-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
DarthPeeter
aktív tag
Hát ránk fért már, egy ilyen kisebb winstrike, mert mikor 8-ból 8 meccset buktunk az pici lelkemnek nem tett jót
Elég undorító, mikor az elején mass reapereznek ( nem 2-3-ra gondolok, hanem 10+). Ha egy erre jó mapon játszik az ember, gyakorlatilag szvsz esélytelen védeni (terrannal legalábbis). Na meg egy komolyabb Ravager pushnál még a GM-esek is izzadnak rendesen. -
DarthPeeter
aktív tag
válasz trialboj #47160 üzenetére
Tudtommal, már nagyon kevesen streamelnek a magyarok közül, de legyetek szívesek megcáfolni, mert én is szívesen nézném.
A very hard ai emlékeim szerint csal, én azt nem venném alapul, bronz-silver ligában szerintem jól eltudnál játszogatni.
Érdemes külföldi játékosokat is nézni, nem feltétlen az építkezési sorrend miatt, hanem, hogy milyen egységeket hoz mi ellen, sokat lehet tanulni belőle.Régen oxox-al, mi is szinte csak sablonszerűen játszottunk ( korai tank-marine-sentry-stalker push ismerve a pálya adottságait ), fel is jutottunk top masterbe, de az egy idő után tényleg unalmas. Most hogy időnk sincs annyi, már csak funolunk, nem sablonozunk, de a platina-gyémánt így is mindig megvan. Nem felvágásból írom persze, csak görcsös idegtépés nélkül is lehet élvezettel játszani ezt magasabb ligákban is.
-
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz DarthPeeter #45959 üzenetére
Amcsi betölt, akkor az eu-val van most gebasz...
-
DarthPeeter
aktív tag
Nektek betölt a bnet?
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz killerjohn #45738 üzenetére
Nem őrültél még bele a randomozásba? Szegény oxox szokott olyan csapattársakat kapni, hogy 1 hétre megunja az sc-t
Egyébként igen, az lehet a baj, hogy túl kevesen játszanak, másra nem tudok gondolni...Kiszámoltam, nekünk jelenleg 86%os winratenk van
[ Szerkesztve ]
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz Eyesis #45733 üzenetére
Igen igazad van, sokkal kevesebben játszanak ez tény. de ettől függetlenül, még nem értem miért nem dob fel a rendszer.
És igen, azért elég bosszantó lehet a sok kezdőnek és hamar elveszi a kedvét nekik a játéktól, hogy bronz-silver-gold ligában olyan ellenfeleket kapnak, akiket inaktivitás, (trollkodás) miatt ledobott a rendszer és fél kézzel elverik szegényeket.. Részben ezért is játszanak most csak ennyien szerintem. -
DarthPeeter
aktív tag
Az érzés, amikor custom 2v2-t elindítanak úgy, hogy nincs csapattársam és annyira bénák, hogy egy dupla SCV rusht is megfogok, mert nincs annyi eszük, hogy egyszerre jöjjenek, felbecsülhetetlen.
-
-
DarthPeeter
aktív tag
Apollo streamel, MC VS STEPHANO!!! Ha valakit érdekel : itt megy
[ Szerkesztve ]
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz hash99 #44888 üzenetére
Köszi!
A team game sztem sokkal élvezetesebb, nézni nem biztos, de játszani tuti. Ha platina vagy 1v1-ben, akkor egy jó csapattársal dia-master szint nem lehetetlen.
Am igen, más fajta gondolkodást igényel. Sokkal több lehetőség/variáció van, de sztem pont ettől nagyon élmény mint az 1v1, na meg lehet szidni a másikat, ha kikap az ember -
DarthPeeter
aktív tag
-
DarthPeeter
aktív tag
1v1-ben egy jó helyre rakott proxi oracle ( ugye Föccer? ), vagy proxi barrack azért bármikor meg tud lepni. A gazdaságán nem feltétlen veszed észre, ha mondjuk kicsit késve expel, Persze ez nem feltétlen jelent instant win-t, de erősen vissza tudja fogni az embert.
Én ezért rakok mindig egy turretet meg hozok elsőnek egy marinet, hogy ne érjen teljes meglepetésként egy ilyen szitu. -
DarthPeeter
aktív tag
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz Eyesis #44480 üzenetére
Hát, csak az esetek 80%-ában, sajnos be is jön...
Mondjuk velem is volt olyan, hogy 2v2 mapon nagy sötét részre épített 3 barrackot és vagy 20 marine-val megindult a cc-m felé, de olyan mákom volt, hogy én meg marine droppra mentem és hát a stim meg a medivac az op dolog... -
DarthPeeter
aktív tag
válasz BeLucZ #44435 üzenetére
Ez a Resupply Tanker nevű pályán történt. Elég messze vagyunk egymástól és saját magam simán tudtam volna védeni, de oxox-ot támadták meg először és mennem kellett segíteni neki. Ezalatt jött be a másik hozzám... Ha közös feljárós mapon csinálják ezt akkor természetesen instant win, de így nem jött össze...
-
DarthPeeter
aktív tag
Azon a meccsen kiégtem amit elbuktunk dupla T ellen... Egyik mass marine másik mass marine marauder, semmi fejlesztés, semmi stimpack, még a rally pointra se figyelt az egyik szerencsétlen. Bemegy hozzád, rohanok a marine-tank armymmal, leszedem, erre a másik jö9n hozzám.. futás haza, kinyírom mindet, erre megint 1 kazal marine nálad...gg...
Hát ha kicsit több mineralod lett volna, akkor 2-3 sentryvel simán bezársz és én szétkaptam volna őket mint foxi a lábtörlőt, de hát ez egy ilyen játék... Főleg az fájt, hogy az egyik 30-as apm-el tolta.....
Viszont az a dupla Z az tetszett, igaz majdnem kinyírattam a cc-met a lingekkel, de azért csak sikerült idejében felemelni hála az op force fieldeknek ... -
DarthPeeter
aktív tag
válasz Lorden #44410 üzenetére
Ha látod, hogy nem expel, akkor te se és menj 2rax+factoryra+starportra és massold a marinet, medivacet + hozz pár widow mine-t és rakd oda ahol felblinkel. Ja meg esetleg bunker sem árt, ha nagyon erőlteti.
GM-esek is általában bukják, ha korai expelnek derítés nélkül és blink stalkereznek ellenük.
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz adrian360 #44391 üzenetére
Elszaladsz, ha tudsz. Ugye a sentry amit írtál általában ezt pont meg is akadályozza
Na mind1, kár ezen vitatkozni. GM-esek kezében mind2 oldal erős, én csak a mostani streamek alapján gondolom úgy, hogy a terrannak sokkal nehezebb dolga van P ellen, mint mondjuk, ha Z az ellenfél. -
DarthPeeter
aktív tag
válasz BeLucZ #44378 üzenetére
Én meg pont az ellenkezőjét látom
Amikor T gm streamet nézek ( Dragon, Avilo, Strelok stb ), 10/7-szer 1 base blink stalkert kap a T, amit iszonyat nehéz védeni, ha ugyancsak nem 1 basel a T. Általában szépen bukják is a meccseket.
Ha ne adj isten 10 percnél tovább tart a meccs, akkor meg megy a ht ezerrel, amihez ( ostorozzatok meg nyugodtan) kb fele annyi mikro tudás kell, mint ügyesen használni a ghostokat. Storm elől lehet futkározni szépen az mmm-el, közben fókuszáld ki a vikingekkel a colokat, ezalatt pedig szórd az emp-t, vagy snipeold ki a ht-kat egyesével a P seregből....
Protossnál alapból tudsz stormolni, nem kell feltétlen külön venned a seregből őket, terrannal meg tabozhatsz, vagy külön gyorsgombra kell raknod.
Persze a lényeg az, hogy ki játszik ki ellen, úgyis az az op, aki jobban tudja kezelni az egységeit, meg jobban időzít stb stb.... -
DarthPeeter
aktív tag
Köszi mindkettőtöknek, már csemegézek is!
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz #75376384 #44250 üzenetére
Igen, ez a zerg lényege. De pont azért jó ez a kombó, mert lényegében bármit meg tudsz vele fogni egy bizonyos szintig.
Ha erősen rááll mondjuk corruptorra és te ezt látod, akkor várható a brood lord sereg. Na akkor kell marha gyorsan támadnod, ha csak nincs 2-3 starportod amiből ontod a vikinget.
Ha ultrázik, akkor már nagyobb gáz van, de fogható az is, csak ügyesen kell mikróznod, meg a tankjaidat széthúzni, hogy ne 1 helyen legyen az összes, mert akkor gyorsan szétkapnak. Ha megfogtad, akkor irány támadni szintén, annak függvényében, hogy mekkora armyd marad, mert ki fog hozni 100 linget amit nem olyan egyszerű megfogni..
Droppolgatással is nagyon jól lehet szivatni, csak ugye ahhoz kell egy alap 90-120 apm-ednek lennie szerintem, hogy ne a makród rovására menjen, mert olyan szépen el lehet vele tökörészni, hogy közben meg lesz vagy 2-3000 bankod, sereged meg semmi...
Nagyon összetett dolog ez, nem egyszerű faj a T, hiába op-zik is bárki, rengeteget kell gyakorolni.... -
DarthPeeter
aktív tag
válasz BeLucZ #44249 üzenetére
Igen, hihetetlen mit leművelnek vele.... Egyszerűen nincs időm/türelmem annyit gyakorolni, hogy a widow mineokat mindig vigyem előre aztán szétszórva egyesével rakosgassam őket miközben a marine sereget szépen szétsplitelve kezelem, hogy blingek ne töröljenek le a pályáról....
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz #75376384 #44243 üzenetére
Zerg ellen szerintem a legjobb kombó a tank+marine+medivac. Tegnap is kaptam egy olyan zerget akivel 41 percig nyűttük egymást. Először az mmm-et erőltettem sok droppolással csak 4-5 tankom volt, de egy jó nagy adag mass baneling el is intézett. Szerencsére volt akkora bankom, hogy visszahúztam a seregem, de csak tank-marine-t hoztam és jöhetett akármennyi blinggel, mutával, szépen elolvadt mindene
Igaz a nagy grandmasteresek mostanság a marine-widow mine-al aláznak, de ahhoz igen csak magas szintű mikró kell, hogy ne tűnjön el a seregük 5mp alatt....[ Szerkesztve ]
-
DarthPeeter
aktív tag
Ilyet.....
Nézem Dragon streamjét, kapott 1 dollár támogatást egy magyar sráctól, felolvassa, hogy hungry hungary hungry hungary thank you stb stb, erre 4-en egyszerre magyarul írunk be a chat-en.... Milyen kicsi a világ
-
DarthPeeter
aktív tag
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem jól dobálta a rendszer az elmúlt 1-2 hétben az ellenfeleket. Igaz, mint fél lábbal a platinában lévő goldos voltam és bronzba dobott a rendszer, de csak bronzost adott silverig, silverben meg csak silverest.
12 meccsből talán 2x kaptam volt platinást/goldost ( azok is kaptak az arcukba ) -
DarthPeeter
aktív tag
Üdv mindenkinek!
Nem szeretne valaki egy Heartstone bétakulcsot? Én kaptam, de ez nem az én stílusom. Ha kell valakinek írjon nyugodtan.
-
DarthPeeter
aktív tag
Mondjátok meg pls, hogy mi a countere a mass raven-viking kombónak? Már 2.jára szivat meg egy noname besorolatlan gyerek vele. Az elején körbe turretezi a bázisát, meg hoz 1-2 tankot, utána meg szinte mást sem csinál.... Ha az első 10-15 percben támadtam volna, akkor megszívja, de így late gameben esélyem sem volt... -.-
Ha custom FFA-n futtottam bele, és persze mind2-szer kiléptettem a másik 2-t, ő meg vígan feltechelt... -
DarthPeeter
aktív tag
Hát az azért nem volt gyenge, pedig az elején mondtam magamban, hogy na fasza megint cannonozik, tuti kikapunk....
Kérdés a gurukhoz:
Szerintetek mi a legütősebb kezdő 2v2 kombó TP-vel?
Mostanság a Tank-Hellbat-Medivac & Főnix-Void-ot próbálgatjuk, de ha a 15-20. percig nem tudunk fölénybe kerülni, akkor a zerg rááll mass corruptor-mutára és azzal már én is ütve vagyok mint csak földi unitos..
Jobban járnék a Tank-Marine-Hellbattal vagy a Tank-Vikingel? -
DarthPeeter
aktív tag
válasz Tuco Ramirez #42601 üzenetére
A ghost valóban megszívatott volna, de alacsonyabb ligákban nem nagyon ismerik, na meg nem olyan egyszerű azt használni sem.
Felrakhatom, de tényleg az volt a szerencsém, hogy kb csak 1 tudott játszani rendesen közülük, nekem meg dőlt a lé, mert gyártottam az scv-ket a többieknél is -
DarthPeeter
aktív tag
Ahh, nincs is jobb érzés, mint 3v1-ben nyerni úgy, hogy az elején kilép a 2 társam és protossal vagyok..
Tanulság : colo+ht op mint állat, mmm+viking is úgy olvadt h öröm volt nézni
Kár h goldos volt a legerősebb ellenem is...... -
DarthPeeter
aktív tag
válasz BeLucZ #41943 üzenetére
Látod, erre nem is gondoltam, lehet ez lesz a jövőbeli sikerem titka!
Köszönöm a bókot , szeretem a tankot hiszen op Nagyon jól kombinálható egység, sentryvel szinte egyenesen verhetetlen, oxox-al szeretjük is ezt kihasználni , csak elég lassú, meg unalmas, ha funolunk akkor kimondottan kerülöm, amíg nem hoz az ellen is jó néhányat belőle.
-
DarthPeeter
aktív tag
válasz Eyesis #41938 üzenetére
Köszönöm a tanácsaid, i gen, egyébként az a legnagyobb bajom amit a legfontosabbnak írtál.
A makróm elég gyér és hajlamos vagyok elfelejteni utánpótlást gyártani csata közben, ami miatt már nem egyszer kikaptam...
Mondjuk hálisten egyre kevésbé izgulom el a meccseket, azzal legalább már nincs bajom
Én a 2v2-t szeretem a legjobban, áltában Oxox-al léptetjük ki a sok masterest Annyira összeszokott és jól működő csapat taktikánk van, hogy mikor volt mindkettőnknek ideje játszani, stabilan a master Top8-ban voltunk.
Na meg ugye teamgame-ben rá lehet fogni a másikra a vereség okát -
DarthPeeter
aktív tag
Rávettem magam nagy nehezen, hogy lejátsszam a maradék 2 1v1 besorolómat,
Első körben kaptam egy diás ( már itt elment a kedvem megint az egésztől ) P-t. Derítésnél látom, hogy se exp, se gate, semmi, na mondom proxi, rakom is a bunkert meg egy turretet a mainre. Jól tettem, mert a 7.-8. percben jött is a stalker-zea-dt! push. A szerencsém az volt, hogy a dt-t be tudtam kergetni az egy turrethez meg volt scannre energiám. Visszavertem, de nem maradt szinte semmi seregem. Én hülye meg expeltem mikor megláttam h ő is kint van már, meg is lett az eredménye 10p után átment a tank-mm seregemen... A grafikon mutatta h mikor expelt én meg még nem akkor 5x akkora seregem volt, ha támadtam volna simán verem, de büszke teknős T-ként nem így tettem...
2. meccs T ellenfél, besorolatlan, juhé végre talán esélyem is lesz. Scout alapján korai reapert sejtettem, de nem jöttek, viszont mivel alapból tank-marine-ra mentem így mondom jó lesz 1-2wm is otthonra, le is raktam őket. 3 tank után pusholtam is, út közben szemből jött 5-6 marine el is tűntek hamar, beérek a mainje elé expelne bőszen, meg is bűntettem, de közben meg jött egy 4 hellionos drop. Hát a wm-ek ezt hamar intézték, vesztettem 2-3 scv-t Még próbálta volna 1db banshee-vel menteni a menthetetlent,de a marineok leszedték.
GG nélkül kilépett, mint kiderült eddig platina volt. Szóval 1 dia lose, 1 plat win és megint gold vagyok.. Szerintem én sosem fogok feljebb kerülni ( főleg ilyen sok 1v1-el amennyit én játszok )
Új hozzászólás Aktív témák
- Mini-ITX
- CES 2025: közeleg az AMD és az NVIDIA CES előadása
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kvantumpontos OLED monitorokkal bővült az ASUS ROG-os portfóliója
- eMAG vélemények - tapasztalatok
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Path of Exile 2
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest