Új hozzászólás Aktív témák

  • reset

    senior tag

    Jó ideje már, hogy szemüveget is viszek magammal futásaimra. A negyvenedik év környékén
    az eladdig éles látású emberek többségének is elkezd „rövidülni a karjuk” – mind távolabbra kell tartaniuk az apró dolgokat, ha szeretnék jobban szemügyre venni valamit….
    Eleinte csak olvasáshoz, később már TV-nézéshez, még később a tágabb környezet biztos észleléséhez kell fölvenni a látásjavító kütyüt.
    Edzés alatt a szemüvegem a pólóm/dzsekim nyakába tűzve hordom... (ne tedd zsebre, mert lépéseid ritmusát egy idő után leolvashatod a lencsékről!) - szóval az öltözékről csak csak akkor rakom füleimre, ha muszáj...
    Döcögtem komótosan a kallantyús kút felé. Semmi különös. Eső rég járta a környéket, a szél is megbújt a messzi hegyek mögött; hideg sincs, meleg sincs - ideális terepviszonyok / többször is lehetne ilyen.
    - Hopszi csak! - kis zöld BÉKA pár méterre előttem...
    - Szerencséd van, rád léphettem volna!
    - Mégse' BÉKA! - mondom két lépéssel közelebbről. Mintha inkább szél sodorta levél lapulna előttem egy szál magában. Éppen zártam nyugalommal e gondolatot, amikor ugrott egyet őkelme, magával rántva a pulzusomat is...Hopszi, mégis BÉKA! - szökkentem egy torpanósat, inkább fölfelé mint előre. Mihelyt talajt fogtam, immár csalhatatlanul megállapíthattam, hogy mégsem BÉKA, hanem falevél. De hát akkor mitől ugrott?
    Azért „ugrott”mert a levelet arra kényszerítette a cipőm talpáról kiröppenő apró kődarab, amit a mintázat fölszedett valahol, hogy a kellő pillanatban szabadjára bocsájthassa…
    Na meg persze azért, mert látta, hogy nincs rajtam a szemüveg :)

Új hozzászólás Aktív témák