Új hozzászólás Aktív témák
-
-
tusi_
addikt
Baszki megint laggolok, pedig rtss off. Hol csinalja, hol nem
eat, sleep, play, replay
-
Lifer092
senior tag
Persze, idővel biztosan javulni fogsz ahogy egyre több órád lesz benne. Az a lényeg hogy kikapcsoljon, hisz ez a célja. Én 10-11 éves korom óta szimulátorozok (most vagyok 29), de azért a mai napig tudok újat tanulni/javulni, hisz azokhoz a korai szimulátorokhoz képest a jelenlegieknek sokkal fejlettebb/összetettebb lett a fizikai modellezésük, így más egy picit már ezekben vezetni.
Nekem is van néhány olyan pálya ami nem annyira fekszik, de letojom. El kell engedni ezeket és csak menni és menni, körről körre tudsz javulni majd minden téren. Egyébként szerintem a pályatanulás egyik javasolható módja az ideális ív bekapcsolása, ha esetleg eddig nem használtad. Nyilván az ott mutatott ív nem szentírás, de pályákat tanulni mindenképp jó.
A rally-t inkább hagyjuk, én próbáltam már jó pár alkalommal de olyan rettentő b.lf.sz vagyok benne hogy arra szavak nincsenek , egyszerűen nem érzem az autót benne... Maradtam a pályaversenynél.
-
fatal`
titán
válasz Lifer092 #2484 üzenetére
Esetemben másodpercekről van szó, mert nincs sok szimes órám, talán 40-50, azok is többnyire hotlapok. Viszont jól szórakozom, egyszer majd gyorsulok is.
Részemről egyébként a pályákról pár kör utáni vélemény volt, de egyszerűen Silverstone szörnyű De a pálya, ami a legkevésbé volt szimpatikus (értsd borzalmasan sz*r) az a Paul Ricard.
Most főként rally megy.
-
tusi_
addikt
Visszaneztem a futamot. Te atyaisten, milyen szarul mentem meg akkor
Ez egy eve volt, azota rengeteget csiszolodott a stilusom. Rosszul veszem a kanyarokat, tul sok speedet akarok atvinni es bealdozom az exiteket.Szal egyenes vonalban fekezz CSAK!!! Van ket jobbos tores ott, es amikor egyenesbe szeded a kormanyt es jon a masodik jobbos, ott mar ne fekezz, csak coastolj. Fontos, hogy megfelelo sebesseggel fordulj ra a kanyarra, tehat elotte kell belassitani, utana mar semmi fek/gaz. Egyszer en is forgok ott, befekeznek elottem, en meg mint egy kezdo - az is voltam meg - belelptem a fekbe es forogtam.
Es a legfontosabb, MINDENHOL vagni kell a kanyarokat. Ami piros, azon fordulj, ne a szurken, amit aszfaltnak hivnak
eat, sleep, play, replay
-
tusi_
addikt
Ne nyomjal eros feket, csak nagyon kicsit, epp, hogy hozzaersz. Eros fekre az auto orra leborul, a hatulja felemelkedik es tapadast vesztesz.
Vany egy masfel oras felvetelem, a tavalyi masterses futamrol.Ha erdekel, alkuldom a linket.Ha nem kapok DT rossz rajt miatt megnyertem volna
eat, sleep, play, replay
-
Géjza
őstag
BH-t utálom én is.
De Misano idegel ki, egyszerűen nem tudok olyan setupot összehozni, hogy a hosszú egyenes végefelé lévő törésnél kezdődő féktávon ne szálljon el jó eséllyel a porka segge. Ott majdnem mindig megforgok (kivéve, ha sokkal hosszabb féktávot veszek, ami meg nem túl jó a lap time-nak). Mi a trükk ott?
-
Lifer092
senior tag
Megnyugodtam hogy más is utálja itt Brands Hatch - t, illetve Silverstone-t is. Ez a két pálya kiidegel egyszerűen.
Ez a gyorsaság/lassúság téma eleinte még mozgatott, de hosszú ideje már engem sem érdekel. Az utolsó ezredeket is keresgélni már szerintem inkább idegörlő kategória mint sem kikapcsolódás/élvezet. Legalábbis szerintem az már nem idevaló a hobbi kategóriába, mondjuk én ezért nyilván nem is fogok (mégegy) Esport eseményen indulni ahol olyan űridőket futnak hogy én azt maximum légvonalban tudnám csak megközelíteni.
Hozzáteszem, indultam egy ACC Esport versenyen még tavaly. Maradjunk annyiban hogy sok sikerélményem nem volt....
[ Szerkesztve ]
-
tusi_
addikt
10 ropi = 10€. Sorry Igen, csak 8,99 volt, rosszul emlekeztem.
A mostanihoz kepest lehuzas, amikor 3 palyat kaptal a 12.99 ert, ott meg egyet 9ert.
De mind1, igy-ugyis megvesszuk, lennyegtelenSilverstone akkor volt jo, amikor meg az eredetin mentek, asszem 90-ben volt utoljara az a palya.
De a mostani sem rossz.
Brands Hatch nalam no-go, uuuuutalom
Itt mindenki lassu a jatekban, de ez az elvezetrol szol, szal pont lesz..om
eat, sleep, play, replay
-
fatal`
titán
10 ropi 9 euro a teljes ára. 2 autó is volt benne, nem csak livery (bár nem tudom a Ferrarinál és a Mercinél mennyi változás volt), én nem érzem akkora lehúzásnak a teljes árat sem. Persze nem tudjuk mennyibe került volna, lehet, hogy később bekerül a Zandvoort és Magny Cours is és ingyen lesz (bár ezen csodálkoznék).
Én minden pályán lassú vagyok, de Brands Hatch tetszik, elég nehéz mondjuk. Silverstonet nem szerettem F1-ben sem, sose. Donington és Oulton viszont baromi jó pálya
Tilke pályák meg... #hányóssmile
-
tusi_
addikt
@Solesz84: en regota hasznalom az rtss-t es minden jatekom fut(ott) hibatlanul, a tobbivel most sincs semmi baj, csak az ACC alatt. De akkor hagyom, hogy az adrenalin vagjon, vegulis nekem tokmind1. Szep sima a frametime adrenalinnal is, szoval sz..k ra
fatal´: Magny course es Zandvoort is bekerult volna, de sajnos igen, a korona miatt nem lehetett bescannelni. De a 10 ropi akkor is draga volt par liveryert es egy Imolaert. Most 13€ ert kaptunk 3 eszmeletlen jo palyat. En ruhellem Brands Hatchet, de a masik 4 Brit palya a top nalam. (Oulton Park a legjobb ) Most Snettertont tanulgatom, ez teljesen mas kihivas, mint barmely mas palya. Nem veletlenul anglia az autosprtok hazaja, ezek a ven rokak tudtak, hogyan kell igazi versenypalyat epiteni, ami kihivas a versenyzoknek. Tilke meg bekaphatja
[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
fatal`
titán
A többi szimhez képest szerintem mindegyik DLC kiváló. Mondjuk én nem teljes áron vettem (az újat leszámítva), de szerintem még úgyis megéri.
Ha jól tudom a 2020-as packba még bekerült volna Magny Cours is (persze nem tudni úgy mennyi lett volna az ára), de a COVID miatt nem tudták megcsinálni a laser scant.
-
Solesz84
aktív tag
En az NV Control panelben allitottam be 1x de ugy akadozott tole a Cod h tobbet sosem hasznaltam!
MSI X870 Tomahawk Wifi, Ryzen 9800X3D , NZXT Kraken X72, Kingston Fury Beast 64GB DDR5 6000Mhz Cl30, Kfa2 RTX 4090SG, Samsung 860 EVO 1 TB, 850 EVO 500GB SSD, WD 3TB HDD, NZXT H710i, LG Oled C2 42" , MSI MPG A1000GW, Fanatec DD1, CS V3 Pedal, Fanatec V1.5 Shifter, Fanatec V1.5 Handbrake
-
-
tusi_
addikt
válasz Yahhher #2473 üzenetére
Szia
Vki irta itt anno, hogy tud csinalni problemakat.
En ezt hasznalom evek ota es semmi jatekkal nem volt bajom, ACC is ment vele. Az utobbi idoben jottek a laggok, de csak acc-ben. Tegnapelott megint brutal laggjaim voltak es eszembe jutott, hogy megint az RTSS-t allitottam be fps vagashoz. Kikapcsoltam, visszatettem az adrenalinra es megszunt
Lehet, hogy az osszes eddigi lag problemam az RTSS miatt volt?[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
tusi_
addikt
Hasznal vki RTSS-t fps korlatozashoz acc-ben?
eat, sleep, play, replay
-
Solesz84
aktív tag
Az MP es a zombi mod-ot lehet nyomni marcius 4-ig.
MSI X870 Tomahawk Wifi, Ryzen 9800X3D , NZXT Kraken X72, Kingston Fury Beast 64GB DDR5 6000Mhz Cl30, Kfa2 RTX 4090SG, Samsung 860 EVO 1 TB, 850 EVO 500GB SSD, WD 3TB HDD, NZXT H710i, LG Oled C2 42" , MSI MPG A1000GW, Fanatec DD1, CS V3 Pedal, Fanatec V1.5 Shifter, Fanatec V1.5 Handbrake
-
Solesz84
aktív tag
Battlenet-en marcius 4-ig.
MSI X870 Tomahawk Wifi, Ryzen 9800X3D , NZXT Kraken X72, Kingston Fury Beast 64GB DDR5 6000Mhz Cl30, Kfa2 RTX 4090SG, Samsung 860 EVO 1 TB, 850 EVO 500GB SSD, WD 3TB HDD, NZXT H710i, LG Oled C2 42" , MSI MPG A1000GW, Fanatec DD1, CS V3 Pedal, Fanatec V1.5 Shifter, Fanatec V1.5 Handbrake
-
Solesz84
aktív tag
En most a Cod CW-t raktam fel h ingyenes. A 3800X-el neha beakadt de most vajsiman fut az is!
MSI X870 Tomahawk Wifi, Ryzen 9800X3D , NZXT Kraken X72, Kingston Fury Beast 64GB DDR5 6000Mhz Cl30, Kfa2 RTX 4090SG, Samsung 860 EVO 1 TB, 850 EVO 500GB SSD, WD 3TB HDD, NZXT H710i, LG Oled C2 42" , MSI MPG A1000GW, Fanatec DD1, CS V3 Pedal, Fanatec V1.5 Shifter, Fanatec V1.5 Handbrake
-
tusi_
addikt
válasz Solesz84 #2464 üzenetére
OFF:
Nem is bantam meg.
RDR2-ben a min FPS ugyanannyi, az atlag 20-al tobb, a max meg 50 -nel (102 vs 152)ON:
Tegnap nyomtam egy 3 oras versenyt Doningtonban szarazon, egy egy orasat esoben es allitom, hogy vmi tortent az AI-al.(lehet csak a british packhez? )Nagyon fairan mentek, tobbszor is blokkolnom kellett oket fektavon es exiten - nagyon lassu a porsche es szarul gyorsul vmiert, pedig abban jo volt - es rettento fair-en viseldetek, exitre mentek ra, hogy le tudjanak gyorsulni, nem megtocskoltek hatulrol, mint eddig
Nem a tempommal volt gond, leggyorsabb kor folyamatosan enyem volt, ahogy betanultam esoben a palyat.Nagyon tetszik most a game. Stutterem egyaltalan nincs, se belso nezetbol, se replayben, laggom viszont igen, de mostmar biztos vagyok benne, hogy a windows csinalja. Kb 10 percen keresztul jon folyamatosan, aztan nem. Windows update le van tiltva regisztriben, szal nemtom mi a baja.
[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
Solesz84
aktív tag
Na vegre h raszantad magad!
MSI X870 Tomahawk Wifi, Ryzen 9800X3D , NZXT Kraken X72, Kingston Fury Beast 64GB DDR5 6000Mhz Cl30, Kfa2 RTX 4090SG, Samsung 860 EVO 1 TB, 850 EVO 500GB SSD, WD 3TB HDD, NZXT H710i, LG Oled C2 42" , MSI MPG A1000GW, Fanatec DD1, CS V3 Pedal, Fanatec V1.5 Shifter, Fanatec V1.5 Handbrake
-
Kean_Sorbo
őstag
Valamit csak kitalálhatnának rá. Ha csak annyi lenne, hogy ha te nem fékezel, és a másik beléd megy hátulról fékezés nélkül, akkor csak őt bünteti, már jobb lenne a helyzet. Bár biztos van olyan szituáció amit ez sem kezelne korrektül, de akik egy ilyen AI-t letudnak programozni, biztos megbirkóznának egy viszonylag jó pontozási rendszerrel.
Lehetne pl. három-négy különböző szabály, és szerverekre választani lehetne közülük.Egyébként nekem egy olcsó G29-es szettem van, de én is mindig kesztyűben vezetek. Még mindig olyan, mintha most vettem volna ki a dobozából.
Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
-
Rico33
aktív tag
Ráférne egy reform az SA-ra... Pl ha belémrongyolnak oldalról, ne vonjon tőlem, csak a vétkestől, ha nem is fékezett akkor -2 .
Nem is érdekelne mert csak egy mérőszám, ha nem kötné sok szerver a belépést hozzá.
Asszem kéne kormányt cserélnem, nyáron annyira nem lesz jó kesztyüben csapatni. -
Géjza
őstag
Eddig AI ellen lehetett feljebb húzni könnyen, gyorsan SA-t, most meg kapcsoljuk ki? Ez így érdekes lesz, mert online jóval nehezebb feltornászni azt a sok harcos között.
Minap Monza 1. sokán, első valagában mentem már pár kör óta, sikánban orrom előtt befordul, erre valamelyik nagyokos fékezés nélkül, 270-nel oldalról úgy telibeverte, hogy az pörgött vagy 20-at a levegőben. Centikkel az én orrom előtt. Aztán lazán megnyertem a futamot.
Ilyenek ellen nem tudsz semmit sem csinálni, kivédeni és ha téged kap el, lök meg egy ilyen, akkor viszi a te SA-dat is.
Most, hogy vga kártyát teszteltem ACC alatt gyenge AI-kkal, felment a CC-m 100-ra, de ügye csak 2 digiten tudja kiírni az értékét és azt hittem valami bug miatt lenullázta azt.
-
Rico33
aktív tag
válasz Lifer092 #2457 üzenetére
Online igazábol már csak azért megyek hogy az órával versenyezzek, tanuljam a pályákat meg hangoljam a verdát.
Bár vannak meglepő brigádok is 40 körüli SA-val, monza első sikánon MINDENKI átjött hiba nélkül, aztán rettenet jó csatákat vivtam minden poziért, kocc nélkül. Kár hogy nem lehet kedvencekbe rakni az értelmesebb helyeket. Jah, német szerver volt, mintha ott kevesebb lenne az " én nyerek az első kanyarba" mentalitás. Az olaszok meg....olaszok[ Szerkesztve ]
-
Kean_Sorbo
őstag
Á, ha van ilyen lehetőség, akkor máris kikapcsolom. Bár ahogy olvasom a többiek hozzászólásait, a vérpistik is megoldják online az ember vérnyomás problémáit, SA-tól függetlenül.
Lifer092: Igen ez egy elég általános jelenség. Vagy eldobja az autót ilyen kigyorsításkor, vagy ez a kipörgetéses technika jól bevált módszer. Nem tudják elfogadni, hogy vannak jobbak.
[ Szerkesztve ]
Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
-
Lifer092
senior tag
Sajnos úgy vettem észre hogy az SA a szervereken csak egy dísz. Mert lehet hogy van 90-es SA az illetőnek, de egy rossz nap után úgy gondolja hogy átmegy inkább Carmageddon-ba.
.... nálam leginkább az szokott előfordulni hogy amikor látja hogy nem tud megelőzni, mondjuk pl. ez az első 10 hely valamelyikében zajlik, és átmegy nála frusztrációba a csatázás akkor mondjuk egy kanyar előtt direkt kiforgat, vagy telibever utána fogja magát és kilép. Ez már elég sokszor előfordult. 1-2 hónapja Spa-ban volt ilyen, átvettem a vezetést az illetőtől de nem tudott komolyabban közeledni rám, körről körre látszott hogy kezd elgurulni a gyógyszere, egyre mélyebbeket fékezett stb. Aztán a cél előtti sikánnál fogta és hátulról csatt. Replayt is visszanézve egy deka fékezési szándék nem volt benne, csak jelzem. Nyélgázon belémrongyolt oldalról. Ő meg kimászott a bukótérből és "megnyerte", utána kilépett.
Ja és ez is SA 80+ szerver volt.[ Szerkesztve ]
-
tusi_
addikt
válasz Kean_Sorbo #2452 üzenetére
Kapcsold ki a ratinget AI ellen. Csak online fogja szamolni
eat, sleep, play, replay
-
Rico33
aktív tag
Tegnap esti eredmények: online, 80+ SA szerver, a 96-ról a sok szakértő lejavitotta 90-re. Dehát kellett nekem monza?
2. sikán, fordulok balra aztán vhol a holdon térek magamhoz. A cimbora ugy gondolta, fék nélkül beelőzi sort, ugy telibevert oldalról 200-al, a monitorom majd leesett.
Aztán másik szerver, SA50, spa, rajt hátulról, óvatos előzgetés, 94-re vissza tudtam mászni 2x20 perc alatt.
Asszem most ráállok az eventekre -
Lifer092
senior tag
válasz Kean_Sorbo #2452 üzenetére
Nekem is hasonló "élményeim" vannak velük, a kedvencem mikor egy nyélgázos szakaszon dobnak egy random féket előttem.
Vagy egy tempósabban bevehető sikán közepén (Pl. Zolder T5) befékez egy k. nagyot én meg sikeresen telibeküldöm hátulról.
-
GalaHU
őstag
Én azt vettem észre, hogy az SA visszaállítása lett sokkal nehezebb! Nemrégiben 89-es SA-m volt, de elkövettem azt a hibát hogy autolobby-t választottam és csak úgy bedobott egy játékba. Hát nem kellett volna, utólag kiderült még SA60 sem volt az elvárás, képzelhetitek...
2 kör alatt 84-es lett az SA-m, pedig én senkinek nem mentem neki, ellenben a többiek rálöktek másokra, esélyem sem volt. A következő futamon gondoltam majd megnyugszanak a srácok, de nem. Ezt 79-es SA-val fejeztem be, és dupla akkora vérnyomással!
De igazán ideges csak akkor lettem, amikor offline megpróbáltam visszatornászni, eddig ugyanis egy 20 perces AI futamon minimum 1, de néha 2 pontot is sikerült javulni, de most hiába megyek ugyanazokkal a paraméterekkel, hiába vagyok folyton piros mezőben mellettük, az Istennek sem akar nőni. Talán 3 futam alatt 1-et, de így SA82 alatt meg nem tudok normális lobbykba bemenni, úgyhogy hiába nőne elvileg online gyorsabban, a kamikázék miatt csak gyorsabban csökken...
Más is találkozott már ezzel a jelenséggel?
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
Kean_Sorbo
őstag
Köszi, akkor megnyugodtam. Azt hittem, csak engem nem szeretnek.
Annyi a gondom vele, hogy ilyenkor nekem is csökken az SR pontom. Aztán múltkor is addig lökdöstek, amíg nem tudtam bemenni már arra az online szerverre, amire szoktam. Aztán marad a "pogóverseny".Egyébként tényleg jól működik az AI, eltekintve ettől a pár "kitolós" esettől.
Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
-
tusi_
addikt
válasz Kean_Sorbo #2450 üzenetére
Igen, azt hiszem Te irtad, hogy megeri. Ugy voltam vele, hogy ha nem testzik, akkor 14 napon belul megy vissza. Viszont egybol elvittek a 3800x-met is, igy nincs visszaut, kenytelen vagyok megtartani az 5800x-et. Minden teren ver a sors
Amitol tartottam, az a melegedes, de nalam 5 fokkal melegebb csak cb20 multikor alatt es ugyanannyi singleben, viszont a pontszam az nagyon mas. Es erezheto is, foleg szvsz delay, ami sokat hozott.
Mivel ez az utolso cpu AM4 hez es ddr4-hez, ezzel a cpu val elleszek par evig. Remelem az ac2 hoz is eleg lesz, ha jon vmikorSajnos koridoben nem hozott semmit, skillsupdate nincs benne
Viszont vissza a jatekhoz. Mit szoltok az uj AI-hoz. Picit mintha gyorsabbak lennenek es tamadnak!!! ACC-s palyafutasom alatt eloszor kifekezett egy AI Doningtonban az egynes vegen. Nem volt nehez dolga, Porscheval mentem, ami egyenesben halott, de gyonyoruen bevagott belso ivre es frankon kifekezett, majd be blokkolt kijaraton, hogy ne tudjak vissza tamadni
Es mintha emberibbek lettek volna, hibaznak szepen, elottem egy porsche akkorat forgott egy kigyorsitason, hogy majdnem telibe kaptam
Most huzom ki a netkabelt, hogy nehogy elb..ak megint vmi uj updateval
"Apropó AI. Csak nekem olyan bóbiták a kedves gépi ellenfelek, hogy a kanyarban egy sin mentén autózik némelyik, nem néz semmit, és ha nem abban az ívben veszed a kanyart mint ő, akkor hátulról neked megy és kipörget?
Tisztára gagyi online hatása van az egésznek. A gyengébb szervereken mostanában ez a szokás. Nem leelőznek, hanem ráfutnak az emberre, és hátulról megerőszakolját. Elég bosszantó inkább sokszor elengedem a parasztokat, de ez így nem verseny. Azután meg sokszor light demage-el végigmenni még fél órát elég kiábrándító."Szerk. Ez mar regen is igy volt, erre irtam, hogy vakok. Mostanaban kevesebbszer loktek ki, beengedtek kifekezesnel. Nemtom, egyelore tetszik az uj AI
[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
Kean_Sorbo
őstag
Jól tetted. Én is csak emiatt és az Armored Warfare miatt váltottam le a 3700X-et. Igaz a szoftveres környezet eleinte megtréfált, de most már tökéletesen fut.
Mindkettőnél érezhető a javulás, főleg a minimum FPS terén.
Az meg ugye nem mellékes, hogy a 49AI-t is simán kiszámolja.Apropó AI. Csak nekem olyan bóbiták a kedves gépi ellenfelek, hogy a kanyarban egy sin mentén autózik némelyik, nem néz semmit, és ha nem abban az ívben veszed a kanyart mint ő, akkor hátulról neked megy és kipörget?
Tisztára gagyi online hatása van az egésznek. A gyengébb szervereken mostanában ez a szokás. Nem leelőznek, hanem ráfutnak az emberre, és hátulról megerőszakolját. Elég bosszantó inkább sokszor elengedem a parasztokat, de ez így nem verseny. Azután meg sokszor light demage-el végigmenni még fél órát elég kiábrándító.[ Szerkesztve ]
Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
-
tusi_
addikt
Sracok.
Megjott szerdan az 5800x, de nem volt nagyon idom, erom tesztelni, csak inditgattam jatekoat, meg nezegettem a hofokokat, orajleket.Hat ez egy "must have" az ACC-hez!!
Aki azt mondta, hogy kisimul a kep ezzel a cpu val, annak 100%-ban igaza volt!
Nem egesz 1,5 eve jatszom a jatekkel, de mindig volt egy minimalis - neha maximalis - stutter a gameban, foleg replay nezetben, sok autoval.Az 5800x el ez a mult, a szart is kihajtja a jatekbol.
Laggom most is van nagyon ritkan, de csak akkor, ha kilepek, visszalepek - save game, majd load - valami memoria optimalizalatlansag lehet.Ha tehetitek, vagy filoztok rajta, mint en tettem honapokig, ne tegyetek! Menni, venni, elvezni....
eat, sleep, play, replay
-
Géjza
őstag
TrackIR-t használ valaki? Érdemes? Engem zavar, hogy nem látom a tükröket és az autókat körülöttem, radar persze mutatja őket, de az nem túl realistic. Sisakos nézetben a FOV-om 60 fokra van állítva, így nagyrészt látom a bal tükrömet és a belső visszapillantó nagy részét. De a jobb oldalamon nem látom mi történik. FOV kalkulátor ( [link] ) nekem 29 fokot javasol, ennél esélyem nincs bármelyik tükröt is nézni, sima 1db 16:9-es 1440p-s monitoron teljesen kiesnek a látószögből.
TrackIR ACC-vel: [link]
Vagy ha már trackir, akkor inkább vr? Már ha bírja az ember gyomra (még nem próbáltam).
-
arghoska
tag
Srácok!
1.7.2 után ti nem lassultatok? Én silverstone-ban és nürburgringen is lassultam kb 6-7 tizedet... -
Lifer092
senior tag
Van itt aki konzolon tolja az ACC-t rajtam kívül? (Xbox)
-
tusi_
addikt
Ez megint vmi BUG lesz.
Viszont, a 1.7.x updatek utan nincs lagom, stutterem es a driver status megint mukodik. November ota, kb az 1.6 tol nem volt kb 2 honapon at, csak keresgelt keresgelt... Szvsz lehet ezert nincs Imolahoz csillagom, mert amit az elmult 2 honapban futottam, az kb trash
eat, sleep, play, replay
-
Géjza
őstag
3 csillaghoz 4 egymás utáni sima, tiszta kör kell. Pár pályán (Pl Mount Panorama) tuti meg volt ennek a többszöröse is, mégsincs 3 csillagom. No mind1.
Egyébként mik ezek az update-ek acc-hez? Múlt héten felment 1.7.0, tegnap is töltött le valamit és most is vagy 700 megát. Fű alatti frissítések ezek vagy mik?
-
tusi_
addikt
Szerintem se vagasrol van szo. En kb 400 kort mentem imolaban, tuti hogy megtettem 4 kort szabalyosan es egy csillagom sincs
eat, sleep, play, replay
-
fatal`
titán
Nem vágtam le, direkt visszanéztem a replayeket, szerintem valamelyik bumpot érzékelhette úgy, hogy elvesztettem a controlt.
Tudom, hogy zsinórban négy kör, de mentem vagy 40 kört, amiből kb. 3 volt ténylegesen invalid összesen.
Nagynehezen megadta (legalább kipróbáltam a Lexust ) , úgy, hogy bekapcsoltam az ideal linet és a zöld csíkon mentem az adott kanyarban kicsit lassaban. (Hotlapoztam, AI nélkül).
-
GalaHU
őstag
4 valid lap, de zsinórban! Ha bele-belehibázol minden harmadikba, akkor sose lesz meg. Sajnos a program nem konzekvens a levágásokkal, elvben ugye a fehér vonal a pálya széle, azon belül kell lenni mindig legalább 2 kerèkkel. De mint a valóságban egyes pályák egy-egy kanyarjai kivételt képeznek, gondolom erről van valami bulletin meg elmondják a pilótáknak az eligazításon. De hogy a gamer honnan tudná?
Ha ezt az értéket tápolod, legbiztosabb azokon az íveken menni szigorúan mint az AI, ők nem nyesegetnek szinte sehol. Aztán ha megvan, mehet tovább tökön-babon!
(én is 488-al maxoltam ki, a kocsi valószínűleg nem bugos)[ Szerkesztve ]
Az empátia kifogyott, szimpátia nem is volt!
-
tusi_
addikt
Skacok? Nektek melyik win 10 van? Home, vagy Pro? Meg ez lehet egy indok, miert van nalam problema es esetleg nalatok nem
eat, sleep, play, replay
-
tusi_
addikt
Tok mind1, ennek a hatranya, hogy esetleg nem tudsz online felmenni bizonyos palyakra, ahol kell a mittomen mennyi csillag. Ha amugy is kezdo vagy, akkor tojjal ra, szvsz egy BUG, nem az elso es nem az autolso
A 3. csillaghoz asszem 5 valid lap kell legyen egymas utan. Nem?
Gyakoroloj, majd javitjak.[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
fatal`
titán
A dél-afrikai pálya is hasonló, ott is van egy bug valamelyik kanyarban. Mivel kezdő vagyok és tanulom a pályákat, ez pont optimális lenne, legalább kezdésnek minden pályán. De így csak felidegesít
Tegnap mentem 30 kört, szerintem ténylegesen invalid max 3-4 lehetett, de nem. 2 csillag meglett, valahogy azt azonnal beadta, de legkésőbb a harmadik kör után resetelte.
Akkor nem erőltetem tovább.
-
fatal`
titán
Imolán nem tudom megcsinálni a track competenet, futott valaki bele ilyenbe?
Folyamatosan reseteli a clean lapot az Acque Minarlianal (mondjuk 10-ből 7-szer). Bug, vagy én nézek be valamit?
A kör maga egyébként (idő) nem lesz invalid ilyenkor és lassú sem vagyok (mármint a többi körhöz képest ).
[ Szerkesztve ]
-
v2
senior tag
Azt vettem észre, hogy az epic efect kevesebb felhőt produkál mint a high. És epicen stabilabb vr-ban. Ez mi lehet?
MSI z370 tomahawk I9 9900k 32GB Kingston fury 3600 gainward phoenix 4070ti HP reverb
-
tusi_
addikt
válasz Kean_Sorbo #2408 üzenetére
Annyiszor telepitettem ujra az utobbi idoben, hogy mar fingom sincs, min volt anno.
Szerintem irok egy blogot, hogy miket kell beallitani a gepen az ACC hez, hogy tovabbra se mukodjon rendeseneat, sleep, play, replay
-
tusi_
addikt
válasz Kean_Sorbo #2404 üzenetére
En most kaptam egy tippet. megpedig a highlightsot nezem meg, mire van allitva, allitolag az is okozhatja.
Nekem mindig akkor van akadas, ha vmi tortenik, pl elfekezes, kicsuszas - AI reszrol -, lehet ilyenkor ra ir lemezre...ujra raktam ma reggel a jatekot, nagyobb update utan megeri.
mennem kell edzeni kiajanira, figyelgetem majd. 32 gb ramnal ki kapcsolhatom a page filet szerintetek?
[ Szerkesztve ]
eat, sleep, play, replay
-
Kean_Sorbo
őstag
Nem tudom pontosan mi okozhatta a hibát annak ellenére, hogy sokat foglalkoztam vele.
Bármilyen hardveres beállítás módosítása hatástalan volt. Ezért kezdtem el nézni a szoftveres oldalát.
Akkor vettem észre, hogy a Windows valahogyan nem jól osztja el a terhelést a magok között. Szóval az egyik szálat rendszeresen 100%-ra, vagy afölé terhelte (a miértjét nem tudom). Ekkor jelentkezett az akadás, ami inkább fagyás, mert akkor a feladatkezelőben is azt írta, hogy a program nem válaszol.
Azt, hogy valami bennmaradt Windows hiba, vagy az AMD valamelyik illesztője lehetett a probléma forrása így nem tudom megmondani. Egy biztos nem hardveres volt a gond.Ami érdekesség, hogy feltelepítettem a Laptopomra is az ACC-t, amin az elmúlt egy évben csak a Windows volt frissítve az AMD illesztők nem, és azon nem akad a single. Így a gyanú az AMD felé terelődik.
Meg azért az ACC is tartogat sok esetben szerintem meglepetéseket, de ahogyan látom más játékoknál sincs ez másképp.Megnéztem a replayt SPA-n (5800X, 2080S). Szóval 1920x1080, Ultra, 49AI. Amikor az összes autó látszik, néha beesik az FPS. A Legalacsonyabb 56 volt, de általában 70 körül mozog.
30 autónál 100 fölött van bőven.Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
-
tusi_
addikt
válasz Kean_Sorbo #2401 üzenetére
Ezt kifejtened kerlek?
Ket hetig rendben volt es most megint jelentkezik a lag/stutter, persze egy update utan
Szvsz vmi memoria tulcsordulas lehet. Ha sokat lepegetek ki be a jatekba, replay, opciok tuningja, akkor kezdi el. Teljesen ki lepek a desktopig, esetleg reboot es megint semmi lag.Mar kiprobaltam mindent, nalam is uj ringyoz van fenn, BIOS legujabb, nem mintha sok koze lenne hozza, minden alapra hova, semmi tuning es hol jelentkezik, hol nem.
Jovo heten 24 oras Kyalami futam es nem akarok emiatt a korlatba menni. :S
eat, sleep, play, replay
-
tusi_
addikt
válasz arghoska #2400 üzenetére
Tesztelem majd en is megint, mert a multkor nem kapcsolt fel a GPU. Ismert BUG, remelem javitva lesz. Erdekes modon ez is csak ACC nel jelentkezik
De ACC nel szvsz mindegy, milyen vga-d van, nem lesz tobb egy rtx 3090-el sem, ha ugyanazzal a cpu val teszteled, itt a cpu a botleneck....
eat, sleep, play, replay
-
Kean_Sorbo
őstag
Nem tudtam aludni, hát legyalultam a gépem.
Mindent újra telepítettem, és most tökéletesen fut a single mód is 49 AI-val, ultra-n.
Fogalmam sincs mi lehetett a gond, de valószínűleg a Windows ütemező körül kell keresni a hibát (talán a sok BIOS és Chipset driver frissítés pusztított az éterben).Vasvellával nem lehet szilvát aszalni!
Új hozzászólás Aktív témák
- Telekom mobilszolgáltatások
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Hibákat orvosol az új Arc meghajtó
- Ukrajnai háború
- Lakáshitel, lakásvásárlás
- EA Sports WRC '23
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Politikai mémek
- Azonnali informatikai kérdések órája
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...
- Macbook Air M1 91%
- Újszerű Apple MacBook Air 15,3" (2023) 80 Ciklus 100% akku- 10C GPU, 8GB, 256GB (MQKW3MG/A) Éjfekete
- AKCIÓ!!! GAMER PC: Új RYZEN 5 4500-5600X + RTX 4060 Ti + Új 16-32GB DDR4! GARANCIA/SZÁMLA!
- ÚJ BONTATLAN Apple Watch Series 10 S10 42-46mm Azonnal Átvehető DEÁK TÉRNÉL 1 Év Apple Garanciával.
- ÚJ bontatlan S9 41mm Graphite Stainless steel Cellular Rozsdamentes acél azonl átvehető Deák térnél
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest