-
PROHARDVER!
Vodafone (ex UPC Magyarország Kft.) (analóg / digitálisTV, internet, telefon)
Aktív témák
-
-
embe
nagyúr
Lejárt a hűség, hosszabbítottam szerződést, nagyobb csomagra váltottam, kedvezőbb áron.
A technikus amikor kint volt hétfőn említette, hogy a házba bejövő kábel cserélni kellene szerinte - azt ami az utcai elosztó dobozból jön be a házba. Korábban is volt problémám, akkor is hálózati hibára hivatkoztak.
Mindegy beüzemelték a szolgáltatást, de ahogy mondta a technikus a mért értékek határesetek, javasolta hogy kérjem majd a kábelcserét.
Na korai volt az öröm. A tévé kép vacakol, főleg napközben, pixelesedik . kockásodik.Az ügyfélszolgálattal beszéltem, ott azt mondták hogy rendben lévőnek látják az értékeket. De jön egy technikus - majd, és méricskél.
Ezzel az a baj, hogy így az elállási időből kifutok, és kezdődhet egy herce-hurca. Igen - erre nem tudott mit mondani az ügyfélszolgálatos.Van másik szolgáltató, kicsit drágábban, de koax helyett optikán szolgáltat. Amiatt nem azt választottam, mert van pár csatorna amit a feleségem nézni szokott, és az nincs a másik szolgáltató repertoárjában.
De ha nem jönnek ki pár napon belül, akkor elállok a szerződéstől.Nézegettem a szerződést, és ezt a mondatot találtam benne, amit nem tudok hová tenni:
"A Szolgáltató a szolgáltatástól való elállás esetén 3 havi előfizetési díjnak megfelelő
összegű kártalanítást jogosult felszámítani előfizetésenként."Ez most hogy is van? Szerződést módosítva hosszabbítottam - hűséget vállalva. De tudtommal a 14 napos elállásnak nincs költsége.... Milyen kártalanítást kellene nekem fizetni?
-
#72688384
törölt tag
másnak is csinál olyat a fekete gigabites hogy hiába kapcsolod ki a ledeket visszakapcsolja magától?
-
krisz768_
tag
Az új gigabites. Ha nem támogatná, akkor itthon másik eszközön sem kellene működnie nem?
-
krisz768_
tag
Otthoni hálózat és internet megosztás - PROHARDVER! Hozzászólások
Sziasztok, erre valaki? Más is tapasztalt ilyet?
-
NB2
aktív tag
Legyünk pozitívak
Volt olyan időszak mikor 2000-t fizettem a plusz boxokért
Ez az 500 forint már szinte semmi!
-
kezo0
addikt
Nálam évek óta 2 db Cisco HD DVR box + 1 db mediacard van, és mindháromért 500 Ft-ot fizetek havonta. Szóval az első eszközt sem kaptam ingyen…
-
cocka
veterán
válasz
#72445440 #106584 üzenetére
egy időben önmagában a HD box is többe került ha jól emlékszem mint az SD.
Igen kb. 2011 körül. De először azt hazudták, hogy +1000/hó az eszköz, utána meg azt, hogy már nem a HD boxra megy a plusz 1000, hanem a HD adásokra. Szóval kéne egy nagy seggberúgás ezeknek, mert ez az ilyen-olyan mindenféle titkos extra ajánlat, meg csak x-nek meg csak y-nak, meg most a boxra kérünk, most a HD-re, most a felvételre, most az HBO-ra most a ...ssetuggya mire, és mindig máshol, mástól másért más összeget, ez nagyon gáz. Teljesen átláhatatlan káosz az egész.
Ilyenkor hol a GVH, a fogyasztóvédelem és társai?
-
cocka
veterán
válasz
MiZo1990 #106576 üzenetére
Erre majd térjünk vissza december 1-jén. LOL
"Az első Vodafone TV havi 500 Forint"
Hát ez nem olyasmi, ami motiválja az embereket a cserére, hogy x havi díj volt eddig és most lesz x+500 és ezért kapsz egy esetleges szolgáltatást, ami a felhő és a szoftver összes anomáliájának ki van téve. Köszönjük! LOL
-
MiZo1990
aktív tag
válasz
sziszi-fuszi #106585 üzenetére
Hát boxra nincs hűség és továbbra is: mi is és mások is élő hűség mellett fizetünk az első VTV-ért.
-
E1even
senior tag
válasz
MiZo1990 #106581 üzenetére
Csak azt nem értem, hogy hogy nem érinti a meglévő hűségidős előfizetésem?
Azt mondta a nőci, hogy ez nem tartozik a meglévő szerződésembe, ez azon kívül van.
Az egy dolog, hogy határozatlan idejű a box, de a Horizon is az volt, és az mégis bele tartozott a szerződésbe. -
cof
veterán
válasz
sziszi-fuszi #106580 üzenetére
Csak a kártya vagy a Kaon BOX.
-
MiZo1990
aktív tag
válasz
sziszi-fuszi #106580 üzenetére
Aha, azért fizetünk mi és még sokan mások 500 Forintot havonta az első VTV-ért...
Akciós feltételek, 4. oldal -
MiZo1990
aktív tag
válasz
E1even #106577 üzenetére
A bevezetéskor ingyen adták, de akkor kb. béta teszt folyt. Elképzelhető, hogy van nagyon a fiók mélyén szuper speciális ügyfélmegtartó ajánlat, amiben ingyen adják, de ez ennyibe kerül hivatalosan.
Kapsz érte felvétel lehetőséget (max 90 óra 90 napig, nem minden csatorna minden műsorát lehet "felvenni") amivel a felvételeket akár mobil eszközön is tudod nézni.
Ha nem kell visszanézés, akkor lehet hagyni a mostani Horizon/KAON boxot vagy kérni TV-be helyezhető dekóder kártyát. Ha a TV támogatja akár felvenni is lehet. -
MiZo1990
aktív tag
válasz
E1even #106573 üzenetére
Hát ez így nem igaz.
Valóban ki lesz vezetve a visszanézés a korábbi boxokról, de semmiképp sem "heteken belül". Ősz vége, november egy hivatalosabb határidő, de pontos ütemterv nincs. Addig nem kell lecserélni, de utolsó percig sem érdemes halogatni.
Az első Vodafone TV havi 500 Forint, a továbbiak havi 1000-1000 Forint áron vannak. -
gduck
addikt
válasz
E1even #106573 üzenetére
"egy db Vodafone TV mediabox ingyenes?"
2/3. 1000 Ft, az 1. volt amikor ingyenes volt, most azt mondogatja mindenki, hogy 500 Ft!"ha szeretném tovább használni a felvétel és visszanéző funkciókat,"
A visszanéző tuti eltűnik a régi boxokról, de a felvételt nem hiszem hogy letiltanák...
. -
E1even
senior tag
Sziasztok!
Az lenne a kérdésem, hogy egy db Vodafone TV mediabox ingyenes?
Mert tegnap felhívtak a Voda-tól, és a hölgy azt mondat, ha szeretném tovább használni a felvétel és visszanéző funkciókat, akkor váltanom kell Horizon boxról, mert heteken belül kivezetik ezeket a funkciókat az eszközről.
Viszont a Voda TV mediabox-a havi br. 500 Ft-ba kerül.
És mindez úgy, hogy idén márciusban kötöttem újra az 1 éves hűséget.Előre is köszi a segítséget!
-
válasz
lezso6 #106564 üzenetére
Hát ez szívás.
Bementem, s azt mondták, hogy a vezeték internet habár aktív, de a bekötés munkalapja nem lett lezárva, így nem tudnak mit csinálni. Fantasztikus. Ilyenkor mi van? Szerelő elérhetősége azt hittem megvan, de kiderült mégsem, mert egy általános vezetékes telefonszámról hívott, nevét sem tudom.
Ja és igen, az ügyfélszolgálatos is mondta, hogy a visszahívás az visszanemhívás.
-
rgeorge
addikt
Nemrég hívtak a Vodafone-tól. Most azt mondták, hogy a Cisco box interaktív funkciói novembertől megszűnnek, és cserélnék az új boxra. Nem kértem tisztelettel az új box korlátai miatt, majd ha tényleg megszűnik valami a Cisco-n, amit nem tudok nélkülözni és az új tudja, akkor esetleg. Minden további nélkül elfogadta, és elbúcsúzott.
Nagy lehet rajtuk a nyomás, mert februárban hagytam rábeszélni magam egy új szerződésre (net let 500-as és TV premium, telefon és mobilnet maradt kb. 1000 forinttal kevesebbért). -
válasz
Intruder2k5 #106563 üzenetére
Hát, ha nem hív vissza 18.00-ig, akkor bebattyogok a személyes ügyfélszolgához.
-
-
Router megérkezett, hívom az ügyfélszolgát, hogy szeretnék IPv4-et meg modem üzemmódot. Erre nem találják az előfizetésem. Mármint de, csak a TV-t, az internetet már nem.
Most várok egy órája, hogy visszahívjanak.
-
MiZo1990
aktív tag
válasz
peteralbert7 #106556 üzenetére
Csak akkor látszik a menü/Beállítások/Csatlakoztatott eszközök alatt, ha a TV-n engedélyezve van a HDMI CEC (aminek a neve márkánként eltérő, pl. Sony Bravia Sync vagy Samsung Anynet+).
-
szabeska
addikt
Sziasztok! Nem tudok netet befizetni, se telefonrol se geprol, bankkartyas fizetesre kattintva csak tolt, majd fel perc utan visszadob. Mas is tapasztalja? Reggel ota ez van.
-
peteralbert7
tag
válasz
peteralbert7 #106555 üzenetére
Nekem nincs meg a HDMI menüpont.
Aktív témák
Hirdetés
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad P43s - i7-8G I 8GB I 256GB SSD I Nvidia I 14" FHD I Cam I W10 I Garancia!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RX 7600 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Honor Magic5 Lite 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Motorola G72 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Város: Budapest