-
A HP is beszáll a 3D nyomtatásba
A cég júniusban fogja ismertetni a területre vonatkozó terveit, és első körben a vállalati szektorra fog koncentrálni. Meg Whitman vezérigazgató szerint a HP nyomtatói komoly minőségi ugrás kínálnak majd.
Tech 7
-
Két éven belül második vezérigazgatóját rúgta ki a Symantec
A hivatalos indoklás szerint a döntés már régóta ért, ennek ellenére Steve Bennett utód nélkül távozik a cégtől, a Symantecet átmenetileg az igazgatótanács egyik tagja fogja vezetni.
Mérleg 2
-
Nagy pofont osztott ki a Microsoft – de maga is belefutott
Azt nem lehet kárhoztatni, hogy a Microsoft egy tolvaj alkalmazottja után nyomozott, ám a vizsgálat módja problémás, így a cég igyekszik megoldást találni.
Mérleg 55
-
200 000 bitcoint talált a Mt.Gox
A csődvédelmet kért Mt.Gox rutinszerű ellenőrzése során bukkant a közel 118 millió dollárt érő kriptopénzre. Az eredeti tulajdonosok semmit sem kapnak majd belőle.
Mérleg 114
-
Váltás Windows XP-ről Linux Mintre
Hogyan lehelj új életet régi, de még használható számítógépedbe? Mitől lesz veszélyes zombi a Windows XP-ből 2014. április 8. után? Hogyan kerülhető el a probléma Linux Mint segítségével?
Szoftver 1270
-
Hack: új programnyelvet mutatott be a Facebook
Vagy csak egy továbbfejlesztett PHP-t? Az ítéletre még várni kell, de a Hack erős referenciával indul, a Facebook ugyanis az elmúlt évben a közösségi oldal közel teljes kódbázisát migrálta az általuk kifejlesztett nyelvre.
Szoftver 37
-
Edward Snowden még biztonságosabbá tette a Gmailt
A vállalat a levelezőszolgáltatás összes szegmensében titkosította az adatáramlást.
Biztonság 18
-
215 millióval száll be a Tangóba az Alibaba
Újabb nagyszabású üzletre kerül sor az üzenetküldő alkalmazások piacán, a kínai Alibaba által vezetett finanszírozási körbe a többi szereplő további 65 millió dollárral szállt be.
Mérleg 1
-
A létező összes vírus ötöde tavaly jelent meg
A nemrég megjelent összegzés szerint 2013-ban vírusrobbanás volt, és feltehetően idén sem számíthatunk javulásra.
Biztonság 3
-
A cégvezetők többsége még mindig tojik az informatikai biztonságra
Igaz, hogy 2014-et írunk, és a vállalkozások működése jó részt már digitális alapokra van helyezve, de a felelős pozícióban lévők még mindig félvállról veszik a veszélyeket.
Biztonság 14
-
Megérkezett a magyarul beszélő Pinterest
A mai naptól Magyarországon magyar nyelven férhetünk hozzá a Pinterest weboldalához, továbbá iOS és Android mobiltelefon-alkalmazásaihoz.
Közösségi média 2
-
Égi hálót szőtt a Google
A 30. TED konferenciára készült, élőben rajzolhat a 10 millió képkockára, aki elég közel kerül.
Tech 2
-
Letartóztatták a Microsoft korábbi szoftvermérnökét
A szakembert ipari és kereskedelmi titkok ellopásával és kiszivárogtatásával vádolják.
Mérleg 18
-
Fontos újdonságokkal érkezett meg a legújabb Firefox
A márciusi Firefox-frissítés platformszintű újdonsága a VP9-es videókodekek támogatása. A mobil verzióban a felhasználói felületen is finomítottak a fejlesztők.
Mozilla blog 13
-
Ilyen lesz az okosórás Android
Az LG és a Motorola is hamarosan piacra dobja okosóráit, ezek a most bejelentett Android Wearrel működnek majd. A Google szerint még csak a lehetőségek felszínét kapargatjuk.
Tech 58
-
Előrendelhető az Oculus Rift új fejlesztői csomagja
A DK2 névre keresztelt devkit a várakozásoknak megfelelően Full HD felbontású OLED panelt kapott, az új verzió gyakorlatilag a CES-en bemutatott Crystal Cove prototípus publikus változata.
Tech 8
-
Jó negyedévet zárt az Adobe
A cégnek bejött a felhősítés, az előfizetéses modell egyre népszerűbb, a jó eredmény hatására a második negyedéves előrejelzését is felfelé módosította.
Mérleg 3
-
A rák elleni harcba is beszáll Watson
Az IBM a jövőben a New York Genome Centert fogja segíteni a rák elleni kutatásokban, valamint a különböző génalapú vizsgálatok, eljárások fejlesztésében.
Tech 5
-
A roamingdíj vége: 2015. december 15.
Az Európai Parlament ipari bizottsága határozott arról is, hogy az unióban biztosítani kell az internet semlegességét, vagyis a szolgáltatók nem gátolhatják a konkurens szolgáltatásokat.
Távközlés 29
-
Project Morpheus: a Sony is belép a virtuális valóságba
A japán vállalat tegnap éjjel bemutatta a hónapok óta pletykált VR-szemüvegét, ami egyelőre csak a PlayStation 4 kiegészítőjeként fokozná a játékélményt. A formaterv gyönyörű, a specifikációkról viszont kevés konkrétum van.
Tech 3
-
Fleep: híd az e-mail és a chatprogramok között
A Fleep használatához nem kell minden résztvevőnek használni az alkalmazást, elég egy sima e-mail cím is, jelenlegi formájában viszont nem váltja meg a világot.
Szoftver 1
-
Linuxos szervere van? Azonnal ellenőrizze!
Egy olyan, ma is aktív kártékony kódra találtak rá biztonsági szakemberek, mely nem elég hatékonyan védett, Linuxot, illetve UNIX-ot futtató gépeket vett célba.
Biztonság 47
-
Nagyszerű kezdeményezés a Magyar Elektronikus Könyvtártól
Az okostelefonok népszerűségét kihasználva a MEK munkatársai újabb akcióval népszerűsítik az olvasását és az elektronikus könyveket.
Café blog 5
-
Megérkezett Európába a Google tévés kiegészítője
Az intelligens kis eszköz még épp csak elindult pályáján, de szakmai vélemények szerint igen nagy potenciál van benne.
Tech 6
-
NAIH: Ha elég gagyi a kamera, rendben van
A saját személyes célok nem indokolhatják a kimagaslóan jó minőségű, folyamatos mozgást rögzítő felvételek készítését – írja a hatóság állásfoglalásában.
Biztonság 62
-
Már készülnek az iPhone 6 gyártására
A tajvani Pegatron és világ legnagyobb elektronikai bérgyártója, a Foxconn is készül az új iPhone gyártására.
Mérleg 30
-
Március végén jöhet az Office for iPad
A Microsoft március 27-én sajtótájékoztatót tart, több forrás szerint is – többek között – az Office for iPad lesz az esemény fő témája.
Szoftver 8
-
A Facebook új arcfelismerője állítólag mindent visz
Egy új módszer, illetve egy hatalmas tesztadatbázis segítette a fejlesztőket a DeepFace kialakításában.
Szoftver 17
-
Mt.Gox: megtekinthető, mennyi pénzünk nincs
A felhasználók megnézhetik bitcoin egyenlegüket, felidézhetik a régi szép időket, de tárcájukhoz hozzáférni nem tudnak
Mérleg 2
-
A YouTube kiadta gebinbe is a videók cenzúrázását
A tartalom meghagyása vagy eltávolítása továbbra is a Google jogköre marad – az intézkedést valószínűleg külső nyomásra hozta meg a vállalat.
Közösségi média 9
-
17 év után távozik Marc Whitten, az Xbox termékigazgatója
Szép karriert futott be a Microsoftnál, a vezeték nélküli Hi-Fi berendezéseket gyártó Sonosnál folytatja.
Mérleg 0
-
Tesztelőket keres a Facebook az androidos Messengerhez
A közösségi oldal a mind népszerűbb programmal szeretne újabb áttörést elérni, és a mobilos piacon az üzenetküldés szegmenségben is első helyre kerülni.
Szoftver 14
-
Az Apple fődizájnere szerint a konkurencia ellopja a munkáikat
Névtelen eszközök vesznek körbe, az ötlettolvajok pedig az álmatlan éjszakákat is megússzák. Jony Ive szerint ez nincs így rendjén.
Café blog 129
-
Felhőkarcolóból lesz a világ legnagyobb Tetrise
Április elején egy philadelphiai toronyházon lehet majd játszani az örök klasszikussal, egyszerre akár ketten is.
Tech 7
-
Bővül a MindDig TV kínálata
A fejlesztés első fázisában az Antenna Hungária számos telephelyén telepítési munkákat végez, mely kihat a digitális földfelszíni televíziós és analóg rádiós szolgáltatások elérhetőségére is.
Távközlés 25
-
Ingyen legyen, vagy pénzért?
A két legnagyobb e-kereskedelmi vállalat, az Amazon és az Alibaba alapjaiban másképp képez bevételt. A kínai modell jövedelmezőbbnek tűnik, pedig az van ingyen a felhasználóknak.
Mérleg 9
-
Vajon hogy turkál a levelekben a Google?
Minden gmailes tudja, hogy az ingyenességnek ára van: a Google egy automata rendszerrel elemzi a leveleket, majd ez alapján (is) megpróbál célzott reklámokat megjeleníteni. Az úgynevezett Content Onebox működését azonban a vállalat továbbra is igyekszik titokban tartani.
Café blog 29
-
Meglepetés: az USA kormánya leveszi az kezét a netről
A közelmúltban ugyan egyre szaporodtak az amerikai irányítást kritizáló állásfoglalások, valószínűleg Edward Snowden kellett a reform megindításához.
Távközlés 7
-
A Popcorn Time-tól tartott Hollywood
A márciusban indult szolgáltatás torrentoldalakról streameli a filmeket, a felhasználó pedig csak a kirakatot látja, és gyakorlatilag várakozás nélkül hozzáfér a tartalmakhoz. Még feliratok is vannak, kár hogy illegális.
Tech 42
-
Lelőtték a Modern Firefox fejlesztését
A Mozilla 2012 végén állt neki a Windows 8 Modern felületére átültetni a böngészőt. Most kiadhatnák az 1.0 verziót, de nem fogják, sőt, a fejlesztést is leállítják, ugyanis szerintük a kutyát sem érdekli.
Szoftver 99
-
Már a magyar fejlesztők is kereshetnek pénzt az androidos piactéren
A vállalat közölte, hogy mostantól fizetős alkalmazásokat is eladhatnak a magyar Android-fejlesztők.
Szoftver 11
-
Kibertámadások értek NATO-honlapokat
A 2007-es észtországi események óta szinte mindennapos, hogy a politikai, katonai válságot átélő országokban szimpatizánsok és hivatásosok kiberakciókat hajtanak végre.
Biztonság 4
-
Az MVM NET Zrt. nyerte a 450 MHz-es frenkvenciát
Nem volt nehéz dolguk egyedüli indulóként. Jövőre már a főutak mentén és 9 nagyvárosban is lefedetettséget kell biztosítaniuk. Nem lesz olcsó.
Mérleg 33
-
A férgek csak jönnek, és kémkednek
A Kaspersky Lab munkatársai szerint egy kifinomult, katonai célokat támadó vírus inspirációt adott egy újabb, hasonló malware elkészítéséhez.
Biztonság 15
-
Békéscsabai informatikus indulhat a jövő évi szakmai világbajnokságon
A soron következő szakmák világbajnokságát jövő év augusztusában rendezik São Paulóban. 60 ország több mint ezer versenyzője fogja összemérni szaktudását, közel 50 különböző szakmában.
Szoftver 1
-
Valaki csapjon már szét a szolgáltatók között!
Nem is a szóban forgó üzemzavar a fontos – volt már ilyen, és lesz is, természetes. Sokkal inkább az a zavaró, hogy milyen nehezen lehet elérni az adott cégeket.
Café blog 42
-
Szakmák fognak kihalni, de nem készültünk fel
Bill Gates főleg a sofőrök, pincérek és a nővérek sorsát félti. 20 éven belül szoftverek helyettesíthetik őket. A telemarketingesek, de még a könyvelők sincsenek biztonságban.
Café blog 128
-
2017-től jöhetnek az egységes töltők
Az EU-ban forgalmazott összes mobiltelefonhoz használható, egységes töltőt kellene kifejleszteni a képviselők szerint, akik a rádióberendezésekről szóló jogszabályok felülvizsgálatáról szavaztak csütörtökön.
Tech 35
-
Zuckerberg személyesen reklamált Obamánál a kémkedés miatt
A közösségi oldal vezetője szerint az amerikai kormánynak megvédenie, nem pedig veszélyeztetnie kellene az internet szabadságát.
Mérleg 10
-
Ötödére csökkentek a Google Drive árai
Akár 1 TB tárhelyünk is lehet 10 dollárért. Tegnap még 50-et kértek érte. A 100 GB-os csomag is jóval olcsóbb lett. Jelenleg a Dropbox a legdrágább.
Mérleg 211
-
Kínában elszabadultak az okostelefonok
Már mindenhol ott vannak, 700 milliónál is több van belőlük az országban. Nagyon sokan első okosmobiljukat veszik.
Mérleg 23
-
600 főt küld el a NetApp
A világ egyik legnagyobb vállalati tárolórendszereket gyártó cége a kormányzati megrendelések visszaesésére hivatkozva döntött a leépítés mellett.
Mérleg 0
-
Szemmozgáskövetés - Te jössz!
Ilyen precíz szemmozgás-követő szoftvert korábban még nem láttunk. A félperces videónak komoly háttere van.
Tech 8
-
Egy skiccen múlt az iPhone sorsa Japánban
A kizárólagos szerződés megszüntetése 40 százalékkal emelte az eladásokat, már 4 eladott okostelefonból 3 iPhone a szigetországban.
Mérleg 21
-
Hét lyukat foltozott be a Chrome-ban a Google
A most javított hibák egyike sem volt kritikus besorolású, de a frissítés pont két, Google által is szponzorált hackerverseny előtt érkezett.
Biztonság 8
-
A Facebookon keresztül fertőztek a hírszerzők
A közösségi oldal népszerűségét használták ki arra, hogy tömegesen, automatizáltan fertőzzék meg a felhasználók számítógépeit.
Biztonság 20
-
Google Glass a sürgősségi osztályon
A saját fejlesztésű, kísérleti jelleggel kialakított, az okosszemüvegre alapozott információs rendszer jól vizsgázott egy amerikai kórházban.
Tech 18
-
Újranyomtatták az arcát
A modern technológia segítségével sokkal jobb minőséget eredményező rekonstrukciós műtétek hajthatóak majd végre.
Tech 11
-
Akadozott, majd megújult a Youtube ott is, ahol eddig még nem
Valamivel este hat körül kezdett akadozni a szolgáltatás, majd nagyjából egy óra múlva minden helyre állt, némileg megújult külsővel.
Café blog 19
-
15 dollárt ad a Google új ügyfelenként
Ennyit fizetnek, ha az új ajánlási rendszerükön keresztül szereznek előfizetőt a Google Apps for Business-re. Ezzel motiválnák az önkéntes üzletkötőket.
Mérleg 4
-
Öltönyös buli lett a CeBIT
A tíz éve még a világ első számú konzumer IT-kiállításának számító rendezvény a tavalyi mélypont után idénre magára talált, és egy tisztességes B2B-rendezvénnyé változott.
Mérleg 4
-
A jelen és a jövő szakmája: az informatikai biztonsági szakember
A Cisco hetedik alkalommal készítette el éves biztonsági jelentését, amely az internetes biztonsági kockázatokkal kapcsolatos trendekre és új jelenségekre hívja fel a figyelmet.
Biztonság 5
-
Drogdíler drónok a börtönök körül
Kanadában már meg sem lepődnek, Georgia államban még újdonságnak számít a módszer. Ausztráliában vasárnap le is tartóztattak egy irányítót.
Tech 6
-
A netkorlátozás egyik oka, hogy Magyarországon nincs szolgáltatói verseny
Az Európai Bizottság által közreadott jelentés szerint az európai internet-előfizetők 24 százalékának netes médiafogyasztását, sávszélesség-kihasználását korlátozzák a szolgáltatók.
Távközlés 42
-
Mától a cseheknél is van bitcoin ATM
Mától elég Prágáig menni, ha valaki ATM-en keresztül szeretne bitcoint vásárolni készpénzért, esetleg kriptopénzért szeretne egy géptől papírpénzt kapni.
Tech 16
-
Hiányoznak a megígért nyílt szoftverek a közigazgatásból?
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata évértékelője kapcsán kérdésekkel fordul az informatikai stratégia megvalósításáért felelős tárcákhoz.
Mérleg 0
-
25 évig nyitott volt a web – de marad-e ez az állapot?
A világháló, a World Wide Web kitalálója az évfordulóra írott blogbejegyzésében vet fel kérdéseket, illetve invitálja a felhasználókat eszmecserére.
Tech 1
-
A MasterCard és a Visa összefogja a biztonság érdekében a pénzügyi szektort
A most létrehozott szövetség célja, hogy minden érdekelt számára biztosítsa a tranzakciók biztonságát a mind több veszéllyel fenyegető digitális korszakban.
Biztonság 4
-
Az igazán lustáknak még fogniuk sem kell
A táblagépekhez tervezett tartószerkezet könnyű, bárhova magunkkal vihetjük, és még a kisebb laptopokkal is megbírkózik. Egy újabb magyar miniprojekt a Kickstarteren.
Közösségi média 49
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Mutatós, alsópolcos Axon 60-ak mutatkoztak be
ma Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.