-
IT café
Az összefoglalóban igyekeztünk az alapelveket összeszedni mindkét témakörben.
Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz aprokaroka87 #2620 üzenetére
Ez azért nem így működik, shared responsibility van. Amit a felhőszolgáltató ad, azért ő felelős, amit meg az ügyfél tesz oda, azért az ügyfél.
Tehát: ha az ügyfél mindent megtesz annak érdekében, hogy védve legyen az adat, de a szolgáltató hibájából mégis lába kél, azért a szolgáltató felelős.
https://www.coreinfinity.tech
-
addikt
válasz aprokaroka87 #2601 üzenetére
Kb mint a Kréta tavaly.
sh4d0w #2600: igen, tudom. De ott sem lehetetlen a dolog. Én több olyan szakvéleményt írtam, amit utána az önkormányzati testületi ülésen tárgyaltak, hogy a polgármesteri hivatalnak adjanak pénzt pl vírusirtóra, adatrmentő eszköz cserére, tűzfalra, stb. Ilyen esetben ha a vezetőt sikerül meggyőznie az IBF-nek a beruházás szükségességéről, utána már ketten ki tudnak állni a felettes szerv vezetése felé (anyavállalat, képviselőtestület, stb.) és tudnak sikereket elérni. Tapasztalataim szerint a kulcs, hogy a szervezet vezetője értse meg a problémát ás támogassa a megoldást. (Sokszor ez a legnehezebb feladat.) Ha ez meg van, akkor előbb-utóbb meg lehet valósítani az intézkedést.
[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
veterán
válasz aprokaroka87 #2595 üzenetére
Na de mindenki ugyanúgy és ugyanannyi karaktert nyom le??? Mennyi erre az esély? Főleg az ilyen 12345 meg asdasd jelszók között?
[ Szerkesztve ]
Az emberiség két legnagyobb találmánya az írás és a mikrohullámú sütő. / ~ / Szakmai jellegű kérdésekkel privát üzenetben NE keressetek! Ezeknek a fórumon a helyük!
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #2591 üzenetére
63245009 mint 5. leggyakrabbi jelszó?!?
Fucking logic..."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
addikt
válasz aprokaroka87 #2587 üzenetére
Arra hivatkoznak, hogy ha ez nyilvánosságra kerül, esetleg valami hacker kedvet kap hozzá, hogy megpróbálja kihasználni a támadási lehetőséget.
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #2573 üzenetére
A támadás mögött az INC Ransomware nevű nemzetközi hekkercsoport áll, akik rendszerint állami, kormányzati szerveket támadnak.
Ehhez képest:
Dark Web Profile: INC Ransom - SOCRadar® Cyber Intelligence Inc.Looking at the industries in which INC. Ransom’s victim organizations work, the majority are in Professional Services, Manufacturing and Construction.
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
addikt
válasz aprokaroka87 #2528 üzenetére
Legalább foglalkoznak vele, ha már a felhasználókat nem érdekli a biztonság, csak a hiszti. (Mondjuk kérdés, hogy ebből, milyen módon fog a Google hasznot húzni, mert azért az ingyenességnek mindig ára van.)
Ezt a legtöbb vírusirtó alapból tudja.
[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
ledgeri
nagyúr
válasz aprokaroka87 #2214 üzenetére
Láttál már használt légypapírt?... kb..
// #ublockO-HardMode // anti-blockadblock-er // PH! új arculat: 1/ 500 // szeksziboj -nálam van egy pirospontod! // Találtam sárga fényű lézert! (kézit, ceruzaelemest) https://youtu.be/XQnmMjYHgcM //
-
veterán
válasz aprokaroka87 #2182 üzenetére
Tegnap olvastam én is. Egészen addig nem is tudtam, hogy létezik ez a Trello valami.
Az emberiség két legnagyobb találmánya az írás és a mikrohullámú sütő. / ~ / Szakmai jellegű kérdésekkel privát üzenetben NE keressetek! Ezeknek a fórumon a helyük!
-
veterán
válasz aprokaroka87 #2133 üzenetére
Nem tudom, a rendszergazda nem áll velem szóba, mióta időszakosan megkérdezem tőle, hogy van-e már nála otthon Linux? Olyan érzésem van, mintha sértésnek venné.
Közműnél dolgozom, itt komolyabban veszik a biztonságot. Hogy megéri-e, azt laikusként nem tudom megítélni.
Szerk.: annyit azért hozzátennék, hogy engem idegesít. Megszokok egy jelszót, majd havonta cserélhetem a saját fiókjelszavamat, majd utána az SAP-t is, mert arra se enged be.[ Szerkesztve ]
Az emberiség két legnagyobb találmánya az írás és a mikrohullámú sütő. / ~ / Szakmai jellegű kérdésekkel privát üzenetben NE keressetek! Ezeknek a fórumon a helyük!
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #2124 üzenetére
Nekem a saját levelezésemre válaszoltak, mert lenyúlták az illető levelező jelszavát, ráadásul pont azután, hogy levelet küldtem neki. Azt hiszem emotet bot csinálta. Nem mondom, hogy védhetetlen volt, inkább csak az újdonság erejével hatott. Amikor láttam a binárist az excel fájlban, akkor tudtam, hogy beszoptam. Előtte inkább csak kellett volna venni egy nagy levegőt, és átgondolni, hogy mi történt, meg minek válaszolnak egy évvel azelőtti threadre, de reggel volt, kapkodtam, és valahogy hihetőnek tűnt az egész. Amit viszont sikeresen védtek a kollégák legutóbb az valami NAV-os tört fiókból jött, hogy ellenőrizni akarnak minket, és nyomjunk a linkre meg adjuk át a levelezős jelszavainkat. Szóval vannak mélypontok meg magaslatok is.
Buliban hasznos! =]
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #2122 üzenetére
Nem derült ki, mindenesetre hullatott néhány könnycseppet a zs miatt. Évente van kötelező oktatás, úgyhogy az idei anyagban benne lesznek a Tisza cipők is. Tavaly direkt hoztam előrébb, mert megszaporodtak az ilyen jellegű webshopos meg facebookos csalások, de úgy látszik felesleges volt. Vagy legalábbis az ő szempontjából. Azért kaptam már vissza pozitív visszajelzést, meg volt olyan is, aki megkérdezte, hogy csaló e ez meg ez a bolt (nyilván az). Szóval vegyes a kép. Lehet, hogy mindenkinél van olyan tanítvány, aki megszívja. Igazából még nálam is volt már, hogy rányomtam egy excel táblára, mert olyan volt a bolygóállás. Bár nem hiszem, hogy feltelepült vele bármi (makrók letiltva), attól még a teljes gépet gyalultam aznap, biztos ami tuti alapon. Ott mondtam búcsút a Windows-nak. Már régóta érett, hogy Linuxot teszek fel, de sosem volt meg rá a kedv, kényszer, stb.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
cigam
titán
válasz aprokaroka87 #2068 üzenetére
Mivel egy program konkrét verziójához kötődik a hiba, könnyen lehet, hogy kérdés nélkül törölte, és nem a kukába mozgatta.
Freeware, és akciós programok egy helyen https://www.facebook.com/freewarenews
-
cigam
titán
válasz aprokaroka87 #1884 üzenetére
Ja, és 2 éve nem fejlesztik/javítják, új karbantartót keres a készítője. [link]
Biztos jó ötlet egy elhagyott programot használni?Freeware, és akciós programok egy helyen https://www.facebook.com/freewarenews
-
Cs1csó
titán
válasz aprokaroka87 #1854 üzenetére
Talán túlzó ez a megfogalmazás de ezzel hogy lehet létezni? Amikor leülök a gép elé van, hogy 20 oldalon is szörfözök ahol van profilom belépési adatokkal stb. akkor minden egyes oldalon mindig fejből, vagy a megnyitott txt fájlból pötyögjem be a jelszót? Aztán ha bezárom a böngészőt majd megint leülök elé akkor ezt tegyem meg megint vagy ha beléptem akkor akár napokig menjen a gép 20-30 megnyitott oldallal. Ez nekem nem életszerű. Túl van misztifikálva. Ne menjen a biztonság a használhatóság rovására.
Nem azt mondom, hogy:
- a monitor kávájára legyenek leírva a jelszók
- ne egyetlen jelszó és felhasználónév páros legyen mindenütt használvastb. tehát azért érdemes pár dologra odafigyelni, de ez a túlzott biztonságra törekvést lehet nevezni akár paranoiának.
-
válasz aprokaroka87 #1818 üzenetére
Talos reputation center, whois - ez a kezdet. Eleve, ha fiatal domain, no trust, SSL certet már ingyen is lehet szerezni.
https://www.coreinfinity.tech
-
spileraaa
senior tag
válasz aprokaroka87 #1812 üzenetére
Ha jól értem a router jelszava a Wi-Fi -nek 32 karakter?
Nekem csak 8 szám lehet ideje lenne cserélni?
De miért fontos ilyen erős jelszó oda?Én a jelszavakat lapra kinyomtatva tárolóm 10 karakter hosszúak amiből 2 karakter hiányzik amit könnyen megjegyzek és tudom pótolni amikor írom be.
Igaz mindegyiknél ugyanaz a 2 karakter hiányzik ha valaki rá jön akkor mindegyik jekszomat tudja használni ha meg szerzi a lapomat.[ Szerkesztve ]
Erdély (Románia) Huawei Mate 20 Pro /Huawei Mate 10 Pro/ Xiaomi Redmi 3s Prime / Lenovo A660
-
ledgeri
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1790 üzenetére
Nem mint jelszókezelő a lényeg, hanem mint alias generátor! Senki sem állít meg abban, hogy a PP-szal létrehozott alias email-t kepass-ba mentsd, és a jelszavad a kepassal generáltasd. De ha a -te tudod mennyi accountod- külön emailcímmel (nem fiókkal) akarnád kezeltetni, megbízhatóbb-féle céggel, saját domain macera nélkül,, akkor nem igazán van jobb ajánlat.
// #ublockO-HardMode // anti-blockadblock-er // PH! új arculat: 1/ 500 // szeksziboj -nálam van egy pirospontod! // Találtam sárga fényű lézert! (kézit, ceruzaelemest) https://youtu.be/XQnmMjYHgcM //
-
válasz aprokaroka87 #1772 üzenetére
Koszi, pont ez volt az, amiert sok biztonsagi szakember ezt nem tartotta jo otletnek.
https://www.coreinfinity.tech
-
ledgeri
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1742 üzenetére
Ez esetben meg én inkább az órák csúsztak fél percet-et gondolnám problémának... Ha 2 eszközön 2 app, egy időben (eszközön futó óra szerint), egy sablon (6 karakter, és adott algoritmus) szerint futtatja ugyanazt a seed-rt, akkor ugyanannak a 6 számnak kéne kiírva lennie... Ez az alapja az egésznek!
#1743 section9 Elméletileg jelenlegi formájában "szeróról bele lehet látni" állapotú...
#1744 cigam Ha nem érted, akkor nem érted.
#1747 aprokaroka87
Ha a google fiók védelmére gondolsz: modernebb mobillal be van lépve valaki, akkor az már hardver-azonosítóként van bent az azonosítási listában, és nagy eséllyel kapja a push-t...
Ha TOTP app használatra gondolsz: túl sok helyen az alap szöveg része a "olvasd be a kódot a Google authentikátoroddal"...
Ha nagy globálra, akkor meg "a fene sem tudja mi az a 2fa"..// #ublockO-HardMode // anti-blockadblock-er // PH! új arculat: 1/ 500 // szeksziboj -nálam van egy pirospontod! // Találtam sárga fényű lézert! (kézit, ceruzaelemest) https://youtu.be/XQnmMjYHgcM //
-
válasz aprokaroka87 #1751 üzenetére
Eloszor is ez itt infobizt topic, tehat nem nezhetem mashonnan - meg egyebkent sem neznem, ha mar egyszer security-s vonek...
Masreszt: az automatizmus pont nem jo MFA-nak, pont az a lenyege, hogy a usernek tevolegesen tennie kell azert, hogy az authentication teljesuljon. Pont ez az ujitas a Microsoft number matching MFA-ben: ha altala vedett resource-ot akarsz elerni, nem csak egy approve/deny jelenik meg, ahol a) veletlenul is ranyomhatsz az approve-ra, es b) effektive be kell irnod a kodot, nem csak jovahagynod. Igy megelozheto az MFA fatigue is.
Nem mellesleg az sms-bol automatikusan kiolvasott kod is lehet attack vector - pl. egy olyan jopofa alkalmazasban, amit belinkeltel.
https://www.coreinfinity.tech
-
válasz aprokaroka87 #1749 üzenetére
Oszinten: mennyiben mas, hogy a Messages appot nyitod meg az Authenticator helyett? Plusz az sms tamadhato konnyen, az OTP/TOTP sokkal nehezebben...
https://www.coreinfinity.tech
-
válasz aprokaroka87 #1747 üzenetére
Szerintem a nagy reszuknek fogalma sincs arrol, hogy letezik MFA, valoszinuleg a bankok altal kikenyszeritettet is azert hasznaljak, mert nincs valasztas.
A Microsofte sokat erosodott a number matching MFA bekapcsolasaval, amit eleg jo otletnek tartok ugy, ahogy megcsinaltak.
https://www.coreinfinity.tech
-
ledgeri
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1738 üzenetére
Egy seed 2 eszközön szabvány paraméterekkel, ugyanabban az időben ugyanazt kell, hogy megjelenítse. Tippemre te beregelted egyiket, egy seed-del egyszer, majd egy másikat, másik seed-del, máskor (olyan oldalra, ami egy kódot fogad el egyszerre)
Amiket én írtam be, azokról tudom, hogy ha regisztrációkor nem is volt melletted a másik eszköz, utólag csak a -belőlük biztosan- kiolvasható (alfanumerikus) seed alaján is tudod másolni azt más eszközre, vagy az általuk szabványosan generált qr kóddal fotózni másba, míg mondjuk az MS-éből -windows phone-on alapozva- nem. A google authentikátor sem szabványos QR kódot generál, az authy ki sem adja, supporttal kel mókolni meg hasonlók.#1732 cigam A saját álláspontod érvényteleníted lényegében ezzel: Ha a google bótban van rossz alma, akkor miért mennék máshova. Nem lesz attól valami jobb, hogy ott elérhető, vagy attól roszabb, hogy ott nem, és nem csak úgy érhető el az sem, hogy accounttal belépve töltögetnél belőle. +Vannak jó dolgok amik, oda biztos, hogy nem kerülnek fel (pl Youtube vanced, és hasonlók)
#1740 section9 akkor Gmail- check, Google-authy check , valami leak-ből gagyi jelszópakk, vagy pont a régi gmail cím melletti jelszó mezők check...
Általában ha már sync, akkor az két azonosított eszköz között megy, szóval a kulcseljuttatás nem kérdés.// #ublockO-HardMode // anti-blockadblock-er // PH! új arculat: 1/ 500 // szeksziboj -nálam van egy pirospontod! // Találtam sárga fényű lézert! (kézit, ceruzaelemest) https://youtu.be/XQnmMjYHgcM //
-
válasz aprokaroka87 #1736 üzenetére
Nem ajánlott a sync. Működik, de nem end-to-end a titkosítása, ha jól emlékszem.
https://www.coreinfinity.tech
-
cigam
titán
válasz aprokaroka87 #1734 üzenetére
Egy kicsit bővebben is mesélsz róla? Pontosan mi volt a probléma?
Freeware, és akciós programok egy helyen https://www.facebook.com/freewarenews
-
Rimuru
veterán
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1620 üzenetére
Nem mondta, elég vegyes átverős linkre kattintós SMS-ek. Viszont akkor külön foglalkozok majd ezzel az idei képzésen, ha ebből divat lesz. A gondom a mobilos linkes dolgokkal, hogy még fölé sem lehet húzni az egeret, mint asztali gépen, hogy megnézd, hogy hova mutat a link. Azt hiszem long tap-re felhozza talán a menüt, amin meg lehet nézni. Nem vagyok képzett mobilozó.
Buliban hasznos! =]
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1618 üzenetére
Sokkal több lehetősége van az NKI-nak, mint gondolod. Ha sok embert érint, akkor valszeg foglalkoznának vele, a gond, hogy elszigetelt eset, vagy hát nem tudok többről.
Buliban hasznos! =]
-
válasz aprokaroka87 #1564 üzenetére
Igazából az igazi főnököt a policy-vel fogod lerázni, mert a policy olyan, hogy mindenkire vonatkozik - a CEO-ra is.
Arra nagyon oda kell figyelni a tesztelésnél, hogy ne menekülést váltson ki a célszemélyekből, hanem gondolkodást. Ha túltolod, a teszt eredménye hamis lesz és semmilyen security awareness-t nem építesz vele, de legalább túlterheled az IT-t és a security-t false positive-okkal, plusz az alkalmazottak félni fognak minden emailtől és egyéb kommunikációs formától, ami szintén a produktivitás kárára megy
https://www.coreinfinity.tech
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1564 üzenetére
Látom nem világos, hogy deepfake-el hangot is lehet másolni. [link] A másik, hogy sokszor olyan alkalmazottat hívnak fel egy sok ezer fős cégnél, aki az életben nem látta a vezérigazgatót. Tényleg nem is tudom mire kommenteltél.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1562 üzenetére
Valszeg elég, ha fent van a közösségi médiában a gyerekről egy csomó kép, aztán abból lehet 3d modellt alkotni. Szerintem egyre nagyobb problémát fog jelenteni a deepfake a jövőben. Elég pl. a hangot hamisítani, aztán máris azt hiszik a főnök telefonál.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
addikt
válasz aprokaroka87 #1554 üzenetére
"szedjen " ki belőle minél több információt a személyes dolgairól.
És ennek mi köze a szervezethez? Miért jó hogy megtudja a kollégáról, hogy imádja a rózsaszín unikornisos tangát?
#1555 inf3rno
"3.1.7.4. Belső fenyegetés
A biztonságtudatossági képzés az érintett személyeket készítse fel a belső fenyegetések
felismerésére, és tudatosítsa jelentési kötelezettségüket."Ez inkább arra vonatkozik, hogy vegye észre és jelentse a kolléga az idegen laptopot a hálózati nyomtató mellett, vagy ha ismeretlen kószál a szerver szoba környékén, esetleg valaki turkált az asztalán.
[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1554 üzenetére
Ez már azért morális kérdéseket is felvet, a jogi kérdéseken túl.
Nem gondolnám, hogy ez a jó irány. Egy ilyen tesztnek optimális esetben az a célja és a hatása, hogy hatására biztonságtudatosabbak lesznek a munkatársak. Nem az, hogy megverjenek valakit, vagy éppen elmeneküljenek a cégtől.
Bár anno a Wizzair-nél állítólag volt olyan fizikai biztonságot célzó/tesztelő vizsgálat, hogy egy dühös tömeg (ami egytől egyig beavatottakból állt) benyomta az ajtót és a földre vitte a biztonsági őrt - ha ezt meg lehet csinálni, akkor bármit is. Csak kell hozzá egy megfelelően biztonságtudatos és érett közeg is..."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1554 üzenetére
4-5 biztonsági osztályoknál esetleg lehet ilyen, de azért elég durva tesztnek.
3.1.7.4. Belső fenyegetés
A biztonságtudatossági képzés az érintett személyeket készítse fel a belső fenyegetések felismerésére, és tudatosítsa jelentési kötelezettségüket.
[link]Ennél jóval kevesebbet csináltam az egyik oktatásnál, de már ott is jogi aggályaim voltak, mert profilozás történt, aztán a végén inkább anonimizáltam az adatokat, és inkább a csoport átlagra, esetleg profil klaszterekre koncentráltam az egyes személyek helyett. Biztosan lehet nagyon indokolt esetben ilyesmit. Szoktak social engineering auditot tartani, de ennyire nem szoktak beépülni. Inkább odamennek azzal a szöveggel, hogy pl. ISO auditot tartanak, aztán hirtelen minden ajtó megnyílik és senki nem kéri el a papírjaikat, stb. Nem jellemzőek ezek a kémfilmes hónapokig felépített auditok, bár biztos van az a pénz. Így is rohadt drágák amúgy. Talán katonai létesítményekben el tudom képzelni, de ott meg fennáll a veszélye, hogy túlreagálják, és lelövik a kém gyanús illetőt, stb. A munkamorálnak is szerintem kifejezetten árt egy ilyen fajta teszt. Megrendülhet tőle a bizalom a munkavállaló és a cég között.
[ Szerkesztve ]
Buliban hasznos! =]
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1550 üzenetére
Szerintem itt folytonos átmenet van attól függően, hogy mennyi energiát fektetnek a célpont tanulmányozására. Lehet ágazatra, cégre, munkavállalói csoportra, konkrét személyre is lebontva, illetve ezek valamilyen kombinációja. Az igazán durva eseteknél a vezérigazgatót próbálják megszemélyesíteni, amikor tudják, hogy közvetlenül nehezen elérhető, és a pénzügyet próbálják átverni vele, hogy utaljanak.
Buliban hasznos! =]
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1550 üzenetére
Persze, úgy van értelme.
Bár nem minden területen van erre szükség."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
zolka95
őstag
válasz aprokaroka87 #1538 üzenetére
De mi a magyarázat erre az évek óta tartó, állandó ÁSZF módosításnak?
Figyeltél rám? Vagy azt a piros ruhás nőt nézted?
-
válasz aprokaroka87 #1444 üzenetére
Mondott valaki olyat hogy csak az számít?
(nem akartam részletezni a leírást a kötekedők kedvéért) -
addikt
válasz aprokaroka87 #1428 üzenetére
Én az Adobe regisztrációmmal jártam így. Nem is emlékeztem rá, hogy volt náluk regisztrációm, csak mikor feltörték őket, akkor vettem észre.
Az utóbbi időben elkezdtem arra rászokni, hogy ha regisztrálnom kell és a szolgáltató elfogad MS vagy Google accountot akkor azzal regisztrálok.
[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
addikt
válasz aprokaroka87 #1426 üzenetére
Akkor már nem gáz. Ennyi idő alatt nemet is lehet váltani, nem csak jelszót.
[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1424 üzenetére
Ééés megint a beszállítói lánc...
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
sztanozs
veterán
válasz aprokaroka87 #1331 üzenetére
Nem
JOGI NYILATKOZAT: A bejegyzéseim és hozzászólásaim a személyes véleményemet tükrözik; ezek nem tekinthetők a munkáltatóm hivatalos állásfoglalásának...
-
inf3rno
Topikgazda
válasz aprokaroka87 #1307 üzenetére
Ha tud róla, hogy kamera veszi a területet, akkor biztosan. Viszont mielőtt megtörtént, azelőtt nem is gondoltam volna ilyenre, hogy valaki ennyire spúr legyen, hogy leszedi más paprikáját a kertből. Mármint néhányszáz forintot ér az illető becsülete. Sejtem amúgy, hogy egy új szomszéd volt, mert pont előtte került ide, és előtte 35 évig mióta itt lakok nem volt semmilyen betörés, lopás, de nem tudom bizonyítani, és annyira már nem is érdekes. Remélem jól megfosatta a chili, aztán kész.
Buliban hasznos! =]
-
addikt
válasz aprokaroka87 #1307 üzenetére
Szerintem hasonló elrettentő ereje van, mintha kiírod a kertkapura, hogy "harapós kutya". Mérsékli a kockázatot, de nem szüntetni vagy előzi meg.
(meg utána ki lehet írni a faliújságra, hogy vigyázzatok a Ödönék lopják a paprikát)[ Szerkesztve ]
Most kezdődjék a tánc! - mondta a papagáj és berepült a ventilátorba.
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1185 üzenetére
Ennek se lesz az ég egy adta világon egyetlen valódi felelőse sem...
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1005 üzenetére
Szerintem ez inkább valami konfigurációs probléma lesz a webszerveren.
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
válasz aprokaroka87 #1003 üzenetére
Így van.
http://coreinfinity.tech/ vagy https://www.coreinfinity.tech/, és mindkettő átdob a https://coreinfinity.tech/-re, de ha direktben írod be utóbbit, akkor nem jön be az oldal, 502-es error kóddal.[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
Új hozzászólás Aktív témák
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- AliExpress tapasztalatok
- Politika
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Canon EOS DSLR topic
- Eltűntek a mobil GPU-k az AMD és az Intel útitervéből is
- Okos Otthon / Smart Home
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...
- HP OMEN 15-ek0007nh - i7-10750H, RTX 2070 8GB Max-Q, 16GB DDR4 RAM, 256GB M.2 SSD - WIN 11 - 1ÉV GAR
- MSI Gamer PC: i7-6700K // RTX 2060 // 16Ram // 512Gb SSD
- ASUS VIVOBOOK S14 S433EA - 14"FHD IPS - i5-1135G7 - 16GB - 512GB SSD - Win11 PRO - MAGYAR
- Nikon SB-900 professzionális vaku
- HP ProBook 640 G8 - 14.0"FHD IPS - i7-1165G7 - 32GB - 512GB - Win10 - MAGYAR
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest