-
IT café
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
Eyesis
őstag
válasz mcwolf79 #39092 üzenetére
Ha jól használod a mutat, és jól kezeled a sw-ket, akkor nincs az a deathball ami megoli. Az a legjobb a HotSban, hogy már nem erős sereget kell csinálni a nagy csatához, hanem sok kicsi csatával kell nyerni, és ezzel a játékmóddal a protoss kicsit nehezebb helyzetben van zerg ellen, amúgy szószó balanceos.
TR: Mivel sok a mikró igényes egység, egy pro kezében a reaper erősebb, mint egy átlag játékos kezében, hiszen a pro napi 12 órában ezt dolgozza, jó a multi taskja, jó a mikrója, jó a makrója, és a pro és a nem pro játékosok között leginkább a mikró és a multitask a különbség. Már kevésbé látom, hogy egy tökéletes allinnel egy prot be tud vetni egy átlag masteres. De nem a nagy igazságot mondtam, hanem az én személyes véleményem.
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Nem lesz, már az. Sokkal több mikró lehetőség van minden fajnál, már nem annyira egysíkú a játék, több lehetőség közül lehet válogatni, nem olyan egyszerű mindent deríteni, ilyesmi.
Persze még kell egy csomo balance változtatás, különösen a pvz szerintem, ami nagyon imba, hiszen a mutat, az sw-t nehezen kezeli a protoss.
Mindenesetre itt már lényegesen izgalmasabb versenyeket is láthatunk, hiszen egészen korán kezdődik a csetepaté, és szinte folyamatos. Sőt itt már inkább el tudom képzelni, hogy egy pro játékos már olyan lesz, akit egy otthoni hobbi játékos nem fog tudni lazán verni.Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
ki jön playitre?
Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
http://starcraft2.hu/2013/03/29/conn-si-arena-season-2/
Conn.Si Arena Season 2
Két selejtező is lesz, március 31-én és április 7-én 15:00-tól, jeletkezzetek masteres PH!-sok
Stream lesz várhatóan mindenról a starcraftiicore csatin
Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
válasz mcwolf79 #38528 üzenetére
Ha nem illik rá valakire az, amit utána írtam, akkor nyilván nem kényszerről beszélünk. Vagyis ha nem kis srác, vagy full gazdag szülei vannak a kis srácnak, akkor igen a warez, már ha játékokról van szó, akkor nem kényszer, hanem ócska hobbi..
Játékot én pl. már nagyon régóta csak vásárolom, csak vásárolom, sc2-vel szó szó sokat játszom is, de a steam accomon ott figyel egy rakat játék, amit még csak el sem indítottam.
Azonban ha valaki gyűlöli a cd-dvd-blueray-esdit, mert kényelmetlen és szar, de amikor csak teheti, ideje engedi moziba megy. Mégis, ha egy filmről lemarad, vagy nem akar várni 2-3 hónapot, mert a hazai mozik ennyit késnek, akkor szerintem nevezhető kényszernek a warez. Mert egy mkv file tok egyszerű, bármikor megállítható, mégsem lehet sehol mkv-t venni. Sőt talán még akkor is kényszer, ha mondjuk a mozijegy árához erősen közeli áron akarják eladni az mkv-t. Saját tv, saját áram, saját kanapé
Na de a lényeg a lényeg... a Warez rossz ért'm?Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz csuszi #38517 üzenetére
Nem értek egyet! Létezik még bevállalós fps is Pl. Bioshock Infinite, erősen filózom, hogy beruházok rá
A warez szerintem is max kényszer, ha egy kis srác családja épp összekapar egy közepesen szar gépet, és ha játékra kér pénz kiröhögik, mert rezsire sincs, akkor azért tudjon játszani. Aki megteheti, igen is vegye meg azt, amit használ... Vagy innentől Ő is dolgozzon ingyenEyesis
-
Eyesis
őstag
[nfteam] Mate, grandmaster, protoss játékos streamel holnap egész nap!
http://starcraft2.hu/2013/03/25/grandmaster-stream/Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
gg Winnerhun.. bocs de kurvára felidegesített, hogy pont ott voltal a sok dropp alatt
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Formaster #38107 üzenetére
akkor ajándék:
SC2 HOTS - Breach (magyar) vs Fraer (ukrán)
http://www.youtube.com/watch?v=8M8fZBYuVTISC2 HOTS - nfteamMate (magyar) vs JonnyREcco (angol)
http://www.youtube.com/watch?v=WbypBcR8R_Ués lehet, hogy kirakok egy offraces meccset Mate és Breach között
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Winner_hun #38103 üzenetére
ha velem lenne ilyen ugye megmondanád?
nézted pl az új youtube videom? Breach vs FraerEyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Tuco Ramirez #38065 üzenetére
Hát nagyon nem
23% tvp (13 meccs alapján)
58% tvt (12 meccs alapján)
73% tvz (13 meccs alapján)Mondjuk zerg ellen gonosz vagyok Már kezdem érezni a lukat az Ultra vagy BL előtt
Én nem spórolok a turrettelEyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Winner_hun #38062 üzenetére
neked is a protoss a méregfogad akkor
na nem jössz gyakorolni?Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Winner_hun #38059 üzenetére
látom megtaláltad a következő geciséget a játélban )) előre félek veled játszani, inkább nem is akarok
tvp 25% tvt 58% tvz 73% sokat elmond rólam
na de tényleg jó lenne gyakorolni egy csomót...Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Tuco Ramirez #38024 üzenetére
és mit szeretnél, hogy goldra csináljanak balanceot, és nevetséges legyen a gsl és az összes rangos verseny? amúgy senkinek nem fognak fegyvert a fejéhez, lehet fajt váltani... az az op wm tényleg segít védekezni, ha épp jó helyen van és jóba robban... de nekem ez nem igazan sikerült még így... ha hozok wm-et tuti nem jön arra semmi ahova leásom..
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Alapvetően a balance a pro gamerek szerint van kialakítva, persze van egy bullshit duma is mögötte, hogy ez amúgy minden ligában egyúttal tökéletes balance-ot jelent...
Ott van pl MC phoenix oracle kezelése, nem hiszem, hogy sokan utána tudnák csinálni. Vagy éppen Life ling kezelése, muta mikrója.. De Flash makrója is egy ilyen csoda.. vagy éppen Innovation droppolásai..
Most az MLG-n jól látszott ,hogy bár sok WOL-os stratégiát próbáltak ki, azért már alakul a Hots stratégia is. pl. life mennyire frankón kezeli már a gyors droppolásokat, persze nem 100%-ban, ami nyilván jó, mert a balance alapból úgy van ideálisan elképzelve, hogy 50%ban legyen midnen felállásban a győzelem aránya.Nekem pl piszok nehezemre esik jól használni a ghostot, és protoss ellen, ha stormra és vagy archonra megy, elengedhetlen ezért nem is nyerek sosem szinte protoss ellen, ha erre adja a fejét.. Ettől még nem sírok, hogy op a storm (pedig az ) mert látom, hogy Flash, Inno, meg még oly sokan, hogy tudnak játszani storm ellen.. az első lépést már megtettem és nem előre próbálok törni strom alatt, hanem menekülök
Zerg ellen meg tényleg az időzítések számítanak.. Emiatt érzi csak a terran is meg a zerg is op-nak a másikat.. hiszen ha jó az időzítés a terran simán beveri az épp áttechelő zerget, ám ha rossz az időzítése akkor a zerg simán átmegy a terran seregen...
Derítés is komoly nehézségeket tud okozni olyan játékosoknak, akik nem napi 10 órában játszanak, hiszen nem ismeri annyira a játékot, nem tapasztalta meg, van pár alap sejtése, hogy ha nincs gáz ha van gáz, ha két gáz van akkor kb mire számíthat, de nagyon nehéz pontosan betalálni, hogy milyen torz BOval és amorf timinggal jön ellene támadni az ellenfele..
Szóval én per pillanat nem érzem egyik fajt sem verhetetlennek, bár tény, hogy amikor én játszom akkor van pár dolog, ami ellen nem tudok jól játszani.. pl oracle, storm, baneling, muta, infestor...
Mielőtt valaki arra vetemedik, hogy imbázni meg opézni kezd ismerje meg a saját képességeit, és vegye latba, mi alapján gondolja ezt... Igen azt is fontos nézni, hogy még a pro játékosok is tudnak rossz döntéseket, sőt döntés sorozatokat is hozni... ha éppen valaki kikap wm-ek ellen, gondoljuk végig azt is, hogy az ellenfél próbált -e jól játszani ellene, vagy csak a moveolt... én sem nyafogok a baneling ellen, pedig ha nem figyelek rá (és ha figyelek rá akkor is) simán bele tud robbanni az össze marinom.. wm is ilyen... pl Life Flash ellen milyen szépen kezelte a wm-eket, egy ling előre és no para... aztán overseer büntet és máris szép csere volt..Eyesis
-
Eyesis
őstag
úgy felpörgött a topic, hogy nem bírom követni
néztézek a Flash vs Life döntőt?Eyesis
-
Eyesis
őstag
na már silveres vagyok! jeee
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz DCI_market #37280 üzenetére
elvileg most volt egy ingyenes névváltoztatás, ha még nem éltél vele...
loginolj be battlenettre es namechangeitt nekem látszik 1 free namechange
https://eu.battle.net/account/management/sc2/dashboard.html[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz adrian360 #36834 üzenetére
Igen Stephano ott lehet egy Franci openen, még talán WhiteRa is, hiszen sokan szeretik őket, a többivel sincs gáz, de 4 játékos vs 7 kommentátor, és köztudottan koreaiak a legjobbak és közülük egy sincs ott.. 4 koreai gsl sztárt elhívhattak volna ha mar ilyen ereszd el a hajam pénzköltős hatalmas event...
Az ha valahol nulla pénzből csinálnak eventet, azt mondom tök 8 milyen játékosok vannak ott, de egy Blizzardos...TR: Hát én csak kínból játszom WoL-t, amikor nem lehet HotS-ot... nagyon szar a WoL, és a HotS már most sokkal jobb játék... Ráadásul ez utóbbinál legalább nem hazudja senki, hogy balanced
[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Igen, most nagy hasznát vettük ezt a kommunikációs készségét
Tegyük rendbe a dolgokat Nekem alapból azzal van bajom, hogy nem mertek két tényleg ismert és elismert koreai játékost kirakni, ugye a koreaiak nem arról híresek, hogy nem használnak valamit, ami szerintük op
Mondjuk egy MC vs DRG azért csak exkluzívabb lett volna, ebben értsünk már egyet
Ez a HOTS France Launch is egy vicc, már az mókás, hogy 7 kommentátor és 4 játékos van De az a négy játékos messze nem az élvonalat képviseli.. Bár Európában érthető, hogy olyat kell hívni, aki közel van, bár ha Tastless és Artosis ide tud repülni, mint kommentátor, akkor jöhetett volna pár gsl bajnok is..
Na de mindegy...
Én egyszerűen nem értem a Blizzardot... Ez kb olyan, mintha kijönne a legújabb supersport motor, és erősen középszerű vezetőkkel mutatnák be, hogy mennyire jól megy...Eyesis
-
Eyesis
őstag
A tegnapi hatalmas gigamega showmatch senkit sem zavart?
1. voidon nem kapcsolta be egyetlen egyszer sem a Prismatic Alignment-t?
2. miért pool-al kezdett a drága zerg, ha semmire nem használta?
3. ha már másodszorra csapják le zelotok az expeidet, és folyamtosan 2000+ minerálod van, akkor talán már leraknál úgy 10-15 Spine crawler-t nem?
4. Protossnál láthattunk switchet valamennyire légierőre, zergnek lényegesen könnyebb lett volna mégsem volt képes hozni BL-t? Talán megmondtál neki, hogy op BL-t ne hozzon?
5. a dt erőltetett használata még lategame-ben is senkinem nem volt zavaró? kb 5-6 overseer folyton van egy normális zerg seregével
6. rettentő rosszul költöttek mind a ketten
7. eleve azt sem értem, hogy miért ilyen semmi érdekes játékosokat kellett nézni?
Az új előzetes 80%-a megegyezik az előzővel...
2 spam levelet is küldtek nekem erről a streamről..
Én csalódott vagyok... komolyan, pedig még meg sem említettem, hogy 120megabites netemmel sem tudtam még 720p-ben sem nézni akadás nélkül...Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
az a csodás a zergekben, hogy azt mindig elfelejtik hozzátenni, hogy jajj de szar már, hogy BC ellen corruptorokat kell hozni, na de utána a feléből BL-t csinálok és bevere ma terrant, ha BL ellen megy a terran mit gondolsz mit kell hozni? Nem nem ghostot, nem marint, nem helliont, vikinget.. minden egységnek van countere, persze ez nem mindig életképes... pl ha cisnlok annyi vikinget, hogy a corruptorokon tu la BL-eket is leszedjem, akkor tuti a bank zerg hoz egy kor ultrat es gg...
Eyesis
-
Eyesis
őstag
gazdasági hátrány? Annyi megölt scv után? Egyszerűen csak azt hittem nagyobb eco kárt okozott... de amikor már látta az obs-al, hogy nem kéne, még nem lett volna késő haza recallozni...
Más: http://starcraft2.hu/2013/02/21/conn-si-arena-season-1-a-donto/
[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz adrian360 #36676 üzenetére
ugyan már, nyilván rábíznád egy random egységre a late gamet, amikor már hemcsegnek az observer egységek... btw az oracle is tudná látni láthatatlan egységet, ha annyira félne a wm-től, csak akkor kevesebb scvt tud leszedni...
na de részemről a téma nem érdekel... majd a Blizz megoldja valahogy, de nagyon remélem, hogy nem a sok átlag user véleménye fogja vezérelni, és végre láthatunk egy e-sportra alkalmas játékot...Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Tuco Ramirez #36670 üzenetére
ugyan már... observerre nem támad, eleve random, hogy mire támad, épületre nem támad, és 40 seces cooldownja van, 2 supply, csa ka korai játékban jó... ott van az oracle, ami kb legalább ennyire hasznos harass egység ,mint mondjuk 4! nem egy wm, és nagyjából egyforma védeni... turret | cannon, sőt ha wm ellen mész támadni csupán annyi mikró igénye van a dolognak, ha te semmiképp nem akarsz obsot hozni, hogy egy zelot eloreszaald... jó esély van rá, hogy több wm is belerobban... retek imba tényleg...
na de nem akarok imbázni, mert minden imba a hotsban főleg addig, amíg nem szokja meg mindenki az uj jatekot.. terran változaásokra valamiért úgy érzem jobban figyel a világ is meg a Blizzard is.. ha valami op az másnap már nerfet kap... ha a wm még op, akkor az csak tévedés lehet mármint az hogy op, mert nem azEyesis
-
-
Eyesis
őstag
Kitalálom, nem terran vagy
Köszi a visszajelzést
Amúgy én tök úgy érzem, hogy balance kérdésekben a terranra jut 50%, mígy a másik két fajta 25-25...
Ahogy valami kicsit opbb mint kéne rögtön nerfelik, többnyire túlságosan... míg a másik két fajnál jóval megengedőbbek...
Az oracle így is imba, mert muszaj vagy vagy nagyon koran turretezni de az nem er sokat, mert elegge statikus, vagy wm-et, hogy ne haljon be az osszes szedo... na de ha 1 wm loves nem eleg akkor ez tovabb romlik...Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz execute93 #36593 üzenetére
Megoldottátok már a csík rejtélyt?
Van ugye 1v1, 2v2, 3v3,4v4 és annak az arányát mutatják a csíkok, hogy melyikkel mennyit toltadLátom már megoldotta más korábban
Legújabb youtube videóm:
http://www.youtube.com/watch?v=mHJBYfze8_c&list=PLFB84CD2A8A0342F7
StarCraft II Heart of the Swarm
ladder
WhiteRa (GM protoss) vs GobliN (GM terran)
Antiga Shipyard[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
http://www.youtube.com/watch?v=1XqlSpoLZh4&list=PLFB84CD2A8A0342F7&index=1
PSZ (HU) vs FXOLoWeLy (BY)Eyesis
-
Eyesis
őstag
Akit érdekelnek a GSL hírek... vigyázat szpóóójleeer
Eyesis
-
Eyesis
őstag
nekem 9 eurom van blizznél, de nem dia3azok már és nem is tervezem szóval :/
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Mekkora jó már, hogy az #1 poszt elől van GJ
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz execute93 #36278 üzenetére
Ugyan már, Stunter-en valóban érződik az inaktivitás, de Breach tolja a HotS-ot nagyon, szóval Breach szerintem legyőzni Stuntert, Stuntert szeritnem legyőzi Starbuck, Ő úgy játszik, mint egy isten
És szerintem Frozz nem volt olyan túl erős játékos, legalábbis, amit Stunter ellen játszott, az nem győzött meg, szóval esélyesnek tartom, hogy Breach legyőzi.
Ezek után én Starbuck, Breach tovább jutást jósolok, de kétlem, hogy Breach döntőig jutna, bár az sem kizárt..Eyesis
-
Eyesis
őstag
A magyar játékosok meccseit mostantól a www.twitch.tv/starcraftiicore csatornán közvetítjük élőben!
2013. február 9-én (szombaton) 14:00-tól kezdődik az adás, ahol az E csoport maradék meccseit foga közvetíteni Faint & Eyesis.
14:00 Stunter vs Starbuck
15:00 Stunter vs Breach
16:00 frozz vs BreachA műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Még mindig nem késő megtippelni az eredményeket a cikkhez tartozó kommenteknél!
[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Nem, én azt mondom, ha már gyakorolsz, és egyre jobb vagy vele, már mehetnél silverbe goldba, de nem mész, mert a magasabb ligából a protoss is meg a zerg is megver hasonló skillekkel, mint Te... amikor elindul, hogy már érzed a mikrót érzed a makrót, akkor hirtelen mész fel gold/platinaba, ahonnan megint sokaig nem tudsz kitörni...
Eyesis
-
Eyesis
őstag
nem véletlen... aki terrannal jó az többnyire nagyon jó
amúgy én ma platinában randommal voltam, terrant kaptam es tvt volt 34 perces de ne mvolt allohaboru, csak a kedves draga ellenfelem reptetett es nem, nem volt eselye csa ka dcben bizott, vagy hogy kilepek mert meloba kell mennemEyesis
-
Eyesis
őstag
Warcraft filmről tűnik úgy, hogy lesz egyelőre.
Volt akciósabb sc2, lecsúsztál róla, playiten 4kért lehetett venni. Amúgy ez a 9k sem olyan sok, mivel egy fasza egérpad is jár hozzá.Tuco Ramirez: Szívesen.
SPOILER ALERTMivel most kikapott Breach Starbuck-tól, aki tényleg nagyon erős, és Stunter-t még ez a nem annyira jó Frozz terran is megverte, azt sejtem, hogy Breach mint Frozz-t, mind Stunter-t meg fogja tudni verni, és nem látom esélyét annak, hogy Frozz meg tudná verni Starbuck-ot. Szóval Stunter nem hiszem, hogy tovább jut, mert már régóta inaktív, nincs formában, de elég valószínű, hogy Breach bekerül a bracket-ra. Amúgy én Starbuck vs Giant döntőt jódolok (zvz)[ Szerkesztve ]
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz csuszi #36106 üzenetére
szerintem hagyjuk a témát
Amúgy ez nálunk is probléma volt, hogy amikor az egyikünk úgy érzi ez már vége és kilép, a másik meg sopánkodik, hogy jajj ha nem léptél volna ki, akkor nyertünk volna, ezért mi bevezettük, hogy csak akkor lépünk ki, ha mindenki ki akar már lépni, ha mást nem kap kontrollt
Amúgy:
Lezajlottak az első magyar érdekeltségű meccsek a második fordulóban. Kuvasz jelezte, hogy zavaróan sokat szídtam a zerg fajt és a balance-ot, ezért kérlek titeket, hogy ezt próbáljátok figyelmen kívül hagyni. Legközelebb próbálok nem hangot adni a platina terran érzéseimnek Korábban elindítottam a streamet, és kezdés előtt CS:GO-val játszottam lelkes amatőr szinten, de leírtam, hogy melyik összecsapás mikor kezdődik a videóban. A következő csaták várhatóan hétvégén lesznek. A képen kicsit sikerült javítanom, remélem senkinek nem akadt az adás. Még mindig nem késő megtippelni az eredményeket lent a kommenteknél!StuntR vs frozz http://www.twitch.tv/eyesis/b/363612526 39. perctől Breach & Eyesis közvetítésében
Breach vs Starbuck http://www.twitch.tv/eyesis/b/363612526 1 óra 25. perctől PSZ & Eyesis közvetítésében
Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
Február 3-án (vasárnap, azaz MA) 15:00-tól StuntR vs frozz, rögtön utána Breach vs Starbuck
Ez lesz az első meccsük a srácoknak a második fordulóban.Eyesis
-
Eyesis
őstag
Nagy nehezen beleépült a Mugen 3 hűtő a házamba, amire azért volt szükség, hogy ki tudjam végre használni a processzorom végéről azt a bizonyos K-t 2500K ~ 4.5 GHz (1.2-1.32V, ddr3 dual 16GB memory, 800MHz, 1:6, 9-9-9-24) Nagyon döcögősen ment a finomhangolás, de mivel már közel fél órája számolja a prímeket a P95 blend és a proci 68 fokos (magok: 77,77,75,75) és még mindig nem volt kék képernyő, remélem ez már az utazás végső állomása, és megkezdődhet a plusz teljesítmény xsplit-be ölése Erről majd holnap számolok be, és csak remélni tudom, hogy mire Stunter meccsét kell adjam, addigra minden baba (Breach-ig biztos menni fog, mert az csak vasárnap lesz )
Mire megírtam a kommentet már 71 (75,80,80,75) lett a hőmérséklet... Gondolom ez még nem fájEyesis
-
Eyesis
őstag
Ptak vs Gemini ma este 21-22 óra körül lesz leadva a Conn.Si csatornán angolul: http://www.twitch.tv/connsi Most dől el, hogy Breach tovább jut -e. Ha tovább jut, sajnos pont abba a csoportba kerül, ahol StuntR is küzd, szóval egymás ellen is kellene majd játszaniuk. A második forduló holnap kezdődik, a pontos időpontokat hamarosan megtudjuk.
http://starcraft2.hu/2013/01/29/magyarorszag-nemzetkozi-megmerettetese/
Korábban már lejátszott összecsapás rebroadcast lesz, ha nagyon nem férsz a bőrödbe, akkor keress meg privátban és elmesélem az eredményt!
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Január 17-én (csütörtökön, ma) 20:00-tól VladoicA (t)(szerb) vs StuntR (z)(magyar) Faint és Psz közvetítésében a http://www.twitch.tv/eyesis csatornán ÉLŐben.
Szurkoljatok magyarjainknak!!!(Breach meccseit tegnap is csak replayből adtuk volna, így azzal megvárnám, míg jobban leszek)
Eyesis
-
Eyesis
őstag
na már megvan minden időpont a hétre.
Január 16-én (szerdan) 19:00-tól Ptak (z)(horvát) vs Breach (t)(magyar) Psz és Eyesis közvetítésében
Január 16-én (szerdan) 20:00-tól (előző után rögtön) Skoflek (p)(szlovén) vs Breach (t)(magyar) Psz és Eyesis közvetítésébenJanuár 17-én (csütörtökön) 20:00-tól VladoicA (t)(szerb) vs StuntR (z)(magyar) Faint és Eyesis közvetítésében
Január 20-án (vasárnap) 18:00-tól MegaBite (z)(magyar) vs Cheeseking (p)(horvát) összecsapása Crystallizelive és Cowsaismoo (vagy más) kommentálásával
http://starcraft2.hu/2013/01/14/magyarorszag-nemzetkozi-megmerettetese/
Eyesis
-
Eyesis
őstag
zp szerintem is legveszélyesebb, de a tz tp sem rossz zp azért erős mert az over tud hamarabb visiont adni szirtekre blink stalker felwarp..
tz hat millio okbol eros, ahogy a zp is, de talan a leghatekonyabb korai rush az a zelotmarin zelot fogja a golyokat marin meg osztja de az immo marin is joEyesis
-
Eyesis
őstag
Halihó,
http://starcraft2.hu/2013/01/14/magyarorszag-nemzetkozi-megmerettetese/
Január 16-én (szerdan) 19:00-tól Ptak (z)(horvát) vs Breach (t)(magyar) Psz és Eyesis közvetítésében
Január 16-én (szerdan) 20:00-tól (előző után rögtön) Skoflek (p)(szlovén) vs Breach (t)(magyar) Psz és Eyesis közvetítésébenJanuár 17-én (csütörtökön) 20:00-tól VladoicA (t)(szerb) vs StuntR (z)(magyar) Faint és Eyesis közvetítésében
MegaBite (z)(magyar) vs Cheeseking (p)(horvát) összecsapását Crystallizelive és Cowsaismoo fogja közvetíteni valamikor ezen a héten! Amint tudom ennek a pontos időpontjat kirakom!
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz D1Rect #35343 üzenetére
https://eu.battle.net/account/management/
Itt le tudod tolteni!
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz Tuco Ramirez #35316 üzenetére
Azért az az 50 mineral 2 lingre esetleg 100 4-re nem olyan veszedelmes. Abban igazad van, hogy a zergnek tényleg erről szól a játék, hogy pofátlanul expel, dronozik amíg bír, de tudnia kell, amikor indul az ellen, és azt is mivel, hogy mit hozzon, de ezért szoktak overt reptetni a base közelébe, ami overseerkent berepul fontos idopontokban, esetleg changelingezik...
Amúgy mindegyik faj tud kurva nehéz lenni, és kurva könnyű. Attól függ, kinek mi fekszik jobban. Én azt hittem szeretek mikrózni, de rá kellett jönnöm, hogy nem tudok Ezért a terrán nekem ezen a szinten már kurva nehéz.
Elkezdtem a protoss-t, ebben szeritnem még tudok fejlődni, mert itt kevesebb apm megy el mikróra, többet tudok makrózni és ahhoz sem kell olyan hűdesok. Zergezn iis próbáltam, de nekem nem tetszik ez a folyamatos lárvázás, creep terjesztés, és nem hiszem, hogy élvezném a zvz-t Szóval én lehet belekostolok a protoss világba isEyesis
-
Eyesis
őstag
válasz LinogeOW #35304 üzenetére
Szerintem a zerg mechanikja a legszokatlanabb, ezért aki a terran vagy protoss mechanikhoz van szokva, annak a zerg mechanik nagyon kenyelmetlen lesz és nehéz. A zerg-el játszani ettől még nem nehezebb, mint a másik két fajjal, csak a "skill" máshol kell. Ha valaki megtanulja a lárvázást és a creep terjesztést, és a vad expelést, akkor már piszok könnyen feljuthat akár masterba is (jelenleg wolban) A másik két fajjal csak akkor van esélye feljutni masterba, ha ultra brutál mikró király és mellé tud makrózni is.
tudom hülye is vagyok, noob is, nfteames is, terran is, megyek is aludni
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Ma este, Január 9-én 19:00-tól StuntR (zerg)(magyar) vs Deny (terran)(horvát) www.twitch.tv/eyesis/new (angol: www.twitch.tv/connsi/new )
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Elméletileg nincs különbség, hogy szezonban játszol, vagy szezon rankot játszol, de gyakorlatilag érzékenyebb az mmr-re a rendszer, én úgy vettem észre, hogy ha már van ligád, akkor megengedőbb egy kicsit. Pl. ha silver vagy, de mér goldosok ellen nyersz, akkor ad platinákat, és ha már többet kapsz ki mint nyersz, akkor akár két szinttel is feljebb sorol pl platinába, de ha időközben szezin zárás van, akkor berak goldba.
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Ma este, (Január 8-án) 19:00-tól Breach (t)(magyar) vs Gemini (t)(szerb) www.twitch.tv/eyesis/new (Lehet, hogy lesz angol adás is: www.twitch.tv/connsi/new )
Eyesis
-
Eyesis
őstag
-
Eyesis
őstag
Sajnos Cheesking-nek közbe jöbb valami, és el lett halasztva a meccs.
Január 8-án 19:00-tól Breach (t)(magyar) vs Gemini (t)(szerb)
Január 9-én 19:00-tól StuntR (z)(magyar) vs Deny (t)(horvát)
Január 12-én 18:00-tól Cheeseking (p)(horvát) vs MegaBite (z)(magyar)Mindegyik a twitch.tv/eyesis -en lesz közvetítve, és lehet, hogy a twitch.tv/connsi-n is.
Eyesis
-
Eyesis
őstag
Január 4-én lezajlott a MegaBite vs FoPǂPsz BO5, Csuszi és Eyesis közvetítésében. Gratulálunk MegaBite-nak, sok sikert a versenyen!
Következő:
Január 6-án 17:00-tól Cheeseking (p)(horvát) ellen fog harcolni MegaBite (z)(magyar)
KÖSZÖNÖM CSUSZIIII YOOOO vagy!!!!
Eyesis
-
Eyesis
őstag
na csináltam cikket is a versenyről, ezt jól búkmárkoljátok mert február 25ig lesz rajta hasznos
http://starcraft2.hu/2013/01/03/magyarorszag-nemzetkozi-megmerettetese/
Eyesis
-
Eyesis
őstag
válasz föccer #35173 üzenetére
Megnyugodtam
január 8-án 19:00-tól lesz amúgy Breach (magyar terran) vs Gemini (szerb terran)
és január 9-én 19:00-tól Stunter (magyar zerg) vs Deny (horvát terran)Részletek itt: Conn.Si_Arena_Season_1
A csoportkörök második fordulója január 14-e és 20-a között lesz.
A csoportkörök harmadik fordulója január 21-e és 27-e között lesz.
Reméljük mind a három magyar, de legalább valamelyikük bekerül a RO8-ba Sőt a RO4-be isEyesis
-
Eyesis
őstag
nfteamMate sajnos visszalépett a ConnSi versenytől.
Maga helyett PSZ-t küldené, így a következő legsikeresebb selejtezős MegaBite ellen holnap (január 4-én) 19:00-tól egy BO5-ben kell megküzdenie.
A győztes vasárnap (január 6-án) 17:00-től a horvát protoss, Cheeseking ellen fog küzdeni.
Lesz magyar és angol stream is mind a két összecsapásról.Angol streamet itt nézhetitek: http://www.twitch.tv/connis
Magyar streamet itt: http://www.twitch.tv/eyesisÉrdekel Titeket is ez a verseny? Ha nem akkor nem spammelek
Eyesis
Új hozzászólás Aktív témák
- CES 2025: közeleg az AMD és az NVIDIA CES előadása
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Mini-ITX
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kvantumpontos OLED monitorokkal bővült az ASUS ROG-os portfóliója
- eMAG vélemények - tapasztalatok
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest