Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Abu85

    HÁZIGAZDA

    válasz #85552128 #26895 üzenetére

    Nem mindegy, hogy miképpen váltanak motort. Ők eleve a CryEngine-t is nagyon durván átírták, amit tettek az annyi, hogy az eddig megírt kódot átvitték a Lumberyard alá, amit nem volt nehéz megtenni, mert a használt és az új motor struktúrája megegyezett. Tehát nem sok munkájuk volt ezzel, lévén a saját kódjukkal dolgoznak így is, csak mostantól az Amazontól kapnak technikai támogatást, és használhatják az AWS-t, alapvetően csak ezért váltottak.
    Ha mondjuk nem a saját kódjukkal dolgoznának, akkor más lenne a helyzet, de nekik alapvetően nem a Lumberyard képessége kellett, hanem az Amazon Web Services.

    Eddig nagyrészt a Mantle kódot fejlesztették pusztán amiatt, mert ebben volt a legnagyobb időmennyiségük, illetve ez elfogadta a HLSL-t (ugye rengeteg effektet a játékba az AMD ír, tehát olyan API-n kell lenni, ahol ez tesztelhető). Ugyanakkor már be volt építve a DX12 és a Vulkan támogatás is, csak nem volt leoptimalizálva. Ez nem akkora gond, mert a három említett API alapvetően nagyon hasonlít egymásra, tehát az egyik API-ra írt struktúra helyből alkalmazható a másik kettőre. Vagyis a low-level leképező optimalizálása nem vesz el többet két hétnél. Annyit kell eldönteni, hogy a Mantle-ről merre lépnek tovább. Eredetileg a DX12-re akartak lépni, de inkább a Vulkan API-t választották. Ez összességében a terveket nem vetette hátrább, mert ugyanannyi idő és erőforrás kell az aktuálisan használt kiindulópontból mindkét API-ra optimalizálni. Talán Vulkánra még egy picikét könnyebb is, de ez csak a saját fejlesztési modelljük specifikus hatása.
    Persze a shader fordításnál lesz egy kis extra meló, mire a HLSL-ből SPIR-V-t kapnak, de a nyílt forrású infrastruktúrák miatt ez ma már kivitelezhetővé vált.

    [ Szerkesztve ]

    Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.

Új hozzászólás Aktív témák