Hirdetés
- Feháborodott az Apple, a Meta az iPhone-felhasználók üzeneteit akarja olvasgatni
- A luxusmárkáknak kell a bitcoin, az USA jegybankjának nem
- Letiltja az USA a politikusokat a telefonhívásokról és szöveges üzenetekről
- Nagy áttörés jön a napelemek piacán, nem kell annyi hely a paneleknek
- Belenyúlt az USA az Epic Games igazgatótanácsába, nyomoz az NVIDIA
Új hozzászólás Aktív témák
-
tele-maus
csendes tag
(off: tudom, hogy "idejétmúlt" lehet egyeseknek, de egy kicsit belemegyek ebbe a fonalba... )
Szóval az azért nem úgy volt a netszart (egyik ügyfelem elnevezése, jogos) esetében, hogy "oda kell figyelni", mert:
1./ A MT (Magyar Telekom Nyrt., ill. T-Mobile) az Egyedi Előfizetői Szerződésben (EESZ) nem tüntette fel a netszart szolgáltatásának a nyújtását;
2./ Az ÁSZF-nek az elhíresült mellékletében, amely mint Díjszabás hivatkozandó, a netszart mint szolgáltatás alatt szerepel a netszart automatikus nyújtása --- de csak ott! Tehát aki nem tudta, hogy kap egy netszartot', az azt sem tudta, nyilván, hogy a netszart alatti ÁSZF fejezetet/pontot kell ahhoz megnéznie, hogy megtudja, hogy kapott egy netszartot'.. tetszik érteni, ugye?
3./ 2012. decemberi fejlemény (ezt a végződést a honlapomon még nem írtam ki, de az előzményt ehhez onnan javaslom elolvasni!) szerint az ominózus két ügyfelemnek, akikkel az NMHH a legelső - közösített - eljárást le tudta folytatni és a határozatot képes volt végre meghozni (ti. addig nem érkezett be olyan kérelem, amelyen elindulhattak volna, és mégsem adhatták a kérelmező(k) szájába, mit írjanak a kérelmeikbe, túlterjeszkedni viszont jogi és közig-szakmai öngyilok lett volna), és egy harmadik ügyfelemnek is, akivel "csak úgy" baszakodott a MT lehet, mert az ügyfelem volt?), végül 80-95%-ig visszatérítették még azt a (fennmaradt) 10-10 ezer forintot is - ill. a harmadiknál a kétszeri korlátozásból visszakapcsolás cca. 5 ezres díját is -, amelyet még a 2011. december 16-én kihirdetett hatósági határozatot követően, többszöri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók visszatéríteni.
4./ Tehát mindenkinek, akinek még elszámolási vitája van a szándékolatlan (!) netszart forgalom miatt M-mal, bátran ajánlhatom, hogy a jogi szakterületnek és a hatósági kapcsolatok osztálynak címzett egyoldalú jognyilatkozatban jelentse ki, hogy vagy visszatérítik - a hatósági szerződésre, ill. a precedens értékű polgári perben született közös megegyezésre tekintettel - a fennmaradt díjösszeget (ez általában 10 ezer forint szokott lenni, vagy az egész forgalom), vagy pertűársaságban a többi ilyen érintettel, a MT gyakorlata és ÁSZF-je jogsértő, ill. jó erkölcsbe ütköző mivoltának megállapítására irányuló keresetet indítanak a Fővárosi Törvényszéken.
Mindenkinek, itt is, sok sikert, minden másban is, és kellemes évet, de legfőképpen megbecsülést, érdemi megbecsülést kívánok élethosszig tartót!
Szeretettel:
Maus Róbert (Robi)Tele-Maus Nonprofit Consulting >>> Nemzeti Főogre Hivatala
-
koviandri76
csendes tag
Üdv.
Szeretném közzétenni a T-Mobilenak írott számlapanaszom a Net Strattal kapcsolatban.
Talán segíthet másoknak is megfogalmazni a panaszukat a T-Mobile felé.Magyar Telekom Nyrt. Lakossági Szolgáltatások Üzletág
1117 Budapest, Kaposvár utca 5-7. (1519 Budapest, Pf. 434)
T-Mobile Ügyfélszolgálat
Telefon: 1430; (1) 265 92 10 Telefax: (1) 204 41 28 E-mail: ugyfelszolgalat@t-mobile.hu
Tárgy: Értesítés hatósági eljárás megindításáról
Kártérítés igényünk, számlapanaszunk valamint jogfenntartó nyilatkozatunk közlése.
Hivatkozások:
Kapcsolási szám:
MT ID: Folyószámlaszám:
Levelük: ( -------------)
Vitatott számla: (------------)
Tisztelt T-Mobile Lakossági Ügyfélszolgálat!
Alulírott --------------- Előfizető (cím----------- ) és ---------- mint Előfizető férje és a jelen eljárásban törvényes képviselője a következőképpen nyilatkozunk a Társaságuk által „méltányossági kérelmünkre” adni méltóztatott 2011.05.25-én kelt válaszukkal kapcsolatban.
A T. Szolgáltató által adott kioktató hangnemű és több tekintetben is megalapozatlan, adott esetben jogsértő állításokat is közlő levelet, különösen a fenyegetőző hangnemet a legteljesebb mértékben visszautasítjuk! A T. Szolgáltató által a „Net Start” szolgáltatás nyújtása, anélkül, hogy erre a T. Szolgáltató érvényes írásbeli előfizetői szerződést képes volna bemutatni, nem más mint a primitív jogsértésén alapuló nyilvánvaló csalási kísérlet. Ezt támasztja alá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság e körben összehívott sajtótájékoztatója is, amelyen a Hatóság az összes érintett előfizetőt kívánta a sajtó nyilvánossága útján tájékoztatni az FU7110-10/2011. számon a T. Szolgáltató ellen meghozott és kötelezést valamint felhívást mint szankciókat tartalmazó határozat lényegéről. Eszerint a T. Szolgáltató az összes érintett előfizetővel szemben jogsértően járt el, amikor érvényes írásos EESZ nélkül „automatikusan” kívánta nyújtani a „Net Start” elnevezésű szolgáltatását. A T. Szolgáltató a szolgáltatásnyújtása kapcsán az Előfizető érdekkörében felmerült és keletkezett összes kár tekintetében annak megtérítésére kötelezett az Eht. 134. § (1) és (3) bekezdései értelmében az egyéves elévülési időn belül az elmaradt haszon kivételével. A jelen esetben az általunk elszenvedett kár a T. Szolgáltató fentiekben körülírt jogsértő szolgáltatásnyújtása által a vitatott tárgyi számlán előadott „Net Start” forgalom teljes ------------- Ft-os forgalmi díjának a számlán szereplő kedvezménnyel (--------------- Ft) csökkentett 50.553,99 Ft összegében adódik, amelyet a T. Szolgáltató, jogkövető magatartása esetén, nyilván a teljes „Net Start” forgalom haladéktalan jóváírásával téríthet meg a részünkre.
A fentiek alapján követeljük a T. Szolgáltatótól, hogy a tárgyi számlán szereplő „Net Start” forgalom teljes összegét azonnali hatállyal jóváírással törölni szíveskedjen. Amennyiben a jelen felhívásunknak a közlést követő nyolc ( 8 ) naptári napon belül nem tesz eleget a T. Szolgáltató, úgy a Nemzeti- Média és Hírközlési Hatóságnál kérelemre induló piacfelügyeleti eljárást kezdeményezünk a T. Szolgáltató ellen. Egyben nyomatékosan felhívjuk a T. Szolgáltató figyelmét, hogy a vitatott számlát megalapozó helyzet a Hatóság itt bemutatott, sajtó által nyilvános határozata nélkül is különösen jogsértő volna, hiszen a „Partner 3 vállalati kedvezménnyel” megjelölésű előfizetés (díjcsomag) nyilván nem minősülhet általános előfizetésnek, hiszen azt a T. Szolgáltató nem nyilvános keretszerződések alapján (jelen esetben állami/önkormányzati fenntartású kórházról van szó) nyújtja, és ennek megfelelően „Partner 3 vállalati kedvezmény” megnevezéssel díjcsomag (előfizetés) a Díjszabásban és az egész ÁSZF-ben nem is szerepel. Ekként a Díjszabásban a „Net Start” alatt szereplő „általános előfizetésekhez” kitétellel önmagban is összeegyeztethetetlen a „Net Start” automatikus nyújtása nem általános előfizetésen.
Jogfenntartó nyilatkozat: Fenntartjuk minden jogainkat az egyéves elévülési időn belül, hogy a T. Szolgáltató által kártérítés és kötbér formájában követeljük megtéríteni mindazokat a kárainkat, amelyek az érvényes írásbeli szerződés nélküli és így jogsértő szolgáltatásnyújtásból keletkeztek, így különösen a tárgyi számlával kapcsolatosan felmerülő esetleges korlátozás, kikapcsolás (önmagában is jogellenes szüneteltetés) ideje alatt a le nem beszélhető havidíj és a fel nem használható „Partner 3 vállalati kedvezmény” bizonyítható, a korábbi számlák alapján átlagolt összegei tekintetében, valamint különösen a követeléskezelés során számlázott mindennemű ügyfélszolgálati, adminisztrációs, eljárási etc. díjak tekintetében, valamint minden a jelen pillanatban fel nem ismerhető egyéb káraink esetében egyaránt és egyetemlegesen.
A jelen felhívásunkat egyebekben mint a tárgyi számlára benyújtott számlapanaszunkat adjuk elő, amelyre 30 napos határidővel a T. Szolgáltató érdemi, adekvát és lényegi választ köteles a részünkre postai úton adni.
Kérjük a fentiek tudomásulvételét!
---------, 2011. június 30.
Tisztelettel:
/: ---------- :/ /: ---------- :/
panaszos előfizető a panaszos előfizető törvényes képviselője
Postacím: -----------
Telefon: ------------
E-mail: -------------- -
agiika
csendes tag
válasz gtasystem #133 üzenetére
most olvasom, azt írja valaki, hogy pont telenornál fordult elő, hogy rossz sw volt a telón, és folyamatosan gprs-en keresztül szedegette le a leveleket. az is olyan 20ezres számlát generált, de simán elengedték az egészet és frissítették a sw-t. nagyon remélem, hogy ez történt az én telómmal is, és így járnak el velem is!
-
gtasystem
őstag
szerintem pont az ilyen esetek miatt indítottak vizsgálatot..és a kutya pont az utolsó mondatodnál van elásva: "én nem értem ezt."..
ezt pontosan tudják a szolgáltatók is..és ezzel élnek vissza..
nagy valószínűséggel az ügyfélnek se jogi képviselője, se pénze ügyvédre, sőt még azt sem tudja mit tehetnek meg vele és mit nem, és végül jól befizeti a kiszámlázott összeget mert nem tehet mást..undorító..
Magyarország 2011..
érdekes lenne látni hogy hány előfizetéses ügyféllel játszották el ezt..Remélem a GVH úgy megbünteti őket hogy belerokkan a cég..
szerintem ne hagyd magad..
http://db.tt/fdsEa7Ff <--itt regisztrálj és nem bánom meg..:-)
-
agiika
csendes tag
válasz wwenigma #131 üzenetére
Igen, azt már megtettem, mivel a kedves ügyfeles csaj említette, h érdemes a nemtom milyen csomagot kérni, mert ott nincs túlszámlázás. Hát bazz, kösz h szólsz...
Mindenképpen bemegyek ma, és megpróbálom kideríteni, mi ez. A legrosszabb az egészben, h fel voltam készülve ilyesmire, ezért olvastam utána, h mit hogy kell rögtön kikapcsolni, nehogy ez legyen belőle. És nem tartom magam annyira hülyének, nem neteztem orrba-szájba, mindig a wifit használtam, agps-t se használtam, semmi. Erre tessék, valahogy mégis sikerült jól lehúzni. Ennél egy nullával szokott kevesebb lenni a számlám...
-
wwenigma
Jómunkásember
Faca. Google kereses szerint nem te vagy az elso akivel megtörtént és máshol se talaltam megoldast mi ette meg. Irany a legkozelebbi uzlet, ugyanezt elmondod, megmutatod hogy el van "rontva" az APN / ki van törölve / menüből le van tiltva hogy ne csatlakozzon ha értetlenkednek akkor kérd az üzletvezetőt, magyarázza meg ő. Csak higgadtan. WIFI hasznalata eseten semmifelekeppen nem szamlazhat a szolgaltato. Ha ezek ellenere a telonak letiltott/elrontott/törölt beallitasokakl sikerült neteznie, akkkor az a szolgaltató sara (ő adta el neked) hiszen nem lehetne, kerd az eset kivizsgalasat. Ha elutasitoak, akkor vasarlok könyve bejegyzés. De lehet egyebkent is kene beleirni.
Sajnos azt tippelem max valamennyit jóváírnak, de tiltatsd le az alap netet is ha mar ottjarsz.
[ Szerkesztve ]
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
wwenigma
Jómunkásember
Mekkora adatforgalmat generált? (ami a szamlan van)
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
agiika
csendes tag
Igen, nekem ma küldte a telenor a 39ezres számlát. Mindezt úgy, hogy az első dolgom volt kikapcsolni a mindenféle adatforgalmat (se adatkomm. a háttérben, csak 2g engedélyezés, se adatroaming, se semmi). Működött is (legalábbis szerintem), mert én nem tudtam netezni vele, pedig próbáltam. Viszont a telónak így is sikerült 650x felmennie a netre...
Beszéltem a ügyfeles csajjal, azt mondta, lehet h amikor wifit használtam, akkor mégsem arra csatlakozott, és egy szoftverfrissítéssel ez megoldódik (??)
Ezzel viszont van pár baj:
- nem wifiztem 650x
- az nem megtévesztés, hogy én azt látom, wifit használ, és mégsem?
- ha a wifi nem volt bekapcsolva (márpedig ha épp nem használtam, akkor nem volt), akkor a tló hogyan tudott netezni lekapcsolt dolgokkal??én nem értem ezt.
-
wwenigma
Jómunkásember
válasz wwenigma #126 üzenetére
A félreértések elkerülése végett, a dec 24.-i SMS az ilyen volt, a masik az ilyen lett-et képviseli (elötte-utána levő kép). Illetve ez éven vezették be ezt a - ne fáradj, majd mi aktiváljuk neked-et...
[ Szerkesztve ]
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
wwenigma
Jómunkásember
Csak hogy rövidrezárjam ezt a nagyszerű beszélgetést ami itt folyik a szolgáltatók védelmében, engedjétek meg nekem az alábbi képsorozatot:
Tehát nem volt engedélyezve az adatbarangolás, mégis amikor a szüleimnél átugrott a szomszéd toronyra, AUTOMATIKUSAN aktivaltak egy nem olcsó szolgáltatást, bár a korábbi SMS-ben még nekem kellett volna megrendelni.... 7.-én számlazárás, szerintem mehet asztaltverni...
Ofc., nem volt böngészés meg miegymás, egy byte-nyi letöltést sem használtam fel (hogy is hasznalhattam volna, nincs engedélyezve) , csak a teló átjelentkezett... a fenti SMS-eken kivul jött még utasbiztositas meg minden xar (összesen 6), de remelem fogadott SMS-ert nem huznak be még plussz lóvéval.
Az ilyen és ehhez hasonló pitiáner lehuzasok súlyos büntetése eléggé időszerű már. Egyébként 2011. aug. 19-től ASZF módosítás - áremelés lesz - igy siman mondom is vissza az előfizetésem... bár ha jol erzem, az se fog gördülékenyen menni.
[ Szerkesztve ]
Steam: http://bit.ly/1rRuf8p , Origin: wwenigma -- | -- Jiayu F1 / G3C / OT995 cuccok: http://bit.ly/1w44CI2 -- | -- ZTE V5 Red Bull -> http://bit.ly/1mgtfrd -- | -- Xiaomi RN3SE -> http://bit.ly/2r8DlV7 -- | -- Live Stream: twitch.tv/wwenigma
-
zoli62
addikt
-
Diopapa
addikt
válasz Nietzsche_ #87 üzenetére
"Egy valamiről viszont szeretnek elfelejtkezni a tisztelt cikkírók és a hozzászólók. Jelenleg egyre több előfizetéses csomagban van internet a T-mobile-nál, amin alapban van internetezési lehetőség és ami nem túlforgalmazható. Ilyen a felsőoktatásban részt vevők számára kitalált Like díjcsomag, s az új Fun aranytárskártya is. Jelenleg már minden új publikus, lakossági előfizetésre sokkal korrektebb netes csomagok kerülnek mint néhány hónappal ezelőtt. Még a MIX-re és az eco-ra is egy úgy nevezetett GoNapinet kerül fel, ami már százszor korrektebb, mint a Net Start."
Nem hinném, hogy elfeletkezik róla bárki is, csak ennek semmi köze az aktuális témához. Attól még, hogy sunyi, gerincelen módon kapcsolgatnak (kapcsolgattak) be titokban horror-árú netet az új előfizetésekhez.
Citizen Diopapa / Commander Diopapa "SC csomag olyan, mint a barackfa, unokáidnak veszed - .tnm / De pálinkát nemlehet főzni belűle - *SkyS1gn"
-
veterán
Nem akarok szépeket írni, de szerinted? Leírtam, én wifizek, de amikor bekapcsolsz egy új telefont, azt be kell állítani. Beállítottam és a 3G tiltva is volt, de van 2G. Kapisch? Látom, hogy minden szalmaszálba belekapaszkodsz, csak nem értem, miért védesz (és a többiek, akik szerint ez az ügyfél hibája) egy olyan céget és álláspontot, amit a hatóság elítélt ezért a gyakorlatért.
Mielőtt belekötsz a 2G-be, elárulom, régen is volt 2G-s telefonom, egy percet nem neteztek, mert nem volt olyan net aktiválva, amire elő se fizette.
Szerintem ezt a témát lezárhatjuk.
A birkázásra meg már írtam, mi a tényállás. Ha az ügyfél hülye, nem kihasználható, mert az nem jogszerű, de gondolom, ez téged nem zavar. Amúgy tök jó, hogy pont te osztod nekem az észt, amikor leírtad, se nincs okostelefonod és az eset sem érint. Vagyis külső szemlélőként ítélsz el engem. Egész releváns...
"Amennyire tudom , már 2 éve is elég általános volt h egy készülékben lehetett korlátozni a forgalom típusát, de ezek szerint volt legalább egy kivétel. Viszont beállítható melyiket használja, arról nem beszélve hogy azok akik anyázzák a szolgáltatókat a magas számla miatt, azok valószínűleg nem így hozták össze ahogy te mondod, hanem úgy, hogy "jaj hát én csak megnéztem pár oldalt" . Igen ,azzal a pár oldallal sok ezer forintot össze lehet hozni."
Amennyire rosszul tudod. Nem mindig volt 3G és 2G tiltás és ott, ahol a WLAN is játszik, csak prioritást kap a WLAN. Ezt persze nem közlik az ügyféllel, csak azt, hogy a net nélküli telefon nem telefon. Én anyázom a szolgáltatót, de egy oldalt se néztem meg. Kérlek, ne általánosíts, ne nézz hülyének másokat, főleg olyan témában - mint feljebb írtam, amiben nem vagy otthon, nem vagy benne érintett. Mindenkinek egyszerűbb lenne az élet. Nézz csendben hülyének, nem kell leírni.
[ Szerkesztve ]
-
legenda
válasz proci985 #104 üzenetére
sms figyelmeztetés megy, illetve 50 e ft felett 13 ft/10 kilobyte helyett 0.13 ft/10 kilobyte a forgalmi díj!
Mr X; az a telefon vagy a wifi hálózat hibája, ha wifi elérhetőség és megfelelő beállítás mellett nem wifi hálózaton történik a forgalmazás!
[ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
Erasmus
őstag
van esetleg köztetek olyan, aki a vodánál vagy a telenornál futott bele ilyen meglepetésszámlákba? a voda a 12 ft/10 kb díjjal működő internet start csomagot aktiválja automatikusan a számlás előfizetőknél (legalábbis az ászf szerint), míg a telenor talán a mobil online start opciót (szintén 13 ft/10 kb) - erről azonban nincs említés az ászf-ben.
csak hogy kontextusba helyezzük: egy giga letöltés egy ilyen csomaggal több mint 1,3 millió ft.
-
WonderCSabo
félisten
Ezen én is csodálkoztam, aktiválni akartam az egyik telefonon a csomagot, erre visszaírták, hogy már aktiválva van...
-
Brutális eb
addikt
Ez igy ahogyan leírtad nagyon sarkos.Manapság nem ennyire buták az emberek.
Ez abból is látszik,hogy a viszonylag kevés a túlszámlázós eset az okostelefonok arányához képest.[ Szerkesztve ]
Panni net lemondva már távol tőlem. Voda vicc! Nordtelekom korlátozza a p2p forgalmat,!Ice dsl trükközik a sávszélességgel.T-kábelnet?Próba hónap után jön a szekventálás vigyázz velük.Digi most még rendben.
-
proci985
MODERÁTOR
na igen, a csak pár oldal már más tészta
csak érzékeltetni akartam, hogy bizonyos esetekben a "ne használd a mobilnetet" nem is olyan egyszerűen kivitelezhető.
mondjuk azóta sokminden változott: desireHDn kb három gombnyomás volt az összes netes forgalom kilövése. wlan amikor kell van, 24/7es facebook/instant msg jelenlét meg nekem valahogy annyira nem fontos
Mr X: pontosan, omniánál ez volt a helyzet.
[ Szerkesztve ]
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
raskolnikoff
őstag
Gondolom kárpótlásról nem esett egy szó sem. Szépen osztoztak a megabájtokon a hatóságbácsi meg a tmobilbácsi
[ Szerkesztve ]
A gazdasági válság és az emelkedő energiaárak miatt arra kényszerültünk, hogy kikapcsoljuk a fényt az alagút végén. A kellemetlenségért elnézést kérünk.
-
Vicoo
senior tag
válasz proci985 #104 üzenetére
Amennyire tudom , már 2 éve is elég általános volt h egy készülékben lehetett korlátozni a forgalom típusát, de ezek szerint volt legalább egy kivétel. Viszont beállítható melyiket használja, arról nem beszélve hogy azok akik anyázzák a szolgáltatókat a magas számla miatt, azok valószínűleg nem így hozták össze ahogy te mondod, hanem úgy, hogy "jaj hát én csak megnéztem pár oldalt" . Igen ,azzal a pár oldallal sok ezer forintot össze lehet hozni.
-
proci985
MODERÁTOR
akkor pontosítok, hogy mi evvel a baj: bizonyos esetekben pl az edge és 3g a telefonban nem tiltható le alapból. és nem állítható be, hogy melyik netet használja a telefon. namost, otthon van wlan, suliban/munkahelyen van, egyébként meg az ember nem használná, meg egyébként is, isdn sebességet szélessávnak eladni szélessáv áron nem menő (3 éves info, azóta lehet valami változott). főleg, amikor rendes felhasználásra otthon 16/120as optika van. valamint persze a GPS is akarja ám a cellainfokat kérdezgetni, ami gyorsít a gpsen, de adatforgalmat generál. persze megint nem lehet a telefonból letiltani, hogy ne csinálja már (nyugatabbra kicsit mások a csomagok, tehát fel sem merül, hogy valaki tiltani akarná). és persze a szerződés egy szót nem írt arról, hogy aktív a netcsomag.
innentől az első samsung omniában a registryt kellett mókolni, hogy a GPS és WLAN használható legyen. utánnanéztem? igen. ettől függetlenül nagyon gáznak éreztem a dolgot? igen. baráti körben az összes omnia meg lett mókolva hasonló okok miatt? (volt pár mert a mi felhasználásunkra akkoriban nem volt jobb megoldás) igen.
persze telefonok változnak, androidnál egyszerűbb a tiltás, de szerintem érted a problémát: hány ember álna neki registryt módosítani egy pár hetes elég drága okostelefonon?
másik: voltak azok a telefonok, amiknél a magyar kiadásnál az egyik billre fixen rákötötték a netet. volt csatlakozási díj, és nem lehetett a billt megváltoztatni. és ha nem volt előfizetés, máris jött a szívás.
pannonnál (nem tudom hogy hívják) is volt olyan, hogy amikor 50 fölé ment a számla automatikuson hívták az embert, hogy figyeljél már, baj van. ez itt megint nem történt meg.
ami még lényeges: ezek az infok pár évesek, több mint két éve fogalmam sincs a magyar piac változásairól, tehát lehet az én infoim már elavultak/nem jellemzőek.
[ Szerkesztve ]
Don't dream it, be it. // Lagom amount.
-
Vicoo
senior tag
Ez mind okés, de aki megvette , és nem szerződött semmilyen netcsomagra, mint pl Te is, az mi a fenének használ netet? Aztán meg minek csodálkozik hogy jaj de drága ? Tetszett volna netcsomagot kérni, és akkor nincs ilyen magas díj. Vagy a birka azt hitte a net az grátisz, és csak úgy van ingyen ? Aki meg okostelefont vett, annak nem kellett ugye egyszer sem megnyitni a böngészőt az adatforgalomhoz, na de aki ilyet vesz az utána járhatott volna , hogy mégis mi , hogy , merre...
-
zoli62
addikt
válasz Nietzsche_ #87 üzenetére
Na ez az te ügyfélkapcsolati képviselő vagy, de nem az átlag lakossági szegmensben. Vállalti ügyfélkötben már mása hozzáállás. Sajnos az is egy probléma, hogy Magyarországon túl nagy a különbség a lakossági, ésaz üzleti ügyfélmenedzsment között Előbbinél például nincs dedikált ügyintézés, utóbbinál van..
-
veterán
kifutottam az időből.
Nietzsche_:
Neten vásároltam, nem volt leírva, hogy van benne net - kérdezni meg senki nem kérdezte és ráadásul Eco-t választottam, ami szerintem eleve kizárna minden netes csomagot. Szóval akkor ez most hogy is van? Az, hogy ti elmondjátok, a készülék alkalmas netezésre, egyenlő azzal, hogy szükséges feltétele a vásárlásnak a netes csomag? Csak azért, mert valaki azt mondja, hogy az okostelefon net nélkül halott?"(távolítsuk el, vagy tegyünk rá egy netes csomagot, ami nem túlforgalmazható (jelenleg a legalapabb net csomag is ilyen már nálunk (gonetS) ráadásul ez utóbbi készülékvásárlást követően egy hónapig ingyenes))"
A Netstartot valahogy mindenki nagyvonalúan elfelejti, pedig az a legnagyobb lehúzás az összes közül. Ne érts félre, nem veled vitatkozom, a főnökeid hozzáállásával nem értek egyet.
Nem tudom, tudsz-e róla, hogy az EU május 25-én adta ki legfrissebb direktíváját, hogy a mobilszolgáltatók átláthatóbbá tegyék a kínálatukat, az ügyfelek számára tegyék sokkal egyértelműbbé a tájékoztatást. Nem volna rossz, ha valóban átlátható lenne a tájékoztatás.
Ha vásárláskor minden egyes részlet látható lenne és nem a következő számlánál derülnének ki hasonlók. Mert ez így eléggé gerinctelen megoldás, hogy még az Eco is nettel jön, holott valóban egyetlen betű nem utal erre. Nem véletlen a tömeges panasz az NMHH felé. Valahol a gyakorlat, amit a szolgáltató követ, letért a normális útról.
"Jelenleg egyre több előfizetéses csomagban van internet a T-mobile-nál, amin alapban van internetezési lehetőség és ami nem túlforgalmazható."
Valószínűleg nem is ők voltak többen a panaszosok között.
"Jelenleg már minden új publikus, lakossági előfizetésre sokkal korrektebb netes csomagok kerülnek mint néhány hónappal ezelőtt. Még a MIX-re és az eco-ra is egy úgy nevezetett GoNapinet kerül fel, ami már százszor korrektebb, mint a Net Start."
Ez akkor mit jelent: "Tisztelt Ügyfelünk! Felhívjuk figyelmét, hogy a NapiNet adatdíjcsomag 2011. május 1-jétől kivezetésre kerül, a jelzett időponttól nem igényelhető, nem vehető igénybe."? AMit lenkeltél, onnan van.
És ha ezt ráteszitek az Eco-ra is, nem kellene az ÁSZF-ben is feltüntetni?
Én azért vettem Eco-val, mert több kártyát is használok és nem kell a nagy havi plusz kiadás, de elég érdekes, hogy a legolcsóbb csomaggal szívatja a T az ügyfeleket a leginkább. Ez így nem épp a lojalitást növeli. Meg úgy általában a magyarországi szolfgáltatói csomagok/árak sem, de ez már más tészta.
Mindenki:
Szerintem maradjunk annyiban, hogy aki szerint az ügyfél a hülye és ez egy teljesen természetes eljárás, ráadásul a mobilnet kötelező egy telefonhoz és vásárláskor erre fel sem kell hívni a vevő figyelmét, az nézzen körül akár csak pár környező országban, hogy ott mi a helyzet. Mellette gondolja végig, hogy ha egy hatóság elmarasztaló határozatot hoz, nem csak a diktatúra jele lehet.[ Szerkesztve ]
-
veterán
Ne haragudj, de nem csak az okostelefonok alkalmasak adatforgalomra. Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor akár egy MMS is lehet adatforgalom. De az összes készüléke, ami EDGE-t tud, képes erre. Márpedig ezek nem ma kerültek ki a polcra.
És továbbra sem értelek. Van egy szolgáltatás, amit úgy adnak, hogy nincs leírva, nem kérted, nem szerződtél rá, viszont marha drága, ez odafigyelést igényel? Azt mégis hogyan kérdeztem volna meg vásárláskor, amit nem tudok? De továbbra is van a jóhiszemű és a rossz indulatú magatartás. Gondolom, el tudod dönteni, melyik melyik oldalra érvényes. De gondolom, szerinted minden megtévesztés a sértett hibája, mert nem figyelt. Ez már kicsit röhejes, hogy ennyire kötöd az ebet a karóhoz...
-
DeskJeti
tag
válasz remington2 #84 üzenetére
"Csak hogy tisztán lásd: ez egy olyan csomag, amelynél cirka 1300 forintot fizetsz mobilnet után, megabyteonként, és mindezt alapból nem is tudod."
"Nem kötözködni akarok, de ez van, figyelni kell, különben akkora hülyeséget írsz, amekkorát most. "
Ezt, ahogy látom, magadra értetted.Ajánlom ezt a részt:
"Internet- és WAP-hozzáférés.
Havi, időszaki és napidíjmentes, kizárólag a forgalmazott adatmennyiséget számlázzuk.
Adatforgalomra alkalmas készülék T-Mobile-nál történő vásárlásakor automatikusan bekapcsoljuk.
Kizárólag alkalomszerű mobiltelefonos böngészéshez ajánljuk!"Vagyis, ha nem kér netet, miért használja? Ha olyan telefont vesz, amihez köztudottan net kell, kérjen mellé olyan csomagot, vagy kapcsolja/kapcsoltassa ki...
[ Szerkesztve ]
-
mrlujoak
veterán
Sajnos a számla kiérkezéséig egy kisebb vagyont elnetezel.
"jobb" esetben a szolgáltatód rádtelefonál, hogy ugye tudod, hogy xezer forintos számlát csináltál, ne lepődj meg a számlalevél érkezésekor...
Mindemellett az első olyan net eléréskor gyanúsnak kéne lennie az egésznek, amikor elviekben nem csatlakozhatna a készüléked a netre aktív netcsomag hiányában...
Természetesen minden ilyen sunyi mód automatikusan bekapcsolt, túlszámlázásra lehetőséget adó csomag vesszen az összes szolgáltatónál!
Sony Xperia™ 10 V Dual; Sony WI-XB400; Navitel R600 - menetrögzítő - Sony STARVIS képérzékelővel
-
legenda
mire a számla megérkezik, már régen rossz, mivel órák alatt is jelentős összeg elnetezhető adott díjszabás mellett, ellenben figyelmeztetős sms megy x leforgalmazott megabyte után, de sokan még annak sem tulajdonítotak különösebb jelentőséget...
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
Mr X
veterán
válasz Nietzsche_ #92 üzenetére
Azóta nem kerül rá, mióta itt a balhé. Előtte nagyonis bekapcsolták.
-
buccsi
tag
Én most ezt nem értem. Hogyan kaptak számlát azok akik nem is tudtak a szolgáltatásról? A cikkben le van írva, hogy havi díja nincs, de forgalmi díja van, tehát ahhoz, hogy valaki számlát kapjon használnia kell a szolgáltatást ergo tud a létezéséről (szerintem ).
Ha megjön a munkakedvem, leülök egy sarokba és megvárom míg elmúlik.
-
Mr X
veterán
válasz Nietzsche_ #87 üzenetére
Ezzel csak az a gond, hogy nem elmondani kellene, hogy milyen netes csomag van benne, hanem először megkérdezni, hogy kér-e netes csomagot. Remélem érzed a különbséget.
-
Nietzsche_
tag
Aki meg okostelefont akar elvinni, inkább tegyen mellé egy ilyen médiamánia minimál verziót (médiamánia XS), s máris teljes funkcionalitással használhatja (kedvezőbb is vmennyivel a percdíj, mint az ECO-nál, hívószám kijelzés is rajta van (egyedül az ECO-ban, ami egy minimál csomag, kell érte fizetni külön)), 10 ingyen sms is dukál hozzá, s azért a 150 MB internet is ott figyel, mobiltv-vel együtt (s itt azért nem csak egy-két csatorna van mint máshol )... Médiamánia csomagok meg tájékoztatást küldenek, ha a felső határt súrolja a 'felhasználó'...
http://www.t-mobile.hu/static/DocumentStore/lakossagi/tarifak/MediaMania_XS/MM_-_XS_promocios_megallapodas.pdf
[ Szerkesztve ]
-
Nietzsche_
tag
Egyébként a történet lényege az, hogy minden kérés nélkül a Net Startot aktiválták mindenkinek Valamint az, hogy szerintük Net Start a feltétele a mobilinternetnek alapszolgáltatás, pedig az is csak egy díjcsomag a sok közül. Egyébként én rávettem őket, hogy bizonyítsák be, az ÁFSZ-ben szerepel az a mondat, hogy a Net Start alapszolgáltatás. Természetesen nem találták meg benne.
Természtesen a korrekt gyakorlat az, hogy mindenkitől megkérdezik, milyen igénye van, és annak megfelelően ajánlanaak egy mobilnetes díjcsomagot, és az ügyfél majd eldöntheti, hogy kéri-e, vagy sem. Egyébként a próbaperre is kíváncsi leszek, amennyiben lesz eredménye, visszamenőleg is visszaperelhetők lesznek a túlszámlázások.T-mobile-os ügyfélkapcsolati képviselő vagyok és én is így szoktam minden esetben, akárhányszor okostelefont visznek el tőlünk. Tájékoztatom, hogy milyen netes szolgáltatás van rajta, milyen kockázatokkal jár és hogy milyen lehetőségek vannak (távolítsuk el, vagy tegyünk rá egy netes csomagot, ami nem túlforgalmazható (jelenleg a legalapabb net csomag is ilyen már nálunk (gonetS) ráadásul ez utóbbi készülékvásárlást követően egy hónapig ingyenes))
Egy valamiről viszont szeretnek elfelejtkezni a tisztelt cikkírók és a hozzászólók. Jelenleg egyre több előfizetéses csomagban van internet a T-mobile-nál, amin alapban van internetezési lehetőség és ami nem túlforgalmazható. Ilyen a felsőoktatásban részt vevők számára kitalált Like díjcsomag, s az új Fun aranytárskártya is. Jelenleg már minden új publikus, lakossági előfizetésre sokkal korrektebb netes csomagok kerülnek mint néhány hónappal ezelőtt. Még a MIX-re és az eco-ra is egy úgy nevezetett GoNapinet kerül fel, ami már százszor korrektebb, mint a Net Start.
http://www.t-mobile.hu/lakossagi/mobil_szelessav/tarifak/havidijas/napinet
Minden esetre én személy szerint örülnék, ha mindezeket követően nem csak a lakosságira, hanem a flottás telefonokra/kisvállalkozói előfizetésekre is bevezetnének egységesen valamilyen korrektebb internetes hozzáférési lehetőséget, mert sok reklamációt meg lehetne ezzel előzni, s hosszútávon az egyébként is erős (nagy átlagról beszélek, kivételek mindig vannak ) T-mobile lojalitást is tovább növelhetnék...
-
Narxis
nagyúr
-
krystman
őstag
Azért az is tudni kellene aki vesz egy ilyen okos telefont, hogy ezek 70%-ba a nethez vannak kötve. Annyira meg lehetne okos aki okos telefont vesz, hogy mivel is jár az ilyen. De bírom azokat az embereket, hogy nem kérem a netet, de azért a FB meg elkezd közben böngészni, utánna mikor jön a számla, akkor meg fel van háborodva, hogy 20ezer ft mert a net generált ennyit. Ha nem kérte ezt a szolgáltatást akkor meg minek használja azokat a dolgokat ami a nethez kapcsolódik? Azért ezt én úgy gondolom hogy a buta felhasználók miatt van a legtöbb ilyen galiba, mert egyszerűen nincs tisztában sok mindennel. De nyilván én sem értek egyet ezzel, hogy ilyen Start csomag ennyire drága kbyte-ént. De ezzel az erővel mehetnék panaszkodni, hogy az sms szolgáltatást is tiltsák le, mert elküldtem 300 sms-t és kijött 10ezres számla, mert nem szólt az ügyintéző hogy ez is aktív. De valami olyasmit el tudnék képzelni Start csomagnak ami ad ingyenesen 10-15MB netet, amit így mindenkinek aktíválnak, hogy ne lenne ilyen probléma a későbbiekben.
-
remington2
senior tag
Egyáltalán elolvastad a cikket? Mert akkor nem válaszolnál ilyen hülyeséget.
A hozzászólásod a hét epic lol kategóriája, éppen annál a cikknél, amely arról szól, hogy a hatóság lépett közbe a cég eme gyakorlatának - horror árú díjcsomag automatikus, felhasználó tudta nélküli aktiválása - megváltoztatása érdekében. Csak hogy tisztán lásd: ez egy olyan csomag, amelynél cirka 1300 forintot fizetsz mobilnet után, megabyteonként, és mindezt alapból nem is tudod. Ha ez neked így jó, akkor szerintem jelentkezz a szolgáltatóidnál, tuti hogy kapsz egy-egy zoknit ajándékba, mint hűséges vásárló. De attól még másnak lehet gond. Lehet, hogy nem véletlenül lett rájuk szólva? Normális országokban egy ilyen malőr után megtérítik a kárt, de itt divat a multik paskolgatása, simogatása, ejnyebejnyézése, miközben milliárdos büntetéseket kellene osztogatni. Nem kötözködni akarok, de ez van, figyelni kell, különben akkora hülyeséget írsz, amekkorát most.
[ Szerkesztve ]
They see me trollin' / They hatin' / Patrolling they tryin' to catch me ridin' dirty . . . :D
-
veterán
Ezt ugye nem mondod komolyan? Ha igen, gyere, azonnal adok neked kölcsön 10 forintot - és mellékesen 1 millát kérek vissza, de ezt nem mondom meg, ok? Figyelj oda arra, amit nem mondok, mert különben átváglak.
Nem. Ha a szolgáltató sunyi, akkor a hatóság feladata a panaszok elbírálása után megvágni. Íme, most megállították egyik baromságukat. Ez nem odafigyelés kérdése. Ha téged átvágnak, azt mondod, hogy nem figyeltél, majd legközelebb? Hol élsz te?
-
mrlujoak
veterán
válasz enginev3.0 #80 üzenetére
Hálózatvédelem.
Vezetékes net esetében ezt már a múlt évtized elején lejátszották, így már főképp sávszélesség a vásárolt adat... (igen ott is vannak túlzott felhasználós megkötések)
Mobilnet esetében most ott járunk, hogy nem a sávszél a lényeges pont - ergo nem 3 megabites vagy 10 megabites mobilnetet vásárolsz, hanem x MB-GB adatmennyiségűt...
Mindemellett visszatérve a témához. A T-mobile inkább a hívószámkijelzést tenné alapértelmezett és free szolgáltatássá az utólag fizetők esetében...
Én is jobban szeretem, ha tudom, mi aktív az előfizetésemen, bár tény, hamar észre lehet venni egy ilyen alattomos beállítást kaptam a nyakamba.Mindenképp javaslom, hogy mindenki tisztázza, milyen szolgáltatások aktívak az előfizujukon.
(jah, nekem két mobilnetem van, és jelenleg egy okostelefonom sincs A kisebbik csomag GPRS WAP szolgáltatás, ami pont arra elég, hogy néha Track ID-vel beazonosítsak zeneszámokat, Opera Minivel böngésszek pár oldalt, ha épp úton vagyok.
A másik netem "rendes" Vodafone mobilnet. Abból is az alap, 2 gigás. Ezt alapesetben egy másik mobilban használom - nagyobb, érintőkijelző, szintén Opera mini - illetve ha úton vagyok, akkor Huawei Vodafone Stick-kel a notimban... )Sony Xperia™ 10 V Dual; Sony WI-XB400; Navitel R600 - menetrögzítő - Sony STARVIS képérzékelővel
-
legenda
válasz enginev3.0 #80 üzenetére
a hálózat kapacitása véges, és amennyiben a szó szorosabb értelmében létezne korlátlan net, úgy szerintem sokan képesek lennének mobilinternettel torrentezni, illetve húzósabb le-, és feltöltéseket nyomni folyamatosan, legyilkolva úgy a hálózatot! mondjuk néhányan így is megteszik a nagyobb csomagokban, de legalább így tudják, hogy hol a határ...
a mobilinternet szerintem (még?) nem erre való![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
enginev3.0
félisten
Alapból nem értem, miért vannak korlátozva a mobil netek, hogy mennyit tölthetsz? Miért "jó" ez?
[ Szerkesztve ]
A sas száll ide - száll oda, de a szálloda nem sas ide - sas oda || Logitech <3
-
DeskJeti
tag
válasz remington2 #77 üzenetére
Kártérítés? Bírság? Miért lenne? Oda kell figyelni...
Nem kötözködni akarok, de ez van, figyelni kell, mert különben mi járunk rosszul.
Mint a havi 10 ingyen perc, egy évig, ami 2-3 éve még 600 másodperc volt, tavaly meg mindenféle képlettel számolgattam, hogyan fogytam el pár perc alatt. Kiderült, hogy a 10 perc már nem másodperc alapon megy, hanem perc... Ugyan volt a Domino csomagon egy csillag a 10 perc mögött, csak sehol nem volt a magyarázó szöveg... =)
[ Szerkesztve ]
-
legenda
válasz remington2 #77 üzenetére
13 ft / 10 kilobyte, így 1 megabyte 1331 ft!
a kártérítési igény szerintem nem annyira egyértelmű, a bírság meg jobb esetben is várat magára - szerintem megnézik a két másik hazai szolgáltatót is, aztán majd lesz valahogy...
a másik az, hogy szerintem a megelőzési célzatú tiltás nem egyenlő az ítélettel![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
remington2
senior tag
Azzzz igen . . .
Egyébként horror díjai vannak a startolásnak: tán megánként 1000 huf kb (kilobyte alapon persze).
szerk: kártérítés, vagy legalább 100 misis bírság nincs? És ha nincs, miért?
[ Szerkesztve ]
They see me trollin' / They hatin' / Patrolling they tryin' to catch me ridin' dirty . . . :D
-
eldiablo
addikt
Az asszony nekem is összehozott 5 perc facebookozással 9000Ft-os számlát az alap 1900-2500Ft helyett a net start baromság miatt. Arról nem is beszélve, hogy sok telefon automatikusan kapcsolódik a netre és aztán jön a meglepetés...
-
8zabi
őstag
örülök ennek a hírnek, végre nem lesz tele a homár pórul járt mobilnetesekkel
-
legenda
az előfizetés kell akkor is, ha nem szolgáltatós, hanem független készüléket vesz az ember, telefonálni...stb akkor is fogunk, szóval a szolgáltató annyira sokat szerintem nem veszít! ráadásul úgy is leszűkítheti a szolgáltató a kört, hogy szépen lassan egyre több olyan díjcsomagot állít össze, amiben van mobilinternet vagy egyéb multimédiás okosság, és alig lesz már olyan, amiben nincs!
szerintem már ott volt egy nagyobb ugrás, hogy az apróbb csomagok esetén is lehetővé tették a túlforgalmazási díj nélküli lehetőséget, a következő az lesz, hogy a vegyes csomagok esetén is bevezessék ezt, illetve közben folyamatosan "jóárasítsanak", és úgy haladhat jó irányban a dolog!Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
HXY
addikt
Engem kb. egy éve felhívott a T-mobile, hogy adnának nekem 3 hónapra 500MB (vagy 400?) netet kipróbálás céljából. Teljesen ingyen volt, a három hónap után nem kértem tovább. Azért annyira nem gonosz egy cég. Persze, minden áron a haszon kell neki, mint minden multinak. De ha az ügyfél odafigyel,akkor nem érhetik váratlan meglepetések.
-
DeskJeti
tag
Oda kéne figyelni...
Az mondjuk érdekes, hogy nekem a NetStart aktív, de egy ismerősnek nem. Mind a ketten már egy ideje T-sek vagyunk.[ Szerkesztve ]
-
Dezsike
tag
Szerintem azzal van inkább a baj, hogy sok ember azt hiszi, hogy ingyen van a net vagy hogy az jár az okostelefonhoz (a MédiaMánia díjcsomagokhoz tényleg jár). Azért egy 20ezres számlát összehozni Net Startal 15 MB kell, annyi pedig véletlenül nem fog forgalmazódni, ahhoz el kell indítani/telepíteni egy alkalmazást ami forgalmazza. Annyi esze meg lehetne már az embereknek, hogy a telefon nem magától találja ki, hogy esni fog egy óra múlva.
Másik: Android első bekapcsolás után megkérdezi (legalábbis a 2.1es verzió), hogy szeretnél-e adatszolgáltatást. Bár alapból be van kapcsolva, aki nem kér netet itt élből mondhatja, hogy nem, ezzel megelőzhető egy véletlen adatforgalmazás. Ha pedig nem kérdezte vagy véletlenül bekapcsolva hagytad, vagy esetleg utólag lemondod a havidíjas netet, a mobilhálózat beállításainál szintén le lehet tiltani vagy újra engedélyezni az adatkapcsolatot. Egyébként ez akkukímélő (és másodsorban hálózatkímélő) megoldás is lehet azoknak, akik használják a mobilnetet, ugyanis a telefon hajlamos folyamatos adatkapcsolatot fenntartani, akár az éjszaka közepén is amikor a legtöbb ember hozzá se nyúl a telefonhoz, ha viszont letiltod az adatkapcsolatot és csak akkor engedélyzed amikor tényleg szükséges, értékes akkuidőt lehet spórolni, főleg 3Gn. Persze ilyenkor nem működik az automatikus e-mail ellenőrzés vagy a háttérben futó Skype, hacsak nem WiFi közelben vagy.
A cikkhez visszatérve, az tényleg lehúzás, hogy a szerződésben nem említett szolgáltatást kapcsolnak be, de legfeljebb annyit fognak elérni, hogy benne legyen a szerződésben a Net Start léte. Azon nem fog segíteni, hogy a "telefon okosabb a gazdájánál", ezután is sok panasz fog érkezni az (egyébként - miután a szerződésbe került a Net Start - jogos) túlszámlázás miatt. -
legenda
igaz, a speciális a lényeg, telefon nélküli előfizetést olyat veszel, amilyet csak akarsz, a független telefon megvásárlásának a lehetősége is adott, de a szolgáltató mondhatja azt, hogy amennyiben nálam veszel előfizetéssel okostelefont, eztán csak ebben és ebben az előfizetési konstrukcióban veheted meg, ilyen és ilyen előfizetésekkel! amennyiben jelentősen olcsóbban adja majd, mint a független telefonokat adják, úgy lehet benne ráció, és azt kell mondanom, szerintem a telefon gyártóinak többsége is jobban örülne neki, ha minden telefonján folyamatosan lenne mobilinternet, hiszen egyre több ilyen irányú fejlesztés folyik!
persze lehet, hogy ez még a jövő - ha lesz ilyen egyáltalán -, de a mobilinternetes előfizetők tábora folyamatosan gyarapszik, a fejlődés nem áll meg!Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
gtasystem
őstag
Remélem komoly büntetés is lesz..
és minél brutálisabb annál jobb..
különben módosítanak egy-két mondatot az ÁSZF-ben és simán folytatják tovább..nagyon remélem hogy nem marad ennyiben a dolog..http://db.tt/fdsEa7Ff <--itt regisztrálj és nem bánom meg..:-)
-
-
-
Necc
addikt
Szerintem pedig először az embereket kellene felvilágosítani, hogy mi a rák az az "okostelefon", mi teszi azzá azt, meg hogy mi is az az "android".
Jelenleg ott tartunk, hogy az emberek 85%-a csupán divatból (éppen az a készülék tetszett meg neki) vagy hype-ból vesz "okos"telefont mert "ezen az az izé androidos".
A reklámokban is sorjában erőltetik, hogy így okosítsd föl a mobiltelefonod meg úgy okosítsd fel a mobiltelefonod mert ettől aztán hűűű de qrvaokos lesz a mobiltelefonod, szóval a bogarat ültetik rendesen az emberek fejébe, de ha egy ilyet vásárlót megkérdezel, hogy mégis mi a rákért vettél ilyet, minden random választ fognak neked modani, de annak érdemi, tartalmi jelentése nem lesz.
Gyakorlati példákkal kellene reklámozni azt, hogy az "okos"telefonok mire is használhatóak, és nem leragadni ilyen alapdolgoknál, mint "android alkalmazásboltból számtalan alkalmazást letölthetsz" mert egy átlagjúzernek halvány lila fingja sincs arról, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban, de példaképp ha a reklámok azt mutatnák be, hogy az okostelefonnal fent lehet pl. az illető MSN-en, skype-on (bár ez épp nem nyerő a szolgáltatóknak), facebook chaten, a főképernyőn kaphat időjárás előrejelzést, vagy onnan kaphat rövid értesítőket hírekről (RSS/twitter telefonon) és ha ezeket az információkat, apránként egyesével reklámoznák, akkor a júzer agya se lenne lesokkolva a hirtelen sok információtól, és alapszinten képbe lenne még a hozzá nem értő emberke is, hogy mire is jó egy okostelefon.
Ha ezekkel a dolgokkal az átlagember is képbe lenne, akkor át lehetne térni a "mobiltelefonhoz miért is erősen ajánlott mobilnet" kérdésre, és ez alapján a felhasználó el tudja dönteni, hogy az kell-e neki vagy sem... és nem azért fog neki kelleni, mert "ezt reklámozza a TV és mert a szomszédnak is az van".
Yo momma's so FAT she can save files bigger than 4GB!
-
veterán
Az a baj, hogy attól, hogy az ügyfél szeretné ingyen, még mindig nem lehet alapból aktiválva egy meg nem rendelt szolgáltatás. Ezzel különben sem védekezhetnek, mert manapság a szolgáltatói gyakorlat pont az, hogy minden tiltott és rendeld meg jó pénzért - lásd hívószámkijelzés. Pofátlan lehúzás havi 200-at kérni egy egészen sokáig alapvetőnek ítélt szolgáltatásért. Általában a problémák (FB legutóbbi botránya is) abból erednek, ha a szolgáltatást végzők eldöntik az ügyfél helyett, hogy mi jó neki. Erre nincs szükség.
"a szolgáltatós témában pedig olvasható olyan korábbi hozzászólás, ahol büszkén lerja az illető, hogy csak néhány órát netezett, attól miért olyan sok a számla, miért nincs ez ingyen, mert nagyon jó volt! ilyen is van..."
Másfelől a megtévesztésnek épp az a célja, hogy a sértettet csellel vegye rá dolgokra, vagyis nagyjából az, hogy hülyének nézze. Ha az ügyfél hülye, az ő baja, de ez nem jogalap semmire.
-
legenda
fordítsuk meg; és ez hol van ebben a formában leírva?
a díjszabás (is) részletezi, hogy a szolgáltató bizonyos esetben alapban biztosítja a net start szolgáltatást! a későbbiekben a szolgáltatás lemondásának a lehetősége adott, több módozatban is!stevve; a szolgáltatós témában pedig olvasható olyan korábbi hozzászólás, ahol büszkén leírja az illető, hogy csak néhány órát netezett, attól miért olyan sok a számla, miért nincs ez ingyen, mert nagyon jó volt! ilyen is van...
Mr X; 97-ben kötöttem az első előfizetői szerződésemet a jelenlegi szolgáltatómmal, akkor még volt ilyen nyomtatvány - a szerződés részét képezte adott nyomtatvány -, az eladó beikszelte az általam választott szolgáltatásokat, és azokat kaptam meg, a többit nem! persze akkoriban még nem volt ezer szolgáltatás, mostanság sok oldalt tenne ki, ha minden lehetséges szolgáltatás felsorolásra kerülne...
[ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
tommjee
senior tag
Alapból sz@r a mobilnet tapasztalatból mondom (Vodafone user)
-
nvyktor
aktív tag
válasz djculture #50 üzenetére
Ez igaz...
De (magamból indulok ki) okostelefont az ember nem azért vesz, mert csilivili. Az első dolgom volt letiltani bármilyen mobilnetes / 3g / egyéb nem ingyenes netkommunikációs lehetőséget.
Ha valaki figyelmetlen, akkor könnyen pórul járhat.
Viszont a másik oldalról ezt meg nem szabad kihasználni.Védd a fákat! Egyél hódot...
-
veterán
"az előfizetőnek sem kötelező azt gondolni, hogy a mobilinternet csak úgy, ingyen van..."
Itt pont az van, hogy azok, akik ebben érintettek, pont nem akartak netet - köztük én sem. direkt megnéztem, a választott csomaghoz nem járt semmiféle netes csomag, még akciósan sem és 4-es betűmérettel sem. Egy perben szerintem teljesen egyszerű lenne a bizonyítás, mert mindenki megkapta a szerződést és az ÁSZF-et. Ha abban van ilyen, akkor kérdés, miért nem hívták fel az ügyfél figyelmét - aki külön kérte, hogy ne legyen net - hogy mégis van benne net, ha pedig nincs benne, akkor ennyi. Én nem találtam benne.
[ Szerkesztve ]
-
zoli62
addikt
Hadd erősitsem ezt egy személyes legfrissebb példámmal. Héten egy publikusból egy nem publikus díjcsomagba váltottam. Előtte nem használtam Net Startot. Hazaérve első dolgom volt a My T-Mobile-ba belépve ellenőrizni, milyen internetszolgáltatásom van telepítve. Természetesen, mondanom sem kell, kérés nélkül aktív volt a Net Start, pedig az eladótól külön kértem, hogy ne legyen aktiválva. Ennyi...
-
legenda
én egy szóval sem írtam/gondoltam/mondtam, hogy jó, ha bármilyen módon is megtévesztik/becsapják az ügyfele(ke)t! más kérdés, hogy a "megtévesztés/becsapás" is úgy valósul meg, hogy - legalább - két oldala van, az előfizetőnek sem kötelező azt gondolni, hogy a mobilinternet csak úgy, ingyen van...
az nmhh határozat megvédi majd a későbbi előfizetőket a csapdától, de egy esetleges per a korábbi "becsapott" ügyfelek részéről már más kérdés, ott sokkal több tényezőt kell(ene) figyelembe venni, sok apróbetűs részt elolvasni...stb, szóval tényleg nem lesz egyszerű...Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
djculture
félisten
Mondjuk van nem egy olyan telefon ahol ha nem barmolja el az ember a beállitásokat néha gondol egyet a telefon és az ingyenes helyi wifi helyett felmászik inkább a telefon társaság adat hálózatára.Ezt meg ha nem veszi észre az ember hogy ott villog hogy 3g meg egyebek akkor bukott ha netstartja van/volt. Ebböl volt szerintem a legtöbb probléma ahogy tapasztaltam.
[ Szerkesztve ]
-
nvyktor
aktív tag
-
nvyktor
aktív tag
Szükségesnek nem szükséges. Én is használom mobilnet nélkül. Sokszor még wifi-n vagy activesync-en sincs rajta a teló. Persze ehhez az kell, hogy ne a telefonról akarjak közösségi életet élni, ne kizárólagos platformként használjam e-mailezésre, google maps helyett inkább a gps-t használjam, még akkor is ha több akksit eszik, stb...
Mindazonáltal van olyan használati esete az okostelefonnak, amikor elengedhetetlen a mobilnet, például, ha azonnali e-mail riasztásokat kapsz bárhonnan, stb.
De azt nem tudom elképzelni (nem vagyok tag), hogy olyan baromi fontos lenne valamit hű de azonnal feltölteni a fcbookra...
Ez az automatikus aktiválás egy lehúzás, és jó, hogy fellépnek ellene. Persze más kérdés, hogy mennyiben fog ez változást hozni.
Védd a fákat! Egyél hódot...
-
veterán
"Nem mobilnet, hanem bármilyen internet"
ebben egyet is értünk.
és kali:
"de azért a vásárló el is olvashatná néha amit elé tesznek. Gyanítom (mert nincs ilyen telefonom ) hogy a leírásban benne van hogy szükséges internet kapcsolat a zökkenőmentes használathoz. Ha nincs, akkor már más a dolog."Nem. A vásárlót megtéveszteni akkor sem szabad, ha ő maga hülye. Ez alap. De csak ismétlem magam: én beleestem a csapdába és nem volt leírva. Nem szerepelt semmiben, amit aláírtam a Net Start. (otthon újra elolvasok mindent megint).
A leírásban meg leírhatják, hogy szükséges hozzá net szerintük, ez nem jelent semmit a szerződés szempontjából.
Nem volna NMHH határozat, ha jogszerűen és/vagy jóhiszeműen járnak el. Ez legalább lehetne mérvadó nektek is.
[ Szerkesztve ]
-
legenda
de azért több módon is tájékoztatva lettél, például; aszf, szolgáltatói honlapos leírás!
az aszf azért részint mérvadó lehet, és az általad (is) aláírt szerződésben hivatkoznak a vonatkozó általános szerződési feltételekre![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
Vicoo
senior tag
Szerintem egy okostelefonhoz nem dukál,hanem szükséges az internet. Nem mobilnet, hanem bármilyen internet, az már más kérdés hogy mobil-e vagy az otthoni wifi, de kényelem miatt mobil a jó. Azt én sem tartom jónak hogy benne volt kérdezés nélkül, de azért a vásárló el is olvashatná néha amit elé tesznek. Gyanítom (mert nincs ilyen telefonom ) hogy a leírásban benne van hogy szükséges internet kapcsolat a zökkenőmentes használathoz. Ha nincs, akkor már más a dolog.
-
Mr X
veterán
Az, hogy fontos-e, nem a szolgáltató dönti el, hanem a vásárló. És az, hogy ajánlják, nem egyenlő azzal, hogy suttyomban "beletömködik a zsebedbe", amiről csak utólag értesülsz, mikor fizetni kell.
bambano:
Első dolgom volt direkt kérni, hogy kapcsolják ki. Nálam is alapból aktív volt a vásárláskor, ezért kikapcsoltattam.
[ Szerkesztve ]
-
veterán
"holott szerintem elmondják/ták hogy illene mobilnetet veenni egy okosteelfon mellé, mert fontos. "
"Ennek ellenére még mindig azt mondom hogy nem oké amit csinált a T, de végülis nem volt titok eddig sem hogy van ilyen szolgáltatás alapból és a díja sem volt titok."
Nagyon nagyot tévedsz. egy olyan szolgáltatást aktiváltak, amit nem rendelt meg az ügyfél, ergo nem tehették volna. Hogy szerintük fontos a net egy telefonhoz, nem indok. egyébként sem mondták el, mert neten vettem. És különben is ez max. tájékoztatás, nem szerződéskötés. Ha neked azt mondják X boltban, hogy a tévéhez egy Audi is dukál, kiszámlázhatják a következő héten?
És de, titok volt, mert sem a szerződésben, sem a többi aláírt papíron nem szerepelt a Net Start csomag, vagyis NEM volt és nem lehetett része a szerződésnek. A díj nem titok, de az senkit nem érdekel. Ha a telefon nem jelez, akkor még több jön ki a számlával, de ez nem pusztán etikátlan, jogtalan. Ha ezt nem látod be, az baj.
[ Szerkesztve ]
-
Vicoo
senior tag
Nem térítek senkit,csak azokra nézek nagy szemekkel akik anyázzák a T-t amiért az drágán számlázta nekik a netstart csomagot, holott szerintem elmondják/ták hogy illene mobilnetet veenni egy okosteelfon mellé, mert fontos. Gondolhatod hogy azok akik most anyáznak rájuk, azok nem tudják mi a wifi stb, ők annyit tudtak h van "az a nyomkodós menő telefon, abból kérek mer azon jön a zinternet ,meg drága és akk köll". Ennek ellenére még mindig azt mondom hogy nem oké amit csinált a T, de végülis nem volt titok eddig sem hogy van ilyen szolgáltatás alapból és a díja sem volt titok.
-
veterán
"arra írtam, hogy a te eszközöd hiába csak a te hálózatodra csatlakozik fel, amennyiben felépítésre kerül egy másik hálózat elérhető közelségben, ami azonos vagy szomszédos csatornán forgalmaz, az a te hálózatodnak is beakaszt(hat), és akkor lesz/lehet ám lassuló, meg szakadozó kapcsolatod!"
Mivel szinte állandóan használok wifit, miből gondolod, hogy nem ismerem az ingadozásait, amik amúgy minimálisak egy 3G ingadozás mellett? Talán 1080p film hálózati átvitelénél már lenne gond wifin, de azért ez nem egy életszerű példa.
A cikkben a Net Startról van szó, ami súlyos ezreket hozott a cégnek - kvázi jogtalanul. De ha lelassítanak 32 KN-ra, az is olyan, mintha nem lenne egy okos cucc esetében kb. nálam. Mindegy, mondom, nem kell meggyőzni.
[ Szerkesztve ]
-
legenda
arra írtam, hogy a te eszközöd hiába csak a te hálózatodra csatlakozik fel, amennyiben felépítésre kerül egy másik hálózat elérhető közelségben, ami azonos vagy szomszédos csatornán forgalmaz, az a te hálózatodnak is beakaszt(hat), és akkor lesz/lehet ám lassuló, meg szakadozó kapcsolatod!
30 megabyte tényleg nem sokra elég, csak néhány alapra, de akkor 100 megabyte 990 ft-ért...stb!
a 13 ft/10 kilobyte net start "csomagot" illik elkülönítve kezelni a többitől, ennél nincs havídíj, ezért drága a forgalom! ahol viszont van havidíj, ott - egy ideje - nincs túlforgalmazási díj![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
veterán
"ajaj, csak nem a pusztában laksz/dolgozol, ahol elérhető közelségben nem kerülhet beállításra másik wifi a saját/dolgozós mellé?"
Ez hogy jön ide? A telefon nem csatlakozik automatikusan idegen netre, leírtam. Csak az általam beállítottakra megy fel.
Persze, szépen leírják, hogy nincs túlforgalmazás, csak épp 13 Ft/KB a legolcsóbb csomagban a forgalmi díj. Egy időjárás modul 1 frissítése ennél több forgalom is lehet...
30 MB mire elég manapság?
Na jó, maradjunk annyiban, hogy akik nagy szemekkel néznek arra, akinek nincs mobilnete és mégis van okostelefonja, az ébredjen fel, amúgy meg ne akarjuk a másikat meggyőzni. nekem jó a wifi és nem fogok mobilnetezni, amíg nem szükséges.
[ Szerkesztve ]
-
legenda
ajaj, csak nem a pusztában laksz/dolgozol, ahol elérhető közelségben nem kerülhet beállításra másik wifi a saját/dolgozós mellé?
a neten is leírják a mobilinternetes csomagoknál, hogy melyik csomagot kinek és hozzávetőlegesen milyen használatra javasolják, aki neten rendel/vásárol ilyesmit, reméljük legalább azt elolvassa...
milyen + forgalmi díjra gondolsz? például go!net s havi 590 ft, 30 megabyte kerettel, a keret elérése után a fordulónapig 32/32 kilobit/sec lassítás, de semmi túlforgalmazási díj! semmi többlet![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
veterán
Lásd egy hsz vissza. Nem kell téríteni, be tudom látni, mire van szükségem. Nem bizonyítás, meggyőzés kérdése, mire költök. Egy szóval nem mondtam, hogy senkinek nem kell, csak nem kell leszólni azt, akinek nem kell és nem kell értetlenül nézni ránk. Ez nem deviancia.
Egyébként a havi pár százas dolog szép álom. Van ott még forgalmi díj is szerintem. az meg nem kevés.
[ Szerkesztve ]
-
sh4d0w
félisten
Nem tudom, ki írta ezt a hírt, de ráférne egy revízió.
https://www.coreinfinity.tech
-
veterán
"Természtesen a korrekt gyakorlat az, hogy mindenkitől megkérdezik, milyen igénye van, és annak megfelelően ajánlanaak egy mobilnetes díjcsomagot"
Ez netes telefonvásárlásnál nem lehetséges, bár nyilván ez nem indok a net aktiválására alattomos módon.
(#25) kali :
Nem beszéltem nyitott wifiről, idegenről. És nem viszem, arról sem beszéltem. Nyilván nem csak kamionsofőr vesz okostelefont."kerüljön csak beállításra elérhető közelségben egy - vagy több - azonos - vagy szomszédos - csatornán üzemelő wifi hálózat, és majd fog!"
Nem kerül, mint említettem, nem idegen wifin netezek és különben sem kapcsolódik automatikusan.
"és ha a napod 10 - 20%-ában lenne gyorsan szükség internetes kapcsolatra a telefonon, de nincs a közelben wifi?"
Így jártam. Visszakérdezek: Muszáj minden akciós terméket megvennem azért, mert akciós és hátha hasznos lesz még valamikor?
"havi néhány százas tényleg indokolatlanul drága úgy, hogy még túlforgalmazási díj sincs, csak esetleges lassítás?"
Nincs rá szükségem, ergo igen, számomra felesleges. Akkor meg minek? Amúgy igen. Itthon a mobilnet drága az EU-s tagállamokhoz képest.
"cselekedjen mindenki saját belátása szerint..."
Valahogy így.
[ Szerkesztve ]
-
legenda
és mindenhová viszed magaddal a wifi hálózatot? meg biztonságos? az idegen nyitott wifi nem feltétlenül! nem ingadozik? kerüljön csak beállításra elérhető közelségben egy - vagy több - azonos - vagy szomszédos - csatornán üzemelő wifi hálózat, és majd fog!
és ha a napod 10 - 20%-ában lenne gyorsan szükség internetes kapcsolatra a telefonon, de nincs a közelben wifi?
havi néhány százas tényleg indokolatlanul drága úgy, hogy még túlforgalmazási díj sincs, csak esetleges lassítás? azt még meg is értettem anno, hogy havi ezreseket nem ad ki valaki mobilinternetre, ha tényleg nem használja ki, de a havi néhány százas - túlforgalmazási díj nélküli - csomagok óta kevésbé értem meg...
na jó, nem feszegetem tovább, cselekedjen mindenki saját belátása szerint...zoli62; az lesz a kulcs, hogy a net start esetén nincs havi díj! emlékezz majd erre, ha eljön az idő!
[ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
zoli62
addikt
Egyébként a történet lényege az, hogy minden kérés nélkül a Net Startot aktiválták mindenkinek Valamint az, hogy szerintük Net Start a feltétele a mobilinternetnek alapszolgáltatás, pedig az is csak egy díjcsomag a sok közül. Egyébként én rávettem őket, hogy bizonyítsák be, az ÁFSZ-ben szerepel az a mondat, hogy a Net Start alapszolgáltatás. Természetesen nem találták meg benne.
Természtesen a korrekt gyakorlat az, hogy mindenkitől megkérdezik, milyen igénye van, és annak megfelelően ajánlanaak egy mobilnetes díjcsomagot, és az ügyfél majd eldöntheti, hogy kéri-e, vagy sem. Egyébként a próbaperre is kíváncsi leszek, amennyiben lesz eredménye, visszamenőleg is visszaperelhetők lesznek a túlszámlázások. -
veterán
"lesarkítva, de; akkor minek nevezzük azt, ha egy rendszerben van például 40 ikon/alkalmazás, és mobilinternet hiányában azokból 15 azt mondja indításkor, hogy internetes kapcsolat nélkül nyema!?!?"
Van wifi, mint említettük páran. 100%-os funkcionalitás, olcsóbb, gyorsabb, kényelmes, mert nem ingadozik, tudod, hol van lefedettség, nem vált át 15 Kbs 2G-re és biztonságos. A napom kb. 80-90%-ában elérem. Nem látok indokot arra, hogy előfizessek egy indokolatlanul drága szolgáltatásra azért, hogy a buszon is tudjam, hogy kint nem felhős az ég.
-
legenda
lesarkítva, de; akkor minek nevezzük azt, ha egy rendszerben van például 40 ikon/alkalmazás, és mobilinternet hiányában azokból 15 azt mondja indításkor, hogy internetes kapcsolat nélkül nyema!?!?
a netstart és társai húzós dolog, de amellett ilyen nincs! persze nem kelle a ló másik oldalára átesni, és havidíj nélküli, illetve túlforgalmazási díjas internettel nyomni állandóan, a keret elérése után is, de az okostelefonok akkor is csak mobilinternettel adják teljes értéküket! ezzel persze nem azt mondom, hogy mindenkinek szüksége van a telefonja minden funkciójának a használatára, de ellenkező esetben csak lappang a telefon tudásának egy része![ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
hohoo
senior tag
a vezetékes szolgáltatókra is rászállhatnának, pl a trékomra. Az ország nagy részén monopolhelyzetben van, ezért nem fejleszt, csak a legszükségesebbekre költ pénzt fos a hálózatuk, emellett pedig a letöbb pénzért a leglassabb netet adja az összes szolgáltató közűl, és az előfizetők 90%-a semmivel sem tud tiltkozni, mert NINCS más.
T-home extra csomag monopolterületen 6500 ft/hó, versenyterületen ahol Digi vagy UPC is van pedig 2990 ft/hó. Köszönjük!
-
Mr X
veterán
Persze, én is elvagyok a kis kijelzőn, de kényelmesebb a notin. Útközben inkább zenét hallgatok. Ha net kell a telefonra, itthon van wifi, használom azt. Bár én azért olyan sokat nem mászkálok, hogy elengedhetetlen legyen.
Én is tudnám élvezni az előnyeit természetesen, de ezek annyira nem számottevőek, hogy ezért előfizessek netre.
-
legenda
nekem egyáltalán nem kellemetlen böngészni 4.3" kijelzőn, de már 4" is bőven megfelelt!
szeretek szinte mindig és mindenhol netezni - ph! mindenek felett! -, amikor csak időm engedi, akár buszon vagy villamoson utazva is, ahol a notit nem praktikus elővenni! az időjárást én sem túl sűrűn nézem, de a leveleim közül van/lehet olyan, aminek az elolvasása, illetve arra a reagálás nem ér rá!
sokat mozgok a városban, jól jön, amikor gyorsan megnézhetem, hogy hol van a közelben atm, posta vagy egy speciális üzlet...stb, a nyitvatartások vagy menetrendek gyors ellenőrzése is hasznos lehet, és még sorolhatnám!
az információ hatalom, és a kényelem sem az utolsó, sőt!
nem mondom, hogy mindenkinek gigás keretű mobilinternet kell az okostelefonjára, már havi néhány százas ellenében sok hasznos szolgáltatással kiegészülhet az életünk!
más kérdés, hogy a szolgáltatók visszaéltek ezzel, és annak látszatát keltve adtak húzós árképzésű forgalommal számolt mobilinternetet, hogy arra nincs havidíj, de a telefonon minden alkalmazás/funkció működik azonnal, amikor bekapcsoljuk a telefont!Sanya; a symbian valóban jobban konfigurálható volt a korai android...stb verziókhoz képest adott szempontból, de szerencsére már javult a helyzet!
[ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
kozyadam
tag
Arról esetleg nincs infó, hogy lehet-e visszaigényelni az így keletkezett túlforgalmazási díjat? Nekem is okostelóm van, de nem kell hozzá a mobilnet, mert van külön USBs mobilnetem, és ha kell a telóra (nem szokott annyira kelleni), akkor felkötöm kábelen. Amikor felhívtak és mondták az összeget rögtön 3 évet öregedtem...
-
veterán
De ha nincs okostelefonod és nincs mobilneted, miért kelted a hangulatot bugyuta kérdésekkel?
Nem, nem hülye az, aki nem vesz mobilnetet az okostelefon mellé. Miért? csak. Nekem sincs és itt hallottál egy sor példát. Van wifi, feleslegesen meg nem költök. Nem hinném, hogy ennek amúgy a hírhez bármi köze lenne. És nem félkarú a telefon tőle (micsoda képzavar). Jó volna már elfelejteni ezt az összemosást. Van ország, ahol fillérekbe kerül, ott nyilván alap szinte, de itthon nem kell a tudatos fogyasztót leszólni, ha nem akar feleslegesen költeni.
A hírhez:
Én is megszívtam a T-s ügyeskedéssel, bár szerencsére csak pár ezresem bánta, de ez a mentalitás, amit a szolgáltatók itthon követnek, vérlázító. direkt kikötöttem, hogy nem kérek netet, erre pár nap múlva jön az SMS, hogy akkor ennyit forgalmaztam. szegény ügyintéző kapott egy pár keresetlen mondatot...Helyes is felnyomni az ilyen cégeket, csak kevesen teszik meg, pedig meg lehetne regulázni őket így.
kozyadam:
Visszaigényelni biztosan nem lehet egy NMHH határozat alapján. Benne is van, hogy az új előfizetőkkel szemben kell megszüntetni ezt a tevékenységet.[ Szerkesztve ]
-
Sanya
nagyúr
az a baj ezekkel a telefonokkal, hogy nagyon könnyen felmennek a mobilnetre, szinte meg sem kérdez, hogy csatlakozhat-e, vagy nem (nokián-- tudom, sokak szerint ez már a butatelefon kategória, mert nincs rakta alma, vagy zöld nyomorékjel-- megkérdezi)
A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!
-
kcsa
veterán
a díjakat is vizsgálhatnák.. ha már...
Focus MK2/2.5 Haynes könyv eladó.
-
vtechun
veterán
eleve egy olyan mobilnettel kellene eladni, aminek nincs túlszámlázási díja. okostelefon mobilnet előfizetés nélkül félkarú óriás lehet nélküle létezni, de nem érdemes...
-
Vicoo
senior tag
Nekem meg okostelefonom sincs, és mobilnetem se. Ha kell valami, akkor úgyis lesz wifi a közelemben. Mivel nekem nem munkaeszköz a telefon, így nem hiányzik. Továbbá ha kellene okostelefon, akkor mobilnet is kellene nekem, mert nyilván olyan funkció (szoftver ) miatt lenne szükséges ami magával vonzza a mobilnet szükségességét. Amint Kali is mondta, félkarú óriás egy ilyen telefon mobilnet nélkül. Amíg nem kell az a plusz amit nyújt NEKEM, addig nem is lesz. Viszont az aki megveszi és soktízetzer forintos számlát generált magának, az jó lett volna ha egy gyorstalpalót végzett volna és megtnaulta volna a wifit használni. Sajnos késő bánat, de a szolgáltató megérdemli ettől függetlenül.
-
localhost
Közösségépítő
De szép a történet! Melyik országban fordulhatna ilyen elő?
¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1
-
Sanya
nagyúr
okos telefonom van, nincs mobilinternetem.
a munkahelyen van, lakásban van, házban van, szóval minek? ha vmi nagyon gyorsan akutan kell, akkor felhívok 1-2 ismerőst, hogy mit lessen meg nekem
nem mindenkinek létszükséglet a mobilinternet, bár tény, hogy a legtöbb okostelefon sokat veszít az eszéből mobilinternet nélkül.A bortól bolondokat gondol az ember, DE A PÁLINKÁTÓL MEG IS CSINÁLJA!!!
-
legenda
szerintem (is) alap lenne, de sajnos sokan úgy vannak vele, hogy akár több, mint 100 e ft-os telefon mellett is sajnálnak kiadni havonta még néhány százast is mobilinternetre...
akinek egy félkarú óriás kell normális okostelefon helyett, az használja csak mobilinternet nélkül, és keresgélje csak a nyitott wifi hálózatokat, ha pont szüksége lenne netes kapcsolatra - akár a nyitott wifi hálózatok veszélye mellett is...
ellenben lesz majd eztán sírás is, hogy vesz valaki a szolgáltatónál egy okostelefont előfizetéssel, és bekapcsolva azt látja, hogy az alkalmazások/funkciók egy része - netes kapcsolat hiányában - nem működik!Sirpi; régebben félni kellett, hogy átlépted a csomagban foglalt keretet, és amiatt sok lesz a számla, mostanság már az apróbb csomagoknál sincs túlforgalmazási díj, csak lassítás!
[ Szerkesztve ]
Réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban...
-
Sirpi
senior tag
Én is fél éve használok már okostelót, mobilnet nélkül. De nincs is szükségem rá, mert otthon és a melóhelyen is van wi-fi, a kettő közt meg örülök, hogy egy kis nyugi van és épp nincs netem. A 100 megával meg szerintem amúgy is nagyon észnél kell lenni, ha pl. mindhárom angry birds-öt lefrissíted, máris eltapsoltál 60 megát, és akkor a többi appot még nem is számoltam. Szóval ilyenkor megintcsak arra kéne nagyon figyelni, hogy ugye aktív a wi-fi és nem a mobilnetet csapolja a teló?
Hazudnék, ha cáfolnám annak tagadását, hogy ez az ital nem nélkülözi a koffeinmentesség megnemlétének hiányát. Na most akkor van benne koffein, vagy nincs?!
-
Vicoo
senior tag
Na de nem csak netezni lehet a szigorú értelemben. Én azért mondtam a 100 megát, ,mert egy időjáráselőrejelző, egy FB widget számára ez bőven elépg, de leginkább azért kell,mert ugye a frissítéseket is letöltik a szoftverek, meg még ki tudja mi minden generál adatforgalamat a felhasználó tudta nélkül. Mert hát gondolom akinek nagy lett a számlája hirtelen, az azért nem volt annyira buta, hogy azt hitte, ingyen netezik. Gondolom meg sem néztek semmit, csak a telefon töltött ezt azt, és tadaaam . Vagy jól meg lettek tévesztve, hogy jaj hát ez mán okosteleffffooon, ezen lehet má internétézni. Azt már nem mondták nekik hogy nem ingyen van. Meg azt sem hogy ehhez nem kell feltétlen okostelefon.
-
Vicoo
senior tag
Na igen, ez oké, hogy megbüntetik , de végülis aki okostelefont vesz , miért nem fizet elő mobilnetre? 100 megás csomag 1000 forint körül van, oksoteló mellé nem lenne alap hogy van mobilnet? Mondjuk az lenne a jó ha max 3000ért korlátlan lenne, de hát ez itthon nem lesz soha...
-
Erasmus
őstag
ha már egy ilyen tényállás megvan, akkor bírságnak is kéne lennie. majd a gvh?
-
Alexios
veterán
Nagyon helyes
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest