Hirdetés
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- A luxusmárkáknak kell a bitcoin, az USA jegybankjának nem
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Nagy áttörés jön a napelemek piacán, nem kell annyi hely a paneleknek
- Belenyúlt az USA az Epic Games igazgatótanácsába, nyomoz az NVIDIA
Új hozzászólás Aktív témák
-
eternam
tag
Left 4 Dead 2 runs faster on Ubuntu than on Windows
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
LonGleY
veterán
nvyktor: Én is k.sok helyre nem regisztráltam föl, mégsem divatolok a ténnyel.
Nekem meg így, hogy letiltogattam a fölösleges dolgokat, illetve eleve nem nyomorék tinik a barátaim, nem kerül fölösleges dolog az üzenőfalamra, egy jó feed-ként működik normális tartalmakkal. Aki nem tudja használni / nem nézi át egyszer sem az adatvédelmi beállításokat / idióta ismerősei vannak, az úgy jár, ahogy - de még az is lehet, hogy azt tekinti normálisnak, amit kap (ez a rosszabb egyébként, amikor tisztában sincs azzal, hogy mit művel a saját és más személyes adataival, miközben pedig kapja a szennyt a fejébe).
----
többiek: Az MSN-re visszatérve: egy jó volt a csatornában, mégpedig az, hogy _elvileg_ tudott offline üzeneteket tárolni, majd küldeni, mikor a címzett fellépett. De ezt az ICQ kezdte, így már 10 éve is az volt a helyzet, mint most, hogy egy megbízhatatlan, elmaradott, kusza bóvli szar (kezdve a live szolgáltatás kiismerhetetlen bugyraival). Értelmes ember ma már nem használja, Gmail vagy Facebook chatel közvetlen, vagy valamilyen kliensből. Szóval valóban ne akarjunk már egy MS szolgáltatással a Linux ellen példálozni, mert viccnek is rossz.. :Đ
[ Szerkesztve ]
-
-
Zull
senior tag
Haters gonna hate
-
Keeperv85
nagyúr
válasz pakriksz #431 üzenetére
Ezt konkrétabban kifejtenéd, vagy annyiban kimerült a véleményed, hogy "fos"? A Facebook chat modul sem különb semmivel, sem a többi IM köré épülő cucc. Milyen meglepő: pont annyit tudnak amire kitalálták őket. Viszont az új WLM többet akar tudni és minden szart bele kellett pakolni... Sajnos.
Ha már Facebook. Utálom. Nem azért mert annyira szar lenne, hanem azért, mert egész nap telefossa mindenki az üzenőfalat, amit persze nem lehet kiiktatni, max. ha mindenkit letiltok, akkor meg semmi értelme...
-
pakriksz
őstag
válasz Keeperv85 #425 üzenetére
"Mint feljebb írtam a 2009-es WLM még nem volt elcseszve, de Linux alá nem lehet behúzni...."
az msn mindig is a legalja volt az összes im cucc között konkrétan nem csak a program (nem csak 2009-től, jóval korábban már egy fos volt, habár egyre fosabb), hanem a protokoll is egy rakás gőzölgő. Most is az. Az egyetlen előnye, hogy elterjedt mert benne volt a winben (tudom hogy csak valami méggagyibb messenger volt benne, de azt látva az emberek az msn-re találtak rá és használták).
Szerencsére van már agyontámogatott alternatíva: fácsebúk fácsebúk függőknel, jabber aka xmpp alias gtalk.
[ Szerkesztve ]
Troll (nemhivatalos definíció): az akinek véleménye nem tetszik nekünk/nem értünk vele egyet. (10-ből 9 fanboy ezt ajánlja) || Fanboy 8 in 1 (Intel, AMD, Nvidia, konzol, PC,+minden politikai oldal) hiszen "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"
-
MODERÁTOR
Wine -t ne vegyed alapul. Egy emulátor, amit a reverse engineering -nek köszönhetően hoztak össze. Sehol nincs a natív megoldáshoz képest. Ugyan ez egy csomó driverre jellemző sajnos.
"Ott szimatol a sarkadban vasfogait csattogtatva, minden egyes hétköznapod: kirúzsozott medvecsapda."
-
nvyktor
aktív tag
válasz Keeperv85 #427 üzenetére
Csak kellő erővel kell őket meggyőzni...
Cégnél is mindenki pampogott, hogy msn az kell. Aha... GPO-ból tiltás oszt jóvan.
Micsoda felfordulás volt...
Aztán mindenkinek megmondtam, hogy szívesen engedélyezem újra, amint a vezetőség is azt mondja, hogy ez kell a munkához. Rögtön nem volt akkora arcuk...De nemsokára ugyanígy járnak majd az összes többivel, a Facebook-kal kezdve...
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
Keeperv85
nagyúr
Nem az a gond, hogy én mit akarok, hanem az, hogy a partnerek mit nem akarnak: tűzzel-vassal kötődnek az msn köré kiépült dolgaikhoz. Nem tudod kiváltani semmi üzenetkezelő rendszerrel, mert egyszerűen nem hajlandóak leváltani a Windowsos oldalon ezt kommunikációs csatornát.
-
Keeperv85
nagyúr
"Normális multi IM kliensekből - ami kezeli az MSN-t is - pedig Dunát lehet rekeszteni Winen és Linuxon egyaránt. "
Ez csak szimplán nem igaz. Semmi más baj nincs vele. Kb 10-12 használható kliens van összesen, ebből kapásból 8 soha sem fog kilépni a bétából. Marad kb. 4 alternatíva, azok sem jók. (Linux)
Aki teheti meg elkerüli. Ez egyszerűen nem tartozik a "versus" vitakörbe.
Akkor most dobd ki a telefonod is, mert van benne sms funkció. Pont olyan "felesleges" mint ezek a kliensek. Természetesen majdnem elfelejtettem hogy a sátántól való ez is!
Mint feljebb írtam a 2009-es WLM még nem volt elcseszve, de Linux alá nem lehet behúzni....
Nem tudom, miért merül fel ez az MSN kérdés...
Azért mertül fel, mert a rendszerek felhasználói oldalát boncolgattuk, illetve kitértünk arra miért nem lehet egyiket a másikkal kiváltani teljesen. Hogy mást ne mondjak én igazán örülnék egy normális képszerkesztőnek is Linux alá. Ja és nem a GIMP-nek, mert az nem képszerkesztő, csak hogy tisztába tegyük a dolgokat... vagy mondjon nekem valaki ha tud alternatívát a 3DS Max helyett, esetleg egy Autocad "klón"?
-
LonGleY
veterán
Ez a Stallman egy idióta, ugyanúgy vannak fizetős tartalmak Linuxon is. Amiben sok munka van, azért pénz szoktak kérni, és szívesen ad is az ember, ha ráadásul egy olyan rendszeren tevékenykedhet a megvásárolt tartalommal, amin még jobban is fut az adott cucc a windowsos alaphoz képest (nem beszélve a rendszer egyéb előnyeiről). Az egész egy baromi jó kezdeményezés, aminek eredményeképp a videokártya meghajtóprogramokkal is komolyabban foglalkoznak(!).
Nem tudom, miért merül fel ez az MSN kérdés... Eleve egy gáz IM csatorna, egy hulladék, aminek a hivatalos kliense is az. Normális multi IM kliensekből - ami kezeli az MSN-t is - pedig Dunát lehet rekeszteni Winen és Linuxon egyaránt. Aki teheti meg elkerüli. Ez egyszerűen nem tartozik a "versus" vitakörbe.
[ Szerkesztve ]
-
pakriksz
őstag
válasz Keeperv85 #417 üzenetére
"Én pedig nagyon szeretnék egy normális msn-t Linux alá, szóval helyben vagyunk..."
én winre is bár ürülékből nehéz várat építeni márpedig az msn az.
Troll (nemhivatalos definíció): az akinek véleménye nem tetszik nekünk/nem értünk vele egyet. (10-ből 9 fanboy ezt ajánlja) || Fanboy 8 in 1 (Intel, AMD, Nvidia, konzol, PC,+minden politikai oldal) hiszen "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"
-
Misály
addikt
-
eternam
tag
Innen lehet letölteni a bétát:
http://www.fileplanet.com/126568/download/Steam-v2.0-Beta-Client-%5BLinux%5D
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
Youri
veterán
facepalm
RTX ON
-
pakriksz
őstag
Egyébként lol a bácsi. Nehogymár gond legyen hogy valami fizetős... amúgy eddig is voltak fizetős dolgok linuxra, nem is kevés pénzért.
Troll (nemhivatalos definíció): az akinek véleménye nem tetszik nekünk/nem értünk vele egyet. (10-ből 9 fanboy ezt ajánlja) || Fanboy 8 in 1 (Intel, AMD, Nvidia, konzol, PC,+minden politikai oldal) hiszen "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"
-
pakriksz
őstag
Én éreztem: wines programok semmin nem futnak winen kívül (fordítva ez nem igaz). Direkt korlátozó megoldások (directx, ie6 html "szabvány", doc/docx "nemdokumentálunk/kihagyjuk a lényeget a dokumentációból", c#, és a többi).
Troll (nemhivatalos definíció): az akinek véleménye nem tetszik nekünk/nem értünk vele egyet. (10-ből 9 fanboy ezt ajánlja) || Fanboy 8 in 1 (Intel, AMD, Nvidia, konzol, PC,+minden politikai oldal) hiszen "ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség"
-
leeate
senior tag
Misi bácsi, azt azért vedd figyelembe, hogy nagy valószínűséggel te is használsz linuxot, pl. a routeredben, autódban, vagy ha lekérsz egy weboldalt a netről. Ebben van a linux valódi ereje, a kulcsszó az "embedded". A másik dolog meg, hogy más a bütykölésre pazarolja el az energiáit, te meg egy ingyenes szoftver fikázására, amit nem is használsz (ja, de). A kettő közül vajon melyik az értelmesebb?
Soha többet nem vitatkozom DSLR témában!!
-
vadcoca
tag
A két végletes hozzáállás minden szellemi terméknél megtalálható. A 2008-as orvosi Nobel-díjnál pl. találkoztak is: Vírusok és emberek.
Akinek nincs kedve/ideje végigolvasni egy idézet:
"A felismerés gyors megerősítésében fontos szerepe volt annak is, hogy zur Hausen megkötések nélkül minden érdeklődő kutatónak elküldte a kidolgozott tesztet, így számos laboratóriumban ellenőrizhették és folytathatták a munkát."6x9 = 42
-
eternam
tag
válasz Cyberpunk #406 üzenetére
Arról nem is beszélve hogy szvsz a legjobb grafikájú játék az összes közül jelenleg, amiben ráadásul opengl motor van, az a Rage és ami hibátlanul fut a wine-n.
[ Szerkesztve ]
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
Cyberpunk
félisten
Nálam már rég 1. számú rendszer lenne, ha a játék felhozatal is jó lenne. DX az meg nélkülözhető mert mit nem lehet opengl-el megcsinálni amid dx akárhánnyal igen?
Hope was the right choice, and it always will be.
-
bambano
titán
válasz lionhearted #404 üzenetére
amíg van egy olyan ember, mint Stallman, emlékezni fognak
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
-
bambano
titán
te, mint felhasználó, valószínűleg közvetlenül más kódjáért nem keresel pénzt. minek zargasson, ha nincs bevételed. Viszont ha más kódját felhasználod a sajátodhoz és azért pénzt kapsz, akkor van valami jogalapjuk, hogy a közösségnek is jusson valami érték: a te kódod.
Az meg szerintem teljesen egyértelmű, hogy gpl-es kódokhoz faragott pár soros hibajavítások ugyanazt a licenszet kapják, mint az eredeti kód és hogy ezt majdnem kötelező legyen visszaadni.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
válasz lionhearted #401 üzenetére
a nagy cégek rájöttek arra, hogy mocskos sok pénzt megtakarítanak a linuxszal, ezért sok nagy cég vagy közvetlenül alkalmaz olyan fejlesztőket, akik kulcsterületekhez értenek, vagy támogatnak alapítványokat, akik ezt megteszik. Linus is már elég régen egy ilyen alapítványnál van, hogy senki ne tehesse rá a kezét.
Az ibm-nek például megéri a linux, mert pl. a driver update diszkeken is már linux van, nem os2 és nem windows. Azért el lehet képzelni, hogy letöltésenként néhány dollár jogdíj megspórolása mekkora zseton.
a másik tipikus példa a linux fejlesztésre az, amikor valaki olyat fejleszt, ami a saját munkájához kell, azért megkapja a rendes fizetését és visszaadja a közösbe. Régebben erre nagyon tipikus példa volt az isp rendszergazdai társaság, meg is látszott a kernelen, hogy melyik része a legjobb. Szóval kivesz a közösből, használja, megél belőle, cserébe visszaadja, amikor valamit javított.
Jól van ez így, aligha fog ez kihalni.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
A közösség alatt most a rá fejlesztő közösséget értem. Persze a nyílt rendszerekét.
Valószínű, hogy sokak annyira hisznek benne, hogy nem érdekli az sem, hacsak ő használja. De biztos van olyan, aki nem fektet bele (annyi) időt, ha mindenki a zártat választja. Tehát csökken a közösség. Illetve beelőzhet a zárt adott felhasználási területben.
Átlaguser pedig a számára jobbat választja.
És így tovább.Mint fejlesztő sem vagy korlátozva. Azt használsz fel, amit akarsz. Csak ne keress más munkáján te pénzt. Az nem illik a közösség szellemébe. Ha pedig nem akarod eladni, akkor mindegy, h nyílt vagy sem.
[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
nvyktor
aktív tag
Ebben is van valami...
Röviden, ha megmondják mit használj a nyílt szellemiségű rendszeren, akkor az már zárt...
Illetve, pontosabban fogalmazva, korlátozott.Akkor most hogy is van ez?
Én mint felhasználó ne legyek korlátozva, de mint fejlesztő lehetek?Elég vékony a határ...
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
bambano
titán
látok problémákat ebben a gondolatban.
azt egyszerűen kikötheted, hogy ha forráskódot használtál fel, akkor mi legyen az eredménnyel.
azt nemigen, hogyha gpl-es a rendszered, akkor csak nyílt forrást futtathasson, mert ha a fentieket továbbviszem, akkor azt kellene kikötnöd, hogy csak gpl-es kódot futtathasson. namost a kernel sem volt eredetileg gpl-es és a linux disztrókban futó programok zöme sem gpl-es. másrészt meg ha megmondják neked, hogy csak gpl-est fejleszthetsz, be fogsz inteni.úgyhogy ha ilyen megkötéseket tettek volna, akkor most a debian kfreebsd lenne az elsődleges platform, nem a debian x86/x86_64.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #396 üzenetére
Persze, ebben igazad van.
De ahogy a GPL kiköti azt, hogy pl. ha felhasználtál nyílt kódrészeket, akkor a te kódod is teljesen nyílt kell legyen, ugyanúgy - valamilyen licenszelési formában - kiköthették volna azt is, hogy GNU platformra csak nyílt cucc fejleszthető.
Nyilván ez már megint a jogászkodás része a történetnek...
A közösség létszáma szerintem már túl van a kritikus tömegen ahhoz, hogy "elhaljon".
Legfeljebb "felhígul" olyanokkal, akikben nincs GNU szellem. Abból lesznek csak az igazán kacifántos hibrid megoldások...Védd a fákat! Egyél hódot...
-
socialkiller
tag
Remélem később majd a Linux Mint is támogatott lesz.Nekem a gépemen csak azért van win 7 a linux mellett,hogy játszani is tudjak.
Üdv, Patrik
-
Ő nem befolyásolhatja, hogy mikor ki mit ír a platformra. Ha emlékeim nem csalnak a platform NYÍLT Ergo bárki írhat rá bármit. Más kérdés, hogy te mit használsz fel (szívesen), illetve a GNU szellemiséget követve (vagy nem követve).
@bambano: sehogy, de a közösség elhalhat. Új dolgok pedig jöhetnek zártan. Míg végül a zárt megelőzi a nyíltat, a felhasználót ugye nem érdekli (mert nincs benne a GNU szellem), és voila.
[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #393 üzenetére
Bocsánat.
Amúgy nem értem én ezt a dolgot.
Ha Stallman ezt komolyan gondolja (márpedig nagyon úgy tűnik), akkor ez a vonat nem ment már el az első zárt GNU/Linux-os SW kiadásakor?A többi már csak "folyomány", egy precedens alapján, ha azt vesszük, hiszen az első ilyet nem lett volna szabad beengedni a platformra.
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
bambano
titán
válasz lionhearted #386 üzenetére
már csak egy hihető megoldás kellene arra, hogy az eddig nyílt dolgokból hogy lesz zárt.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #386 üzenetére
TROLL ON
"Ekkor megbukott a linux, pedig úgymond sikeres."Pontosítás: Megbukott a GNU, pedig a linux sikeres
TROLL OFFVédd a fákat! Egyél hódot...
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
-
Aki szereti a linuxot, az általában a filozófia miatt szeretheti, ha az nem lett volna, most nincs linux. Megélni nem lehet belőle, de feladni megöl(het)i mindazt, ami miatt szerettük.
Akkor megéri? Megéri azt csinálni belőle, ami elől ide menekültünk?
Persze, ez elég szélsőséges példa. Épp ezért figyelmeztet minket az "öreg", hogy tudjuk, hogy honnan jöttünk. Ha tudjuk, akkor kezelhetjük a dolgot jól. A közösség is megmarad, és a zárt rendszer is élhet, egymás mellett.Tegnap még működött...
-
eternam
tag
válasz lionhearted #386 üzenetére
Eddig is voltak/vannak zárt szoftverek/játékok linuxra, csak kevesebb. Most valószínű több zárt játék lesz. Filozófiából nem lehet megélni és engedtessék meg hogy azt futtassak az rendszerem amit akarok ha kifizetem az árát.
[ Szerkesztve ]
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
válasz fordfairlane #384 üzenetére
Nem így. Ő ragaszkodik, mert figyelmeztet.
Viszont az senkinek sem jó, ha a linux elterjed, azon az áron, hogy magán az oprendszeren kívül minden hasznosabb dolog zárt lesz. Ekkor megbukott a linux, pedig úgymond sikeres.[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
floatr
veterán
válasz CPT.Pirk #360 üzenetére
Nem mindig jó, amit generál. Én egy samu le32s86-ra próbáltam, de a legtöbb variáció egyszerűen nem volt jó. Aztán egy fórumban találtam egy LG tv-hez való sort, ami majdnem ugyanaz volt, kis eltéréssel, és az kezdett el működni tűéles képpel. Akkor egy kicsit sok volt a szarakodás egy húzásra, de a CoD2-vel akkoriban játszottam rengeteget (wine alól).
De csodákra lel az ember a fórumban [link]
[ Szerkesztve ]
-
fordfairlane
veterán
válasz lionhearted #381 üzenetére
Csak ez nem egyezik a linux ideológiájával. Erre figyelmeztet minket, hogy a nagy ünneplés közepette ne feledkezzünk meg erről.
Hát ez tény, az ideológiának ellentmond, de az ideológiához történő vonalas ragaszkodás komoly műszaki problémákat is okoz. Elég csak a video driverek körüli mizériára gondolni, ami szerintem erősen fékezi a platform elterjedését.
x gon' give it to ya
-
eternam
tag
válasz fordfairlane #380 üzenetére
Majd meglátjuk mit hoz ki a közösség az id tech 4 motorból, aminek a kódját most nyitotta meg Carmack. Én azt gondolom, csak jó dolog sülhet ki belőle, elég a már régóta nyílt id tech 3 motorra épülő Nexuizra gondolni. Valami hihetetlen mit hoztak ki a srácok ebből az ősrégi 10 éves motorból.
[ Szerkesztve ]
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
cadeyrn
aktív tag
válasz fordfairlane #380 üzenetére
Pont a profit a kulcsszó: így néhány cég kaszál. Nyíltan meg fejlôdik a világ, és mindenki profitál.
Persze, hogy ez nem érdeke annak, aki csak pénzt lát. -
válasz fordfairlane #380 üzenetére
Félreértesz.
Szeretném, hogy terjedjen a dolog. Nem vagyok aktivista. De annyit látni kell, hogy az ő célja nem a linux népszerűsítése, hanem a szabadságé és ezen keresztül a linuxé.
Mi, egyszeri felhasználók szeretnénk azt, hogy kicsivel jobban terjedjen, mert akkor nagyobb figyelmet kap, és még jobb(!) lehet a rendszerünk. Vagy akár rosszabb...de bízunk benne, hogy nem.
Ettől függetlenül a zárt programokkal nincs baj, legyenek jók (ez a fontos, mert sokszor csak a pénzt húzzák le..) és elérhetőek linuxra. Csak ez nem egyezik a linux ideológiájával. Erre figyelmeztet minket, hogy a nagy ünneplés közepette ne feledkezzünk meg erről.A másik vitába: aki ingyenes, mások által közösen írt programhoz egy sort beböfög, az ne akarja feltalálni a spanyolviaszt. Vagy összeschmittelve.
De ugyanígy van a zártrendszereknél, rendszerint tanulni ingyen lehet, ha viszont te is pénzt akarsz, akkor ő is. GPL-nél ő nem fog rajtad semmit számon kérni, max a forrást.[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
fordfairlane
veterán
válasz lionhearted #376 üzenetére
Csak tudod az a gond, hogy jelen esetben a közösség előrébb jut közösen, mint a kis csapatok.
A játékok piaca nem így működik. Jó játékok ritkán születnek közösségi alapon, már csak azért sem, mert sok pénzt kell befektetni ahhoz, hogy egy játék valóban sikeres is legyen. Természetes, hogy a befektető védeni akarja a befektetését, például azáltal, hogy nem osztja meg a forráskódot. Őt nem az elv érdekli, hanem hogy nyeresége legyen, de legalább is a befektetett pénz megtérüljön. Az, hogy a végfelhasználói szoftverek többségének forráskódja nem nyilvános, annak nagyon is komoly üzleti okai vannak, ez nem egy véletlen baleset, vagy hibás iparági reflex.
[ Szerkesztve ]
x gon' give it to ya
-
bambano
titán
kicsit a saját filozófiáját metélte meg, mert ha olyan nagy szabadságot akar a gpl-es oprendszerén, akkor abba a szabadságba ne csak az tartozzon már bele, hogy odaadhatod a szomszédnak, hanem az is, hogy azt futtathass rajta, amit te szeretnél.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
bambano
titán
válasz fordfairlane #375 üzenetére
az nagyon súlyos tévedés, hogy az opensource, pláne a gpl-es cuccokon nincs szerzői jogvédelem. van, nagyon kemény.
az opensource legfőbb erénye, hogy van választási lehetőséged. ha nem akarod ezt a filozófiát, akkor veszel windowst meg visual akármit és azzal programozol.
ha nem akarod közzétenni a cuccaidat, akkor még mindig választhatsz open source eszközöket, csak arra kell figyelni, hogy gpl-es forráskódot ne vegyél át, gpl-es libet ne használj. Ez azért nem olyan nagy megkötés. Lehet gpl-es programokkal zárt forrású cuccot fejleszteni, csak pár szabályt kell betartani.Ha veszel egy kde alapú linux disztrót, abban a programok zöme nem gpl-es. A többi opensource licensz (mert van belőle vagy 140) közül sok van, amelyik megengedőbb, mint a gpl, azokkal fejlesztés közben sincs sok gond.
Sőt, van olyan gpl-es program is, ami nem is igazán gpl-es, na erre varrj gombot
Végül pedig azoknak, akikben van egy kis hippi felfogás, marad a gpl-es opensource. Mi a gond ezzel, hogy pár embernek is jut választási lehetőség? Terézanyu segített a rászorulókon, gondolom sokan adnak a mikulásgyárba is ajándéknak valót karácsony előtt, Linusék meg kódot dobnak be a közösbe.
Jól van ez így.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
PSen lenne is mit, pl hogy ne tegyen fel annyi szemetet...
@fordfairlane:
Csak tudod az a gond, hogy jelen esetben a közösség előrébb jut közösen, mint a kis csapatok. Mint, ahogy caderyn írja, lehet, hogy kiadsz egy működő terméket, és 2 nap múlva valaki hozzátesz egy gyorsítást. A program gyorsabb lesz, azaz jobb. Neked semmibe se került.
Persze, közvetlenül ebből nem lesz pénz. De lehet másból.[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
fordfairlane
veterán
Én ezt az egészet alapvetően nem ideológiai témaként látom. A szellemi tulajdon védelme kontra a szellemi javak közkiccsé tétele sok más helyen előforduló dolog.
Ide lehet citálni példának a gyógyszergyárak formuláit. Egyértelmű, hogyha a gyógyszergyárakat nem védené a törvény, akkor töredékét sem invesztálnák új hatóanyagok kifejlesztésébe. Ugyanakkor ha tűzzel vassal védenék hosszú évtizedeken keresztül a hatóanyagot kifejlesztő céget, akkor annak sok áldozata lenne, aki nem tudná megfizetni a monopólium miatti magasabb árat. Ezért van néhány év moratórium, majd utána jöhetnek a hatóanyagban ugyanolyan generikus szerek gyártói.
Szerintem ez a rendszer az, ami jól működik, ily módon válik összeegyeztethetővé a magánérdek a közérdekkel. Olyan nincs, hogy csak és kizárólag a közérdeknek kell érvényesülni. Ez érvényes mindenre, a szellemi termékekre is, azon belül pedig a szoftverekre is.
Ha a Linux a szoftveres közérdek platformja akar maradni, akkor a linux, illetve a linuxosok barátkozzanak meg a jelenlegi piaci részesedéssel, és ne akarják, hogy a Linux jól "elterjedjen".
[ Szerkesztve ]
x gon' give it to ya
-
cadeyrn
aktív tag
válasz fordfairlane #370 üzenetére
Mert nem a felhasználó a lényeg, hanem a cél. Stallman nem befektető, nem vezérigazgató; egyszerűen egy olyan célt lát és tesz érte, ahol a tudás közös, a fejlesztés közös, mindenki hozzátehet és mindenki tol(hat)ja előre. Nem cégenként, csoportonként, kutatónként, nem csak a kiváltságos hozzáértők, bárki. A valódi innováció ebben van.
Te nem tudnál mit kezdeni az Apollóval - mivel nem is neked kell vele mit kezdeni, hanem neked hozzátenni a projecthez.
Itt van a gigászi félreértés: te nem profitálsz abból, hogy nyílt. Arra van lehetőséged, hogy a tudásod hozzátedd, hogy ezáltal javíts rajta.Ott a Photoshop. Dolgoznak rajta mondjuk 300an. Vérprofi, nem kétlem, bődületes tudással. Viszont ott a RawTherapee, ami mögött szintén olyan matek van, hogy ihaj, és amikor free-ből open lett, 1 év alatt iszonyatos fejlődést mutatott be, mert mindenki hozzáadott valamit. Képzeld, ha a Photoshophoz is küldhetnének javítást, matekot. Valaki meglátna egy gyorsítási lehetőséget. Esetleg kijavítana egy bugot. És a szép, hogy ez nem jelenti, hogy szét KELL gányolni valamit: az Adobenak is "csak" lehetősége lenne beletenni, de senki sem közelezné rá.
Pl. a tartalomfüggő átméretezésre 1 évet kellett várni PS-ben, a GIMPbe meg pillanatok alatt bekerült, mint plugin.Mindezek mellett természetesen ott a lehetőség, hogy te is felhasználd más eredményeit a sajátjait előretolásáért. Igen, ez is benne van, de ez csak akkor rossz, ha te nem adsz valamit vissza a rendszerbe ezáltal.
[ Szerkesztve ]
-
bambano
titán
válasz fordfairlane #370 üzenetére
A felhasználóknak kellett valami, amivel féken lehet tartani a nagy szoftvercégeket. Az elmúlt húsz év azt igazolja, hogy ez a fék a szabadság, illetve az a lehetőség, hogyha neked nagyon nem tetszik valami, akkor nulláról megcsinálhatod magadnak az egészet.
Ezért nem szálltak el teljesen az árak, ezért van valamennyi support, törődés a felhasználókkal.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
-
fordfairlane
veterán
Tudod, mint egy vallás mögött.
Hát épp ez a probléma. Nem értem, miért akarja valaki a Linux sikerét, ha az ehhez vezető módszereket elveti. A felhasználóknak nem szabadság kell, hanem használható, és elérhető (megfizethető) termékek és szolgáltatások, ez alól a szoftver sem kivétel. A felhasználó nem tud mit kezdeni azzal, hogy a szoftver forrása nyílt, ezzel csak az tud kezdeni valamit, aki pl. szoftverfejlesztő, meg is érti a forrást. Én sem tudnék mit kezdeni azzal, ha teljes Apollo űrutazás műszaki adata a kezemben lenne, persze közben nagyon szabad lennék, de a lényegen ez nem változtat.
Ez a követelmény viszont adott esetben megakadályozhat valakit abban, hogy mivel üzleti lehetőséget így nem lát benne, ne hozzon ki ilyen terméket. Ez az egész, hogy minden a kommuna körül kell, hogy forogjon, ez életképtelen, ez maga a kommunizmus.
[ Szerkesztve ]
x gon' give it to ya
-
cadeyrn
aktív tag
Milyen hülyeséget?! Próbáld már meg megérteni, amit mondd.
Egy szellemiség van mögötte. Tudod, mint egy vallás mögött. Igen, azt fogja hangoztatni.
És egyébként részben igaza van.SZERK.
Mit is mondott összegezve?
Az jó, hogy a linuxra csábítanak embereket, az nem, hogy zártak a kódok.Ennyi. És ebben fullosan igaza van.
[ Szerkesztve ]
-
cadeyrn
aktív tag
válasz Namelesske #362 üzenetére
@Namelesske egyes, leülhet.
Előbb kicsit tanulj, aztán csinálj világméretű mozgalmat, mint ő, jelenleg ismert világunk egyik legelőrehaladottabb szellemiségével és mondanivalójával.Tény, hogy nincs mindig igaza, de jó lenne, ha te nem löknéd a sületlenséget.
@bambano beszél magyarul?!
Ezt nem tudtam.[ Szerkesztve ]
-
bambano
titán
válasz Namelesske #362 üzenetére
Időnként feltűnik itt egy-egy aláírásban egy poén, érettségi feladat: írjon basic nyelven egy grafikus oprendszert, ami ... stb. stb.
na ez a csávó, akit te így lenézel, ezt majdnem meg is csinálta. ugyan nem basicben, hanem lispben, de írt egy olyan rendszert, ami tud annyit, mint egy-két fapadosabb oprendszer.
Hogy ezen túlmenően mondott-e még innovatívat? Azért az ő oprendszere korszerűbb, mint bármelyik, amelyik itt ma szóba került. Oké, hogy nincs még teljesen kész, mert nincs akkora hype mögötte, de nem beszél a levegőbe.
Még egy dolog: ha összefutsz vele élőben, nehogy lehülyézd, mert beszél magyarul és megérti.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
cadeyrn
aktív tag
CD csere wine alatt, saját találmány, bár csúnya hack és nem felhasználóbarát.
-
Namelesske
addikt
Ez a csávó egy pénisz. Nem hogy örülne hogy van fejlődés meg előre haladunk meg megnyílik a lehetőség a Linux előtt. Felőle még mindig CLI-t használnánk... mert az openszósz.
Még soha nem mondott semmi innovatívat, csak ördögűzést tart meg löki a bullshitet.
Ha érdekel amiket csinálok: shorturl.at/inoxV
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Az xrandr-os dolog is ezt csinálja, létrehozol modeline-t, meg mindent ami kell, csak az utolsó lépésnél bukik el, mikor be kellene állítani a felbontást. [link]
Látszik hogy próbálkozik, de visszaáll a korábbi felbontás. Pár disztrón már próbáltam, nem sikerült egyiken sem.
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
nvyktor
aktív tag
Amúgy még régi Ubi alatt (10.04, ha jól emlékszem) játszottam Wine alatt.
Az bosszantott fel, hogy semmilyen 2 lemezes játékot nem lehetett telepíteni.
Ez persze lehetett a Wine hibája is, amikor a telepítő kérte a 2 lemezt, nem lehetett beadni neki.
Persze lehetett a felhasználó hibája is...Viszont az egy lemezesek mentek szépen, ha nem is Win minőségben.
Még a Heroes of Might and Magic V. is elment egy GeF 4400-on
bár kissé képregényszerű lett a játékmenet...[ Szerkesztve ]
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Viszont valamit sosem értettem az AMD driverei terén. Miért nem lehet beállítani az 1360x768-as felbontást? Még az xrandr sem tudja ráerőltetni a kimenetre. Minden más felbontás meg működik közben de ez benne sincs a listában.
Amúgy a nyílt driverhez akkor hozzáadhatnák a scaling funkciót végre, hogy egyáltalán legyen értelme használni TV tulajoknak, mert így nincs sok...
A zárt driverben ezek a hiányzó funkciók működnek, csak ott meg valami driver bug miatt nem igazán játszható a Mass Effect wine alatt, de ez már más tészta, amúgy jó...Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
-
attila9988
őstag
válasz Keeperv85 #333 üzenetére
tűzzel-vassal védi a GPL-t, annyira hogy most hogy jönne át a sátáni Windowsból egy szolgáltatás, most aztán: "hajaj.. vége a világnak, mert Nem fér össze a GPL szellemiségével! Monnyon le!"
Szerintem nem ezt mondta, lehet hogy figyelmesebben kellene elolvasnod....
„Csak az apró titkokat kell védeni. A nagy felfedezéseket a nyilvánosság hitetlensége védi.” (Marshall McLuhan)
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz CPT.Pirk #352 üzenetére
Mondjuk azt érdemes hozzátenni, hogy az Intel az open projekteket a legnagyobb erőkkel támogatja. Az AMD jóval kevesebb erőforrást fektet ebbe, és inkább a zártra koncentrálnak. Az NV meg ezt le se szarja, csak a zárt és kész.
Az egyébként fontos lenne, hogy ha a zárt drivereket az Intel nem tekinti járható útnak, akkor a licenchez kötött technológiákat (pl.: S3TC) az Intel vegye meg mondjuk a MESA-nak, mert az Unigine motor például használja, és finoman bemutat, ha open driverrel akarod futtatni.[ Szerkesztve ]
Senki sem dől be a hivatalos szóvivőnek, de mindenki hisz egy meg nem nevezett forrásnak.
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
Így van, Abu írta korábban itt, hogy csak az Intel által valamennyire támogatott nyílt driver van Intelhez.
Valami más lesz az, amihez drivert ajánlott.
Amúgy korábbi tapasztalataim alapján, az Ubuntunak a zárt driverek kezelése sosem volt az erőssége.[ Szerkesztve ]
Nincs más - csak egy szál gitár - szidom a rendszert - forradalmár. - Én vagyok egyedül 88 telén. (Auróra)
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #350 üzenetére
???
Akkor nem tudom, hogy mit ajánlgatott nekem...
De már értem, mért nem működött...Védd a fákat! Egyél hódot...
-
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #348 üzenetére
Intel, alaplapi.
Próbáltam utánaolvasni, keresgélni, de semmi használhatót nem találtam.
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
-
CPT.Pirk
Jómunkásember
-
cadeyrn
aktív tag
válasz Keeperv85 #342 üzenetére
Mondjuk az, aki nem tudja buildelni... se a build toolchaint, se a binárist nem kell közzétenni, "csak" a kódot.
A kólának hiába kapod meg a vegyi összetételét, elég macera kikeverni.Nem a programért kell pénzt kérni, a supportért. A telepítésért, a karbantartásért, a támogatásért - tudom, hogy tündérmesének tűnik, de csak azért, mert szokatlan, holott működőképes.
A gyógyszeres példára visszatértve: az, hogy közös a tudás, nem jelenti, hogy a gyártás is megegyezik; ott már lehet verseny, előállításban, takarékosságban, sebességben.
-
Elemental
addikt
" https://corollablog.wordpress.com/2012/01/10/letettem-a-kobaltat-avagy-kozel-70-evesen-valtas-windowsrol-linuxra-jo/ "
Gondolom neki nem elsőre nem megy. Valószínű, hogy nem azért váltott linuxra, mert elsőre nem ment a win.
Miért kell kötözködni? Kicsit görgess vissza.[ Szerkesztve ]
-
cadeyrn
aktív tag
Még az MS is az Open Source felé megy: Microsoft Continues to Open Up, Makes Entity Framework Open Source
Na, nekifutok még egyszer. Az Open Source nem azt jelenti, hogy ingyenes. Egy szellemiség, egy megközelítés arra vonatkozóan és legfőképpen abból a célból, hogy a fejlesztések ne egy apró csoporton, hanem a közösség tudásán alapuljanak.
És ez fontos. Sokkal, sokkal előrébb lennénk, ha pl. a gyógyszereket nem versengve próbálnák fejleszteni profit érdekében. Vagy a tudományos kutatások nem szabadalomrendszerbe kerülnének.
Azt elismerem, hogy egy játék esetén ez majdnem teljesen lényegtelen; viszont azt értétek meg, hogy Stallman ennek a prófétája, ő alapította az egész mozgalmat, és igen, mindenbe bele fog kötni, ami nem open, mivel ebben hisz.
[ Szerkesztve ]
-
VIC20
őstag
válasz Elemental #337 üzenetére
"Helyesbítek, számítógép-analfabétáknak.
Sok ismerősöm van, akinek segítek megoldani bizonyos dolgokat a winnel.
A linuxhoz nem értek, egyszer tettem fel, de nem tetszett, és bevallom lusta voltam, vagy nem tudom miért, de nem volt kedvem megtanulni használni."Hmmm, lehet, hogy valamit félreértettem, de nekem ebből az az értelmezés IS levezethető, hogy ha másnak nem megy (elsőre), az a számítógép-analfabéta, ha neked nem megy elsőre, akkor nem teszik vagy lusta vagy nincs kedved megtanulni használni. Hogy is van ez?
-
nvyktor
aktív tag
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #336 üzenetére
Driver ubuntun hiányzott.
Illetve volt zárt VGA driver, de nem települt fel, mindig kifagyott hibával.Mint-et virtualPC-n teszteltem.
Middleware nem fut, mert a HW eszközt is oda kéne tenni neki mellé, próbáltuk, nem akarta...
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
Elemental
addikt
válasz lionhearted #336 üzenetére
Helyesbítek, számítógép-analfabétáknak.
Sok ismerősöm van, akinek segítek megoldani bizonyos dolgokat a winnel.
A linuxhoz nem értek, egyszer tettem fel, de nem tetszett, és bevallom lusta voltam, vagy nem tudom miért, de nem volt kedvem megtanulni használni.
Csak arra írtam, hogy, mert valaki valamit nem tud megtanulni használni, valamit meg igen, akkor nem biztos, hogy abban van a hiba, amit nem tudok használni. -
Milyen drájver hiányzott?
Mint írtam, a témák nem voltak teljesen portolva gnome3ra 11.10ben (inkább unity-re koncentráltak), de ez már ugye LTS, mindennek klappolnia kellett.
Azt hiszem, ha lesz egy köpésnyi időm, akkor vboxra dobok egy mintet (vagy 2t ).
Bár egyelőre a fontosakra sem volt időm, nem tudom a tesztre mikor lesz...Win-only middleware nem fut vboxon? Pl egy xp sokkalta gyorsabban működik nekem, mint fizikaival bármikor.
#335: Analfabétáknak? Szóval aki használni szeretné, de mégse megy neki, az csak hülye lehet. Neked ment, vagy megszoktad. Neki nem. Most is utána néz, keresgél, ezt írja. Szóval tud olvasni, értelmezni.
[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
Elemental
addikt
" https://corollablog.wordpress.com/2012/01/10/letettem-a-kobaltat-avagy-kozel-70-evesen-valtas-windowsrol-linuxra-jo/ "
Hát a win sem analfabétáknak való, avagy oda is kell egy csöpp ész...Ha jobban belegondolok, én is elég sok időt elbsztam arra, hogy a win7-et úgy tudjam használni, ahogy ma. Volt, hogy 1-1 problémán napokig szptam, de végül minden megoldódott. (nem használok munkára számítógépet) Szóval az ilyen jellegű írások kicsit felhúznak, hogy leváltom a kőbaltát, meg sok volt a hibaüzi. LOL Erre mondom, hogy analfabétáknak nem megy.
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #330 üzenetére
Amikor én még próbáltam a Mint-et, akkor még nem lehetett...
(vagy én nem találtam meg, csak rövid teszt volt)Nagyon a kezdeti időkben volt.
Lassan megnézem majd újra, hogy mi mindent fejlesztettek bele...
Bár nálam munkára nem válthatja le a Win-t, mert kellenek Win-only middleware-ek...Otthonra viszont nemrég használtam pár hónapig ubuntut, és pont a grafikán vérzett el a dolog, illetve a driver hiányán.
netcafe-ban viszont tökéletes a mint, vendég fiók enable, oszt jóvan. joga nuku, és el van intézve.
Szerk.: az ikon nem hasonlít, de oda lehet írni alá, hogy "internet".
egy másik mellé meg, hogy fészbúk, és el is van intézve...[ Szerkesztve ]
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
Keeperv85
nagyúr
Te elolvastad a cikket? Komolyan kérdem, mert szerintem csak betévedtél a topicba. Az úriember, akiről szó van tűzzel-vassal védi a GPL-t, annyira hogy most hogy jönne át a sátáni Windowsból egy szolgáltatás, most aztán: "hajaj.. vége a világnak, mert Nem fér össze a GPL szellemiségével! Monnyon le!"
Ne örüljek annak, hogy végre itt is tudok játszani a kedvenceimmel? És miért ne? Sőt! Ha nem kell rendszert venni, boldogan veszem meg azokat a játékokat, amire ráment volna az ára! Cseppet sem zavar, hogy nem tudom hogy kódolták le őket!
@lionhearted:
A Mate alatt is van kereső meg minden biszbaszka. Csak pár apróság maradt ki, amit nyilván még hegesztenek a srácok. Pl. az óra színét sajnos nem lehet állítgatni, így elnyeli a fekete tárca....
[ Szerkesztve ]
-
-
eternam
tag
Kinn lesz a parancsikonja az asztalon FF-nak, meg a CS: S-nak, azt csak megtalálja, nem? :-)
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
Cinnanon-on láttam a menüt anno, volt benne kereső is, meg minden. Így még tetszett is.
Egyébként, ahogy Mint alatt választhatsz felületet, úgy Ubuntu alatt is. Unity lehet, hogy nem a legerőforráskímélőbb rendszer, de (ha nem is feltétlen asztali, inkább laposon) egyre használhatóbb. Bármire kereshetsz, saját lense-kkel okosíthatod. Vannak olyan helyzetek mikor ez előny.
Asztalin visszateheted a gnome-panelst, 12.04ben a témák is rendbe lettek téve. (11.10ben még nem voltak ennyire a gnome3ra portolva, voltak benne hibák)
Ha ahhoz szoktál hozzá, akkor minek váltani?Bár igaz, ha netcafe-ba kell, akkor az egységsugarú júzer windóz tudására kell alapozni.
[ Szerkesztve ]
Tegnap még működött...
-
nvyktor
aktív tag
válasz lionhearted #326 üzenetére
Mint-et próbáltam én is.
Tényleg jó, eléggé el van windózosítva a felület.
Átlag usereknek készült, és talán az ubuntunál is jobban sikerült felmérni az átlag user igényeit.És nem zabál erőforrást, mint pl.: unity
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
eternam
tag
válasz lionhearted #326 üzenetére
Ja igen, öt évig. Öt évente újra lehet telepíteni a rendszert. Miért mint? Mert megszoktam a gnome 2-őt, az unityt utálom, mate desktop meg gnome 2 fork és világ életemben ubuntuztam, ehhez a disztróhoz értek valamennyire.
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
-
eternam
tag
Jövőre akarok nyitni egy netkávézót. Már eleve arra gondoltam hogy linux mint lts lesz rajta, ami 7 évig támogatott, hát még úgy hogy lesz rá steam és valószínűleg portolni fogják a CS: Source-t is, ami valljuk be minden netkávézóba kell és szakítok a profitorientált MS üzletpolitikájával ami majd háromszor annyi pénzt kér a windowsért a home useres licensz árához viszonyítva ha az üzleti felhasználásra kerül. Az már csak hab a tortán hogy vírusirtóra sem kell költeni és nem kell attól félnem hogy valamelyik barom felhasználó szétbarmolja a rendszert csak azzal hogy megnyit egy kártevővel fertőzött oldalt.
[ Szerkesztve ]
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
Löncsi
őstag
Meg tudom érteni az úriembert.
De amúgy sztem max néhány játék fog csak gyökeret verni. DirectX akadályozó tényező, driverek nincsenek felkészítve, sok program hiányzik (Afterburner nincs, így pl. tuning Pisti lehet szomrú lenne) stb.
[ Szerkesztve ]
Elvették a radírját, azt az egész élete egy nagy kompenzálás, hogy ő igenis kan és igenis 2 méteres a fallosza - by stranger28
-
Иван
őstag
De akkor a linux egyik legnagyobb támogatója miért ellenzi az ötletet?
Amúgy meg szerintem az illegális tartalmak elleni harc legjobb fegyvere jó szolgáltatást nyújtani jó áron. Amióta beiratkoztam a könyvtárba és hozom haza raklapszámra a dvd-ket, nem torrentezek . Olyannyira, hogy a magyar trackeremről ki is lettem rakva inaktivitás miatt.
"Az, hogy a legfontosabb érv hullik ki a winfanok kezéből,"
Szerintem amúgy senkit nem érdekel. Aki akar linuxon játszani, most majd tud. Ez miért érint bárkit rosszul?
i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2
-
nvyktor
aktív tag
Lehet, hogy már linkelte valaki, de ezt találtam a témában.
Válasz a tegnapi DX-es kérdésemre is.
Katt..."de mennyi elpazarolt erőforrás lehet akkor ezekben a nyomorult játékokban, amivel nem voltak hajlandóak foglalkozni, és rákényszerül az ember az egyre durvább kártyák beszerzésére."
Na ja.
Lehet, hogy az elmúlt évek VGA boom-ja tök felesleges volt, csak grafikában is alkalmazni kéne a kód optimalizálást?Persze a fejlesztés nem felesleges (más területeket is húz magával, proc, ram, stb).
Szerk.: Ja most látom, hogy a HUP-os cikk alján ugyanez a link van, bocsi.
[ Szerkesztve ]
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
Иван
őstag
Valakinek semmi sem jó
Értem én a fickó problémáját, de szerintem már túlspilázza a dolgokat. A steam jó áron nyújt jó szolgáltatást, mindenki jól jár. Egy kompromisszum. A fejlesztő is eteti a kis lurkóit, meg a user is tudja a támogatott, karbantartott, profin fejlesztett zombikat hentelni.
Nem értem mi a probléma...
i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2
-
eternam
tag
Ezt már beírtam egy másik topikba, de szvsz nagyon igaz, így ide is becopyzom:
Newell lépése egy lavinát fog elindítani. Valószínű portolni fogják azokat a játékokat linuxra is, amik portolva vannak macosx-re, hiszen ez már nem olyan nagy munka opengl itt is, ott is. Ennek beláthatatlan következményei vannak, mert nem lehet indok majd az hogy vérpistike azért nem használ linuxot, mert nem fut rajta a kedvenc játéka.
És ha a játékok miatt nőni fog a linux tábor, akkor valószínű megéri a cégeknek portolni rá a professzionális alkalmazásokat is. Ha pedig lesznek zárt professzionális alkalmazások linuxra, az még több felhasználót fog vonzani. Mondom, lavina.Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
eternam
tag
Szóval, én megpróbáltam többször is, de az időm drága.
Inkább fizetek és HASZNÁLOM a gépemet, az alatt az idő alatt amíg a Linuxot buzerálnám, inkább pénzt keresek a gépemmel...:-)
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
-
bambano
titán
válasz Keeperv85 #314 üzenetére
"Pl. a GPL alatt futó kernel forrásomat, amire igen is szükségem lenne!": akkor írj a kernel karbantartónak, hogy tegye meg a jogi lépéseket.
"de arra nem érveltél, hogy miért lenne az baj, ha behoznák a szabad szoftverbe a zárt források támogatását is.": ilyen tévedéssell kapcsolatban mit is kellene érvelnem? miért lenne baj (jövő idő, feltételes mód), ha megtennének valamit, amit régen megtettek? (múlt idő, kijelentő mód). Mondd már meg, minek érveljek valami eljövetelét kívánva, ami évtizedek óta megvan? Még a kernel is támogat zárt forrású dolgokat, elég csak az eszközmeghajtókra gondolni, de a grafikus driverek között is sok zárt van. Nem beszéltünk még arról, hogy például ott van az adatbázis kezelők közül az oracle, a db2, a vállalati rendszerek közül többek között az sap, azok is mind zártak, futnak linuxon.
Mondd már meg, mit szeretnél még?
Az, hogy egyesek időnként sértik a gpl-t, semmit nem von le a gpl tulajdonságaiból. Az ugyanolyan marad mindenki számára a saját habitusa szerint.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
Keeperv85
nagyúr
...és egyebeket pedig nem. Pl. a GPL alatt futó kernel forrásomat, amire igen is szükségem lenne! Ehelyett itt arról vitatkozunk, hogy mennyire szabad vagy nem szabad egy szoftver, de arra nem érveltél, hogy miért lenne az baj, ha behoznák a szabad szoftverbe a zárt források támogatását is. Ettől még a rendszer nem lesz rosszabb. Hiába tiltakozik kézzel-lábbal ellene minden GPL-t preferáló cég. A zárt forráskód nem az ördögtől való.
Én tehát csak azt mondtam, hogy van, ami jobb helyen van a fejlesztőknél zárt kódban. Semmi szükség rá, hogy minden hülye azzal szórakozzon. Ha viszont valami GPL alá kerül, akkor tiszteljen meg annyival az aki felhasználja, hogy nem megy szembe az egész rendszerrel, mert annak semmi értelme, hogy valaki a szívét kiteszi érte, más meg egy pillanat alatt behúzza magának és nagy ívben tesz a GPL-re. Ezt lenne végre jó megérteni.
[ Szerkesztve ]
-
nobela
senior tag
Én dolgozok (is) a gépemmel (a játék most nyilván nem játszik, amiatt egyértelműen Win kell).
10 éve rendszeresen próbálgatok különböző Lunuxokat, hátha ki tudnám váltani a fizetős cuccaimat.
HÁT NEM.
Céges szoftverek / hardverek miatt Windows KELL, ráadásul MS Officeban két kattintással megcsinálom azt ami Oo-ban fél óra... És akkor még a dokumentumok kompatibilitásáról nem is szóltam.
Szóval, én megpróbáltam többször is, de az időm drága.
Inkább fizetek és HASZNÁLOM a gépemet, az alatt az idő alatt amíg a Linuxot buzerálnám, inkább pénzt keresek a gépemmel...(Ja, és 64 bites Kubuntun a Flash játékok sem mentek normálisan a fiamnak. Reklamált is érte)
AZ ÉV AJÁNLATA! Szinte új Sennheiser HD650 ezüstözött KáCSa szimmetrikus kábellel eladó: 109.900.-
-
-
-
Keeperv85
nagyúr
Ezt a kört már lefutottam mással, veled nincs kedvem újra. Ha neked a Google találatok tükrözik a valóságot akkor csak álmodj tovább... majd felébredsz egyszer...
Ha pl. az Apple vs. Samsung vitát nézzük csak meg: na az triviális. Az egy vicc: a Samsung legnagyobb beszállító, de majd pont egymásnak esnek. Persze: műbalhé. Ingyen reklám. Közben a háttérben meg röhögnek a sok hülyén, aki megette...
-
bambano
titán
válasz Keeperv85 #307 üzenetére
tényleg nem hiszem én sem, mert ezek tények, nem hiedelemre alapozott fud, mint amit te nyomsz itt. hogy ki perli be? a válasz triviális, nyilván neked is sikerülne rájönni, ha trollkodás helyett gondolkodnál: akinek a gpl-ét megsértették. továbbra is azt tudom mondani, gugli a barátod, nézz szét a neten.
az, hogy te mondtál egy példát, amikor még nem kényszerítették ki a gyártóból a gpl-es forrást, nem jelent semmit azon a téren, hogy sok más esetben meg már igen.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
attila9988
őstag
szóval mire te a kódodat kiadod a kezedből, addigra egy nagy kupac szabad szoftvert is felhasználtál,
Érdekes hogy erre valahogy nem gondolnak az emberek. Képzeljük csak el azt a világot, ahol a legkisebb, és legegyszerűbb fejlesztő eszköz is kemény pénzekbe kerül mondjuk időlimittel. Akkor honnan lenne a sok friss programozó jelölt? Már az induláshoz is vagyonok kellenének, tehát gyakorlatilag maradna a gazdagok játékszere a software fejlesztés. A méregdrága rendszerek pedig soha nem is terjedtek volna úgy el, ahogyan azt ma ismerjük.
Legtöbben itt megrekednek azon a szinten, hogy "megírtam a kódom, és azt bizony én nem adom senkinek"...
„Csak az apró titkokat kell védeni. A nagy felfedezéseket a nyilvánosság hitetlensége védi.” (Marshall McLuhan)
-
Keeperv85
nagyúr
"nem, az ms sem tojik a gpl-re, hanem szépen betartja, mert különben beütik az orcáját. mi lenne, ha nem terjesztenél olyan szintű hülyeségeket, amiket egy-két gugli kereséssel triviálisan lehet cáfolni?"
..és ki üti be az orcáját? A hardvergyártó, akinek érdeke, hogy el tudja adni a cuccait? Vagy a játékfejlesztők, akiknek a segge alá dugta a támogatást? A Linux fejlesztők, akik bele sem nézhetnek a zárt kódú Windows kernelbe, mert az legalább annyira sérti az összes licenc létező összes pontját, mint a GPL lezárása? Ugyan. Mond, hogy te sem hiszed el! Pont egy olyan cégről beszélünk, aki úgy kezdte ugye, hogy mindent ellopott, amit csak ért...
..de ha már emlegettem Amlogic-ot példának. Kérlek: linkelnéd nekem a papíron GPL alatt futó M3 kernel, 3.0.8-as kiadásának a kódját? Igazán megköszönném, ugyanis a kedves gyártó "véletlen" elfelejtette kiadni és így képtelen vagyok hozzá új VGA drivert fordítani, mert ahhoz kell a kernel.... Előre megmondom: feleslegesen keresed: nem adják oda a kódot. Még akkor sem, ha hivatalos viszonteladó kéri. Ennyit arról, hogy ki sz*rja le magasról a GPL-t...
@Youri:
Persze. Addig amíg hozzáértők dolgoznak a kódon, addig szuperül fut egy-egy tényleg optimalizált kernel. A gondok ott jönnek, mikor az önjelölt modder sz*rt sem tud és más fáradtságos munkáját egy nap alatt halálba teszi saját neve alatt... Aztán utána 3 hétig mást sem látsz, mint hogy az eredeti cuccot is szidják, mint a szemetet, mert hát ez is abból van....
[ Szerkesztve ]
-
floatr
veterán
Nézd mit találtam érdekességképpen: [link]
Arról szól, ha valaki lusta kattintani, hogy a portolt változatot optimalizálták, jobb teljesítményt értek el vele OGL alatt, mint amire D3D-vel képesek voltak. Ráadásul a win-es OGL változat majdnem olyan gyors lett, mint a binugzos. Most próbálják megtalálni, hogy mit lehet a D3D-s motoron nyerni.
A dologban azért nem kicsit bosszantó az, hogy 6 FPS-ről 312-re tornászták fel a teljesítményt optimalizációval, de mennyi elpazarolt erőforrás lehet akkor ezekben a nyomorult játékokban, amivel nem voltak hajlandóak foglalkozni, és rákényszerül az ember az egyre durvább kártyák beszerzésére.
-
Youri
veterán
válasz attila9988 #302 üzenetére
De adroid -os telefonra olyanok is frissítést akarnak, akiknek fogalmuk sincs róla hogy az miért is kellene nekik.
Ez valóban így van
RTX ON
-
attila9988
őstag
A gyártó által kihagyott funkvciók, bentfelejtett bloatwarek, optimalizálatlan működés, és egyebek miatt.
Aki érti is hogy mit csinál és hogy miért, azzal nincs is gond. Nekem sem a gyári firmware megy pl a router -emen, mert olyasmit akarok vele csinálni, amit a gyári nem tud.
De adroid -os telefonra olyanok is frissítést akarnak, akiknek fogalmuk sincs róla hogy az miért is kellene nekik. Egyszerűen csak valaki azt mondta nekik, hogy az jó lesz, mert újabb.. közben lehet hogy az ég világon semmi haszna belőle.
Olyan ez mint a verzió mániás linux -os. Megjelenik az új kernel, és neki egyből az kell. Meg sem nézi hogy mi az amiben más, vagy hogy egyáltalán van -e benne bármi amire neki szüksége lenne, de már kell neki. Aztán ha nem jön be a dolog, és valamit tönkrevág, akkor meg "szaralinux"...
„Csak az apró titkokat kell védeni. A nagy felfedezéseket a nyilvánosság hitetlensége védi.” (Marshall McLuhan)
-
eternam
tag
válasz Keeperv85 #290 üzenetére
Hogy valaki sajátjaként zárt kódban újra eladja...?
A nyílt kódot nem lehet továbbfejlesztve bezárni, nem teszi lehetővé a GPL licensz.
Vannak dolgok aminek jobb ha zárt és igen: a játékok szerintem ide tartoznak.
Ebben igazad is van, meg nem is. Carmack bácsi épp most tette nyílttá a az id tech 4 motort és gőzerővel készülnek vele a fejlesztések linuxra is, meg windowsra is.
Az emberek nem fogadták el az igazságot hatalomnak, ezért megtették a hatalmat igazságnak. Pascal
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest