, hogy ne hűtsd túl a lakást/kocsit, tehát ilyen 23-24 fok alá nem szabad lemenni (csak amíg gyors le akarod hűteni), és akkor nem lehet probléma. Az emírségekben is elvannak valahogy az arabok a 60 fokban, nehogy már ez egészségtelen legyen :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #30781 üzenetére

    Még nem volt szerencsém ülésszellőztetéshez, de mikor kánikula van és úgy ülök be a kocsiba, akkor eleve izzadt vagyok. Ha napon állt a kocsi, akkor ablakok le, pár sarokkal odébb meg a klíma már hűt rendesen és mehetnek fel az ablakok. Brutál kánikulában nagyon max 5 perc és rendben van a dolog. A honda jazz-em viszont szar volt, az alig tudta lehűteni a kocsit. Lehet, hogy nem 100%-os a klímád.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #30779 üzenetére

    Itthon is ez megy, csak még E9x/E6x-es 20d-kel csinálják ugyanezt, ráadásul a feléből ömlik a korom ilyenkor (lenyitott tetővel óriási öröm...). A súlytöbbletem miatt ha egy chippeltet fogok ki és nem váltok vissza 6.-ból 5.-be, akkor 160-ig nem is tudom levakarni őket, amitől gondolom gyakran rendesen felizgulhatnak ilyenkor, aztán jön a meglepi, mert 160tól már értelmesebb fordulaton pörög a motor 6.-ban, aztán mire 200zal megyek már kamionnyi hosszra leszakadtak.

    Ilyen mercit láttam pár éve. Fehér szín, amg csomag, kabrió, talán már faceliftes volt, nagyon szép volt. Le akart hagyni, de nem ment neki. Azért vicces, hogy vászonnal nehezebb az A5 és az E kabrió is, mint a 3-as és 4es kabriók keménytetővel. Sőt, a 4es most még hízott is, pedig a coupe könnyebb lett. Mi lesz itt, ha az új 4es széria vászont kap :Y

    Az ülésszellőztetés az egyik dolog, amit hiányolok most (viszont 4eshez sem kérhető...), de nem égető a probléma, mert más az összetétele a kabrió bőrülésnek, mint a többinek. Nyáron is rá tudok ülni akár fecskében is, még ha előtte több órán át lenyitott tetővel állt a tűző napon, mert nem melegszik fel annyira mint egy normál bőrülés. Ellenben ha beülök a mini-nkbe, ami ugye coupe, na ott rendesen szétéget a bőr.

    Sunreflective technológia a neve.

    Azért a váltókar és az övnek a fém része iszonyat forró tud lenni mikor becsatolom, és mindig meglepnek :D
    A másik, amit hiányolok, hogy nagy ritkán mikor kint áll télen a kocsi, akkor hideg a kormány és ráfagy a kezem, de m-es kormányhoz nem járt kormányfűtés régen, ami most már elvileg kérhető.

    Én továbbra is ott tartok, hogy ha kocsit váltanék, akkor az 3gt 35d motorral, és akkor kényelmesen elférnének a csomagok végre, ill. súlyban ugyanott lenne, csak kicsit erősebb :U

    Ha viszont nagyon magamba nézek, akkor arra a pár nyári hétre minek kabrió, jó lenne egy coupe is, abban sincs viszont sokkal több hely, akkor limousine de inkább kombi ha nagyon kell a hely. Motorból elég lenne egy 20d, de minek, ha egy 18d (vagy akár 16d) is megy 150nel (ami fölöttől ugye tutira jár a büntetés). Ha kell a megjelenés, jöhet az m-paket, meg közben lehet költeni még 3-5millát arra, hogy jól fel legyen extrázva a kocsi, és lesz kb. 14 millió a kocsi ára. Na akkor megint elgondolkodnék, hogy kell ez nekem ennyiért? Akkor ha már ennyit költök, akkor legyen már nagyobb motor benne, mert ez így tiszta szégyen, VAGY menjünk lejjebb az árban más márkával, és akkor 2/3 árból megvagyok egy hasonlóan felextrázott, hasonló dinamikájú, de nem ennyire jó megjelenésű és prémium érzetű beltérrel. HA még ez is sok, akkor ugyanezek a variációk jöhetnek, csak 50-60%-os áron max. 100ezer km-rel 3 évesen. Annak sok baja még nem lehet, ha tekert a kilométer, még az sem gáz, az én évi 15ezer km-emmel számolva ennyi spórolást simán meg is ér az, hogy csak 3 évvel később van meg ugyanaz a kocsi, viszont 3 évnél idősebb kocsiba jelen állás szerint soha nem mernék beszállni. Még ha úgy adódna, hogy rá lennék szorulva, akkor is inkább vennék egy eleve max 5 millióba kerülő kocsit 3 évesen, tehát 3 milla körül. Mióta robogózok, azóta tűnt fel igazán, hogy milyen drága is az autózás, és mennyi de mennyi pénzt meg tudtam fogni már, meg rájöttem, hogy elég otthonülő típus vagyok, csak muszájból mozdulok ki :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz GrooveHero #30527 üzenetére

    Nem hinném, hogy 85-ösnél nagyobb kéne egy 20d-be. Nekem a 30d-be a 650W-os hifi miatt és a tetőmeachnika miatt volt 85ös, viszont mivel a gyári bannerest azóta nem gyártják ebben a méretben, ezért egy 95ah-s került bele, de agm-es kellett a fékezéskori visszatöltés miatt. Na a 320d-ben szerintem egyik sem játszik. Nézd meg bárdi autó-nál is mit dob ki a 20d-re és 30d-re. Ugyanazt! Szerintem baromság.

  • BeZol

    őstag

    Én most láttam fehér E92-est. Facelift előtti, egyik féklámpa nem ég, első lámpa fehér karikásítva, de olyan halvány, hogy kb. látni alig lehetett, tetőn karbonfólia (ami érezhetően mintha felvastagította volna a tetőt, nem volt szép annyira, mintha túl vastag lett volna a fólia), elől m-paketszerű kötény, na az rendben volt, hátul viszont m-paket nélküli hátsó, ám úgy nézett ki a dolog mintha 35i/35d lenne, de a csövek vékonyabbak voltak, és a kipufogók körül a lökösben fekete gumiszerű cucc volt 3 ujjnyi vastagon.
    Na ez a kocsi gusztustalanabb volt, mint a múltkori kamu E92 M3-as (annak a motorházteteje hiába volt lecsukva, kb. 2--3 ujjam is befért volna).
    Azt hiszem egyre több ilyen jön majd mostanság velem szembe :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz ADAM1337 #30464 üzenetére

    Igen, csak hát ha chipelésről van szó, akkor a mostani motorokra az alábbiakat találni:

    530d: 258ps 560nm --> 316ps (+22,4%) 689nm (+23%)

    535d: 313ps 630nm --> 381ps (+21,7%) 768nm (+21,9%)

    M550d: 381ps 740nm --> 471ps (+23,6%) 891nm (+20,4%)

    Ezek a legextrémebbek amiket találtam, és pl. az M550d-re 430-440 lóerőnél többet nem szoktak adni 870nm mellett. Mivel emlékeimben az élt, hogy ennél nincs nagyon tovább, ezért merült fel bennem, hogy biztos nem tudnák rendesen hűteni a motort, vagy már csak szimplán szerkezetileg nem bírná valami a motorban, vagy akár az automata váltó az, ami lehalna ettől, ezért gondoltam azt, hogy akkor ez a max ami van, és most erre itt a 4 turbo :D Hát nem tudom, ez már nagyon kihegyezett egy eszköz lehet, ha már az m550d is az volt (aztán lehet a 3 turbós motort váltja a 4 turbós a végén).

    Hát ezek a motorok ugye autópályázásra vannak kitalálva, és saját tapasztalatból tudom, hogy egy 20d motor is elég a pályára, mert pl. legutóbb sem tudtam otthagyni egy x1-es bmw-st, hiszen hiába mentem akár 220 felett is (míg ő szerintem max 180nal ment végig), ha folyton beért a forgalom miatt. Azt is megemlíteném, hogy ugyan nekem 200-300kg-mal nehezebb a kocsim, mint egy 320d, de mikor letérnek előlem és lehet nyomni neki 90-110-130ról, akkor 180ig gyorsulva 2 kocsinyi távolságnál jobban nem szoktam otthagyni a 20d-ket, ami kb. semmi. Az már más tészta, hogy mire 220at mutat az óra, már 2 kamionnyi hosszra vannak :DDD A 335i ellen pedig hasonló a séma, ott 220ig távolodnak el 1 kocsival, és mire 250nel megyek, ők járnak 2 kamionnyi hosszal előttem.

    Szerintem is elég a 30d (szebb hang, de azért a +2 hengert etetni is kell), egy 35d-t azért nem vetnék meg, de ha azt nézem, hogy mik a tapasztalatok, akkor tök felesleges az is, meg a 30d is, ami ezek felett van, az meg egyértelmű túlzás.
    180 felett eleve alig lehet menni, kb. eddig együtt megy a 20d-vel minden, a 30d-t a 35d 220tól hagyná ott számottevően, szóval a 35d-t az m550d talán 240-250től hagyná le (hoppá 250es limit ha van), de addig biztos nem lenne nagyobb a távolság 2 kocsihossznál, ami lófütyi. Ennek így annyi értelme van, mint egy M5-ösnek, csak nem kell gyakran tankolni :D

  • BeZol

    őstag

    Kérdés: Mi értelme 4db turbonak?
    A 3 turbóshoz képest minimálisan hoz csak több lóerőt és nyomatékot, és ha chipelés-ről van szó, akkor már a 3turbósból sem lehetett már arányaiban sokat kihozni, gondolom volt vmi nyomósabb oka annak is, így tényleg nem értem minek most 4db a 3literes blokkra.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #30278 üzenetére

    Nekem az elsők koptak el, és idén januártól van michelin pilot sport 4-es, hátul meg elvan a 3as. Nekem a ps2-es és a ps3-as is 30k km-eket bírtak hául, gondolom a ps4-es is hozza majd ezt a szintet. Ezek a gumik a legjobbak esős időben, szárazon pedig ha nem is a legjobbak, azért a dobogón vagy a dobogó közelében lehet, és cserébe nem lesz kuka 20k km után.

  • BeZol

    őstag

    válasz SocketA #30166 üzenetére

    Igen, boyracer vagy, emészd meg.

    Mi a tosznak gyorsulja le az ember az öreg bmw-det egy új kocsival? Az új kocsi tulajának ez totál közömbös, neked meg megvan a napi örömöd, aztán fékezhetsz is a következő kereszteződésben, mert túl gyorsan értél oda. Marha nagy értelme van az egésznek! Megtapsikálhatod magadat, a nejed meg simogathatja a kis buksidat h ügyes voltál. (remélem közben kilóg a kezed az ablakon és még pöfékelsz is az tucc-tucc zenét bömböltetve. Mennyi ilyen van te atyaég...)

    Autópályázáshoz mi köze van az automata váltónak? Manuálissal is csak 5.-6. fokozat között játszikál az ember maximum. Nem találsz fogást a másikon vagy mi a bajod? Ehhez nem kell vezetési tudás.

    Én csak az új octáviát vezettem 1.6os diesellel. Szép, modern belső, marha nagy lábtér elől-hátul, csomagtartó is nagyon-nagy és könnyen pakolható, mindezt pedig viszonylag olcsón, mert legalább 2mFt-tal drágábban kapsz meg egy 3ast, ami fapadosabb, drágább bele az extra, és kisebb benne a hely is. Prémium érzésed pedig nem a fapados verziótól lesz, ahhoz kell még további 2-3milla minimum!

    Én 2,5 év-es octaviáról tudok nyilatkozni, egyáltalán nem látszik meg rajta a használat. Ugye mondanom sem kell, hogy nem mindegy, h ki mennyire éli le a kocsiját a használat közben.

    Szerintem nem fikázott itt senki semmit, csak tapasztalatokat osztott meg, csak te a szívedre vetted.

    Nem mind1, hogy hol él a másik? Vagy irigykedsz h jobban keres nálad és jobb autót engedhet meg magának?

    Én se vennék régi bmw-t ha csak egy közlekedési eszköz kell. Racionálisan kell gondolkodni, és igen, vannak jobb alternatívák is, jobb ha tisztában van vele az ember. Ez ne fájjon neked.

    Szerintem is igaz az, hogy régen jóval nagyobb volt a szakadék egy bmw és egy pl. skoda között, de mostanra ez jóval kisebb lett. Már lényegében lecsengett a nagy dieselforradalom, nem igazán tudnak újat mutatni ott sem (turbós benzinesek detto). Kimondottan értelmes "prémium" extrát nagyon nem is tudok mondani, ami ne lenne egy 2/3, 3/4 annyiba kerülő kocsiban, sőt kifejezetten felháborít, hogy pl. ülésszellőztetés, masszázs még mindig nem kapható a 3asban, holott már az új astrába is kérhető.

    Két dolog van, ami miatt úgymond megéri ma még prémium márkájú autót vásárolni, az a belső ingerek okozta minőségérzet (főleg ha rendesen fel van extrázva a kocsi), és a 2literesnél nagyobb motorok (habár volvora már ez sem igaz).

    Az, aki 2literesnél kisebb motorral vesz pl. bmw-t, az csak a minőségérzet miatt vette (vagy jampizni akar persze), mert 2literes motorral és ehhez illő teljesítménnyel olcsóbban megkap az ember más márkánál ugyanannyi extrát. (te természetesen a jampizós 2literes kategória vagy boyracer formulában, mert ugye hátsókerék hajtás 150 lóerővel, hajaj)

    Most megint kell valami "extra" a prémiummárkáknak, mert a választható opciókban tulajdonképpen utolérték őket az olcsóbb tömeggyártók (régen nagyon le voltak maradva), egyedül a minőségérzet az, ami le van maradva, DE a mostani sem olyan rossz! A motorok terén sincsen már olyan nagy fejlődés, mert a régebbi turbós motorok is hozzák majdnem ugyanazt a dinamikát, és szerintem nem érdemes egyik generáció után a másikra sem váltani, érdemesebb 1 generációt kihagyni, annyira kevés az újítás.

    A régi szívókat még taposni kell, hogy menjenek, egy új turbós benzines már úgy mozog, mint egy turbodiesel. Nem kell szénné pörgetni h menjen, hanem "sleeper" carok. Persze ismét megértelek, gondolom olyan vagy mint a civic-esek a kályhacsöveikkel. Megy 50nel, de közben beszakad a dobhártyája, annyira menő.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #30056 üzenetére

    Nekem ezek az M50D-s X6-X5-ök 210ig nem alkotnak semmit, fej-fej mellett haladok velük, aztán csak utána tudom elhagyni őket, és mire 230nál járok már legalább 2 autónyi lesz a táv, utána pedig nagyon durván leszakadnak, viszont nekem 263 a vége, ami gps szerint 253-55 lehet, és 4600on pörög a motor :DDD
    Most legutóbb egy volvo v40-es próbálkozott. Megyek a kis tempómban, és visszaváltás nélkül 200ig nem szakad le, csak max 1 autónyira. Na mondom mi a franc. Utána visszaváltással 5ösbe már lett az 3-4 autónyi táv is 200ig.
    T5-ös volt, 245 lóerővel, automata váltóval (nekem manuál), 1583kg-mal (tehát -240kg hozzám képest), de nem tudott megalázni szerencsére, de meglepett, nem gondoltam volna h létezik ilyen erős golf méretű volvo.

  • BeZol

    őstag

    válasz negro #29902 üzenetére

    Most jön a nyár, cabriot pedig télen kapsz olcsóbban. Szerintem sokan vesznek egy cabriot a nyárra, hogy majd nyár végével túladják, csakhogy nyár végén kb. senki sem fogja megvenni.
    Ha csak a megjelenés és a cabrio feeling a fontos, akkor felesleges bele erős motor, én se gyakran megyek lenyitott tetővel 180 felett, mert akkora a szélzaj már. Cabriózni lassan krúzolva szoktak a városokban.
    Minden nyáron látok 2-3 vászontetős cabriot, aminek a tetejét vki késsel bevágta, nem tudhatod mikor leszel áldozat, de egy kemény tetős cabrioval nem kell ilyen miatt aggódni.
    Azt azért még hozzátenném, hogy szerintem az ember életében kell legalább 1 nyár, amikor cabrio-val furikázik, életre szóló élmény.
    Az a jó még a coupe/cabrio-kban, hogy a laposabb, szélesebb forma miatt nem tűnik öregnek a kocsi, mert ez már tipikus sportautós forma, ami azóta is standard, lenyitott tetővel pedig a 30 éves kocsi is igazi cabrio lesz, ezek örök autók.
    Túlárazott vagy sem, E93asok is a mai napig jóval drágábbak az E92eseknél, szinte tartják az újkori +1mFt-os felárukat (de lehet h +1,5mFt volt) használtan is a coupe-hoz képest (ami pedig eleve +1,5mFt volt az E90hez képest).
    Az újkori 17m Ft körüli árhoz képest ez már kb. semmi, csak első évben bukott rajta a gazdája ennyit :DDD
    Én kicsit alkudnék, szereznék hozzá egy hardtopot télire, és egy ideig biztos elhasználgatnám, max. a végén csak nyaranta venném elő. Innen már nem fog olyan sokat esni az ára szerintem.
    A +10éves cabriok 150-170 lóerővel még most is 1-1,5m Ft-ért mennek, szóval évi 150ezret buknál a kocsin az elkövetkező 10 évben. A szervizelés és üzemeltetés többe fájna.

  • BeZol

    őstag

    Már több éve nem találkoztam ismerősömmel, akivel régen mindig jártunk bulizni ide-oda heti rendszerességgel. Most kicsit felmelegítettük a kapcsolatot, és hát nagyon úgy néz ki bejött neki az élet és megcsapta a cabriozás szaga anno, úgyhogy berendelt egy 440i xdrive cabriot estoril kék színnel, m pakettal, bézs bőrrel, full-full extrával :DDD :DDD :DDD
    Majd ha megérkezik májusban a csoda, akkor teszek fel képeket, biztos lövünk képeket egyszerre a 2 kocsiról. Már alig várom a dolgot. Bocs a nyáladzásért, de én is tök izgalmasban lettem a dologtól :D

  • BeZol

    őstag

    Itt áll az utcában egy fehér 535i gt. Szerintem tegnap vagy ma hajnalban lelopták neki a hátsó bmw emblémáját, mert 2 napja még ott volt neki. Szegény autó tök csumpi lett így, a gazdája meg szívhatja a fogát, mert gondolom nem hiába áll az utcán 1-2 éve a kocsival. Túl szűkek itt a teremgarázsok, nagyon kevés pár olyan hely van, ahova beférni nagyobb autóval, kamerák meg nincsenek sehol, szóval vehet új emblémát, de lehet majd megint elviszik neki.

  • BeZol

    őstag

    válasz Eyesis #29651 üzenetére

    Na pont ezért nem fog cetlit hagyni. Nekem sem hagytak. Mikor 3 hónapos volt húgom yaris-a, leálltam a ház előtt, 3 órával később valaki beletolatott, de a kocsi a sarkon állt, és így tök error volt az egész, mert még az út is egyirányú, vki nagyon nagy kretén lehetett, és persze semmi cetli.
    Én nem tudom, hogy pontosan mi történik ilyenkor, de lehet h elveszíted az összes bónuszodat, és beraknak alap fokozatra, ami pl. nálam legalább +30ezer Ft lenne éves szinten. Gondolom egyesek pedig már notórikusan balfaszok, és már a büntetős részre esnének ezzel. Persze sok olyan gyökér van, aki tényleg nem veszi észre. Múltkor szemem láttára tolatott bele a kb. 30as csávó a mögötte álló nő kocsijába. Még utána kicsit hátrébb is gurította a nőt is, mert csak így tudott beállni a parkolóhelyre, és csak utána volt hajlandó megnézni h mi történt... :D

  • BeZol

    őstag

    Szerintem ha valaki vesz egy 35d-t, legyen az a régi 300 lóerő alatti akár, annak menetdinamikát nézve nagyon sokáig nem lesz miért kocsit váltania.

    A 30d is megy rendesen, de egy 35d-ből többet hoz ki egy chippelés, és ami fontosabb, az az, hogy 340-380 lóerős dieselnél (chipelve) már csak az audi 4.2 v8 tdi-je tud hasonló értéket (de ez csak az a8-ashoz kapható!), mint az M50d motor, viszont az M50d-ből a 381hez képest 430lóerőnél többet nem igazán tudnak kihozni, horror az új ára, 40kg-mal többet nyom egy 535d xdrivehoz képest (1955 vs 1915kg). A sima 535d viszont 1810kg csak (3as és 4es bmw-knél már csak xdriveos kapható, azok 1705-1710kg hála az xdrivenak).

    Állórajtot és nyálkásabb utakat leszámítva az xdrive nem hoz semmit, csak többet eszik a kocsi, úgyhogy szerintem a legjobb vétel egy használt régebbi 35d, vagy az újak közül az aktuális 5ösből a sima 35d.

    Hát egy chippelt 435d vs chippelt M550D-s videót találtam csak, a +110kg-os 535d sem mehet sokkal rosszabbul.

    Ha van egy ilyen kocsid, akkor taposhatod neki, és megy is rendesen úgy, hogy nem zabálja le a gatyádat, ha pedig nem sietsz, akkor is tud extrém keveset enni a teljesítményhez képest. Erősebb diesel még ha van is, alig aknázható ki belőle többletteljesítmény, így nincs nagyon oka utána vágyódni, és per pillanat nem is látszódik, hogy lenne a jövőben erősebb diesel motor a piacon, tehát ezeket a kocsikat menetteljesítményt tekintve nincs miért eladni, csupán a megunott/elöregedett design és az új iránti vágyakozás hozhat alapvetően változás iránti igényt.

    Persze ezeknél a kocsiknál már feleslegesen sok a teljesítmény, ha pedig azt nézem, hogy az autópályán hány autó megy 150nél többel, akkor csoda ha alkalmanként 1-2 autót ha látok, márpedig a 150es tempohoz már egy 100 lóerős kocsi is elég, egy 170 lovas pedig már gondolom a 200at is viszi, ami fölött pedig aztán tényleg nagyon ritkán látok kocsit menni, de megesik ;]

    Tehát régi 35d-ket kell venni, nem készült érdemlegesen jobb képességű autó az elmúlt 10 évben.

  • BeZol

    őstag

    válasz #56573440 #29565 üzenetére

    Szerintem csak arra akart kilyukadni, hogy kb. 150 lóerő felettől +1-2 embernyi plusszsúly alig érzékelhető lassulást hoz a gyorsulásban, viszont kanyarodáskor elég durván érezni fogod a többletsúlyt.
    A régi bmw-k könnyebbek, ezért kanyarodáskor nagyobb sebességet is bírnak, míg az újabb bmw-k erősebbek és jobban gyorsulnak, de kanyarodáskor nem képesek hozni azt, amit a régiek, mert nehezebbek (ugye ez az a bugi, ami miatt elvileg régi bmw-t vesznek, meg a szívó sor6 a hang miatt).

    Ez persze csak így nagy vonalakban igaz, nem kell vér komolyan venni, de pl. én múltkor néztem a 3literes 313 lóerős dieseles bmw-ket. A legjobban a 335d/435d gyorsul 4,9-4,8 alatt, és ezek 1705-1710kg-osak (kötelező összkerékhajtás miatt). Egy 335d gt már 1825kg, egy 535d 1905kg volt talán, az új 7es 1945kg (tényleg jól lefogyott), a 4es cabrio 1925kg, az 5gt pedig 2125-45kg (régi 7es vázra épül, hehe). Nem ma olvastam a súlyokat, de kb. helyesek az értékek. A lényeg, hogy az 535d GT több mint 400kg-mal nehezebb egy 335d-hez képest, ennek ellenére 5,3s a 0-100, ami nem sokkal több a súlyt tekintve. Az X3as bmw is vhol 1900kg felett volt, az is 5,3s alatt tolja. A nagyobb X-eket nem néztem, csak annyira, hogy egy x5 35d 240nél elhal :D

    Tehát, amit ebből lehet következtetni, hogy azonos ménes esetén minimális lassulást érhető tetten még +400kg terhelés esetén is, de hogy kanyarban sokkalta brutálisabban fog jelentkezni az a +400kg, az is biztos (meg fékezéskor is).

    Most ilyen koros bmw-k esetén ugye az arányok mások lesznek, de kb. ez a lényeg.
    Emlékszem, mikor a kis honda jazz-be 5en beültünk és teli volt pakolva a csomagtartó. Kb. 10 másodpercig kellett kuplungolni 1esben hogy kiengedhessem, kanyarban 20nál pedig érzésre fel akart borulni a kocsi, annyira brutálisan bedőlt :DDD

    Az új bmw-k pedig azért gyorsulnak jobban, mert van rajtautomatika a 8fokozatú automatában, már elektromos a szervo, és padló gázas gyorsításnál a generátort leválasztják a hajtásról, hogy addig se fogja vissza a kocsit. (ezekkel a trükkökkel nyertek közel 0,5s gyorsulási értéket azonos motorral)

    Most olvastam, hogy az új volvokban pedig van egy 2literes levegőtartály, ami mindig feltölti magát, és ha alacsony fordulaton padlózod a turbós kocsit, akkor ezzel a levegővel megpörgetik a turbót, és így gyorsabb lesz a motor reakciója. (hát nem egy elektromos turbo, de több mint a semmi)

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #29334 üzenetére

    Én most leszek 180ezer km-nél, egyelőre csak a vezérműláncot cseréltettem, de lehet, hogy lassan kuplungot vagy kettőstömegűt vagy hardytárcsát, vagy istentudja micsodát is kéne. Mikor leállítom a motort, akkor olyan kellemetlenül áll le 3ból 1szer, beremeg tőle az egész kocsi.
    Egyébként pár hónapja kiszámoltam a kocsi fenntartását évi 20ezer km-rel kalkulálva, kötelezővel (casco nélkül), várt és nem várt szervizekkel, 3db megye matricával, gépjárműadóval, és így havi 84ezer Ft-ba kerül a kocsi fenntartása. Ezt az értéket majd gondolom megdobja a 200ezer km utáni nagyobb szervíz.
    Azt hozzátenném, hogy ez így havi 2x60l gázolajat jelent a 8,5l-es tempósabb közlekedéssel, tehát ez így kb. 45ezer Ft üzemanyag ilyen olcsóbb diesel árak mellett. Egy 20d-vel ez 38ezer Ft lenne, tehát évi 84ezer Ft spórolás. A 25d-30d-35d trióban szerintem minimális különbség lenne csak, ott kár ezt számolni.

    Én szeretem a sportfutóművet, főleg mióta sima gumik vannak, ettől függetlenül továbbra sem megyek külső sávban az autópályán, mert katasztrófa az M1-es útminősége ott, viszont a családi egyterűvel sem megyek ott, tehát kb. tök8, hogy mi van a kocsi alatt ilyen szempontból. Ami hétköznapibb, az a fekvőrendőrözés pl. kiscelli utcában, szépen vissza 1es fokozatba átgurulva enyhén keresztbe, de a teremgarázsba leállva az alsó gumivédők hozzáérnek az aszfalthoz. És hát igen, lengőkarokat cseréltettem 113ezernél, lengéscsillapítókat 165ezernél úgy, hogy főleg autópályán megyek. Tolatva tudok szegély fölé gurulni így is, de szerintem szemből sima futóművel sem menne a dolog, de ez lehet nem így van.

    Nekem az E60-as túl távolságtartó volt belül, értem ez alatt, hogy olyan messzi volt minden, és úgymond alig öleltek körbe a dolgok, viszont ilyen szempontból az 1es bmw tetszett a legjobban, a 3as pedig arany középút. (74kg vagyok és 185cm magas, tehát biztos pocakosodnom kéne hozzá)

    Az biztos, hogy a 3as fürgébb lenne azonos motorral, viszont nehezebb lesz belőle egy tényleg jól felszereltet találni, míg az 5ösökben csak-csak akad extra. Azért újkori árban volt köztük simán 3 millió Ft különbség azonos motorral, és aki tehette, az inkább 5öst vett akkor már. Próbáld ki mindkét kocsit, és ha lehet, akkor e90esből facelifteset nézz, sokkal szebb hűtőrács, motorháztető, első-hátsó lámpa, frissített idrive. Az 5ösnél ha régi sportcsomagosat nézel, akkor hátsó lámpát kivéve senki sem mondja meg, hogy 2003as vagy 2009es (már ha volt 2003ban sportcsomag), tehát ez egy jó érv az 5ös mellett, ha szimpatikus.

    Ha úgy van, akkor pedig gyere ide óbudára, megmutatom az én kocsimat, milyen valós 180ezer km-rel közel full extrásan belül egy 3as, és akkor ugyan +150kg súly van, de ezt leszámítva végülis tök ugyanolyan, mint egy e90es, csak a közepétől más, de a helykínálat és a csomagtartó mérete mindegyik e90esben ugyanaz lesz. Priviben írj majd, ha érdekel a dolog.

  • BeZol

    őstag

    válasz CharlieDrop #29312 üzenetére

    Facelift sokat dob E90esen, míg E60ason szerintem annyira sokat nem.
    E90esbe szerintem elég szar hátra ki/bemászni, E60as jobb ilyen szempontból.
    E60asból talán több lesz a jobban felszerelt, azokra talán többet költöttek extraként új korukban.
    Szerintem bármelyik is tetszene, 30d motorral vegyed, mert ugyan úgy 3literes, tehát nagyon-nagyon minimálisan enne csak többet a 25d-hez képest, ámde a 25d is bőven elég a hétköznapokra.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #29245 üzenetére

    Igen, AGM-es az akksi, most lett cserélve, csak már olyan bika mintázatút nem gyártanak, helyette egy másik került bele, viszont mivel 85ah-s nem igazán volt, lett egy 95ah-s :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz whitezo88 #29234 üzenetére

    E93asomban is van ilyen szerintem, nem mai dolog már. Fékezéskor tölti az akksit, amire te gondolsz, az szerintem csak az i8-asban van.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #29206 üzenetére

    Nekem autópályán volt ilyen. Tempomat 160, jött egy kisebb bukkanó, ami megdobta a kocsit, viszont tél volt, -12fok, fehér minden, és ekkor elkezdett villogni vagy 2-3 másodpercig a dsc lámpa, tempomat lekapcsol, és fékezi le magát a kocsi. Mondom fura, nincs itt semmi különös, francért csinálja... Kb. 300méterrel később fékeznem kellett, na akkor derült ki, hogy tükörjég kb az út, mert én hiába tapostam a féket, a kocsi ugyanúgy ment tovább :DDD

  • BeZol

    őstag

    válasz Kenny88 #29066 üzenetére

    Majd írj, hogy mi volt a baj. Nekem csak télen csinálja hideg motorral, mert kb azonnal megyek fel a teremgarázsból és hirtelen nagy terhelést kap a csutka hideg motor, de ha felpörgetem az emelkedő alján 1500fordulat fölé, akkor nincs para nálam sem.
    Kicsit olyan, mintha nem venné be rendesen az egyest, és előbb vmi megtekeredne (legalábbis nem tudnám máshogy fogalmazni), és csak utána megy át a dolog mozgásba. Persze elvileg 1200as fordulat alatt nem jó semmi a motornak, csak agyon vannak csillapítva, és ezért nem érzékeljük, csak a kor előrehaladtával most már jelzi is ezzel a remegéssel. (E93 330d 179k km)
    Nálam kézi váltó olaj és diffi olaj volt cserélve, de nem oldották meg.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #28996 üzenetére

    Én 1 éve fényeztettem a motorháztetőt (igaz nem én intéztem), és 1 évvel később már feljött 1-2 helyen a festék. Nem a fémet látom alatta, hanem szerintem az eredeti réteget, tehát mintha csak ez az új réteg jött volna le (itt nem is tükröződik, ilyen mattos szerű). Nem értek hozzá, de ez így szar, az biztos, és mivel szerintem csak rá lett téve az eredeti rétegre az új réteg festék, ezért ilyen amilyen.
    Nem tudom, hogy ez most a festőt minőségeli, vagy az a baj, hogy le kellett volna inkább teljesen szedni a gyári réteget és inkább úgy, de nálam 1 évig volt jó csak.
    Szívem szerintem megint lefényeztetném a motorháztetőt... :D Persze akkor már lökhárítót, visszapillantókat sem ártana, meg talán egy új szélvédő sem, már van rajta 4-5db kisebb kavicsfelverődés...
    Az álmom pedig egy 50d motor beépítése lenne a kicsikébe :DDD

  • BeZol

    őstag

    Ezen a szakaszon mértem ma egy fogyasztást. Odafele hideg motorral 7,2 lett a vége, visszafele 6,9 melegebb motorral.
    Tankolás után még 3szori megállással (interspar, majd media markt, majd kipakolás és körözgetés tömb körül) erre a szakaszra 11,5 literes fogyasztást kaptam, de majdnem üzemmeleg motorral, 2 fővel, telipakolt csomagtartóval, teli tankkal, és 1900kg körüli súllyal.

  • BeZol

    őstag

    válasz stickermajom #28926 üzenetére

    Sokat számít +10km/h. Nyár elején próbáltam sima egyenes úton 40-nél többel tekerni, hát nyár végére lett belőle 44 talán :D nem vagyok nagy sportember :D, viszont itt értettem meg, hogy ha nekem 1-2 km/h ekkora plussz erőt igényel, akkor a kocsinak is ezért nő meg a fogyasztása 130hoz képest 140nél (ugye bicón is egyre jobban fúj a szél és egyre inkább nem bírja az izomzat). Nálam ez pl. 6,3 kontra 7l.
    Most 180 körüli tempoval mentem, és 9,3as átlagot kaptam.
    Arányaiban kevés várossal és sok pályával 160 körüli sebességel jövök ki 8-8,5 literes átlagra.
    HA ugyanezeken a szakaszokon normálisan közlekednék, akkor az, ami most 8-8,5 liter, csak 6,3 lenne (országút esetén 5,8, de a 255ös hátsó kerekek a 225ösökhöz képest kb. 0,3literrel növelik ezeket az értékeket!).
    Én itt pesten extrém araszolós dugóban mértem 11,5 litert, de az tényleg lámpánként 2 kocsit előre, és ez így 40 percig. Ha normális tempoval lehet közlekedni, akkor 9 liter körüli a város, és mivel álló helyzetben is ketyeg felfelé a mérő, start-stop-ot pedig nem használok, így a lámpáknál történő állási idő eléggé fel tudja nyomni az átlagot, és így nem vagyok képes 7,5 liter alatt közlekedni budapesten. Tatabányán viszont simán lehet 7,5-es átlagot hozni, mert kevésszer kell megállni, tehát ott nagyon figyelve, kigurulgatva 6,5 is lehet.
    Nekem manuális a váltó, viszont mivel E93as 330d, és 95%-ban 2 fő és félig teli csomagtartó, így ez kb. 1900kg mellé társul.
    Nálam kb. 5-10 fokból indul a kocsi, így sosem durván hideg a motor, ez sokat számít, de ettől függetlenül annak a 20d-nek a fogyasztását a maga talán 1500kg-os súlya mellett teljesen abszurdnak tartom, viszont ha mindig csutka hideg, és mire bemelegedne már le is áll, így tuti alakult ki benne valami probléma. Én hétvégén leugranék vele vidékre mindenképpen, és a kövi héten nézném megint az értékeket.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #28900 üzenetére

    Mondjuk szerintem nálam nem olyan szoros ott az illesztés, hogy ilyesmi történhessen. Reccsen egyet a jég mindenhol, és lejjebb jön az ablak. Igazából tök rossz nézni, sajnálom ilyenkor szegény kocsit.

  • BeZol

    őstag

    válasz MPowerPH #28895 üzenetére

    Nekem -16 fokban, 2 hét állás után, fél méter hó alól kibányászva a kocsit úgy, hogy konkrétan a hó alatt egy jégpáncél volt, még így is lejöttek az ablakok. Otthon a garázsban a nappal-éjszaka hőingadozása miatt mindig rácsöpög a víz, aztán faszán ráfagy és persze bemocskolja a kocsit, de most is nyílt. Lehet gyenge a lehúzómotorka, mert nekem még soha sem ragadt fent.

  • BeZol

    őstag

    válasz Viszlát #28466 üzenetére

    Még mikor megjelent, akkor volt szerencsém vezetni egy 535d gt-t pannonhalma környékén. Hát, az út egy fos volt, teli volt kátyúval, a kocsi meg meg se érezte. Lepadlóztad, és ment mint a szemét. Hely is volt benne dögivel, csak hát ugye újonnan elborultan drága volt.
    Facelift-tel jött az m-paket is hozzá, nekem úgy tetszik a legjobban fehérben, de annyira drága és nagy már, hogy én inkább egy 3gt-t választanék szintén 35d motorral, de azok még nincsenek használtban, cserébe nem a közeljövőben jön ki az új variánsa, mert ugye az 5gt 2009es, szerintem a 2016os új 5össel mutatják be belőle az újat, ha ez zavarna talán.

  • BeZol

    őstag

    válasz fullextra #28143 üzenetére

    Meleg motornál is?
    Nálam is vannak néha fura dolgok, amíg ebben a hideg időben be nem melegszik a motor. Bárhogy kuplungolok, remegve/rángatva tudok csak indulni ilyenkor egyesben (de nem mindig ilyen, ez a vicc az egészben, kb. motorbeindításonként más, furi, talán a klíma/fűtés miatt van), de aztán kb. 3 perc kocsikázás után elmúlik. Mikor tavaly -16fokok voltak, akkor viszont elég sokáig tartott mire abba maradt, és olyasmi is volt, amit te leírtál.
    Nekem 6.ban 110ről padlózva van ilyen darálósabb hang hátulról, mintha kipörögne a kerék, gondolom nagy terhelést kap valami, és nem csipázza, de 130felettől már el is múlik a hang.

  • BeZol

    őstag

    válasz Stehe #28098 üzenetére

    E90 328i szerintem nem európai piacra készült, nálunk nem lehetett ilyet kapni, csak a miheztartás végett.

    A 325i és a 330i még szívósak, nem indulnak meg alacsony fordulaton úgy, mint az újak, tehát szerintem többször kell majd magasabb fordulaton használni, mint pl. az F30as 328i-t, aminél váltás nélkül is menni fog a dolog, cserébe gondolom nem is kér annyit, csak dieseles hangúnak írják, és csak 4henger.

    Én 335i-t választanék, annak legalább két nagy kéménye is van, turbós is, alacsony fordulaton is húz majd mint a szemét, és 6henger, ergo egy 330i és 328i keresztezve :DDD

    Spritmonitor.de szerint a 2008as 330i-k átlag 10,7litert esznek százon, míg a szintén 2008as 335i-k 9,79litert :)) (kis sebességnél alacsony fordulaton a többletnyomaték miatt jobb a fogyasztás, hamarabb megvan a tempo)
    A 2012-es 328i-k átlag 8,2literrel beérik.

    Én tempósan közlekedek a 330d-vel, rám 7,51litert írnak, viszont 8-8,5 között járok el így, tehát kb 1-1,5 litert ha hozzáadunk a benzinesekhez, akkor megkapod a dinamikus közlekedésű átlagfogyit.

    Ha netán egyszer chipelésre adnád a fejed, mert kevesled a kakaót, akkor az csak turbósnál fog menni, és ki tudja, lehet ez is jó lenne a jövőben. /335i-t 306 lóerőről 383ig lehet +105nm nyomatékkal, míg a 328i-t 245 lóerőről 311ig +95nm nyomatékkal. Ezek mind 550 eurók. Megrendeled, leírás alapján max 30 perc alatt beszerkeszted, és kész vagy. Nálunk 2 kocsiban is teszi a dolgát már 3-6 éve/

    Fentebb írtak már szerelőt.

Új hozzászólás Aktív témák