Új hozzászólás Aktív témák
-
TBT
addikt
Önbizalomhiányért nem kell a szomszédba mennem. A megannyi negatív tapasztalat, illetve a senkinek sem kellesz hozzáállás nem éppen építő és felemelő jellegű, de ez már egész fiatal korom óta így alakult.
Ez van, amikor olyan emberek játszanak tanári szerepet, akik nem tudnak a gyerekkel/emberrel megfelelően bánni. Ezt mostanra már megtanultam, emiatt én másképp is bánok az emberekkel, mint, ahogy velem bántak. Nyilván középiskolai éveim alatt ez megfordult, de nem az volt már a döntő, ott már csak sodródtam az árral.
Persze, nem kell mindent meghallani és mindenki véleményére adni, de van, amiket csak úgy egyszerűen, nem tud elengedni az ember."Egyebkent nem kell belenyugodni semmibe, nem feltetlen igaz az, hogy itt szulettel es itthon is kell meghallnod" Nem mondtam, hogy itt akarok és fogok meghalni, csak azt, hogy nem véletlenül születtél ide, bizonyára itt lenne dolgod. Internet nélkül azt sem biztos, hogy tudnánk pontosan, hogy ők milyenek és vica-versa. Amíg nem tudsz róla, nem alakul ki benned a vágy sem.
Plusz nehéz itt hagyni a szülőket, ismerősöket és a biztos munkahelyet, valami totál ismeretlen és erősen kérdéses kimenetelű dolog miatt. Kell ahhoz azért némi lelki erő és gyomor is (itt nem az 1-2 hetes kiutazásról beszélek). Persze, aki mer az nyer, de simán ráb@szhatsz ott is, utána meg már nehéz lesz visszajönni, újrakezdeni és elviselni a "Mi előre megmondtuk" szövegeket."ASCA-t hagyjad mar, elerhetetlen sajnos"
"Egyebkent nem kell belenyugodni semmibe"
Hmm... A lényeg ott rejtőzik a szavakban.
De, értem. Talán elmúlik. Ha nem foglalkozom vele, akkor gyorsabban, csupán túl szimpatikus és érdekes a lány, aztán nehéz feledni. Ez a "minél inkább felejtenék, annál többet gondolok rád" hozzáállás.
A tegnapi adást visszanézve fura, hogy egyáltalán nem zavar a hangja. Olyan megnyugtató, nem olyan rinyapics@s, mint a gyakornok kolléganőim. Egész nap el tudnám viselni, még akkor is, ha totál hülyeségeket beszélne..."Aztan lehet majd talan valaszol is..."
Szerintem nem fog holmi halandó ember szintjére lesüllyedni. Ám, itt Európai zenekaroknál nagyon népszerű, hogy szóba állnak a pórnéppel is. Meglepően tapasztaltam én is.
A Twittere jópofa, mert azonnal visszajelöl (mint valami bot), plusz szeret szívecskéket dobálni minden vele kapcsolatos dologra (önimádat vagy csak büszke a környezet visszajelzéseire?), de azt nem hinném, hogy a csaj osztogatja, hanem inkább a Staff.
Én sajnos nem vagyok az a többször újrakezdős ember. Plusz úgy érzem, hogy az életem felén már túl vagyok (nem lesz itt 60 év), szóval erre a 10-20 évre, lehet már nem kéne erőltetni semmit a Jacken kívül. Szeretem hamar feladni a dolgokat. :D
És az utóbbi időkben felerősödött a múlandóság gondolata is. Mi van, ha ez az egész itteni lét egy átverés? Mi lehet ezen túl? Jobb? Rosszabb? Sajnos eléggé feltérképezetlen terület az (ahogy a Kensington is énekli), de egyre kíváncsibb vagyok rá. Még senki sem jött vissza panaszkodni, szóval, annyira rossz nem lehet.#44310
"De az tény, hogy cselekedni kell, sírással sehova nem lehet eljutni"
Igaz, de leírni és beszélni róla könnyebb számomra is, mint megtenni az első lépést, szóval nem vagyok bátor férfi.#44311
3 lánytesója van + apu + anyu, de ő már külön él, egyedül. Képzelem milyen lélekfaló állapot lehet az is, ám, akárhova megy, bizonyára körberajongják (ez látszódik Twitteren is) és a tömegből olyan pasit/csajt tud választani, amilyet csak akar, bármikor.
Ha van mellette olyan személy, aki támogatja és tartja benne a lelket vagy valamelyik normális szülő van mellette, akkor nem fog kiégni.
Mindenki olyan életet él itt ezen a bolygón, amilyenhez lehetősége van, de legalább nem tart örökké...Amúgy IRL nem ilyen vagyok ilyen rinyálós és siránkozós, de a korrektségem és jófejségem nem tükrözi a legbelső érzéseimet és vágyaimat...
Szóval, köszönöm, hogy elviseltek itt!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44284 üzenetére
"A magyar lányok a legszebbek..."
Szépnek szépek, valóban, de ezt ők is tudják, alap, hogy erre felhívod a figyelmüket, sőt!
És, külsőleg szépek, de az ember nem csak külsőből áll, illetve a külső, erősen múlandó dolog.
Idővel meg tűrheted az esetleges lelki sérült, idegrendszeri problémákkal küszködő házisárkány áldásos környezetét.
A kivételeknek tisztelet, csak kár, hogy egyet sem ismerek.
Őszintén szólva, nekem annyira nem jönnek be, főleg, miután annyiszor megégettem velük magam. És nagyon már ismerkedni sem akarok, mert eddigi tapasztalataim alapján úgyis csalódás lesz a vége. Egy adott idő után már besokall az ember a csalódásoktól, csak így meg már, hogy másoknak sem adok esélyt alapból, magamtól is megtagadom az esélyt bárminemű kapcsolatra.
Viszont, az ázsiai csajok szimpatikusak (azok közül is inkább a Japánok). Aranyosak, lelkesek, indokolatlanul vidámak és ez a pozitív hatás átragad rám is. De ezzel egyedül vagyok. Közvetlen környezetemben senki sem kedveli őket, sőt, kvázi még én vagyok leteremtve, hogy minek foglalkozok azokkal a primitív emberekkel ott keleten.
Bár nem valószínű, hogy ott is be tudnék csajozni. Ha már itt sem kellettem senkinek, ott miért?
Plusz gondolom ott az udvarlás nem úgy működik, mint itt. (Várom a tippeket!)#44286
Ilyenek ne írj, mert csapot-papot itt hagyok a francba és megyek oda azonnal. Mennyi pénzzel lehet ott elindulni?
Nyilván, minél több, annál jobb, de mivel ASCA szerint really expensive, így gondolom minimum 1-2 millió lehet az induló összeg.
Továbbá, kérdéses, hogy a közepes angol tudásom mennyire lesz ott elegendő. :)
Jó erről álmodozni, de térjünk vissza a rideg valóságba, nem véletlenül születtünk és vergődünk itt.
Bárcsak olyan egyszerű lenne (elkapom az első gépet és viszlát EU), de nem Ausztriába megyek, ahová bármikor kimehetek. Az egy másik kontinens, vízum is kell, még ha csak pár napra is megyek ki.Amúgy te mész ASCA koncertre decemberben?
(Már csak egy aláírt album hiányzik a teljes kollekcióhoz.)#44287
Most mond azt, hogy az anime-k izgalmasabbak, mint a Japán csajok. Nem rontjuk el a topikot, csak másabb színt viszünk a hétköznapokba.
Itt legalább lehet beszélgetni ilyenről, a legtöbb helyen ez úgyis tabutéma.
De abban egyetértek, hogy szerintem őket baromira nem érdekli, hogy mi kik és milyenek vagyunk. Mondjuk van néhány ASIAN BOSS interjú, ahol másabb összkép jön ki ilyen interjúk során, de szerintem a valóság megint más.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Nagyon úgy tűnik...
Akkor jöhet az Ákos féle megoldás:
"Gyilkos zenét írok,
És kiöllek magamból,
Hogy ne fájjon többé,
Ami vagy..."De valszeg ez lesz: Kakaó 5000mg C-vitaminnal, akarom mondani 5 üveg Jack Daniel's elég lesz.
#44272
Szeptemberi elején született, sajnos pont beleesik abba a csillagjegybe.Véletlenek nincsenek!
Mit fogok ezért kapni...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Azt hittem, hogy ezek jól vannak tartva, mint itt nyugaton. De, ezek valamikor napokig nem esznek, mert olyan árak vannak. WTF Ez számomra elképzelhetetlen volt.
A múltkor láttam egy animátoros interjút, ahol az animátor csaj a Naruto valamely vázlatán dolgozott és ő mondta, hogy napi 10-14 órákat melózik, nem is mindig kap fizut és napokig nem is eszik... És örül annak, hogy munkája van, meg hogy ilyesmit csinálhat. Mondom, mivan? És még a kis kolléganőim sírnak állandóan, ha 8 órából 5-öt dolgozni kell, akkor és azt esznek, amit akarnak. Fizut rendesen kapnak minden hónapban, túlóra sincs... Ehh...Az érződik a kommunikációján, hogy nem sokat tud a nyugati világról, illetve nem tűnik egy "nagytudású" mindenkinélmindentjobbantudó, okoskodó, beszólogatós csajnak vagy csak a csillagjegye (Szűz) alapján ennyire kimért és visszafogott. Lehet, hogy ezért sem ő írja a dalait.
Viszont, az, hogy azonnal reagál mindenre és csak akkor szólal meg, amikor kérdezik, az nagyon tetszik. Totális ellentéte az ittenieknek (mármint a TV-ben lévő ismert személyek). Nincs fölösleges kommunikáció, ám beszéd közben nem várja meg amíg valaki teljesen befejezi a mondandóját és úgy reagál rá (mint nálunk magyaroknál, hogy más szövegébe nem szólsz közbe), hanem egyből reagál minden kis apróságra. Nálunk ez úgy néz ki, hogy megvárod, míg a másik befejezi, aztán reagálsz rá és utalsz vissza rá. Furcsa, hogy nem raktároz el érzelmeket és reakciókat, hanem azonnal kifejezi azokat. Tetszik, bár valószínűleg pont amiatt, hogy merőben más, mint az itteniek. Plusz az a tisztelet és alázat, amit mutat ő is és a többiek is mindenki iránt, lenyűgöző. Nem igazán ismerem a Japán kultúrát, de ez így ismeretlenül is hatalmas csoda nekem. Mármint, hogy ilyen közel állnak a lelkiségükhöz és az élethez. Megnyugtató számomra. Sokkal jobban, mint amikor a hírekben bemondják, hogy a győri állatkert veszprémi szekciójában alaszkai jegesmedvék születtek, amiket Svédországból hoztak ide.Már kezdem érteni, miért olyan érzelgősek és érzelemgazdagok a műveik.
A legnagyobb problémám az lenne, hogy nem biztos, hogy tudnék vele beszélgetni. Én teljesen más életet élek, máshol, más közegből, másabb tapasztalatokkal és világnézettel. Lehet, hogy a felét sem értené, amit mondani akarnék (de én sem érteném, amit ő akarna pont emiatt).Lehet, hogy nem traktálják őket annyi mocskos és fölösleges információval, mint az ittenieket. Nem is biztos, hogy ott helyt tudnék állni... Jó, hogy ő oda született, mert itt az ilyen tisztelettudó, alázatos, lelkes, tehetséges csajokat hamar bedarálják (elég csak az itteni női előadók többségét megnézni), illetve ez a kapkodós, stresszes, reménytelen nyugati világ hamar tönkretenné lelkileg. Akkor meg odalennének azok a gyönyörű szemek...
#44267
Lesz az is, csak így hogy ezt végignéztem, hirtelen megfogalmazódott bennem és ki kellett öntenem a lelkem.Bocsánat érte!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44262 üzenetére
Ez megvan képeslap formájában is.
A 3 kiadású album (normál kiadás + limitált A kiadás + limitált B kiadás) miatt van belőle 3 db. Volt ám vámolás meg áfa fizetés rendesen, de legalább 3 nap alatt leszállították Japánból.
Még az album megjelenése előtt egy tokiói hotel címére és telefonszámára sikerült Japán iTunes-t létrehozni, hogy meg tudjam venni az albumot megjelenés előtt. Jött is a köszönő videóüzenet tőle (kicsit bele kellett másznom a Sony Music Japan weboldal adatbázisába, hogy le is tudjam tölteni, mert alapból a böngészők videóletöltős bővítménye nem tudott vele mit kezdeni), mert volt ilyen kampány. Nyilván US és EU kimaradt belőle a csúsztatott megjelenés miatt, de ez sem gátolt meg.
És ma meg a Mora.jp oldalon vettem meg az albumot Hi-res (96.0kHz/24bit) formátumban. A korábbi kislemezek megvannak már. Őszintén szólva, ennyi pénzt "idegen" csajra még nem költöttem.
De nem bánom, úgyis mondta a műsorban is, hogy amikor felköltözött Tokióba, nem hitte volna, hogy ilyen drága minden. Talán minimálisan jut el hozzá is valami a vásárlásaimból.Maga a pénz még nem lenne kizáró ok, mennék én szívesen mindháromra (pedig nem vagyok nagy anime zene/japán pop rajongó), de túl nagy a távolság és nincs sok idő addig...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Na jóvan ám.
Van valami Songs of Tokyo esemény náluk, amit Streamelnek is.Mondom, csak nem embert égetnek, megnézem már miez... Hát nem pont akkor adták át a mikrofont ASCA-sannak. Erre elkezd beszélni az életéről.
Ilyen nincs!Tetszik ez a műsor, vagy mi ez...
Ez az élet tényleg egy kib@szott troll.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Farkassacred #44257 üzenetére
Komolyan nem tudod, hogy ki ő?
Let's start again!"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Igen, de lehet az is közrejátszhat a dologban, hogy az első két sorozat ASCA nagy kedvence.
Imádom, amikor szombat esténként szétspammeli a Twitter csatiját az aktuális részekkel.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Vezet a FATE:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44242 üzenetére
Egyszer, ha időd engedi, megírhatnád, hogy miként jutottál arra az elhatározásra, hogy magad mögött hagyd ezt a lélegeztetőgépen tartott csodás országot...
Miért döntöttél pont Japán mellett?
Mit dolgozol/tanulsz ott?
Emberi kapcsolatokkal hogy állsz ott?Megtaláltad, amit kerestél (legyen az életed szerelme akár)?
Előre is köszönöm!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Farkassacred #44247 üzenetére
Reméljük az animátorok is megkapták érte a fizetésüket...
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
A Weathering With You (天気の子) nemzetközi előzetese jóval többet mutat, mint amit eddig a Japán oldalon láthattunk. Kár, hogy a Blu-ray kiadás még messze van...
Az új VISA kártyámat a Japán Amazonon úgyis felavattam már ASCA új albumaival.
Csak, hogy legyen ASCA tartalom továbbra is.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Synthwave #44217 üzenetére
Hát, mi tagadás. Hasonlóan nem mindennapi ember vagyok, akár csak a japánok.
Jó ez a grafikon. Köszönet érte! Növeljük ASCA százalékát tovább? Ma eléggé aktív volt a csajszi Twitteren. Van közös fotó is ReoNa-val meg LiSA-val is. Megint valami közös buli volt, ezeknél minden nap buli van...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #44207 üzenetére
+ nyomokban SAO
#44207
Akkor a világ legboldogabb pasijával fórumoznál.
Őszintén szólva, jobban örülnék neki, mint egy telitalálatos ötöslottó szelvénynek.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44191 üzenetére
Ahogy nézem ez baromira nem egyszerű dolog... Ohh. Kár álmodozni erről is.
Akkor vergődöm itt továbbra is, aztán egyszer - remélhetőleg mihamarabb - jön a Kaszás.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Mister_X #44189 üzenetére
Ez igaz.
Minél kevesebben ismerik, annál több jut nekem.Amúgy, ha szeretném magam mögött hagyni az emberiséget és kimenni Japánba, mennyi embert kell eltennem láb alól/mennyi pénzre lenne szükség?
Kimi no na wa vibes, ott is a csajért megy a srác. Mondja is neki, hogy bárhol is vagy a világban, megtalállak!
+ ma már belefutottam Ákos - Keresd meg a lányt c. dalába, szóval...SAO Wárld obf ándowörldő 5. rész után:
Javasolnám, hogy a SAO következő 12 részes etapja az alábbi alcímet kapja: "Sword Art Online - Így futtass lányokat büntetlenül". Ezt, a már kezelhetetlen mennyiségű csajsziból álló háremet egy Szultán is lazán megirigyelné.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44172 üzenetére
Bárcsak megtehetném. Független vagyok (ez amúgy lehet, hogy ciki ennyi idősen), szóval nem vagyok kötve semmihez és senkihez, csupán anyagiak kérdése lenne a dolog + szerencse, hogy ott is boldogulni tudjak.
Hogy egy hazai zenéből idézzek: "Én még itt vagyok de közel se biztos, hogy itt halok meg..."
Mikor költöztél ki és miképp boldogulsz?
Kedvenc színem a piros volt mindig is. Erre ez a csaj meg...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44169 üzenetére
Én is láttam ennél fanatikusabb rajongást, ám egy felfutó énekesnek szerintem ez is nagy öröm és megtiszteltetés.
Ezek amúgy elég gyorsan szállítanak Japánból (CDJapan). A SACRA MUSIC FESTIVAL 2019 – NEW GENERATION Blurayt vettem meg, 3 nap alatt itt is volt. Persze csak az ASCA-s tartalom miatt, de nagyon korrekt az egész show. Nagyon szép a kép és jó a hangzás (24 bit-es WAV hangsáv).
Nagyon kellemes csalódás, mert maga a kiadvány is baromi igényes.Az új SAO zenei generációból is van néhány track:
3. ピルグリム / ReoNa
4. SWEET HURT / ReoNa
5. forget-me-not / ReoNa - SAO ending
6. RESISTER / ASCA - SAO opening
7. 凛 / ASCA
8. KOE / ASCA
9. Overfly / ASCA×ReoNa - SAO ending
10. Startear / ASCA×ReoNa+ LiSA és Eir Aoi is ad elő néhány dalt - tons of SAO track
A kiscsaj albumai is úton vannak (sajna nem dedikált verziók, mert ahhoz face-to face kéne találkozni a leányzóval).
Ha nem kéne mindenért sápot fizetni az EU-nak és Magyarországnak (ide semmi sem jöhet be büntetlenül elvtársak!), mégtöbb mindent rendelnék tőlük.A LiSA rajongók örülhetnek.
A decemberben megjelenő Unlasting kislemezhez (digitális formában már október 21-én megjelent) az alábbi képeslapok járnak:Nyilván a "SAMPLE" felirat nélkül.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Synthwave #44156 üzenetére
Beszótá? Megy a jelentés!
...
Egy világ omlott össze most bennem.Egyetértek vele, hogy van nála rengeteg mérföldekkel szebb és formásabb lány is, még Japánban is, de nekem baromira bejön és szimpatikus. Aranyos, mosolygós, lelkes, tetszik a performansz, amit élőben tol. A dalszövegeit nem tudom értelmezni, de gondolom nem a világuralom elérése a cél (illetve nem lehet olyan bonyolult ha SAO és FATE van a témában), hanem az Anime rajongók kiszolgálása. Ha élvezi, csinálja és éljen meg belőle. Látszólag ő legalább kedveli a munkáját és nem lesz olyan megkeseredett farok, mint én.
Azért ott a rajongás tényleg egy másik szint...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #44153 üzenetére
Ne gondolj rosszra.
Előbb ölném meg magam, minthogy ilyen aranyos csajszit bántsak:Dat nyíl (waifu a tv-ben)... Jók ezek a Twitteres képek.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Jó hát valószínűleg alul fog maradni a prémium kategóriával szemben, de én nem is a hangja miatt kedvelem.
Ettől függetlenül tetszik az is, de tudom, hogy nem világszínvonal és van nála sokkal jobb is. Mindig van egy jobb.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Hát hogy a viharba ne lenne!
Itt már mindenki kollaborál mindenkivel."I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Hozzál már egy kis Asunát!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Mi a közös Hiroyuki Sawano-ban és Kirigaya Kazuto (Kirito)-ban?
Mindkettőnek büntetően jó háreme van! Napi SAO:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Jogos. De, azért remélem a ruhát ledobja majd és nem fog évekig aludni, mint Quinella.
A valódi Goddess meg úgyis megvan már a maga 155 centijével:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Maxxy10 #44139 üzenetére
Én úgy tudom 12 rész jön ki az idén, szóval lesz még néhány. Aztán 2,5 hónap szünet és március végén indul a következő 12. Legalábbis október elején ilyesmiről volt szó, de lehet, hogy azóta változott a felállás.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Hehh? A promó képeket a nyáron nem láttad? Az intróban is benne van. Ahogy elnézem, valami Goddess szerűség lesz, mint Quinella volt (a rucija is hasonló - gondolom majd ledobja ő is harc közben), plusz tegnap bejelentették Japánban a gyűjtői dobozkát is az új évad BD kiadványainak számára (január végén lesz kapható náluk).
Azon egyértelműen
, szóval a hárem továbbra is megmarad - sőt, egyre csak bővül. Ez a Kirito-kun tudja hogy kell élni... Holnaptól AFK leszek én is mindenhol és majd a sok kawaii kiscsaj behódol.Asuna/Sinon és Sugu (Leafa) kapott szerepet [ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #44117 üzenetére
Gonosz, perverz és sötét gondolatok:
Az már rég készen van, jó mélyen a föld alatt, hogy ne lehessen bemérni egykönnyen.
A sorban állókat félre lökjük, a csajszi kezét megfogjuk és visszük. Amennyiben ellenkezik, megmondjuk neki, hogy úgyis szeretsz a szerelemről énekelni, most majd megmutatjuk neked mi az a vad és szenvedélyes szerelem... Nemet úgysem tud mondani.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44118 üzenetére
Most október végén lett bejelentve, hogy mely üzletekben fog megjelenni (azt hiszem 4-5-ről van szó), de ettől függetlenül biztos nehéz lehet oda bekerülni. Mindegy, álmodozni lehet, csak fölösleges.
#44116
Ha van, megveszem, de ezekből még nincs.
De akkor ez halott ügy...[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Mister_X #44112 üzenetére
Akkor ezért!
Minden nap tanul valamit az ember!Mondjuk a Twittert én is jobb szeretem, főleg, hogy már bő 10 éve használom majdnem napi szinten.
Kérdés/kérés
Most futó sorozatokhoz japán feliratot honnét tudok letölteni? Csak európai nyelvezetűeket találtam... (Angol, Német, Spanyol, Portugál, Olasz).Köszönöm!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Mister_X #44107 üzenetére
Láttam néhány képet Twitteren (a csajnak valahogy jobban bejön az, mint a Facebook + Instagram), szombatonként ott szokta spammelni a Fate/SAO aktuális részét.
Ami képeket megosztott, azokon tényleg volt egy kisebb tömeg.
De aláírásért közel mindenre is képes lennék, ha nem lenne ilyen messze!Új kép a vele készült interjúból:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #44105 üzenetére
lol
Nem úgy értettem...
Nem akarnám bántani vagy ilyesmi, csak most személyesen lehet vele beszélni, amilyen lelkes úgyis aláír mindent.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Az Asca album már elérhető Spotify-on is.
A kiscsajt személyesen is le lehet támadni:
Rettentő aranyos.
No comment, pont a piros szín a kedvencem, de ahogy nézem a csajszinak is..."I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
A velem egy napon született (szeptember 5.) ASCA művésznéven futó (vagy futtatott) leányzó első albuma ma/holnap jelenik meg. Lesz náluk parti + személyes dedikálás (jó annak, aki most Japánban tartózkodik és rajongó) + az albumhoz koncertanyag is jár Bluray-en (+ videóklipek).
A SAO Alicization intrója óta imádom, és volt idén májusban egy Sacra Music Festival - New Generation nevezetű live show, ahol ő is fellépett. Eléggé meggyőző teljesítményt nyújtott, a Hiroyuki Sawano-val készített közös dal pedig az egyik legjobb dolog, amit idén hallottam."I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Jók ezek a Japán cuccok, aranyosak. J-POP zenei videó
Fun fact: A videóban szereplő hölgy kölcsönzi Asuna hangját (+ a főcímdalt is ő énekli).
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #44067 üzenetére
lol
Amikor a nyáron trailerrel bejelentették az indulást akkor úgy volt, hogy 2019 októberétől 2020 márciusáig kapjuk a részeket. Mindegy, türelmes vagyok, viszont akkor a stábot fizessék meg, mert többnyire ott éhbérért dolgoznak (legalábbis az animátorok többsége a legújabb információim szerint).[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Heti SAO szpojler:
Most én emlékszem rosszul, vagy Asunának tényleg később kellett volna belépnie az Underworldbe? Népszerűségi lista:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Sad, but true. De nem akarom elengedni. Asuna + Alice kettősét jó nézni, a többi meh.
A másik sorozatom is szombatonként fut:
Fate/Grand Order - Absolute Demonic Front: Babylonia
Sajnos a Demon Slayer első évada véget ért, a mozifilmre pedig még sokat kell várni (pláne a Bluray megjelenésre... lesz az 2021 is). Így marad a SAO."I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Legyenmárszombat:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43972 üzenetére
Második rész is lement. Alice op as hell.
Spojler:
Kicsit továbbmentünk a valóságban is, nagy a baj + Asuna kicsit meggyűrte Kikuokát + kicsi tease arról, hogy Asuna is be akar lépni az Underworld-be + a gonoszak bejutottak az A.L.I.C.E. adatbázisába. "I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43951 üzenetére
Az Ending-et nem linkeltem, mert az kissé spoileres. De nehéz lesz kivárni a jövő heti részt, az már biztos. Nekem tetszik, bár érezhető a SAO fő karaktereinek a (Kirito és Asuna) háttérbe tolása. Szépek az animációk és a színek (kemény, hogy a 2012-es első "évad" mennyire fapadosnak tűnik ehhez képest - de tudjuk be ezt a technológia fejlődésének), bár még így jócskán alulmarad egy Sinkai műhöz képest.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
A SAO War of Underworld első három része már decemberben megjelenik Japánban Blu-ray-en!
Japánban lement az első rész, íme az Opening video:
Sword Art Online Alicization War of Underworld OpeningKíváncsi vagyok, milyen lesz ez a nyomokban Kirito-t tartalmazó SAO.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Úgy tűnik továbbra sincs Sword Art Online LiSA nélkül (és ez így van jól). A War of Underworld ending credits dalát LiSA fogja előadni, maga a dal (Unlasting címmel) önálló formában is meg fog jelenni október 21-én:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Franciáknál és Németeknél már le is ment az első két rész:
Ahogy olvasom, eléggé jó véleménnyel vannak róla. Várom már a következő hétvégét!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Sword Art Online: Alicization | War of the Underworld | Official Trailer 2
Avagy Kirito afk és érkezik a valamirevaló antagonista karakter a sorozat történetében.
Need Goddess Asuna ASAP
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Farkassacred #43799 üzenetére
Ja, Gun Gale Online (Phantom Bullet), a másik felében pedig Asuna és Yuuki volt a központi karakter. Asunát meg úgyis mindenki imádja, szóval 10/10 volt az az évad is.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43795 üzenetére
Csak azért reménykedtem, mert az előző filmje a Kimi no na wa (Your Name) idehaza is bemutatásra került, japán hang - magyar felirat kíséretében, egy Anime esemény jóvoltából még a hivatalos Japán DVD/Bluray megjelenés előtt.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Angliában lesz 2 korábbi vetítés a Tenki no Ko (Weathering with You) filmből október közepén. Nekik nem kell 2020-ig várni.
Gondolom idehaza még esetleges mozipremier sem lesz 2020-ban, nemhogy korábban.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Holy moly:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Van esetleg megbízható ismerősötök Japánban? Japán Amazonról szeretnék rendelni valamit, de sajnos ide közvetlenül nem szállítanak.
Ebay-en sem találtam meg a keresett cikket, meg mondjuk Amazon Exclusive kiadásról van szó.Előre is köszönöm!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Totheground #43770 üzenetére
Igazából még ezt is illene beszereznem:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Mister_X #43766 üzenetére
Én is. A teljes SAO Alicization is augusztus 28-án jelent meg Japánban (az első 24 rész inkább úgy mondanám), BD kiadásban, így azt szereztem be én is csúnya oldalakról. Német földről már van előrendelésem a lemezes verzióra, illetve majd az angol kiadást is megveszem, ha végre-valahára elérhető lesz (ahogy tettem az előző két évaddal + a mozifilmmel is).
Egyszerűen ezekre a kiadásokra nem tudok nemet mondani:
Mindenképp vevő leszek a Weathering with You európai kiadásaira, akár lesz belőle díszdobozos verzió, akár nem. Nagyon tetszik, amit a trailerben látok, nehéz várni rá, de biztosan nem fog csalódást okozni.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43760 üzenetére
Japánban valószínűleg korábban jön lemezes verzióban (tippre 2020 tavasz). Angolok lassúságát ismerve lesz 2021 is mire lemezes formában náluk elérhető lesz. A sorozatok kiadásaival sem sietnek, Sword Art Online: Alicization is 2020 eleje/közepe fele fog náluk megjelenni, míg a németeknél már megjelent tegnap.
A Re:Zero és Grimgar of Fantasy and Ash eddigi epizódjait néztem az elmúlt napokban, de még mindig a SAO viszi nálam a prímet. Egyszerűen az abban lévő karaktereket nem tudom nem szeretni, a sorozat hibái és néha-néha fapados megoldásai ellenére.
De mindenki másban találja meg a számításait.Egyszerűen legszimpatikusabb karakter számomra eddig:
Érdekes látni, hogy a 2012-es SAO anime-hez képest a 2017-2018-as Alicization mennyivel szebb és jobban animált. Haladnak a korral a készítők is vagy csak plusz büdzsét kaptak a nagy rajongótábor miatt.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
“WEATHERING WITH YOU” IN UK & IRELAND
The new film from the director of Your Name is coming to cinemas in early 2020!"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Naptárba bevésni: Fall TV anime airdates
Sword Art Online: Alicization - War of Underworld: Oct. 12thBabylon: Oct. 7th
Assassins Pride: Oct. 10th
Hi Score Girl S2: Oct. 4th
No Guns Life: Oct. 10th"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Ezt így hogyan?
A trailerben 2020-as premier szerepelt.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Az ideális Quinella jelölt az élőszereplős SAO sorozathoz:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Nekem van egy olyan "rossz" szokásom, hogy szeretek gyűjtögetni, így én DVD/Bluray vásárló is vagyok.
A következő áldozatom ő lesz majd:
Mondjuk azt nem tudom, hogy hogyan sikerült ezt kilopnia valakinek 1 hónappal a megjelenés előtt (Német kiadás, szeptember elején jelenik meg).
Már megint SAO... Jujj mit fogok ezért kapni...
Mondjuk az eredeti Japán kiadások lennének az igazi finomságok számomra, de onnét nagyon drága a szállítás...
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Ha az Ordinal Scale bizonyos területei valós helyszínekről származnak, akkor lennie kell egy igazi Asunának is valahol.
Yuuki Asuna
Birthdate: September 30, 2007Egy 13 éves kislányt keresünk!
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Japánban az idén korábban jött a Karácsony:
Sok merch cucc lesz ezeknél:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Ezek a Japánok nagy rajongók:
A BD lemeznek köszönhetően ilyen hátterek is készíthetőek:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Rimuru #43550 üzenetére
GGO? Az sajna csak egy évados és csupán 12 rész. Jópofa kis sorozat, szimpatikus főszereplővel (baromi sok SAO-s utalással) kár, hogy az utolsó részekre kissé leül a dolog + kezd átmenni másba, mint, aminek eredetileg indult.
Illetve az Ordinal Scale mozifilm. Hát, az valami csoda, milyen jól átemelték a dolgokat, karaktereket, helyzeteket, bővítettek dolgokat és felvezették az új évadot. Valami elképesztő milyen jók a visszautalások és a karakterek teljes ismerete. Tökéletesen tisztában voltak az első két évad minden elemével, senki és semmi sem hazudtolja meg magát vagy fordul ki az addigi "szerepéből". Szeretnék még ilyeneket látni.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Synthwave #43533 üzenetére
Bálint vagyok, 29 éves, alkoholista... Ja, ez nem az.
A Dragon Ball és a Dragon Ball Z volt az első találkozásom az anime műfajjal, úgy 20 évvel ezelőtt (1998-1999 tájékán). Ezeket imádtam, a GT érába belenéztem, de az már nem volt az igazi számomra.
Időközben volt még a Pokémon + InuYasha, de ezek is kifulladtak nálam 1-2 évad után.
2012 végén találkoztam a Sword Art Online anime változatával, azóta nagy a szerelem. Tetszett a történetvezetése, a karaktereinek felépítése és az érzelmi oldala (bár ez valószínűleg a sok női karakter miatt van). Időnként újranézem az eddigi évadokat is.
Viszont az Alicization eddig nem nyerte el teljesen a tetszésem (van benne néhány olyan téma és jelenet, amit nem tudok hova tenni és nem tudom mi szükség volt erre, de a könyveket nem olvastam), megvalósítás szempontjából viszont fantasztikus. Az új karakterek szimpatikusak, csupán van néhány dolog, amit én kihagytam volna - bár a könyvek ismerete nélkül...
Szépek a grafikák, az animációk és ez az eddigi leghosszabb évad (mind a 24 rész az Alicization köré épül, a felvezető epizód pedig 45 perces).Szóval nagyon várom az új évadot, kíváncsi vagyok merre halad tovább a történet.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Időzítő is van:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Az Angol All The Anime / Anime Ltd kiadótól megtudtam, hogy várhatóan mikor tervezik piacra dobni az előző Sword Art Online évadot.
Azt mondták, hogy a Sword Art Online Alicization csak 2020 elején jön náluk (jelen állás szerint) DVD-n és Blu-ray kiadásban 4 felvonásban (ahogy az előző két szezon is).
Valami jogi para miatt nem tudják 2019-ben kihozni. Furcsa, mert más EU államokban heteken belül megjelenik az első felvonás. Na, mindegy.
Valamiféle gyűjtős doboz tervben van (gondolom, amit a Németek is osztogatnak), de speciális/limitált/gyűjtői kiadás sok-sok extrával (lásd a Németeknél) jelen állás szerint nem lesz.Persze ez még változhat szerintük is, csupán jelenleg ennyi infóval tudtak szolgálni. Legalább a marketinges csajszi, aki válaszolt, legalább aranyos volt.
Akkor mégis a Német kiadással kell beérnem?
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Így 1 héttel az Ex-Chronicle indulása előtt bedobjuk a SAO legfontosabb karaktereit egy képre.
Élvezzétek:Lesz új trailer a sorozatból és a készülő új videójátékból + tonnányi merch cucc, EU gondolom kimarad belőle (bár a Németek nagy rajongók úgyhogy oda biztos jut majd valami).
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43505 üzenetére
Igen, szállítanak Magyarba is, regisztráltam és megnéztem.
+ Amazonos belépés is van, ott sem köt bele Magyarországba.10 euró a szállítás (több termék esetén sem változik), így érdemes nem egy terméket rendelni.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Azt hiszem végem van.
A gyűjtői változat bögre dizájnja:
Érkeznek a Sword Art Online Ordinal Scale témájú bögrék:
Asuna és KiritoÁr: 14,9 euró
Megjelenés: augusztus 12.[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
A Gun Gale Online Part 1 a németeknél májusban jelent meg. Angliában júliusban.
Part 2 németeknél júniusban, Angliában augusztus végén.Ezek szerint 2 hónap lemaradásban vannak, így november elején lehet esedékes a Sword Art Online Alicization megjelenése.
Ennek a gyűjtői változatnak tudnék is örülni, ha nem Német szövegeket kellene olvasgatnom rajta. Nem szimpatikus az a nyelv.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Sword Art Online Alicization Collector's Edition - német megjelenés (szeptember elején):
Tartalma:
- Az első 6 epizódot tartalmazó Bluray lemez (német+japán hangsáv, német feliratozás)
- Fali poszter (300 mm x 450 mm)
- Egérpad (700 mm x 300 mm)
- Bögre
- Alice kitűző (32 mm)
- Gyűjtői prémium doboz mind a 4 megjelenés részére (407 mm x 282 mm x 90 mm)Ár: 90 euró
Bezzeg UK megjelenésről sehol semmi. Olaszban, Spanyolban és Malajziában (itt már a teljes évad angol hanggal is) már megjelent.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Holy moly.
Ilyenkor sajnálom, hogy Japán másik kontinens (mocsok drága ide a szállítás + áfa + vám).
DVD+Bluray gyűjtői kollekció (művészi kártyákkal + artbookokkal). A lemezek sem régiózárasak, szóval EU-ban is lejátszhatóak.
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Így, hogy telenyomtam a kártyámat pénzzel, el is vitték. Ilyen az én szerencsém. Pedig ezt a komplett kiadást megvettem volna még 2x ennyiért is.
És sajna csak a Part 1 érhető már el Ebay-en és Amazonon is.Az Ordinal Scale gyűjtői kiadásait is beszereztem már (mind az US, mind az UK kiadást) bontatlanul.
Esetleg nem tudtok olyan weboldalt az angoloknál, ahol hirdetni/keresni lehet? Ebay-en csak eladási opciót látok.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Augusztus 4. és 18. között megrendezésre kerül a Sword Art Online Ex-Chronicle esemény (10 éves a SAO).
Még az Adminisztrátor is ott lesz és ruhában:
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Ez a Nissan-os arc is nagy Asuna rajongó lehet:
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
válasz Silεncε #43465 üzenetére
Nem lenne ezzel baj, ha lenne EU-ban is. Sajnos japánból (vagy US-ből) rendelni eléggé költséges (vám és áfa miatt), mert ezek a kiadások bőven elérik a 40 eurót meghaladó összeghatárt (az adott pénznemben).
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Olaszoknál holnap jelenik meg a Sword Art Online Alicization (DVD/Blu-ray) első fele (első 13 rész).
Már a borítója is szuper:Németeknél szeptemberben indul a dolog, UK megjelenésről még nincs hír.
More Asuna pls.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
-
TBT
addikt
Csupán csak spekuláció, de spoilerbe teszem azt is.
Elképzelésem szerint ez fog történni:
Alice nem igazán tud mit kezdeni Kirito-val, lévén nem ismeri annyira, mint mondjuk Eugeo-t + átmosták az agyát. Gondolom, vigyázni fog Kiritora, hogy további bántódása már ne essen. Emellett elindul a Dark Territory inváziója is és Alice-nek ott is helyt kell állnia, mint az utolsó lovag.
Asuna pedig nem tétlenkedik tovább és belép az Underworld-be (legalábbis a promó képek alapján látható az új szerkója), megcsap mindenkit és megmenti Kirito-t, viszont beüt a probléma és Asuna-t nem tudják majd kihozni a játékból.
Kirito visszatér a való világba Asuna nélkül és jöhet az 5. évad, amelyben megoldást keresnek Asuna megmentésére. Vagy Asuna-t fel kell áldozni, hogy Kirito tovább élhessen. Mondjuk ez a lehető legrosszabb döntés lenne, mert Asuna és Kirito karakterében még rengeteg potenciál van és gyakorlatilag ők a SAO "reklámarcai".Persze biztos, hogy nem így lesz, de, ha a Blizzard írná a sztorit, akkor ilyesmi lenne. Náluk napirenden van az újramelegített kaja, ha történetmesélésről van szó.
[ Szerkesztve ]
"I am Sylvanas Windrunner, Queen of the Forsaken. If you will not serve me in this life, then you will do so in the next."
Új hozzászólás Aktív témák
● a spoiler formázás a topikban elérhető
- Egyre több pletykában merül fel az Intel eladása
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Karnyújtásnyira van Kína a HBM2 memóriák gyártásától
- Az elfelejtett kiberfegyver
- SSD kibeszélő
- Gumi és felni topik
- Melyik tápegységet vegyem?
- Ukrajnai háború
- PlayStation 5
- Érintésnélküli fizetési megoldások - PayPass via NFC
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest