Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugodt lelki állapotban ébredtem mert végre itt szuszog a szobácskájában édes kis cuncikám. Ennek nagyon örülök!! Fontos számomra hogy velünk legyen ő is. Rettentő hosszú volt ez a hétvége nélküle. Sajnos ezen a héten is az apjával fog lenni hogy jövő héten itthon legyen a móri bornapokon. Akkor mindenképpen itthon szeretném tudni magunk mellett.
    Tegnap tulajdonképpen semmi érdemlegeset nem csináltunk. Bepakoltunk még reggel abba a szekrénybe amit szombat este vittünk át cunci szobájába és én áthoztam a kisszobából az internetet a nagyszobába. Még közösen elballagtunk a boltba is ahol össze futottunk Zoliékkal. Miközben a netet szereltem felhívott apám hogy elmehetünk már hozzá mert fogadókész állapotban van. Mivel cunciért menni kellett pestre ezért kapóra jött hogy hívott mert elkérhettem az autóját. Odafelé felvettük a kocsit visszafelé pedig bementünk hozzá beszélgetni picit. Megismerkedett édessel és cuncikával.Szerintem jól sikerült az első tali. Elég későn értünk haza. Gyors vacsi és fürcsi után mindenki elfeküdt a saját helyén és durmi.... Cuncika most látta először készen a szobáját. Nagyon tetszik neki. Ez minden fáradtságot megért! Imádom őt!
    Ma bádogozást folytatjuk szerintem. Semmi különös.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák